Ismerkedés

724 21 0
                                    

Nos holnap már megyek is erre az első napra. Nagyon izgatott vagyok egésznap csak pörögtem, mint valami idióta. Aztán eljött az este és az izgalom miatt nem nagyon tudtam aludni, ráadásul reggel 5-kor kelek.

Bip-bip-bip-bip. Szól az ébresztőm. Most komolyan, utoljára akkor keltem ilyen korán amikor tavaly nyaralni mentünk és a gépünk Londonba reggel hétkor indult. Na mindegy.
Gyorsan összekaptam magam és felöltöztem, fogat mostam, persze előtte reggeliztem vagyis csak egy banánt ettem, de az is valami. Aztán felvettem a cipőm és már el is jött a hajnali hat óra, és indulhattam az első gyakornoki napomra. Á á á á á állj. Nem mutattam meg nektek hogy mit vettem fel, vagyis meg akartam,mert készítettem még fotót is. Na mindegy ebben mentem el itthonról.⬇️

Nos ez lenne az outfittem

Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.


Nos ez lenne az outfittem. Direkt öltöztem sportosabban, úgyis kapok majd egyen ruhát szerintem. Nos indulhatok is. Mivel az utakon körülbelül senki sem volt ezért elég hamar odaértem. Három új embert észre is vettem hogy ott állnak és beszélgetnek. Amikor kiszálltam a kocsiból odamentem köszöni.
- Sziasztok- köszönök.
- Szia - mondják szinte egyszerre. Nagyon szimpatikusak. Mind három lány.
- Én Annabell Devlin vagyok- nyújtja a kezét.
- Én Sarah Goss- és ő is a kezét nyújtja.
- Én pedig Teresa Owen- és ismét egy újabb kézfogás.
- Én Emily Cox vagyok- jelentembe végül.
- Komolyan?? Ismerem asszem a tesód, most lesz egy gyereke. Vagy nem??- mondja Teresa.
- Dee. De honnan ismered a nővérem?- kérdezem meglepetten.
- Jaa szomszédok vagyunk. És néha szoktunk beszélgetni. Nagyon jó fej nővéred van- mondja Teresa.
- Hát.... Fogjuk rá- és ekkor megérkezik négy rendőr. A legelső nagyon CUKIIII. A többiek meg olyan átlagos rendőrök.
- Nos sziasztok én David Nelson vagyok és Emily- keres a szemével és rájön hogy én vagyok az- nos Emily te leszel velem. És itt mellettem a három úr pedig Eric Todd, Joe Stevens és Ralph Roloff. Nos minden rendőr elfogja nektek mondani most hogy ki lesz a " tanítótok"- a többiek bólintanak- Emily gyere körbe vezetlek.

Gyakornok /BEFEJEZETT/Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon