Stalker with love [BEFEJEZETT]

7.rész

A kávézóba belépve látom, hogy Hoseok már megérkezett, így éppen gyors takarítást végez, míg én hátravonulok az öltözőbe, hogy felvegyem a munkaruhám. Sietek, hogy tudjak segíteni barátomnak, akivel beszélni is szeretnék már, hiszen nem tudom, hogyan jutott haza a hétvégén, ráadásul ki is kérdezhetném, hátha több mindenre emlékszik, mint én. Felbuzdulva lépek ki az éttermi részre, ahol már úgy tűnik, a másik végzett a munka nagyjával, így már csak a vendégeket kell várnunk lassacskán. A pult mögé lépve ott állok neki rendet rakni, amiben Hoseok is a segítségemre siet, úgysincsen már más dolga.

- Na, mizu? – kérdez egyből, viszont fejem rázom.

- Ezt inkább én szeretném megkérdezni. Mi történt szombaton? Vagy az már vasárnap hajnalban volt? – töprengek el. – A lényeg, hogy hazajutottatok-e.

- Nagyon szépen köszönjük a segítséget a drágalátós főnökünknek, de miután téged magával rángatott, arról nem gondoskodott, hogy mi is hazajussunk – fújja ki a levegőt frusztráltan. – Hogy ihattad le magad ennyire, hogy hagytad magad? Úgy húzott maga után, mint egy bábut.

Szemeim tágra nyílnak a meglepettségtől, miközben éppen egy poharat törölgetek el, hogy visszategyem a helyére. Én ilyenre egyáltalán nem emlékszem. Lehet, picit jobban meg kellene erőltetnem az agysejtjeimet, hogy az emlékek előtörjenek, de a nagy része a szombat estének sötétség, pedig annyira szeretnék emlékezni!

- Magával húzott? – kérdezek vissza, mire ő jobban ledöbben, mint én. – Ne nézz így, tudom jól, mire gondolsz – sóhajtom lehajtva fejem. – Tényleg nem emlékszem sok mindenre. Azt hiszem, nem bírom már olyan jól az italt, mint régen – vakargatom meg tarkóm. – Szóval mesélhetnél, mik történtek.

- Hát, igazából beszélgettünk, ittunk, táncoltunk, úgyhogy nem sok különös. Egyszer külön váltunk, aztán legközelebb már csak annyit láttunk belőled Minjaevel, hogy Jungkookkal az oldaladon jössz ki a tömegből, majd ő felkapja a cuccaidat és elvisz – ránt vállat. – Minjae kiabált vele, hogy mit csinál, meg, hogy mégis csak együtt jöttünk, tehát ne vigyen sehova, de csak kikötötte, hogy ne vezessünk, sőt, még a kocsidat is elvitette, úgyhogy képzelheted, hogyan jutottunk haza. Ezek után már mi sem maradtunk sokáig, hívtunk egy taxit, aki legalább biztonságban kitett mindkettőnket a saját házánál.

Érzem, ahogy elsápadok szavait hallgatva. El sem hiszem, hogy tényleg ez történt, habár ez magyarázat arra, miért keltem Jungkooknál, mert az egy dolog, hogy ő elvitt oda, de a részletekről fogalmam sem volt. Azt mondta, elaludtam a kocsijában, nem akart a táskámban sem turkálni, na meg aztán vigyázni is szeretett volna rám, ha már így kiütöttem magam. Ami pedig utána történt, arról már csak ő tud, de már én is jól tudom, hogy átöltöztetett, a ruháimat elvette, kimosatta, ráadásul újakat vett nekem, amiknek a nagy részét nem is láttam.

- Mi így épségben megérkeztünk, de mi a helyzet veled? Nem hívott fel tegnap, hogy vagy? – húzza fel kíváncsian szemöldökét, mire én értetlenül meredek rá.

- Miért hívott volna fel? Nála voltam – jelentem ki olyan közönyösséggel, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, így Hoseok kezéből majdnem ki is csúszik az éppen fogott pohár, viszont időben kapcsol, hogy ne törjön össze semmi. – Ó, ezt nem mondta? Csak szó nélkül elvitt? – döbbenek le én is.

- A részletekbe nem avatott be. Mondom, hogy csak fogta a cuccod és vitt magával. Azt hittük, hogy hazavisz.

- Hát... nála ébredtem – motyogom, majd el is pirulok az emlékre, viszont szerencsémre nem szorulok hosszas magyarázkodásra, mivel ekkor lép be egy pár a kávézó ajtaján, így a csilingelő hangra mindketten felfigyelünk és már félre is állunk, hogy majd amint kiválasztották az italt, mehessen valamelyikünk a felvenni a rendelést.