Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 7.rész [+18]

Sziasztok! ^^ Ismét késve, de megint itt a rész. Sajnálom, csak dolgozom, meg most így az augusztus vége szörnyen be van táblázva, így lassan haladok, de írok, ahogy tudok. Most volt végre időm befejezni a részt, úgyhogy... jó olvasást hozzá! :)

A vendéget hátrakísérve előkapom a táskámban lévő váltópólóm, melyet munka után szerettem volna felvenni, de ilyen helyzetben a szükség rendet bont, majd maradok abban, amiben vagyok. Nem fogok belehalni, főleg azok után, hogy az én hibám, amiért egy vendéget ilyen kellemetlenség érte. Ez is Jungkookra vezethető vissza, mert ha nem akarna ennyire óvni, hogy cseszegessen vele, akkor nem húzott volna fel annyira, hogy figyelmetlenségemben nekimenjek egy idegennek a kávéval teli tálcával.

- Még egyszer nagyon sajnálom, ami történt, figyelmetlen voltam – hajolok meg, ezzel is kimutatva felé őszinte bocsánatom, miközben átveszi a felsőjét az enyémre. – Tudom, hogy ez nem számít már egy ilyen után, de a ház vendége, igyon bármit, nem kell kifizetnie.

- Valóban nem számít túl sokat már – morogja sértetten. – Nincs túl sok szabadidőm, ma még dolgoznom kell – néz a csuklóján lévő órára.

- Sajnálom – hajolok meg újból. – Ha bármiben tudnék segíteni...

- Kimoshatja a ruhámat, ha már ilyen szépen összemocskolta – nyújtja felém, mire szemeim tágra nyílnak a hitetlenségtől. – Azzal tudna kompenzálni.

- De ez holnapra nem száradna már meg, utána meg nem dolgozom, vissza se tudnám adni azonnal. Egyébként is, fenn áll annak a veszélye, hogy nálam marad véletlenül, ezért jobb, ha magánál tartja. Nem szeretnék a mostaninál nagyobb kellemetlenséget. Kérem, fogadja el a kávét, ön biztosan hamarabb haza is ér, ki tudja szedni belőle a foltot.

- De ha nem, megvan, kihez fordulok, hogy fizesse ki – sötétül el pillantása, majd szó nélkül fordul ki az öltözőből, s mint aki annyira járatos erre, magabiztos, határozott léptekkel vonul vissza a helyére, hogy leüljön egy asztalhoz. Egy itallapot máris a kezébe vesz, s lábait is keresztbe rakva, hátradőlve a széken nézegeti a különböző ajánlatokat, én pedig csak haloványan rázom fejem reakciójára. Furcsán sértettnek tűnik, azért ennyire nem volt vészes a helyzet, na meg egyébként is jó ajánlatot tettem, még váltóruhát is tudtam adni! Az, hogy nem mosom ki egy vadidegen felsőjét, az ne legyen már az én hibám!

Míg várom, hogy válasszon, addig szétnézek a többi asztalnál, letakarítom őket, de ezúttal sokkal jobban odafigyelek arra, mit csinálok. Nem szabad, hogy eluralkodjanak rajtam az érzéseim, és Jungkook körül forogjon minden gondolatom, különben újabb balesetem lesz, amit nem engedhetek meg magamnak a munkában. Ez már így is ciki, hogy a többi idegen előtt leöntöttem egy másikat. Felszolgáló volnék, ahhoz mérten is kell viselkednem. Nem szórakozni vagyok itt, hanem dolgozni, pénzt keresni, aztán még a végén kirúgatom magam – habár ezt a fiatalabb el tudná intézni nekem, hogy ne legyen így, bár belegondolva, lehet, még örülne is neki, ha nem lenne állásom. Akkor legalább maga mellett tudhatna.

Felveszem a rendelést a mogorva képű vendégtől, majd el is készítem kávéját, hogy aztán azt a legprecízebben szolgálhassam fel neki. Nem szól egy szót se, meg se köszöni, én pedig illendő módon távozom asztalától. Kicsit bosszant, hogy egy nyamvadt köszönömöt sem bír kinyögni, de végül is, biztosan nagyon megsértettem, elvégre az ember nem azért megy kávézóba, hogy az fogadja elsőként, mikor belép az ajtón, hogy az egyik pincér telibe találja egy tálcával.