Gyakornok /BEFEJEZETT/

„Éles szúró fájdalmat éreztem"

Miután elszaladt Alex, tovább mentünk. Az aulából nyílt még három ajtó. Volt egy velem szembe. Akkor a recepciós pult mögött, ahol egy eléggé szigorú nő állt. A harmadik ajtó pedig ugye bár az ahova minket levittek és fogságban tartanak. Ami velem szemben lévő ajtót kinyitotta Steven. Amikor beléptem a szobába leesett az állam! Olyan fényűző itt minden. Mintha egy kastélyban lennénk. A szoba közepén van egy asztal, amin vagy egy darab papír.
- Nos- kezd bele mondandójába- írni fogsz a drága látos apádnak egy levelet. Ha nem leszel együttműködő, akkor annak következménye lesz.
- Most te komolyan fenyegetni próbálsz? Miért nem elég csak az, hogy Alex szól a családomnak?
- Te valahogy tényleg kiakarod húzni nálam a gyufát?- förmed rám- Üljél le és írjad meg azt a levelet!- parancsol rám.
- Azt se mondtad meg, hogy mit írjak meg!- feleselek vissza.
- Jajj, nem vagy te olyan ostoba! Tudod jól, hogy mit kell írni- a két férfi aki a karomat fogja odavittek az asztalhoz. Volt ott minden. Papír, toll, boríték és még másmilyen papírok. Kíváncsi lettem. Bár csak, nem lennének itt akkor átkutathatnám az asztalt, meg a szoba minden kis zugát.
Nagy nehezen, de belekezdtem a levélbe.
„ Kedves apa!
Emily Cox vagyok a lányod, aki most éppenséggel rabságban van Steven Benwardnál, mert te lecsaltál ötvenmilliót a bankszámlájáról. Hogy miért csináltad? Fogalmam sincs, de ezzel a csalással a családodat veszélyeszteted, és egy rendőrt is! Tudom már hat éve nem láttál minket. És, ha van egy kis lelkiismereted, akkor kérlek add vissza neki azt a sok pénzt.
Puszi: Emily"
Miután megírtam ezt a rövidke levelet, visszavittek a pincébe. Vagyis szerintem, ahol van ez a börtön szerűség az pince.
- Nem csináltak veled semmit? Nem bántottak ugye?- kérdezi aggódva.
- Nem. Nyugi- válaszolom röviden.
- Valami baj van? Már mint azon kívül hogy itt vagyunk- kérdezi David.
- Apámnak kellett egy levelet írnom, akit már hat éve nem láttam, nem hogy nem láttam még csak nem is hallottam róla egy szót sem.
- Jaaa értem.
- Hagyjuk! Ne is beszéljünk róla- mondom.
- Rendben. Ne haragudj, nem akartam felhozni ezt a témát- mondja David- Viszont szerettem volna neked mondani valamit, ami nagyon fontos számomra.
- Mond csak- felcsillant a remény a szememben, hátha többet érez irántam, mint csak egy szimpla barátság.
- Kaptam egy nagyon jó állás lehetőséget Londonban. Ugyanúgy rendőr leszek, csak most főnök lennék- ezeknek a szavak hallatán, majdnem elsírtam magam. Persze neki ez egy óriási lehetőség, úgyhogy nem is értem miért mondja nekem ezt. Bele kell vágnia és kész, én meg együtt örülök vele.
- Naaa az tök jó- végre kinyögök nagy nehezen pár szót.
- Ugye?!- mondja boldogan- Én tudom, hogy nem igazán ismerjük egymást, de például én személy szerint nagyon jól éreztem magamat múltkor a vacsorán. És asszem beléd szerettem- mikor az utóbbi mondatot kimondta, megdöbbenttem. Persze jó ételemben.
- Komolyan?- kérdezem. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, csak ezt a rács akadályozza.
- Halálosan- mondja.
- Istenem ez olyan cukiiii volt, hogy majd elolvadok- mondja szarkazmussal Steven- De most gyertek velünk!- majd két-két őr közül az egyik nyitja a cella ajtaját, majd megfogják a kezünket és hátra költözik.
- Mit csinálnal? Hova visznek minke?- kérdezem idegesen.
- Majd meglátod- és már rám is húztak valamilyen zsákot. Kivezettek minket egy furgonhoz. Majd valamilyen éles szúró fájdalmat éreztem. Ami eddig fény beszűrődött az egyszer csak lassacskán eltűnik.