Gyakornok /BEFEJEZETT/

Ezt is túl éltem

-Figyelj én oda nem megyek be!- mondom határozottan.
- Mért?? Csak összevarják a fejed pár öltéssel, és kész. Nem nagy cucc- mondja lazán.
- Hát azért én azt nem mondanám.
- Na gyere be, aztán lehet nem is kell semmit se csinálni vele- biztat.
- Ahh- sóhajtok- jó- mondom végül. Mikor bementünk és meglátták a rendőr ruhánkat, egyből odajött hozzánk egy nővér.
- Segíthetek valamiben?- és ekkor meglátja a fejem- Úristen ezt össze kell varrni!- mondja. Én meg csak kétségbeesett fejjel nézek Davidra- Jajj, nem kell aggódnia. Nem fog semmit érezni- miközben ezeket a "megnyugtató" szavakat mondta, egy orvosi szobába kísért ahol egy doktor nő volt.
- Jó napot, Dr. Amy Kopf vagyok- mondja kedvesen- üljön csak le nyugodtan oda a székre- mutatja közben.
- Köszönöm- mondom szerényen.
- Mi történt? Hol szerezte ezt a csúnya sebet?- kérdezi.
- Beütöttem az autóban, csak ennyi.
- Értem. Most kapni fog egy érzéstelenítőt- erre megcsörren David telefonja.
- Mindjárt jövök, egy pillanat.
- Most itt hagysz?- mondom reszkető hangon.
- Nem kell félni, egy perc lesz az egész- próbálnak megnyugtatni, de a félelmem kezd felül kerekedni felettem. Egyre jobban elkezdek bepánikolni. Aztán elkezd a kezem remegni. Nagyon kínosan érzem magam elhihetitek! De ha egyszer tényleg utálok mindent, ami kórházzal kapcsolatos.
- Emily kérem nyugodjon meg. Még nem csináltunk semmit!- mondja az orvos. Ekkor végre betoppant David.
- Emily?? Mi a baj??- néz rám furcsán.
- Semmi csak félek ettől az egésztől. Ennyi.
- Figyelj! Nem csináltak még semmit!- és ekkor kezdek megnyugodni, de erre egy éles fájdalmat érzek a fejemnél.
- Áuuu!- mondom egy kicsit hangosabban, mint ahogy én azt akartam. Na mindegy.
- Bocsánat- mondja Dr. Amy Kopf.
- Jaa semmi baj, csak én vagyok ilyen betoji- mondom. Aztán a doktor nő segítője elővett egy damil darabot ami kell a seb összevarrásához. Ekkor én elájultam.
Pár másodpercre kiesett minden. Csak egy nagy sötétséget láttam. Aztán felébredtem. Mind hárman felettem álltak, csak hogy éppenséggel David teljesen le volt sápadva.
- Jól van? Nem ütötte be magát?- kérdezte segítőkészen.
- Igen. Asszem- aztán valahogy megpróbáltam felkászálódni.
- Figyelj Emily! Hamar túl leszünk ezen a kis dolgon, és már mehet is haza pihenni. Viszont, ha továbbra is ilyen lesz ma bent kell hogy legyen.
- Elhiheti nem direkt ájultam el- mondtam durcisan.
- Elhiszem- én közben megpróbáltam nem arra gondolni, hogy mit csinálnak a fejemnél.
Egy jó tíz percet bent voltunk, mire kész lettem. Elköszöntem, és mikor elhagytuk az épületet megkönnyebbültem.
- Jól vagy?- kérdezte aggódóan David.
- Igen- válaszolom röviden.
- Rendben. Akkor én most haza viszlek.
- Micsoda?- kérdeztem vissza.
- Haza viszlek, mert pihhenned kell- mondta.
- De - és ekkor bele vág a mondtatomba.
- Nincs de! Szállj be a kocsiba.
- Nem vagyok óvodás- mondom sértődötten.
- Nem is mondtam- mondja mikor már az autót indítja.
- Nem, de úgy viselkedsz. Mi az hogy " szállj be a kocsiba"???- akadok ki.
- Mond, hogy nem jött meg, és megnyugodok.
- Képzeld nem jött meg. Állj meg!- mondom feszülten.
- Tessék??- értetlenkedik.
- Állj meg! Innen már haza találok!- mondom.
- Biztos, hogy nem! Bármi baj történthet amíg haza nem érsz!- mondja.
- Látod! Most is úgy viselkedsz!!
- Mert feltételek!- mondja.
- Mért féltenél??- mondom miközben olyan vörös lehet az arcom, mint a tűz.
- Mert feltételek és kész!- és közben leparkol a házunk mellé- Megérkeztünk- mondja.
- Látom.
- Én megyek dolgozni, viszont te pihenj!- szinte már parancsolt.
- Rendben! És köszönök mindent!- közben kiszállok az autóból, és a bejárati ajtónál visszafordulok és integetek, majd belépek a házba.