Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.rész

Egy forró zuhany után kényelmesen fekszem el ágyamban, hogy végre kipihenhessem a nap fáradalmait. Hiába is dolgozom magam szét minden áldott nap, az életem cseppet sem változik. Egyedül élek egy kis lyukban, amiben pont megvan minden, ami szükséges a léthez, de ettől többet nem várhatok. Még a falakat sincs pénzem kifesteni, hogy otthonosabbá varázsoljam egy picikét ezeket a sivár falakat.

Régebben úgy képzeltem, hogy legalább a párom ki fog segíteni az életben, de végül szakítottunk. Még az ő mosolya sem hozott többé világosságot az életembe. Szerettem őt, tiszta szívemből, az a négy év pedig, amit együtt töltöttünk, csodálatos volt, a szakítás oka, így még mardosóbbra sikeredett. Nem én mondtam ki, s nem is értettem, miért gondolkozik így, de el akart hagyni. Rám unt, úgy tálalta a dolgokat, hogy úgy érzi, rátalált az életben az, amire valójában vágyik, ahová tartozik. Természetesen nem akart megbántani, mint soha senki senkit, de a kapcsolatot ezután már meg is szakítottuk. Csak utána költöztem ebbe a lakásba, amit kínkeserves gyűjtögetéssel és egy kis segítséggel vettem meg, plusz hitel, de hatalmas mázlimnak legyen mondva; azt is letudtam már.

Az álom elnyom, s exem széles vigyorának képét egy új arc váltja fel. Egy új, mely gyermekies, de mégis benne rejtőzik valami titokzatos, valami olyasmi, ami azt sugallja felém, vigyázzak vele, féljek, tartsak tisztes távolságot és ne engedjek neki. Nem tudom, miért érzek így, de van egy bizonyos kisugárzása annak a fickónak, ami nem hagy nyugodni. Vajon hány üzletnek a sorsa forog kockán az ő döntésétől függően?

Reggel semmivel sem érzem magam kipihentebbnek, de az ébresztőm hangos zenélése felver az ágyból. Csak még vagy öt percet szeretnék, de akkor biztosan elkésnék magamat ismerve. Nem baj, holnap szabadnapot kapok, mivel egymás után lehúzok így már négy napot a kávézóban. Ki kellene találni valamit, amit csinálhatok az alatt az idő alatt. Számos lehetőség tárt karokkal vár, mindössze a pénztárcám az egyetlen, ami sír ennek láttán.

Kikászálódom az ágyból, hogy megigyam a reggeli kávém, viszont a konyhába lépve már meg sem lepődök azon, hogy az pont most fogyott el, én meg nem is vettem. Na, mindegy, majd a munkahelyen bevágok egy pohárral.

Kótyagos fejjel csoszogok a ruháimért, melyeket magamra véve, lassan elkészülök, hogy elindulhassak a munkába. A táskámba belepakolom az elegánsabb darabokat, melyeket majd át kell vennem, majd még néhány apróságot indulnék elintézni, ha nem szakítana félbe a csengő hangja.

Szemöldököm ráncolom. Ki keres ilyenkor?

Kinézek a kukucskálón, de nem ismerem az alakot, aki a túloldalon áll. Elegánsba vágta magát, látszik, hogy valami gazdag, nemes féleség lehet, így megfontolandó, hogy ki merjem-e nyitni ezt a putrit neki, végül mégis megteszem, de éppen csak annyira, hogy fejem ki tudjam dugni rajta.

- Elnézést a zavarásért, csomagja érkezett – nyújt felém egy kisebb dobozt, mire értetlenül húzom össze szemöldököm.

- Azt hiszem, eltetszett nézni a házszámot. Én nem rendeltem semmit.

- Nem maga Kim Taehyung, aki egy kávézóban dolgozik és huszonhét éves? – ír le tömören, mire meglepetten nyílnak tágra szemeim.

- Honnan...

- Ez önnek érkezett – nyújtja felém már sokkal határozottabban a dobozt, de továbbra sem veszem el tőle.

- Sajnálom, de én ezt nem fogom kifizetni, bármi is legyen benne! – tolom el kezét, de ő erőszakosan teszi ugyanezt az ellenkező irányba. – Nekem nincs ilyesmikre pénzem, nem rendelek internetről! Kérem, összetéveszt valakivel!