Stalker with love [BEFEJEZETT]

24.rész

Idegesen járkálok fel-alá a lakásban. Nem tudom, mit tegyek, mire gondoljak, azt meg főképp nem, hogy mi a fene volt ez az egész. Hangosan fújom ki a levegőt, szívem a torkomban dobog, miközben mutatóujjammal ajkaimon dobolok, másik karommal támasztva. Valamit elronthattam, lehet egy fontos történés kiesett a fejemből az alkohol hatására – nem ez volna az első példa rá -, és ő meg pont arra emlékszik még, de mivel este már be volt akkor csiccsentve, nem ment el, csak most reggel jött ki rajta ez az egész. Annyi biztos, hogy az alkoholt nem bírja, mert nagyon hamar kiütötte magát, alig bírt megállni a lábán, ráadásul hajnalban még ki is rohant hányni. Akkor segítettem neki, igen, így tettem, emlékszem, és őszinte leszek, úgy gondolom, mindenre tisztán emlékszem. Legutóbb kevertük a piát a srácokkal, azért voltam rosszabb állapotban, de most csak soju volt és sör, ráadásul ettem is előtte bőven, meg közben is.

Ajkam harapdálom, majd levágom magam az egyik székbe, s az asztalra könyökölve támasztom homlokomnál fejem ujjaimmal. Ezt az egészet nem bírom összerakni. Kedves voltam vele, még ő maga ment bele, hogy igyon, amire persze elég volt annyit mondanom, hogy a döntésemben segítene, rögtön jött is. Akkor mégis mi a francért sírt reggel?!

Lábam folyamatosan járatom, dobolok vele a padlón, majd megpróbálom megnyugtatni magam. Nem tettem semmi rosszat, ápolgattam, figyeltem rá, mindent megtettem, hogy neki jó legyen, s bár nem tudja, de eldöntöttem, hogy aláírom a szerződést. Lehet, hogy meg kellene tennem most már végleg, és felhívni, hogy átvinném hozzá. Valószínűleg boldog lesz tőle, s el is felejti a sérelmét, ami miatt elkapta a sírás. Úgy tűnt, mintha ő magának se tűnne fel, hogy így tesz. Olyan meglepett arcot vágott, mikor meglátta könnyeit ujján, hogy még a széket is hátraborította. Gondolom, nem tervezett előttem sírni soha, elvégre én csak egy alávetett vagyok a sok közül, semmi közöm az őszinte érzéseihez.

Badarság lenne azt gondolni, otthon történt valami, mert egész reggel engem bámult nagy szemekkel, mikor is kedvesebb voltam vele, mint máskor, de ez természetes, hiszen másnapos! Nem fogok vele bunkózni vagy bármi más, mikor alapból is kettéhasad a feje a fájdalomtól. Akkor mégis mi történt? Mi volt ez az egész?

Néhány óra elteltével, mikor úgy gondolom, ki kellett hevernie ezt a hirtelen érzelmi hullámát, felhívom. A vonal kicsöng, s csak csöng újra és újra, de nem veszi fel. Megpróbálkozom még egyszer, de akkor ugyanez játszódik le. Harmadik esélyt is adok a telefonnak, de a helyzet változatlan, mintha szándékosan hagyná végigcsörögni a telefonját. Nem hiszem el, hogy nincsen a kezében! Rendben van, ha nem veszi fel, akkor várok. Legyen csak megsértődve, persze, de nagyon ajánlom neki, hogy a lehető leggyorsabban heverje ki ezt a gyerekes hisztijét, mert fogalmam sincs, mit csináltam rosszul, és így nekem is rossz, az is biztos.

Este fele jár az idő, mikor újabb próbálkozásokat teszek elérése érdekében, de továbbra se veszi fel, akárhányszor próbálkozom. Idegesen vágom le az ágyamra mobilom, mely a lendülettől visszapattan a földre, de egyáltalán nem érdekel most a sorsa. Velem ne szórakozzon senki! Nem ezt érdemlem, én nem tettem semmi rosszat! Miért nem veszi már fel? Miért játszik velem pont most?

Mi van, ha történt vele valami?

A gondolat úgy hasít elmémbe, mint a villámcsapás, s át is fut rajtam a rossz érzés hidege, így gyorsan felkapom szerencsétlen telefonom, hogy újra tárcsázzam, de a helyzet változatlan. Lassan véresre harapdálva szám veszem elő a szerződést, melyet szinte tépve lapozok, miközben végigfutom gyorsan a sorokat, s meg is találom, amit keresek. Namjoon, a sofőrje telefonszáma benne áll, hogy bizonyos esetekben el tudjam érni, elvégre mégis ő furikázza a seggem oda-vissza. Be is pötyögöm a számot, melyet elmentek, majd a hívás ikonjára bökve már várom is, hogy kicsöngjön.