Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 22.rész

Sziasztok! ^^ Már megint sokára jön a rész, de tényleg, egyszerűen annyira be vagyok táblázva, hogy alig bírom letenni a hátsóm írni. Na, de a lényeg, hogy itt a következő, szünetet meg nem akarok, mert muszáj írnom, meg aztán, nincs is már sok a történetből hátra. A következő részig türelmet kérek, de megpróbálok jobban igyekezni, inkább nem ígérek semmit! ^^

EXLÚZÍV RÉSZ

Jungkook POV

Letört vagyok, a mellkasom összeszorul, szívem hevesen dobog, könnyeim mégis elapadnak, amint Taehyung kilép a szobából. Mikor azokkal a csalódott szemekkel nézett enyéimbe, megtört bennem valamit. Már nem érintett meg, nem próbált a közelemben maradni, elmenekült, amiért nem is kérhetem számon. Milyen alapon is tenném? A szavak, melyek elhagyták szám, a pillanatnyi gondolataim tükrözték, elvégre valóban úgy érzem, túl jó ember mellém. Elképzelni nem tudom, mit érezhet most, mennyire csalódhatott bennem, mivel igaza van. Hagytam magam Yoonginak, az exemnek, aki csak bajt hoz a fejünkre, Tae pedig a lelkét kiteszi értem, hogy segítsen, én mégsem vagyok képes arra, hogy ezt megháláljam.

Legutóbb, amikor ő volt az aktív fél, valóban úgy éreztem, sikerült lerombolni azt a falat, amely eddig útban állt a kapcsolatunkban, ami miatt féltem Yoongitól is, ez pedig nem is kérdéses, valóban így történt. Tudtam beszélni vele, elé álltam, meg is leptem, mikor én szálltam ki az autóból, viszont arra én sem voltam felkészülve, hogy hamarabb ott lesz, mint én. Szándékosan siettem, hamarabb is indultam kicsivel a kelleténél, ő mégis már ott volt, ott állt a saját kocsijának dőlve.

„Fél szemöldökét felhúzza, először meglepetten mér végig, majd önelégült mosolyra húzódnak ajkai.

- Nocsak, kit látnak szemeim! Ez kellemes meglepetés. Csak nem rejtegeted előlem azt a fiút, akit te is ugyanúgy bántottál? – szól előbb, én pedig hangját hallva megtorpanok, de gyorsan észbe kapok, hogy nem szabad letaglóznom, így felveszem ugyanazt a pozíciót, mint ő, s az autómnak dőlök vele szemben állva, zsebre vágva kezeim.

Szemeit végigvezeti rajtam, tudom, hogy nagyon jól ismer engem is és az emberi természetet, a testbeszédet is beleértve, így minden egyes rezzenésemet tökéletesen érzékeli. Nem véletlenül tanár, könnyen hat az emberekre, a szakmájában sem utolsó, mindig elérte, hogy a diákok síri csendben üljenek és dolgozzanak, mint a kisangyalok. Mindössze az én tekintetemet jobban vonzotta a kelleténél, ami neki hamar lejött, s egy idő után felvette velem a szemkontaktust, én pedig eleinte hiába fordítottam vissza tekintetem a tananyag felé, arcom pirospozsgás színe egyértelműen elárult. Mikor az első halovány mosolyt eleresztette irányomba, az én ajkaim is felfelé görbültek, tudat alatt tettem meg felé ezt a pozitív gesztust, így nem is tellett sokba, mikor megkért, hogy maradjak a teremben óra után, beszélni szeretne velem. Egy ártatlan beszélgetésnek indult, mégis minden szava mögött ott volt a hátsó szándék, én pedig tinédzserként befolyásolható voltam, hamar a lábai előtt hevertem olvadozva.

Nagyot nyelek legyűrve a gombócot torkomból, ő pedig ezt a mozdulatomat is figyelemmel követi. Még most is ugyanolyan magabiztosan áll előttem, mint anno, mikor fiatalabbak voltunk. Azóta sokat tanultam, én is átlátok másokon, ő mégis egy rejtély számomra. Nem látom rajta, hogy izgulna, ideges lenne. Ha valamiben, akkor az érzelmei palástolásában nagyon profi.

- Semmi szükség arra, hogy tartsd vele a kapcsolatot – felelem komoran, ő pedig kisebb büszkeséggel szemeiben néz rám. Azt hiszem, ez is haladás a múltkorihoz képest, akkor alig bírtam kimondani pár szót.