Mint fán a száraz levél,
Mint a szárnyát tört veréb
Úgy érzem magam ebben a pillanatban
És visszagondolok azokra az emberekre, illatokra
-mikor még erős voltam,
vagy legalábbis én így gondoltam.-
Most meg mint a hóember tavasszal,
Vagy mint a jégkocka a poharadban
Úgy hagyott el az erőm és a Gyengeség maradt
És úgy érzem sokáig megmarad.
Mint fáradt vándor keresi az otthonát,
Mint gyönge madár repül tovább
Úgy próbálok én is reménykedni,
Hogy majd egyszer fel tudok kelni.
Fel tudok kelni a kispadról
És én is le tudok nézni a magasból.
A magasból, ahova most nem tudok felmenni
Mert a Gyengeség nem akar elmenni.
És én csak itt ülök a kispadon,
S minden erőm itt hagyom.
ESTÁS LEYENDO
Lelkem mintái
PoesíaÉvekkel ezelőtt a szürke hangulatú szobámba könnyes szemekkel és haraggal a mellkasomban félredobtam a telefonomat, elővettem egy gyűrött papírlapot és megpróbáltam kiírni magamból az érzéseimet.. így született meg az első versem. Hogy mi inspirál...
