Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

74. Sajnálom

Január 27. (csütörtök)
Reggel, egy végigidegeskedett éjszaka után a suli előtt szokás szerint becsatlakoztam a többiekhez.
- Ricsi! Beszélhetnénk? - néztem komolyan az említettre, aki csak bólintott, és velem együtt odébb sétált. - El tudod mondani? - kérdeztem könyörgően.
- Mit? - rázta meg a fejét értetlenül.
- Hogy mi történt Sacival.
Egész éjszaka forgolódtam, alig tudtam aludni az aggodalomtól, hogy mi történt az örök jókedvű barátnőmmel, ami ennyire kiborította.
Ricsi körbenézett, hogy nem hall-e minket senki, majd halkan elmondta.
- Meghalt az apja egy balesetben.
Ahogy ezt kimondta, elképesztően lesokkolódtam, nem erre számítottam, és legszívesebben már rohantam volna a legjobb barátnőmhöz.
- Jézusom, szegény - suttogtam.
- Az. De nem mondd el senkinek, azt kérte, hogy rajtunk kívül senki ne tudja meg - mesélte.
Láttam rajta, hogy valamit még mondani akar, csak vívódik magában, hogy kimondja-e, úgyhogy megszólaltam.
- Mondd bátran - biztattam, mire Ricsi zavartan felnevetett.
- Kit válasszak? - kérdezte őszintén.
- Ezt meg hogy érted? - csodálkoztam.
- Szerinted? - túrt a hajába - Kitti, Saci... megvan?
Na, itt jól elgondolkodtam. Ha Kittit mondom, akkor megszivatom a barátnőmet, ha meg Sacit, akkor leleplezem, hogy szerelmes, ő meg külön azt kérte, hogy ezt ne tegyem.
Jaj, Istenem, pedig úgy rávágnám...
- Döntsd el te. Én ebbe nem szeretnék beleszólni - feleltem - Bár szerintem tudod, nekem melyik tetszene jobban.
- Oké, vágom - sóhajtott Ricsi, majd visszamentünk a többiekhez, vagyis csak Ricsi, én felrohantam Sacihoz a terembe, és kérdés nélkül szorosan átöleltem.
- Úgy sajnálom! - súgtam a fülébe, mire Saci nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt - És nagyon kérlek, soha többet ne jusson eszedbe olyan, mint tegnap! - tettem hozzá kérlelve - Megígéred?
- Jó - sóhajtott, majd amikor eltolt magától, megszólalt - Ricsi mondta el, ugye?
- Igen, ő. Ugye nem baj? - kérdeztem.
- Nem, dehogy, így jobb is, csak... - dörzsölte meg az arcát gondterhelten, mire kérdőn néztem rá - Sajnálom, hogy nem mondtam, csak nem nagyon tudtam beszélni róla.
- Elhiszem, persze - mondtam szomorúan, majd szorosan megöleltem.
Rossz ez az egész.
Sacinak a kapcsolata az apukájával alapból se volt túl zökkenőmentes. Saci szülei egyébként is elváltak már évekkel ezelőtt, Saci anyukája hagyta ott Sacival az apukáját, akiről bár Saci nem szokott beszélni, annyit tudok, hogy ritkán találkoznak, mert az apukája mindig is "zűrös" volt.
Nem tudom pontosan, mit jelent ez, nem akartam eddig se rákérdezni, mindenesetre most, hogy elhunyt, Saci pedig ennyire maga alatt van miatta, igyekszem segíteni, amit csak tudok.

Mai nap.- 5/?: borzasztóan sajnálom, ami Sacival történt, és nagyon rendes, hogy próbálja kicsit palástolni az érzelmeit, hogy ne érezzük magunkat rosszul, és... hát igen, egyszerűen csak sajnálom ezt az egészet. Szegény.