Gyakornok /BEFEJEZETT/

Rabságban egy masik helyen

Lassan nyitogatom a szemeimet. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. De a kezeim le vannak kötözve. Nem tudom, hogy hány órája vagyok kiütve, de gondolom már egy jó ideje alszok, mert ez fogad amikor végre teljesen magamhoz térek.
- Jó reggelt álomszuszék- mondja az őr- Ideje volt felkelni. Már két nap eltelt azóta, hogy elaludtál.
- Hol vagyok? És miért aludtam két napon keresztül???- kérdezem.
- Kaptál egy jó kis altató- mosolyodik el.
- Miért? Miért kaptam altatót?? És hol vagyok?- kezdek lassan kiakadni.
- Hát én azt nem tudom... Viszont, hogy hol vagy? Naaa az meg titok- mondja lazán.
- Hol van David?- végre a látásom tiszta, ezért körül tudok nézni. Igazából csak négy fal vesz körül engem és a férfit aki őriz, plusz egy nagy ajtóval spékelve. Ránézek a férfira, de nem tudom, hogy ki lehet az. Tuti Steven valamelyik csicskája.
- Jaaa a rendőr- gondolkodik- nem tudom- jelenti ki.
- Miért nem engednek már el minket?- kérdezem. Úgy érzem, hogy a sírás határán vagyok. De erősnek kell maradnom. Nem leszek bőgő masina. Az erőm is kezd visszatérni. Szerencsére.
    Az őr hátat fordít nekem, majd kimegy egy szó nélkül a hatalmas ajtón.
- Hé!!- üvöltök utána, hátha megfordul. Tétovázik, de megfordul- Hová mész?
- Ne aggódj! Csak vízért megyek, mert ki vagy száradva.
- Mikor láthatom Davidot?- erre becsapja az ajtót maga után, és elmegy.
        Mikor visszajön egy tálcával a kezével, láttam, hogy nem az őr, hanem valaki más.
- Szia. Kamerákba ne nézz- mondja az ismerős hang.
- David?- kérdezem- David te vagy az?
- Igen- a tálcán volt egy kalapács letakarva. A szobában amiben vagyok, a jobb sarkában egy kamera van. David gyorsan leütötte, és odajött hozzám- Nem bántottak ugye?- és elkezd kikökötözni
- Nem- mondom.
- Figyelj! Nagyon gyorsnak kell lennünk- bólintok- Mindig legyél szorosan a hátam mögött- magyaráz, és végre kiszabadultam a kötél rabságból.
- Oké, de ha elkapnak- ekkor a mutató újját a számra tette.
- Nem fognak. De most induljunk- David résnyire nyitotta a hatalmas ajtót. Kikukucskál, majd int a kezével, hogy mehetünk. Egy hosszú folyosón megyünk, ami eléggé sötét. A folyosó telis-tele van ugyanolyan szobákkal, mint a miénk. A folyosó legvégén el kell kanyarodni jobbra, ott van egy ajtó amin kijuthatunk. Szerencsére, csak ketten vannak ott akik őrzik.
- Emily, te most maradj itt, én elrendezem őket- mondja.
- Rendben, de tud nem vagyok ovis! Én is eltudok rendezni két embert- mondom magabiztosan.
- Rendben akkor menjünk ketten. Enyém a jobb tiéd a bal- mondja és már mentünk is. David mozdulatait követtem végig, ezért hamar végeztünk. A két férfi elájult, ezért a kulcsot, ami az  ajtót nyitja, hamar meg tudtuk szeretni. David kinyitotta. Először csak lassan egy kicsit. Aztán teljesen, és már mentünk is. Felfelé egy lépcső vezetett minket.
- David, hol vagyunk?- kérdezem.
- Nem tudom- hangzik el a rövid válsz. A lépcső végén egy kis sikátorba értünk. Hogy ez melyik része Miami- nak? Azt nem tudom.
- Tudom hol vagyunk- jelenti ki David.
- Hol?- kérdezem boldogan.
- Innen nem messze lakik az egyik ismerősöm- mondja miközben sétálunk ki ebből a sikátorból. Ekkor megszólal valaki mögöttünk. Az a valaki nem más, mint Steven Benward.
- Hova hova?
- Futás- üvölti el magát David- Gyere Emily- mondja. Elkezdtünk futni, de nagyon gyorsan. Hogy merre megyünk? Azt nem tudom. Hiszen nem ismerem ezt a környéket. Én csak Davidot követem. Steven csicskái kezdenek kifáradni. Bízok benne, hogy letudjuk rázni őket.