Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

62. Szilveszter

December 31. (péntek)
Szilveszter!
Jelenleg olyan vegyes érzelmekkel írom a mai bejegyzésemet, hogy azon kívül, hogy valószínűleg ma életem egyik legnagyobb döntését hoztam meg, nem tudok mit írni kezdésnek, úgyhogy inkább csak kezdjük az elejéről.
Már régóta vártam a mai napot, így a mai délelőttöm (és a délutánom eleje) egyértelműen a totális bezsongásommal telt.
- Na, végre! - néztem az órámra, ami fél hatot mutatott.
Azt az időpontot tűztem ki "kezdjünk készülődni" pillanatnak, nehogy túl hamar kész legyek. Fura vagyok, tudok róla. :)
A szekrényem előtt állva eltöprengtem egy darabig, hogy mit vegyek fel, de végül megállapodtam a szokásos, kényelmes, de szerintem csini ruhámnál. Az egyik kedvenc szoknyám, egy szűk, szép felső, testszínű harisnya, kistáska, ékszerek, és szép bakancs, amit persze leveszek majd. A hajamat összefogtam egy laza kontyba, hullámosra besütve a kilógó tincseimet, a fiókomból előszedtem a szájfényem, a szempillaspirálom és a korrektorom, majd azok alkalmazása után megvártam a nővérem, és elindultunk a szomszédba.
Negyed hétre érkeztünk meg. Cassoék szülei aznapra elmentek valahova, úgyhogy már állt a bál. Nem ismertem mindenkit, de nagyon jó volt a hangulat, tisztára feldobódtam, ahogy megérkeztem. :)
Saci egyébként sorra végigkóstolta a kajákat - a popcornnál sok időt eltöltött. :)
- Melyik a legfinomabb? - kérdeztem nevetve.
- A kókuszos - mondta teli szájjal a kókuszos tekercsre mutogatva, amit valaki hozott.
- Oké - nevettem, majd megkóstoltam én is - Ez tényleg jó.
Fél óra múlva előkerültek a piák, de Anya a lelkemre kötötte, hogy nem iszom, csak pezsgőt koccintáskor, bár magamtól se terveztem nagyon, úgyhogy ez rám nem nagyon vonatkozott.
- Szia Szöszi - ült le mellém Casso halványan mosolyogva a kanapéra.
- Szia - néztem rá kedvesen - Akartam már köszönni külön, csak mindig voltál valakikkel, nem akartalak zavarni. Plusz nem vagyok Szöszi - tettem hozzá, lassan már csak megszokásból.
- Plusz nem zavarsz - mondta, mire zavartan a fülem mögé tűrtem egy hajtincsem - Kérsz valamit?
- Mármint inni? Nem, nem, köszi, de nem - tiltakoztam, mert elég egyértelmű volt, hogy piára gondol.
- Te tudod, de szólj csak, ha mégis.
- Nem iszom - mondtam őszintén, majd zavartan elnevettem magam - Ez nagyon gáz?
- Nem, dehogy. Örülök, hogy itt vagy amúgy - nézett rám, mire magamban akaratlanul elvigyorodtam - És kösz a karkötőt. Mesélj, milyen volt Brazil? - érdeklődött mosolyogva, miközben odébbrakott egy párnát, hogy normálisan el tudjon helyezkedni mellettem.
Én a lábamat oldalt magam alá húzva ücsörögtem a kanapén, ügyelve, hogy normális lányhoz méltóan ne lehessen belátni a szoknyám alá, a közelségére viszont egyből csapkodni kezdtek a pillangók a hasamban.
- Medencés - mosolyogtam rá, mire elnevette magát - Egyébként jó volt, köszi. Neked milyen volt a szüneted eddig? Vagy a karácsony? Tényleg, boldog karácsonyt utólag, így élőben.
- Neked is. Hát, nemtom, elvoltam - vont vállat - Most már viszont jó, hogy szilveszter van.
- Szerintem is. Egész jó év volt, jó, mondjuk nem az egész, de azért jó lesz már lezárni - néztem rá.
- Na, az nekem is - biccentett őszintén.
Elbeszélgettünk egy darabig, majd egy idő után már mindketten invitálva lettünk ide-oda mások által, úgyhogy először is megkerestem Sacit és kimentem vele a teraszra a ház bejáratánál, hogy levegőzzünk egy kicsit.
- Úúú, köszi! - ugrott a nyakamba Saci, amikor odaadtam neki a Rioban vásárolt táskát.
- Sziasztok, csajok! - köszönt a hátunk mögül Benedek, mire megpördültem.
- Téged ki hívott? - kérdeztem meglepetten.
Kétlem, hogy Cassoék, ők se bírják.
- Magamtól jöttem, Baba - felelt.
- Nem vagyok Baba - vágtam rá.
- Felőlem - vont vállat, majd bement a házba.
Nem nagyon bírom a gyereket, finoman szólva, csak így őszintén.
- Szerintem menjünk be lassan mi is - láttam be a fázás ellen ugráló Sacira nézve.
Bent csatlakoztunk a többiekhez, meg persze Sacival egészen sokat járkáltunk a kajáknál. :)
Időközben úgy gondoltam, hogy iszom egy pohár vizet, úgyhogy kimentem a konyhába.
Épp léptem el a csaptól, amikor valaki átölelte a derekam hátulról.
- Szia Baba - suttogta Benedek, mire tényleg megijedtem, megpördültem a karjai között, és igyekeztem eltolni magamtól, sajnos sikertelenül.
Soha nem voltam túl erős.
Tuti ivott már valamennyit, éreztem rajta.
- Hagyjál már - hajoltam hátrébb, mire csak megrázta a fejét és nekitolt a falnak. - Hallasz engem egyáltalán? Engedj el! - förmedtem rá.
Az a-s fiú mindenféle zavar nélkül úgy érezte, hogy nyugodtan letapizhat, mire lökdösni kezdtem.
- Benedek, komolyan mondom, most azonnal engedj... - ismételtem meg ezerrel dobogó szívvel, de félbeszakított.
- Hülye lennék - vigyorodott el, majd a számhoz hajolt, hogy lesmároljon, mire hátrébb próbáltam húzódni, de a fal miatt nem tudtam, úgyhogy elfordítottam a fejem, ő viszont a kezével megfogta az állam, és visszafordított.
Abban a pillanatban Casso megjelent a konyhában, épp, amikor kétségbeesetten igyekeztem kiszabadulni Benedek szorításából, Casso pedig azonnal levágta, hogy mi van, úgyhogy kérdés nélkül leszedte rólam az a-s srácot és szinte miközben beleivott a poharába, konkrétan nekivágta a hideg kőpadlónak, mire meglepetten ránéztem a kapucnis pulcsis osztálytársamra.
Nem nagyon láttam még Cassonak ezt a rosszfiús oldalát, márpedig ekkor a teljes kisugárzása határozottan az volt, most vert le egy srácot, aki rámnyomult, szemrebbenés, vagy bármilyen különös erőfeszítés nélkül, és ezután is ugyanolyan nyugodtan húzta egy bujkáló mosolyra a száját, ahogy rám nézett, mint ha semmi nem történt volna.
Azta.
Ellöktem magam a faltól, majd ahogy Benedek elment (Casso elég egyértelműen utalt neki ezzel), egy megkönnyebbült sóhajtás kíséretében Cassora néztem.
- Minden oké? - kérdezte.
- Most már igen. Köszönöm - hálálkodtam.
- Amúgy csak inni jöttem - vont vállat - Kérsz valamit?
- Nem, köszi - ráztam meg a fejem, majd le se véve a szemem róla, végignéztem, ahogy elővesz egy nagy üveg kólát, miközben észre se vettem, hogy mosolygok - Na jó, mégis - adtam meg magam, mire elmosolyodott, mint aki ezt pontosan jól tudta volna már előre - Hol vannak a poharaitok?
- Mögötted - biccentett felém, mire megfordultam, majd kivettem egy poharat a szekrényből.
- Köszi - mosolyogtam, miután töltött nekem - Koccintsunk - dobtam be az ötletet.
- Kólával?
- Miért ne? - vontam vállat vigyorogva, mire hitetlenül elnevette magát.
- Hát, oké. És mire? - kérdezte jókedvűen, miközben magának is töltött.
- Nem tudom. Magunkra. Rád, meg rám. Ránk - mondtam a szemébe nézve, mire elmosolyodott, majd ketten, a konyhában koccintottunk egyet a kólánkkal.
Ránk.
Miután mosolyogva megittuk, beraktam a poharat a mosogatóba, majd Casso után mentem a nappaliba (azt mondta, "most már iszik valami nemkólát" :D), és leültem a kanapéra Napsugár mellé.
- Történt valami a konyhában? - fürkészett a nővérem.
- Semmi különös - mosolyogtam, mire bólintott.
Őszintén szólva már eszemben sem volt Benedek nyomulása, Casso annyira megnyugtatott a puszta jelenlétével, hogy onnantól kezdve csak körülötte forogtak a gondolataim.
Meg amúgy is, bevédett! Hűűű. :)
Gondolkodásom alatt eszembe jutott, hogy a szüleimnek még nem adtam ma délután életjelet magamról, úgyhogy a telefonomat elővéve írtam Anyunak.
Levendula: Minden rendben van, ne aggódj! :)
Anyu: Rendben Kicsim, köszönöm, hogy írtál!
Mosolyogva megráztam a fejem, majd elraktam a telefonom.
- Embereeek! Két perc múlva éjfél! - kiáltotta Pityu egy kicsit később fel-le rohangálva a házban.
Mindannyian felálltunk, és a TV-t bekapcsoló Ricsihez mentünk. Éjfélkor a visszaszámlálás után nagyjából végighallgattuk a Himnuszt meg a fontos embereket, mert valaki bekapcsolta, koccintottunk egyet, majd kimentünk az erkélyre tűzijátékokat nézni, amik egy-egy pillanat erejéig különböző színekben világították meg a koromfekete égboltot.
- Olyan szép - mosolygott Saci az égre nézve.
- Szerintem is - értettem egyet - Koccintunk?
- Aha - vigyorodott el a barátnőm, majd koccintottunk egyet.
Egy kis ideig elbeszélgettünk, aztán elpillantottam az erkély másik felére.
- Egy perc, mindjárt jövök - mondtam Sacinak akaratlanul elmosolyodva, ahogy észrevettem Cassot, aki ugyanekkor észrevett engem, és odamentünk egymáshoz.
- Boldog Újévet! - léptem oda Cassohoz, aki erre csak halványan elmosolyodott.
- Boldog Újévet, Szöszi - mosolygott rám, majd a többiek után pillantott, akik már kezdtek szép lassan visszamenni a házba a hűvös miatt, illetve néhányan a ház másik oldalán lévő teraszra is kinéztek, nemsokára ketten hagyva minket.
- Szóval, kétezertizenkilenc - állapítottam meg az új évszámot kimondva - Olyan furán hangzik - gondoltam bele elnevetve magam.
- Ja, kicsit - értett egyet röhögve - Újévi fogadalom?
- Nem gondoltam volna, hogy te olyan "megfogadós" vagy - mosolyogtam rá.
- Tényleg nem, de te annak tűnsz - válaszolta derűsen.
- Igaz - értettem egyet felnevetve - Még ki kell találnom - mosolyogtam, ő pedig halványan mosolyogott vissza rám.
Ahogy egy pár, a tűzijátékok hangjához mérve halk szó váltása után a pezsgőmet a számhoz emeltem, a hűvös szellő belekapott a hajamba, egy-két kósza hajtincsemet pedig az arcomba fújta, amit zavartan próbáltam odébbsöpörni.
Casso felém fordította a fejét, majd mosolyogva a fülem mögé tűrte az útban lévő hajtincseimet.
Az érintésétől kellemes melegség járt át, akaratlanul elmosolyodtam, és zavartan rápillantottam.
Nem tudom, mi történt pontosan, visszaemlékezve szinte összefolynak az események, de arra emlékszem, hogy miközben a tűzijátékok folyamatosan puffogtak az égen, Casso ezután mosolyogva körbepillantott, realizálva, hogy ketten vagyunk csak, majd a szemeimbe nézett.
Olyan szépen csillogtak a szemei, annyira elbűvölt, majd az ajkaimra pillantott, szó nélkül közelebb lépett hozzám, én pedig az érzelmeim irányítása alá kerülve léptem közelebb hozzá ugyanúgy, mire halványan elmosolyodott, letette a poharát a mellette lévő párkányra, elvéve az enyémet is, és teljesen felém fordulva, egy pillanatra újból a szemeimbe nézett, én pedig, mivel közel álltunk egymáshoz, egy picit felnéztem rá.
A szívem vadul dobogott, szinte észre sem vettem, hogy mosolygok, csak akkor tudatosult bennem, amikor ő is elmosolyodott, majd az ajkaimra tekintett, és miközben továbbra is éreztem a gyengéd érintését az arcom és a tarkóm közti vékony bőrfelületemen, lassan közelebb hajolt hozzám.
Egymáshoz közelítve, ahogy egyre csak csökkent köztünk a távolság, minden egyes milliméternél egyre szaporábban vert a szívem, égetett a vágy, majd amikor egy picit félrebiccentve a fejét lehunyta a szemeit, ösztönből én is ezt tettem és a kezeimmel a tarkójához nyúlva hagytam, hogy tovább közelítsen.
Éppen a piros tűzijáték villant fel, amikor messziről hallottam, ahogy megszólal a harang - kicsit késve, mint mindig - jelezvén, hogy éjfél múlt.
Levegővételemet igyekeztem egyenletessé tenni, de egyszerűen képtelen voltam rá, Casso pedig mégközelebb hajolt hozzám, és abban a pillantban megtörtént.
Casso ráolvasztotta ajkait az enyémekre.
Ez volt életem első csókja, és őszintén szólva imádtam.
Nem akartam, hogy vége legyen, minden apró pillanatot élveztem benne, és mint ha megérezte volna a gondolataimat, újra és újra, egyre érzelmesebben megcsókolt, én pedig már régesrég elvesztem az élvezetben, és megállapítottam, hogy elképesztően szerelmes vagyok.
A többiek már rég bementek, beszélgettek, boldog új évet kívántak egymásnak, csak mi ketten csókolóztunk az erkélyen egyre érzelmesebben, egyre szenvedélyesebben, én a hajába túrva, ő pedig a derekamnál fogva magához szorítva, miközben belülről hihetetlen melegség töltött el. Csodás volt.
Zavarban voltam, még soha nem csókoltak meg, és én se senkit, így csak átadtam magam az ösztöneimnek, az érzéseimnek - csak úgy forgott velem az egész világ, a lábaim remegtek, a mellkasom hullámzott, a szél pedig a hajamba kapva jelezte ki tetszését.
Casso az egyik kezével beletúrt a hajamba, miközben újra megcsókolt, én pedig megállapítottam, hogy ezt is kifogástalanul csinálja, és hogy egészen egyszerűen imádom.
Belevesztem a pillanatba, elszédített, mint a csókjai, mint az érintése, az illata, a közelsége, minden egyes porcikámban éreztem mindent.
A kissé hosszúra sikeredett csókunk végén Casso engedett a szorításán, lassan eltolt magától, mosolyogva elszakítva a tekintetét az ajkaimtól, a szemembe nézett, én is mosolyogva néztem vissza rá, ő pedig visszaadta a pezsgős poharamat és koccintottunk egyet.
Azt hiszem, ennél jobb évkezdést nem is kívánhattam volna.
Amikor bementünk, először sikítani tudtam volna örömben, majd amikor konkrétan leesett, hogy most mi is történt igazából, vagy tíz percig lesokkolt állapotban voltam, úgyhogy kimentem az emeleten lévő teraszra és a korlátra könyökölve elgondolkodtam. Szükségem volt egy kis egyedüllétre, hogy átgondoljam a dolgokat.
Megcsókolt.
Mindenféle előjel nélkül, csak úgy, megcsókolt, nem is egyszer, nem is akárhogy.
Nem tudom, mi volt vele a szándéka, mennyire kellene, hogy gondoljam, akar-e tőlem valamit, vagy csak pillanatnyi ötlet volt, fogalmam sincs.
Megcsókolt.
Életemben először csókolóztam, ráadásul vele, és ha még tovább akarom fokozni, a világ egyik legromantikusabb pillanatában, amit egy magamfajta lány csak elképzelhet. Szilveszter éjfélkor a tűzijátékok durrogása alatt a jéghidegben, amit mi egymás miatt és a heves érzelmeink hatására mégis melegnek éreztünk.
Hát, stílusos volt, az egyszer biztos.
De most akkor Cassoval járhatnánk? Te jó ég.
Nagyon össze vagyok zavarodva. Akarom én ezt? Készen állok egy kapcsolatra? Nem tudom. Akármennyire is egész eddig csak azt kívántam, hogy legyen olyan, hogy ő és én, most ilyen közel járok hozzá, és sikeresen elbizonytalanodtam. Mi volt a szándéka? Miért engem csókolt meg, mit akar tőlem? Nem érezhet irántam semmit, azt éreztem volna ezelőtt. Mit érezhetne irántam? Ő, irántam? Nem is értem. Persze, szoktunk beszélni, meg minden, mert barátok vagyunk, az vagyok neki, de mennyi más lány van, akikkel még szokott beszélni... Nem voltam elég felkészült erre, annyi kérdés jelent meg a fejemben, amiktől kishíján szétesett.
- Casso! Kijönnél egy percre? - mutattam a fejemmel az erkély felé. Casso bólintott, majd kijött velem - Na, szóval... - szedtem össze magam - Meg kéne beszélnünk ezt a... - kerestem a szavakat zavartan, miközben kettőnkre mutattam és akaratlanul is elmosolyodtam magamban - Tudod, mire gondolok.
- Van egy tippem - bólintott halványan elmosolyodva - Szóval?
- Na, ez így most nehéz lesz - túrtam a hajamba - Szóval gondolkodtam, és... - kezdtem nehezen, mire Casso kérdőn nézett rám - Most igazából mi ketten... - tűrtem egy hajtincset a fülem mögé - ...szóval mi most hogy állunk?
Casso zsebre dugott kézzel állt előttem, és a szemembe nézve hallgatott, majd miután ezt megkérdeztem, valami különös érzést láttam a tekintetében, amit nem értettem, de közben mégis úgy éreztem, hogy ismerem, ettől pedig mégjobban összezavarodtam, mint előtte.
- Hát, figyelj - túrt a hajába feszülten - Egyelőre úgy állunk, hogy megcsókoltalak. Innentől úgy folytatjuk, ahogy akarod.
- Értem - bólintottam bizonytalanul. Képtelen voltam eldönteni, hogy mit szeretnék, hogy mit érzek. - És te hogy akarod? - néztem rá, mire egy furcsa mosoly jelent meg az arcán.
- Szerintem, ha belegondolsz, az elég egyértelmű - felelte, miközben egy halk, kínos nevetés hagyta el a száját és elkapta a tekintetét.
Erre teljes zavarban bólintottam egyet.
- Miért, te... - szólalt meg újra, majd beletúrt a hajába - Te amúgy hogy akarod?
Ebben a pillanatban már is teljesen máshogy láttam, mint amilyen a fejemben volt az erkélyen gondolkodva, és majdnem teljesen meggondoltam magam, de annyira zavarban voltam, hogy semmi mást nem tudtam mondani azon kívül, amit már összeraktam ezelőtt fejben.
- Hát... - gyűrögettem a ruhám alját, miközben lehajtottam a fejem, majd összeszedtem magam és ránéztem - Szerintem még várni kellene. Alig ismerjük egymást. Pár hónapja találkoztunk csak... - sütöttem le a szemem újra - Persze ez nem azt jelenti, hogy... csak szerintem jobb, ha jobban megismerjük egymást. Vagy érted. Nyilván, szoktunk beszélni, meg szomszédok vagyunk, osztálytársak, korrepetállak, ilyesmi, csak még nem érzem úgy, hogy... hogy úgy igazán... érted.
Casso valahova máshova szegezve a tekintetét, hallgatott, majd ahogy befejeztem, rámpillantott.
- Ahogy akarod - mondta, és bár próbált érzelemmentesnek tűnni, ezen a ponton belémnyillalt, hogy nem döntöttem jól, de aztán igyekeztem meggyőzni magam az ellentetjéről.
- Köszi - mosolyodtam el kínosan - Nincs harag, ugye? - néztem rá félve, mire megrázta a fejét és elsóhajtotta magát.
- Nem, nincs. Értem.
- De tényleg nem akarom, hogy úgy érezd, hogy... meg az is tök jó volt, hogy itt az előbb... - hebegtem, hogy javítsak a helyzeten.
- Értem - ismételte meg, lezárva a témát.
- Oké. Akkor jó - igazítottam meg a hajam zavartan - Visszamenjünk? - mutattam a házra.
- Ja - biccentett.
Úgyhogy szépen bementünk, nyitotta nekem az ajtót, megköszöntem, majd onnantól kezdve külön váltak az útjaink.
Megnyugtatott, hogy Casso nem haragszik, remélem tényleg megért.
Innentől semmi érdekes nem történt. Énekeltünk, ugráltunk, ettünk-ittunk, nevettünk, mint egy normális szilveszteri bulin.
Kettőre otthon voltam. Anyuék már kidőltek, úgyhogy én is mentem aludni.

Mai nap - 5/5: nagyon jól éreztem magam. Remélem, nem döntöttem rosszul Casso miatt. De ettől függetlenül nagyon szeretem és imádtam vele azt a pár percet. <3