Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 23.rész [+18]

Sziasztok! ^^ Nagyooon sajnálom, hogy csak most hozom a részt, de egyszerűen annyi a dolgom mostanában a suli mellett is, mert dolgozom, hogy alig bírtam letenni a seggem írni. :( Nem érzem túl jónak a részt, azért remélem, tetszeni fog nektek. Annyit pedig még szeretnék elmondani, hogy számításaim szerint még olyan két rész van hátra, azt megpróbálom már tényleg nem két hónapig húzni. >< Most már komolyan fejbe kólintom magam, mert már az új fici is ötlet születendőben van, úgyhogy... jó szórakozást addig is! :D

Taehyung POV

A kertben elmerengve nézek magam elé, lábaim felhúzva magamhoz, magzatpózban helyezkedve el a hintaágyon, mely a teraszon helyezkedik el. Még egyetlen egy alkalommal sem jöttem ide hátra, így itt is volt az ideje, hogy ezt a lépést is megtegyem. Eddig az ablakból csodáltam a szépen gondozott növényeket, melyhez, mint megtudtam, külön szakember van, mindössze ő nem sűrűn jár be a házba, ezért nem látom. Összességébe véve, csak átjáróként használja a helyet. Panaszra semmi ok, tökéletes minden, gondolom, ő is rendesen meg van fizetve, elvégre sok időt tölt itt, hogy szép legyen minden.

- Hoztam teát – húzza félre az ajtót párom, mire lábaim magam mellé helyezve nyújtom kezeim, hogy átadja a jeges italt, majd ő maga is helyet foglaljon mellettem.

Szemeim nem bírom levenni róla, folyamatosan arcát tanulmányozom, az orra vonalát, az ajkai formáját, az arcának tökéletes ívét. Tincseit lágyan rezgeti meg az aprócska szellő, mely megzavarja a természet nyugalmát, ez mégis jóleső. Olyan boldogság árad szét testemben, mely jobban felmelegít, pedig alapvetően is meleg az idő, egyelőre mégsem érzem úgy, hogy gond lenne. Túl szép a látványa, képes lennék egész áldott nap csak őt nézni, csodálni, milyen gyönyörű, helyes férfi. A nemrég érzett csalódásom teljesen szertefoszlott, helyét a büszkeség veszi át, s tudat alatt húzódnak mosolyra ajkaim.

- Ha szeretnél valamit mondani, akkor bökd ki, mert ez elég kínos, hogy így bámulsz – töri meg a csendet, én pedig nyomban fülig pirulok, s ő is ezt a pillanatot választja arra, hogy rám vezesse tekintetét, s el is mosolyodik arcom látva. – Tudod... mióta bejöttünk, nem mondtál semmit... a... történtekkel kapcsolatban – süti le végére szemeit.

- Mit szeretnél hallani? Tán aggódsz valami miatt? Ha attól félsz, el fogok menni, megnyugtatlak, már rég megtettem volna, ha problémám lenne. Azt hittem, ismersz már annyira, hogy ezt tudd – jelentem ki, majd nagyot kortyolok az italból, viszont még mindig aggodalommal teli szemekkel néz fel rám. – Én nem így ismertelek meg. Nem azt mondom, hogy nincsen az embernek gyenge oldala, azt sem, hogy te nem voltál régen sokkal másabb, mint amit nekem mutattál kezdetekben, ettől függetlenül, mint ember, változtál, felnőttél, komolyabb vagy, vállalatok feje vagy, értelemszerű, hogy a kisugárzásodnak meg kell lennie. Amire ki szeretnék lyukadni az az, hogy szedd össze magad! – kezdek bele dorgálásába, mire tágra nyitja szemeit. – Örülök neki, hogy Yoongival szemben ki mertél állni, s annak is, hogy ennek szemtanúja lehettem. Habár úgy érzem, nem szabadott volna hagyni, hogy elmenjen, hanem minimum egy feljelentést kellett volna tenni, esetleg vinni az őrsre, mégis boldog vagyok, hogy nincs többé. Elment, sikerült úgy talpra esned, hogy megfélemlítsd, aminél fontosabb jelenleg nincs. Való igaz, úgy adta elő a dolgokat, mintha a mi hibánk lenne minden, mi lennénk a rosszak, de ezek csak a végső bántó szavak, hogy valamennyire is büszkén tudjon távozni, ami bár nem jött össze, mégis emberi dolog. Mélypontra tapintottál benne, büszke vagyok. Megláttad a lényeget, hogy ő milyen, miért ilyen, és valószínűleg eszébe juttattad, hogy valóban mi történhetett vele a múltjában, amiről még te sem tudsz. Ez viszont már nem ránk tartozik az ő dolga. Pszichés beteg, ha ezt csinálja, ha pedig megjönne az esze, orvoshoz fordulna vele, de nem fog. Ki tudja, hány ember életét fogja még megkeseríteni vagy sem. Ez nem a mi dolgunk, többé nem kell rá gondolnunk. Neked is el kell engedned. Ez már csak egy rossz emlék, most már tényleg az.