Stalker with love [BEFEJEZETT]

21.rész

Kíváncsian járom körbe a dolgozószobát, s lesem meg a polcokon lévő mappák neveit, mire mi van írva, mit tartalmaznak, így látok néhány ismerős nevet bizonyos üzletekről, amiken meg is lepődök, hogy a birtokában van. Először nem is kapok feladatot, így ki is veszek egy dossziét a helyéről, hogy belelapozva átlássam, pontosan miket is művel itt nap, mint nap a másik. Ebben egy szerződés áll, mely az üzlet megvételéről szól, tovább lapozva pedig látom, hogy további újításokról, változtatásokról vannak iratok, következőleg pedig minden dolgozóról saját önéletrajz. Senki sem ismerős közülük, így vissza is teszem a helyére az egészet, úgy fordulok az íróasztalhoz, melyről ekkor végez az elpakolással a fiatalabb, ugyanis mikor beléptünk, úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna rajta.

- Mindjárt válogatok ki neked egy stócot, azokat kellene időrend szerint sorba rakni, utána meg lepecsételni, mindjárt adom, mivel... - magyarázza, miközben ezt azt tesz ide-oda.

Néhány perc elteltével már az asztal másik végébe is rak egy halom papírt, ami mögül csoda lesz, ha egyáltalán kilátok, s meg is kapom a bélyegzőt. Inkább le se ülök a vele szemközti oldalon lévő székre, úgyis fel kellene állnom róla, ha el akarnám érni a tetejét a papíroknak, annyi van. Ezzel soha nem leszek kész, de nem érdekes. Ha ezzel is könnyítem a dolgát, segítek bármit, akkor szíves örömest megteszem. Addig is, legalább tudom nézni munka közben, mikor végre nem rám figyel, hanem a dolgát végzi, s a papírokra koncentrál, melyeket maga elé tett.

El is kezdem a bélyegzést, majd utána ráérek sorba rakni. Egy ideig csendben is maradunk, nem foglalkozunk a másikkal, mindössze én vagyok az, aki nem feltétlen a papíroknak szenteli figyelmét. Sokkal érdekesebbnek találom, ahogy végigolvas egy-egy fontosabb részletet, majd mellé irkál, esetleg aláír. Ránézésre könnyű munkának tűnik, azt gondolná az ember, hogy nagyjából meg se dolgozik a pénzéért, de nem vagyok naiv, tudom jól, hogy mekkora stresszel jár ez az egész, elvégre is ő a feje több helynek is. Ha bármi probléma üti fel a fejét, azt neki kell elintézni, ha pedig a tőle alacsonyabb rangú üzletvezető bejelent bármi hibát, bizony abban segédkeznie kell. Minden változtatásról tudnia kell, minden elszámolásról papírt kell kapnia, amit gondolom, nem neki kell elvégezni, nem véletlenül vannak ott mások is, de nehéz lehet. Mentálisan elég megterhelő.

Már a stócom felével végzek, mikor leteszem a kezemből a bélyegzőt, s lassan, óvatos, nesztelen léptekkel megkerülöm az asztalt. Kook fel sem néz, teljesen belemerül az egyik papír tanulmányozásába, míg én hátulról megközelítem. Egyik kezem vállára teszem, míg másikkal megtámaszkodom az asztalon, az azonos lábammal előre is lépek, hogy kényelmesebb legyen, úgy tartom magam, miközben lentebb hajolok, hogy megnézzem, mit is olvas ennyire. Érintésem hatására leteszi a tollat kezéből, úgy húzza ki magát és fordítja tekintetét felém kíváncsi szemekkel.

- Most segíteni akarsz vagy elvonni a figyelmem, aminek jó vége úgysem lesz – mosolyodik el sejtelmesen, mire én is így teszek.

- Csak kíváncsi vagyok, mit csinálsz.

- Semmi érdekfeszítőt, Tae – rázza fejét. – Ez csak egy... egy semmiség igazából. Egy egyszerű jelentés a hétről, a készletről, a dolgozókról, a vendégekről. Tudod, ez amolyan hiánypótlás féleség. A beosztást nem én csinálom, felvenni se feltétlen én veszek fel dolgozót, de látnom kell, mi a helyzet, ezért mindig küldenek jelentést, ha van valami változás, és a héten volt.

- A készletről micsoda? Ez milyen hely? – fordítom figyelmem a papírnak, s futom át a sorokat.

- Ez jelenleg éppen az a szórakozóhely, amelyikben ti is voltatok egyszer a barátaiddal – néz rám még sejtelmesebben, nekem pedig rögtön beugrik a megmaradt emlékem arról, amikor kijelentettem, hogy meg akarom csókolni, így el is pirulok. Nyilvánvalóbb már nem is lehettem volna. Ha akkor tudom, hogy bele fogok szeretni...