Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

6. Érzések

Szeptember 2. (csütörtök)
Reggel az ébresztőm hangja keltett fel. Nyöszörögve kikapcsoltam, majd nagy erőt véve felültem. Szerintem akkorát ásítottam, mint egy víziló valamelyik állatkertből, de ez nem lényeg, komótosan készülődni kezdtem. Felvettem egy szűk farmert és egy fehér felsőt ezüst színű angol felirattal. (Nagyon egyedi stílusom van.)
A hajamat két oldalt befontam, majd a cipőmet felvéve magamra rántottam a táskám, és rohantam a suli felé, mivelhogy egy kicsi késésben voltam.
A suli előtt Roli, Ricsi, Andris és Laci ácsorogtak, és látszólag jól elhülyültek, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy odamenjek-e hozzájuk, vagy sem. Vagy hogy egyáltalán odaköszönjek-e.
Jó lenne összebarátkozni velük, és ez így az elején a legkönnyebb, de nem vagyok elég bátor hozzá, hogy mindenféle indok nélkül csatlakozzak a társaságukhoz, ráadásul ott állt közöttük Roli is, szürke pólóban, farmerban, menő edzőcipőben, a gyönyörű kék szemeivel, az édes mosolyával, az erős karjaival, és a... szóval ott állt, és rámpillantott, ami mégjobban zavarba hozott, úgyhogy mielőtt beéghetnék, inkább a suli felé vettem az irányt. Majd máskor barátkozunk.
Igen, valahogy így maradtam egyedül az előző sulimban is éveken keresztül. Na, mindegy.
Az első óránk rajz volt. A fiúk váltig állították, hogy Várady Miklós, a rajztanárunk egy pojáca (?), de ennek ellenére hamar kiderült, hogy nem.
Várady egy látszólag jó kondiban lévő, huszonhat év körüli, jóképű férfi, aki amikor belépett a terembe, mi, lányok egyszerre kapkodtunk levegőért. És most nem a parfümjére gondoltam. Pedig annak is jó illata volt. :)
De legalább, miután kiment a teremből, végighallgathattuk Nikiék direkt hangos sutyorgását megfűszerezve egy kis teljes fogsort megvillantó vihogással az olyan "poénokon", mint például Kitti "beadom neki, hogy nem tudok rajzolni, és korrepetálásra kell járnom", vagy Niki "remélem ő is szereti a Titanicot, mert lehetne Jack és engem is lefesthetne" fantasztikus elmélete.
Egy élmény volt.
De pluszpont a sulinak, hogy a rajztanárunk helyes. :)
Duplarajz után a harmadik óra ének volt. Egy középkorú, szőkésbarna hajú nő jött be hozzánk, aki annyira túlzásba vitte az alapozózást - gondolom abban reménykedve, hogy majd fiatalabbnak tűnik tőle -, hogy először komolyan úgy tűnt, mint egy két lábon járkáló Snapchat-filter.
- Jó reggelt - köszöntött - Kántor Tímea vagyok, az énektanár. Sajnos hetente csak kettő énekóránk van, de aki kedvet kap az énekléshez, választhatja az énekkart szerdán hetedik órában, esetleg tizenegyedik osztálytól a magánéneket pénteken nyolcadik órában, ami még messze van, de mindenkit sok szeretettel várok. Viszont most mutatkozzunk be.
Jó tudni, hogy sikerült már első órán belopni magunkat az énektanár szívébe, ugyanis Andris más néven mutatkozott be, mert miért ne, de természetesen a naplóból hamar kiderült, hogy nem igaz. Ejnye.
Angolon Kocsis Márton tanár úr egyáltalán nem akart bemutatkozni, mondván, hogy "van névsora", úgyhogy elkezdtük az alapokról az angolt, ami azért is gáz, mert szinte mindannyian tanultunk angolt általánosban (azt hiszem, csak Barni és Domi volt németes).
Mindegy, túléljük. Kár, hogy kilencedikben még csak angolt tanulhatunk. (Tizenegyedikben veszünk fel második nyelvet.)
Angol után (még jó, hogy ebből tavaly már nyelvvizsgáztam) jött a tesi. Az öltözőben átvettem a tesicuccomat (fekete, térdig érő leggings, és fehér iskolai egyenpóló), majd Sacit bevárva átsétáltunk az iskola épületének az egyik mellékszárnyába (vagy mibe), ahol van a tornaterem.
A fiúknak és a lányoknak elméletileg külön van a tesi, de az iskolában lévő női tesitanár az utolsó pillantban lelépett, mert terhes lett, úgyhogy mégis együtt leszünk, amíg nem jön az új tanár. Hurrá.
Szerintem nem kell sokat magyaráznom, miért rendeltem egy mérettel nagyobb tesipólót magamnak.
Somogyi Ferenc tanár úr óra elején közölte velünk, hogy nincs kedve tornasorba állítani minket, úgyhogy kimentünk a suliból és iskolaköröket futottunk. Mégnagyobb hurrá.
Végül egy kis "levezetésnek" kaptunk egy hetedik órai bioszt, ahol szintén csak bemutatkoztunk és megbeszéltük a "bioszóra szabályait", amit persze már mindenki kívülről fúj. Tudjátok, csak a tanár beszélhet, mi pedig maradjunk csendben (kivéve, ha jelentkeztünk és felszólított) és figyeljünk. Na, persze. Álmodni könnyű. :)
Mivel Hajdú Mária - a biosz tanárunk - meg akarta mutatni a "jófej" énjét, kicsengetés előtt öt perccel pakolhattunk és mehettünk haza.
Szerintem ebből se lesz túl sok az évben, ez ilyen átlagos év eleji bevágódás.
- Viszontlátásra - köszöntünk, majd egy emberként felpattanva kiviharoztunk a suliból.
Miközben elhagytuk a sulit Sacival, valahogy közben odakavarodtunk a fiúkhoz, úgyhogy a suli épülete előtt beszélgettünk egy kicsit.
- Merre mész? - kérdezte Roli, amikor mindannyian elindultunk haza.
- Arra - mutattam a domb felé - Tudod hol van az Arany utca, nem?
- Ja, mi is ott vagyunk.
- Akkor tudod. Én az Arany utca 12-ben lakom - meséltem.
- Mi, kajak? - röhögte el magát.
- Igen, miért?
- Én meg mellettetek - jelent meg egy halvány, hitetlen mosoly az arcán - Ricsi, jössz már? - kiáltott a Kittivel beszélgető ikre felé.
- Aha - bólintott, majd egy intéssel otthagyva a meglepett lányt csatlakozott a "társaságunkhoz".
- Tessék? - sokkolódtam le - Nem, tuti nem. Ha szomszédok lennénk, már láttalak volna, különben is, a régi szomszédaink még csak most költöztek el...
- Mi meg augusztusban költöztünk ide, pont amikor asszem nyaraltatok, aztán elutaztunk és a gólyatáborra jöttünk haza - magyarázta.
Na jó, ez tényleg lesokkolt.
Ricsivel és Rolival mentünk haza (Saci közben levált tőlünk), útközben pedig egy csomót röhögtünk. Tök jó volt. :)
- Sziasztok! - intettem nekik, majd bementem a házunkba.
Legszívesebben még maradtam volna velük, de már mindannyian hazaértünk, úgyhogy (remélhetőleg) majd máskor folytatjuk.
Leráncigáltam a lábamról a cipőm, majd két vigyorgó szülővel találtam szemben magam.
- Mi az? - pislogtam értetlenül.
- Mi ez a nagy mosolygás? - kérdezte csípőre tett kézzel Anyu.
- Semmi. Felmegyek tanulni - hagytam ott őket, majd felmentem a lépcsőn keresztül a szobámba.
Közben jöttem rá, hogy a "felmegyek tanulni" érv nem túl hihető, de mindegy. Levágtam magam az ágyamra, majd csillogó szemekkel megnyitottam az üzeneteimet, ugyanis a telefonom a következőt jelezte ki:
"Roland Varga üzenetet szeretne küldeni neked."
Gondolkodás nélkül engedélyeztem, majd elolvastam, hogy mit írt.
Roli: Szombaton ráérsz?
Letörölhetetlen vigyorral a fejemen írtam be a választ.
Levendula: Persze, miért?
Roli: Andrisnak szülinapja lesz, jössz?
Levendula: Persze. Buli lesz?
Roli: Nyilván
Levendula: Az jó :) Tudok valamiben segíteni?
Roli: Nem nagyon, Andris hoz egy hangszórót, és kb. kész vagyunk, úgyhogy majd valamikor délután gyere hozzánk
Levendula: Oké. Nem lesz nagy távolság.
Roli : Tényleg nem
Levendula: :)
Roli: Akkor ezt megbeszéltük
Roli: mennem kell
Roli: szia
Levendula: Szia
Hát jó. Viszonylag hamar lerázott, de mindegy.
- Anyuuuu! - szaladtam le a lépcsőn.
- Igen, Kicsim? - kérdezte Anyu egy recepteskönyvet lapozva.
- Itthon leszünk szombaton? - huppantam le mellé a fotelbe.
- Persze. Miért kérdezed?
- Az egyik osztálytársamnál buli lesz, papíron azért, mert szülinapja lesz. Ugye mehetek? - kérdeztem félve.
- Természetesen - bólintott mire megkönnyebbültem - Emlékszem, amikor akkora voltam, mint te, én is mennyire örültem, ha meghívtak. Mint például amikor egyszer gimi elsősként egy végzős fiú meghívott a szalagavatóra... - merengett.
Neneneneee, csak az emlékekkel ne jöjjön. Eltart egy darabig, mire befejezi, főleg, hogy kívülről fújom már az összes sztoriját, pedig van neki jónéhány.
Mondjuk azt be kell látnom, hogy neki csak a gimis éveiben több romantikus története volt, mint nekem valószínűleg egész életemben lesz, de mindegy, ezt nem szoktam neki mondani.
Mázlista.
De szerencsére hamar felmehettem, úgyhogy bepakoltam holnapra, majd neteztem egy kicsit. Ja, meg Face Time-oltunk Sacival.
- Ez de cukiii - mosolygott rám, miután lebuktam a Rolival való érzéseimmel kapcsolatban.
Soha nem tudtam beszélni arról, ha valakibe szerelmes vagyok/tetszik, úgyhogy most is Saci szedte ki belőlem.
- Hát, nem tudom - nevettem fel zavartan - És egyébként ma írt.
- Tök jó - vigyorgott - És mit?
- Igazából az nem fontos, annyi a lényeg, hogy írt - legyintettem, majd magamban megpróbáltam elképzelni, hogy vajon azt a rövid üzenetváltást hányszor fogom elolvasni. Sokra tippelek. - Egyébként meg Andris bulijáról, hogy menjek.
- Úúú, azt nekem is írta. Te mész? - kérdezte.
- Még szép! - nevettem el magam - Te?
- Én is - bólogatott.
- Légpacsi? - tartottam a kezem a kamera elé. Saci is ezt tette, majd egyszerre rácsaptunk. Vicces. :)
Még viccesebb volt, amikor Apu bejött a szobába, és megkérdezte, hogy "miért ütöm a telefonom?".
Elbeszélgettünk egy darabig, de utána nemsokára le kellett tennünk. Gyorsan repült az idő.

Mai nap - 5/5: jó volt, kár, hogy tesin futni kellett. Gyere rám, izomláz. Pff.