Összetört szívemmel néztelek az ajtómban,
Míg te az ágy mellett lazán elterültél láthatólag
Egymás szemébe néztünk hosszan, áthatóan
S mindketten tudtuk, hogy ez nem megy, de csak látszólag..
Hiszen egymás ellentétei vagyunk
S mégis egységet alkotunk
Mint sós az édessel kihozzuk az ízeket,
S mint fény és árnyék a fényképeket.
Taszítanánk egymást, mégis túl jó a vonzódás
Ez az egész olyan, mint egy apró forró tánc
Küzdünk a vezetésért, miközben egymás lábára lépünk
De van olyan, mikor egyszerre lépünk és -bizony- egyetértünk
Kezdetektől tudtuk, veszélyes e tánc
De másikunk tekintete, mint egy szoros lánc
Köt össze bennünket
És lelkünket
Nem tudnánk elengedni egymást
S végtelenségig lenne e románc
De egyszer mégiscsak véget kell ennek vetni,
Hiszen a fény sem tud árnyékként élni
Képesek lennénk egymás mellett élni,
De ugyanazt az életet, már nehéz lenne bírni
Te nem bírod a fényt, én félek a sötétben
Nem tudok több szót rá, hogy megértsed
Szeretek a sötétben összebújva filmet nézni,
De nélküled már nem tudnék mást, csak félni
Szükségem van rád, de megfojtasz engem
Árnyaim már szétfeszülnek bennem
Fény kell, hogy visszatartsam őket
De nem akarom, hogy eltűnj mellőlem
..Ott feküdtél gyűrt ágyam mellett
És csak néztél rám bűnbánó szemekkel
Majd nagy nehezen levegőt vettem,
Mire te némán kértél, hogy ne menjek
Megráztam fejem és felvettem páncélom
Nincs több erőm ezt átírnom,
Így hát csak feléd pillantottam,
Majd súlyos léptekkel eltűntem a mostban.
2021. 10. 10.
(Alcím: augusztusi gondolatok)
ESTÁS LEYENDO
Lelkem mintái
PoesíaÉvekkel ezelőtt a szürke hangulatú szobámba könnyes szemekkel és haraggal a mellkasomban félredobtam a telefonomat, elővettem egy gyűrött papírlapot és megpróbáltam kiírni magamból az érzéseimet.. így született meg az első versem. Hogy mi inspirál...
