Stalker with love [BEFEJEZETT]

2.évad - 15.rész

Sziasztok! ^^ Azt terveztem, hogy egy héttel később hozok részt, amiért a Wattpad megint nem szeret engem, mivel az előző részt nem hozta ki értesítőnek valószínűleg senkinek, ezt látom is, és volt, aki írta is, hogy nem érkezett, de végül... megesett a szívem. Megírtam, remélem, ezt már mindenki látni fogja, így újra tudjátok olvasni, addig pedig... jó olvasást! ^^

Fejem kicsit sajog, felnyöszörgök az érzésre. Kényelmetlenül fekszem valahol, kezeim a hátam mögött, ahogy pedig próbálom megmozdítani őket, mintha összeragadtak volna. Össze vannak kötve, érzem. Szemeim kinyílnak, így azonnal hunyorgok is, ahogy a lámpafény megcsap, viszont hamar megszokom, így körbelátok a helyiségben, ahol vagyok jelenleg. Szinte minden a fehér és a szürke színeiben pompázik, mellettem a falat is csempe borítja, majd csak ekkor realizálom, hogy egy fürdőkádban fekszem, amit nem tudok hova tenni. Ahogy jobban megnézem a helyet, ahol fekszem, egy alakot látok meg a kád másik végében ülni, fejét pedig félve fordítja felém, az én szívem viszont szaporán verdes, szemeim tányérméretűre nőnek. Automatikusan mozdulnék, de feltűnik az is, hogy lábaim szép kis csomóval lehetnek összekötve, biztos, ami biztos, viszont nem ez az, ami a legjobban aggaszt jelenleg.

- Te mit keresel itt? – csúszik ki számon a kérdés. – És én miért vagyok itt? Hol vagyok? – nézek újra és újra körbe, de nem jutok előrébb, fogalmam sincs, hogy hol lehetek. – Mondd, hogy álmodom... mondd, hogy álmodom, Jimin! – emelem meg hangom, mire továbbra is félve néz rám, még ajkait is összepréseli, de nem felel. – Mi ez az egész? Miért nem mondasz semmit? Tudod, hogy ez rohadt irritáló?

Egy sóhaj kíséretében hajtja le fejét, majd nézegeti ujjait, melyekkel piszkálgatja az ellentéteseket. Lejön, hogy nem tervez beszélni, bizonyára meg van kötve a keze, az övé csak idézőjelesen, viszont tudnom kell, mi folyik itt. Szóra kell bírnom, mert bele fogok őrülni a tudatlanságba, mozdulni meg képtelen vagyok. Fejemben csak úgy cikáznak a gondolatok, a rosszabbnál rosszabb feltételezések, s egyszerre sírnám el magam, de közben mégis olyan dühösnek érzem magam és összezavartnak, hogy képtelen vagyok egyetlen könnycseppet is ejteni.

Hosszas percekig próbálkozom a szabadulással, hogy a kis véknyabb köteleket szétszedjem magamon, de képtelen vagyok rá. Szitkozódom magamnak, mivel a másik nem figyel rám, legalábbis úgy tesz, mintha nem érdekelné a szenvedésem, de jól ismerem, tudom jól, hogy most bizonyára szenved legbelül. Sugárzik róla, hogy valami nincs rendben vele, és azt is tudom, hogy könnyen megtörhető, úgyhogy mindenképp elérem a célom.

- Oké, figyelj, beszéljünk higgadt fejjel. Mint láthatod, mozgásképtelen vagyok, úgyhogy kezdésnek akár azt is elmondhatnád, miért egy francos kádban fekszem! – morgom el a végét. – Ennél kényelmesebbet már nem találtál? Egyáltalán te hoztál ide? – Továbbra sem válaszol, de látom tekintetén, hogy minden szavamat felfogja, de nem hajlandó rám nézni. – Jimin, kérlek, legalább nézz rám, ha hozzád beszélek! – váltok át szenvedőbe, mire néhány másodpercig, mintha elgondolkodna valamin, végül megteszi, amire kérem, ettől pedig megkönnyebbülök, hiszen legalább ennyit haladtam. – Hol vagyok? – kérdezem csendesen, sokkal nyugodtabban, mint eddig, mire úgy tűnik, végre szólásra nyitja száját.

- Azért vagy itt, mert innen nehezebben tudsz kimászni, mint lefordulni mondjuk egy ágyról – magyarázza csendesen, miközben lesüti szemeit.

- Ó, mekkora ötlet! Legszívesebben még csettintenék is, de ez így nem lenne menő, hogy nem tudom előrerántani a kezem hozzá! – vetem neki gúnyosan, mire szemeit égnek emeli. – És mondd csak, mióta avanzsáltál emberrablóvá?