Gyakornok /BEFEJEZETT/

Hat év után láttam az apámat

Mikor a nappaliba értem láttam, hogy Eric és Joe is már itt van. Gondolom őket küldték ki.
- Helló- köszöntem.
- Szia Emily- köszönt vissza Joe.
- Szia - köszönt végül Eric.
- Elkapták őket?- kérdezem izgatottan, de volt bennem egy kis félsz.
- Folyamatban van az elfogásuk- ekkor megszólal a telefonja Ericnek- Ne haragudjatok, de ezt fel kell vegyem a főnök az- majd feláll és kimegy a teraszra. Míg ő kint beszélt leültem David mellé. És beszélgettünk. Ekkor Eric bejön a nappaliba.
- Elfogták őket!- mondja- Emily most be kell jönnie a rendőrségre. Meg persze neked is David.
- Jó- mondjuk szinte egyszerre Daviddal.
- Örülök, hogy láttunk David- mondja Dorothy.
- Igen- helyesel Jack.
- Én is örülök és köszönök mindent- mondja David- Jövök eggyel!- aztán kiléptünk az ajtón. Hátul mi ültünk Daviddal, elől pedig Eric és Joe. Mikor már mentünk pár utcát, megszólaltam.
- Eric?
- Igen- válaszol.
- A családom jól van? Ugye?!- kérdezem aggódva.
- Igen. Bent vannak a rendőrségen.
- Huhh oké. Köszönöm!- mondom.
- Az apukád is bent van- mondja.
- Oké, de nekem nem kell vele beszélnem. Ugye?!- kérdezem.
- Nem, de ha szeretnél akkor beszélhetsz vele- mondja.
- Nem szeretnék- David ekkor megfogta a kezemet, ami az ülésen pihent. És egymásra néztünk. Mivel Joe vezet ezért ő az utat fürkészi, de Ericnek feltűnt, hogy David megfogta a kezem. És a következő kérdést tette fel:
- Ti most összejöttetek?- néz értetlenül.
- Mi van ha igen?!- mondja David.
- Az hogy a főnök nem nézi jó szemmel azt, hogyha munkatársak összejönnek csak úgy.
- Figyelj Eric! Nem bunkóságból, de nem a te dolgod- állok ki magunkért.
- Na jó! Most be lehet fejezni a vitát! - szólal meg Joe- Emilynek igaza van Eric abban, hogy nem a te dolgod! Ja és nem mellesleg megérkeztünk.
Amikor mindenki kiszállt az autóból, és Eric meg Joe egy picit előre mentek, Davidhoz fordultam.
- Figyelj! Én nem biztos, hogy készen állok erre az egészre- mondom kétségbeesetten.
- Ne aggódj! Nem lesz semmi. Mégcsak nem is kell beszélned az apáddal, ha nem szeretnél- mondja a megnyugtató szavakat.
- Jó. Menjünk be- mondom.
       Amikor bementünk, anya, Bobby Julia és Alex már ott volt. Anya egyből idejött hozzám.
- Istenem! Jól vagy ugye? Nem bántottak??- néz rám, és már mindjárt sírva fakad.
- Ne aggódj anya! Nem volt semmi. Jól vagyunk- mondom, majd szorosan átölelem az édesanyámat. Ekkor Alex jelenik meg anya mögött.
- Emily. Én bocsánatot akarok kérni!- mondja, de már a szemembe nem mer nézni.
- Nem fogod csak úgy ennyivel elintézni! Tudod jól, hogy én nem olyan vagyok. Nem haragszok már rád, de nem felejtettem el amit tettél!- és ekkor meglátom az apám. Hat évvel ezelőtt nem így nézett ki. Most kissé meghízott és olyan más lett. A karján tetoválás van, ami eléggé friss. Hat évvel ezelőtt nem volt szakálla, de most meg úgy néz ki, mint valami ősember. Ő a folyosó végén áll én pedig vele szemben pár lépésre. Pontosan a szemébe nézek. Keresem a bűntudatot, de nem találom. Hátat fordítok neki, majd Bobbyhoz megyek és átölelem. Majd a fülébe súgom:
- Hívhatlak apának? Vagy az téged zavarna?- kérdezem halkan, hogy csak én meg ő hallja.
- Persze- majd egy cuppanós puszit nyom a homlokomra. Az apámat közben elvitték. Majd Davidot fürkészem a két szememmel. Mivel nem látom sehol, gondolom az irodáknál van.
- Mindjárt jövök- mondom.
- Okés, megvárunk kint a kocsinál- én a fejemmel bólintok eggyet, és célba veszem az irodát. David a helyén ücsörög.
- Szia.
- Te nem mentél haza?- kérdezi meglepetten.
- Anyáék kint várnak a kocsinál.
- Ja értem. És miért jöttél ide?
- Csak mert szerettelek volna látni, mielőtt haza indulunk- mondom. Mondjuk nem erre a reakcióra vártam.
- Nos láttál. Most már haza mehetsz!
- Neked meg most mi bajod van??- kérdezem.
- Semmi.
- Hát nem úgy nézel ki, mint akinek nem lenne semmi baja! Akkor nem beszélnél így velem. De tudod mit, inkább megyek!- mondom kiakadva. David pont elkapta a kezemet, és visszahúzott az ölébe.
- Szeretlek- súgta a fülembe.
- Akkor miért beszéltél velem úgy az előbb?- kérdezem.
- Mert a főnök fülébe jutott, hogy mi együtt vagyunk. És kérni fogja az áthelyezésemet Londonba- ekkor én teljesen lesápadtam.
- Az nem lehet!
- Hát, ha van hely akkor mennem kell. Sajnos- majd szorosan átölelem és egy könny csepp csordul le az arcomon- Ugye nem sírsz?- kérdezi, majd a szemembe néz és letörli a könnyem.