Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 19.rész

Jungkook hamarabb felkel, mint én, s bár nem szeretne felkelteni, mégis sikerül neki, mivel apró, de annál érzékibb csókot nyom homlokomra. Fáradtan pislogok rá, ő pedig elmosolyodva simít végig hajamon, majd indul is dolgozni, engem pedig újból elnyom az álom. Már fényesen süt a nap, mikor ismét felébredek, s nagyokat nyújtózok a takaró alatt. Furcsa mód legyek akármennyire felzaklatva, Jungkook mellett mindig jól tudok aludni, ami a jelenlegi körülményeket nézve nagy szó.

Felkapok magamra egy kényelmesebb ruházatot, majd lemegyek a konyhába, hogy megreggelizzek, viszont nincs sok dolgom, Seoyun rendelkezésre áll és pillanatok alatt összedob nekem valami finomságot. Természetesen beállok mellé segíteni, amit először elutasít, majd végül elfogadja, hogy nem tud lebeszélni róla. Hálásan mosolyog, s így egy kisebb beszélgetésbe is elegyedünk, kérdezget elsősorban a főzési tudományomról, hogy kitől tanultam, végül valahogyan áttérünk a kapcsolatomra, így most már ő is tisztában van vele, hogy igen, a ház ura megállapodott végre egy ember mellett. Sikerül is megmagyaráznom neki, hogy mi is a helyzet, hogy ez most tényleg komoly, nem úgy, mint az előzőek, s nagyjából meg is érti. Úgy tűnik, neki úgy jött le az egész, hogy Jungkook állandóan váltogatja a partnereit, de közben mégis kicsit hosszabb ideig szeret együtt lenni eggyel. Meg tudom érteni a feltételezést, elvégre annyit látott, hogy mindig más mászkál a ház falai között. Azt is megtudom, hogy elsőre azt hitte, én is ugyanolyan futókaland leszek, de ő is látja, hogy az én esetemben többről van szó, ettől pedig sikerül feldobnia a napom.

Mivel nem futok össze Jiminnel sehol és azt is megtudom, hogy még nem járt a konyhában, egy tálcára összekészítek neki is egy adag ennivalót, majd így indulok az emeletre, hátha csak a szobájába van zárkózva, magába roskadva. Feltételezésem nem csal, halkan bekopogok, végül benyitva látom, amint az ágyon kuporog magzatpózban, engem meglátva pedig nagy szemeket mereszt rám. Megkönnyebbülten engedem le vállaim, ahogy tudatosul bennem, bizony nem szökött meg az éjszaka folyamán, így boldogabban ülök le vele szemben, majd csúsztatom hozzá a tálcát.

- Hogy érzed magad? – indítom meg a beszélgetést, míg ő nekilát a falatozásnak. – Tudtál aludni?

- Nem – dörmögi. – Bár jobb itt, mint otthon, ahol... bármikor megtalálhat.

Nem szólok többet, megvárom, míg befejezi az evést, majd elhúzva tőle a tálcát, beülök mellé, amitől összehúzza magát, kissé rémülten néz rám, de nem érdekel. A háttámlának dőlve kényelmesen helyezkedem el egészen közel hozzá. Azt akarom, hogy megszokja a közelségem, hogy tudja, bennem megbízhat.

- Tőlem nem kell félned – mosolygok rá bátorítóan. – Tudod, azon gondolkodtam, hogy talán kellene neked keríteni egy pszichológust. Ne érts félre, tudom, hogy milyen vagy, azt is, hogy nem vagy őrült, de ha benned évek óta ilyen szinten dúl ez a hogyan is nevezzem... zaklatottság, hogy nem lehettek együtt Jungkookkal, akkor szükséged lenne rá. Emiatt csináltál ennyi ostobaságot az utóbbi időben. Ha átgondolnád...

- Nem akarom – vág közbe, én pedig mélyet sóhajtok. – Tudod, kicsit olyan érzésem van, mintha te loptad volna el tőlem, mivel én ismertem hamarabb, én voltam vele együtt már öt éve is, de tudom, hogy ez nem ér semmit. Nem szabadna így éreznem, de mégse tudok ezen változtatni. Majd idővel megszokom, ettől függetlenül nem kell pszichológus, majd... nem tudom...

- Jól van, akkor majd enyelgünk a szemed előtt, hátha hozzászoksz – kuncogom, mire fintorba húzódnak arcizmai. – Csak vicceltem! – mentegetőzöm, de azért továbbra is vigyorgok.