Zakatol a szívem, majd egyszer megszakad.
Ez a körforgás, mi engem széttör, majd megragaszt.
Egyszer túl sok vagyok, néha túl kevés,
De sose lehetek ép egész, elég.
Sokszor mindenre gondolok, néha semmire,
Olykor csak rá vágyok, s általában senkire.
Mindent akarok és semmit, ha nem kellek,
Néha a semmi, mire vágyok és minden jön egyszerre.
Sokféle vagyok, mégis szürkének látszok,
Az úttesten a vízben szivárványt játszok.
Nem látja senki, mégis minek járna a szátok?
Mindenki tudja, mégis miért nem mondjátok?
Néha magasba repülök, csillagokig, hogy ragyogjak,
Néha mélybe zuhanok, depizek én naphosszat.
Nyomnám a gázt, de jó lenne fékezni,
Őszintén.. már nem tudom, hogy kéne érezni.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Lelkem mintái
ŞiirÉvekkel ezelőtt a szürke hangulatú szobámba könnyes szemekkel és haraggal a mellkasomban félredobtam a telefonomat, elővettem egy gyűrött papírlapot és megpróbáltam kiírni magamból az érzéseimet.. így született meg az első versem. Hogy mi inspirál...
