Stalker with love [BEFEJEZETT]

12.rész

Másnap mindenről első kézben értesítem Hoseokot. Jungkookkal megbeszéltünk mindent, együtt vagyunk, habár azt a kis apróságot elfelejtem megemlíteni, hogy ez egy próbaidő a szerződés érvényesítése előtt. Így neki is és nekem is jó, hiszen ő megkaphat egy kis időre olyan formában, ahogyan azt ő szeretné, és én is kipróbálhatom, milyen lenne vele együtt, talán csillapodnának a vágyaim is irányába, erősödni nem erősödhetnek. Ha úgysem fog tetszeni, ami művel, akkor lelépek, egyszerűen csak ennyit kell tennem, habár a két hetet megígértem neki, azt be kellene tartanom. Mindenesetre, ha a szabályok szerint játszunk, és véletlenül hamarabb meggondolnám magam, akkor ott van a biztonsági szó, amivel leállíthatom.

Nem szívesen ismerem be, de majd kiugrom a bőrömből örömömben. Egész áldott nap a munkában fel vagyok pörögve, szinte csak úgy repülök egyik asztaltól a másikhoz, hogy széles, őszinte mosollyal az arcomon szolgáljam ki a vendégeket. Még pihenni sincsen kedvem, tele vagyok energiával, amit muszáj kiadnom magamból, így a többiek válláról is leveszek egy kis terhet, ugyanis így nekik több idejük marad a lazsálásra. Erre szoktunk mind áhítozni, de ezúttal szó nélkül vállalok el mindent, ami Hoseoknak szúr leginkább szemet, a többiek nem verik nagydobra. Folyton azzal piszkál, hogy szerelmes vagyok, pedig erről szó sincs, mindössze izgatottnak és kíváncsinak mondanám magam. A kettő egyáltalán nem ugyanaz. Egyébként sem lehetek szerelmes egy olyasvalakibe, akit nem is ismerek.

A nap pillanatok alatt elmegy, s szinte kiperdülök az kávézó ajtaján, majd szívem a torkomban dobog, ahogy szemeim is felcsillannak. Az utcában parkol egy nagy fekete autó, és az anyósülés felőli oldalnál áll egy számomra idegen férfi, aki elegánsba vágta magát, viszont amint észrevesz engem, hivatalosnak tűnik, biccent egyet. Meg is indulok felé, hiszen ebből sikerül leszűrnöm, hogy ő az, aki rám vár.

Igen, tegnap este Jungkookkal arra jutottunk, hogy vasárnap este kezdek. Végül a három nap és két éjszakában maradtunk, habár most még ez annyira nem fog összejönni, mivel reggel nem voltam nála, de kedd este hazatérek, hogy szerda reggelre kényelmesen elkészüljek. Akkor megyek legközelebb dolgozni, ugyanis ezt is sikeresen elintézte nekem, hogy a hét első két napján ne legyek beírva, de ki is mondana neki ellent? Ő a főnököm főnöke, a nagyfejes, akinek minden szava szent.

- Mr... - szólítanám meg a sofőröm, aki ajtót nyit nekem, majd látva tudatlanságom haloványan elmosolyodik.

- Kim – ad választ. – Kim Namjoon vagyok.

- Egyenesen oda megyünk? – kérdezem, amint beszállok a kocsiba.

- Természetesen, Mr Kim – szólít meg tiszteletteljesen, amitől kényelmetlenül érzem magam, de már az ajtó záródik és nincs időm rászólni, hogy ne hívjon így.

Megkerüli az autót és a vezetőülés felőli oldalt ő is beszáll, majd beindítva az autót már útnak is indulunk.

Izgatott vagyok, olyannyira, hogy azt szavakba sem lehet önteni. Ezúttal önszántamból megyek el hozzá, Jeon Jungkookhoz, aki két évvel fiatalabb nálam, mégis többre vitte már az életben, mint én, mivel aranykanállal a szájában született. Mindenesetre nagyon karizmatikus személyiség, akinek szerintem kevesen vannak, akik ellen tudnának állni. Elmondása alapján, így is én voltam az, aki a leginkább kitartott és nem omlott a karjai közé azonnal, ami büszkeséggel tölt el. Habár már én is éppen úton vagyok hozzá teljesen önszántamból, azért akkor is sokáig kitartottam. Már mihez képest.

Az út egészen hosszú ideig elnyúl, el is álmosodom, de tartom magam, nem szívesen alszom el egy idegen mellett, na meg egyébként is vendégségbe megyek, és nem szeretnék úgy mutatkozni, hogy éppen alszom, mikor megérkezem... már megint.