Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

132. Szoba

Április 28. (csütörtök)
- Hugi - torpant meg Napsugár, miközben átértünk a zebrán (a kocsija szervízben volt, úgyhogy gyalog mentünk) - Rosszul vagyok.
- Mi? - sétáltam vissza hozzá.
- Hányingerem van és fáj a fejem - görnyedt össze, majd elrohant egy fához és kidobta a taccsot - Hazamegyek - egyenesedett ki.
- Oké, megyek veled - bólintottam, majd elindultunk hazafelé.
Otthon Anyuék azonnal kezelésbe vették a nővérem, én pedig rohantam vissza a sulihoz, mivel így már késésben voltam.
Már javában ment az irodalomóra, amikor megérkeztem, úgyhogy mondanom sem kell, minden arc felém fordult.
- Rosszul lett a nővérem útközben és hazakísértem - magyarázkodtam, mire Bogdán egy "oké, ülj le" stílusban biccentett és folytatta a beszédet a líráról, meg az ilyesmikről.
Órák után mit sem sejtve az elkövetkezendő délutánomról, hazamentem Sacival.
- Hogy vagy? - kérdeztem Napsugártól, aki az ágyán feküdt és valami netflixes sorozatot nézett a telefonján.
- Jobban - bólintott - Lehet, nem kellett volna kipróbálnunk Petivel az "amit találunk, megesszük" játékot... - húzta el a száját.
- Melyikőtök volt ez az elmés?
- Peti - vágta rá gyanúsan hamar, mire felnevettem.
Visszamentem a szobámba, majd "essünk túl rajta" alapon nekiláttam a házinak.
Már majdnem kész voltam, amikor megszólalt a telefonom, egészen pontosan Lotti hívott.
- Szia, átjössz? - kérdezte - Itt van Saci, Lili, Enikő és Heni is.
- Oké, öt perc - raktam le a telefont, majd rendbetettem magam és átmentem az Arany utca 14-be.
Lotti szobájába érve leültem a fotelra, majd értetlenül néztem körbe a szobában.
- Beszélni szeretnénk veled - kezdte Enikő, majd öten elkezdtek kioktatni, hogy nekem Cassoval azonnal ki kell békülnöm.
- Hagyjatok már - nevettem fel kínosan. Pont az ellenkezője történt, Lotti kinyitotta az ajtót, majd elkezdtek Casso szobája felé lökdösni - Hagyjatoook! - nyöszörögtem, de abban a pillanatban már bent is voltam a szobában. Az ajtó mögöttem zárult, én pedig ott álltam Vele szemben.
Casso a kanapéján ült és szokás szerint nyomkodott. Érkezésemre felnézett a telefonból.
- Helló - köszönt értetlenül, viszont annál közömbösebben.
- Szia - fordítottam el a fejem, hogy ne tudjak a szemébe nézni, illetve ő sem az enyémbe.
- Mit szeretnél? - kérdezte, a tekintetét továbbra is a telefon képernyőjén tartva.
- Semmit! - emeltem fel a fejem - Nem is akartam idejönni - néztem dühösen az ajtóra, mint ha az tehetne az egészről, majd fújtatva lehuppantam egy székre.
Casso továbbra is nyomkodott, én pedig idegesen ücsörögtem azon az átkozott széken.
- Imádom, hogy letiltottál amúgy - jegyezte meg Casso, mire lesütöttem a szemem. Ez így most nagyon kínos. - Gyors kérdés, mit terveztél? - kérdezte hitetlenül - Hogy amíg itthon vagyok, esélyt sem adsz, hogy beszélhessek veled, miközben amúgy arra vársz, hogy magyarázkodjak? De most komolyan, okosabbnak tartottalak ennél, már bocs.
- Miért, tudtál volna olyat írni, amivel szerinted bármi megváltozhat? - kérdeztem vissza.
- Honnan tudjam, ha el se olvastad?
- Szerintem nekem sem kell magyarázkodnom - vágtam rá - Vagy van közöttünk bármi olyan, ami miatt kéne? Igazad volt, én se tudok róla.
- Jézus, Leni, komolyan ezt vetted magadra ennyire? - nézett rám fáradtan.
- Bocsánat, hogy kicsit váratlanul ért, hogy az elmúlt sok hónap után egyszerűen csak közölted velem, hogy semmi közöd hozzám!
Nem akartam, de már attól éreztem, hogy el fogok pirulni, hogy egyáltalán szóba jött kettőnk témája.
- Szerintem jogosan érzem úgy magam, mint akivel szórakoznak - tettem hozzá halkabban.
- Pontosan jól tudnád, hogy nem így értettem, ha szánsz rám fél percet, és elolvasod. És amúgy bocs, de hagyj fordítsam meg a dolgot, te is, egyik percben közeledsz, hagyod, hogy lesmárolhassalak, magadra veszed, hogy nem teszem meg, a másikban meg letiltasz. Akkor most ki játszik kivel? - kérdezte egyszerűen
- Vagy jöhetek a szilveszterrel is, akár - tette hozzá, mire lesütöttem a szemem - Nem az én szándékaim a kevésbé egyértelműek.
Ez sajnos betalált. Maximálisan.
- Az értésemre adtad, hogy semmi nincs köztünk.
- Nem gondolom azt, hogy semmi nem köt össze minket, mert de, nem is kevés dolog, és ne érts félre, nem így nézek rád, de egyelőre, ha szigorúan nézzük kettőnket, osztálytársak vagyunk, szomszédok, plusz átjárkálok hozzád, hogy korrepetálj. Ebből a tekintetből mindegy, hogy melyikünk mit érez, mit gondol, vagy mit akar, oké, nem kellett volna, hogy leteperjelek, bocs, az nem tudom, mi volt, de asszem nem tartunk ott, hogy magyarázattal tartozzak bármivel kapcsolatban, az osztálytársam vagy, a szomszédom, ugyanez fordítva, meg korrepetálsz. Az meg pláne nem oké nálam, hogy mindezért ki is akadj rám. Nem vagy a barátnőm - közölte - Ilyen értelemben tényleg semmi nincs köztünk. Nem ennyi, ahogy rád nézek, csak mondom, hogy jelenleg ezek a tények vannak.
Kínosan elnevettem magam.
- Most erre mit mondjak?
- Miért, a barátnőm vagy? Vagy én a barátod vagyok, vagy miről maradtam le? - röhögte el magát értetlenül.
- Ez a gondolkodásod? Hogy vagy a barátnőd vagyok, vagy semmi közöd nincs hozzám, ennyire feketén-fehéren gondolkodsz? - hitetlenkedtem.
- Ha nem lenne közünk egymáshoz, nem lennél itt, Leni, meg még nagyon sok minden nem lenne, egy szóval se mondtam, hogy sehogy sincs köztünk semmi, összesen annyit mondtam, hogy nem vagy a barátnőm.
- Tehát nincs köztünk semmi és nem tartozol magyarázattal - próbáltam lefordítani az ő gondolkodásmódjára.
- Csak annyit mondtam, hogy ne vedd személyes sértésnek, ha bárki máshoz hozzászólok, vagy szimplán csak hozzád épp nem, mert jelenleg nem járunk, rohadtul nem mondtam, hogy nincs köztünk semmi. Szó szerint kétszer lekaptalak már, és randiztunk még kétszer, ez önmagában is több, mint a semmi, Leni, nem vagyok hülye, nem átlag osztálytárs vagy, nyugodj meg, akihez nincs semmi közöm, általában nem akarom megcsókolni, de egyelőre hivatalosan nem vagyunk együtt, szóval amíg ez nem változik, tartsuk már ezt szem előtt. Nem mindenben tartozom magyarázattal.
- Tudom - emeltem fel a fejem - Tudom, és nem is ezt mondtam, mert igen, így tényleg nem tartozol magyarázattal, ha szigorúan vesszük, de ha nem vesszük szigorúan, és igenis figyelembe veszünk néhány dolgot, talán mégis összeköt minket annyi esemény, hogy tartozz. És szerintem nem kell felsorolnom, hogy mikre gondolok, tudod te is, te magad mondtad - néztem rá - Megcsókoltál, megöleltél, randiztunk...
- És mégis ennyire meg vagy győződve, hogy játszom veled? Nem az a típus vagyok, aki nem tudja, mit akar, vagy aki nem elég egyértelmű, csak rohadtul nem látok semmilyen okot rá, hogy megmagyarázzam. Ennyi.
Erre nem tudtam mit válaszolni, látszólag nem is várta, ezzel lezárta a témát, így beállt kettőnk közé a csend, majd egyszercsak megszólalt a telefonom.
- Ismeretlen külföldi - dünnyögtem magam elé, majd az idegen hirtelen le is tette a telefont, szóval valószínűleg félreütötte a számot és nem velem akart beszélni.
- Jó a csengőhangod - jegyezte meg Casso az alapértelmezettemre utalva (ironikusan).
Ezután bosszúból felhívtam őt, hogy halljam az ő csengőhangját.
- Ezt még te állítottad be, mire vagy kíváncsi? - nézett rám értetlenül.
- Tényleg, elfelejtettem - nevettem el magam a szerencsétlenkedésemen - Van pirítóssütő a szobádban? - lepődtem meg, ahogy megakadt a szemem az említett tárgyon.
- Alapból nincs, a konyhából loptam be - vont vállat, mire halkan felnevettem.
- Gengszter vagy.
- Ja.
Újabb csend.
- Kérsz amúgy? - kérdezte.
- Igen, köszi - adtam bele a derekam. Már éhes voltam.
Casso egy fiókból előszedett egy csomag szeletelt kenyeret.
- Ezt is a konyhából? - érdeklődtem tapintatosan, mosolyogva.
- Anyám imádni fog - mondta, majd félkézzel kinyitotta a zacskót - Egyet vagy kettőt?
Valamikor ekkor kezdett oldódni a hangulat, látszólag már egyikünknek se volt kedve rosszban lenni, mire pedig megettem a pirítósom, amit Casso csinált nekem, már egészen jóban voltunk. :)
Megvoltunk egymással, az idő elteltével egyre jobban, majd azért később már haza kellett mennem.
- Szerinted nyitva lesz? - kérdeztem Cassotól, majd megpróbáltam kinyitni az ajtót. Nyitva volt. :)
- Várj - szólt utánam Casso, majd odajött hozzám.
- Hagyj kérdezzem meg én - előztem meg, mielőtt megszólalt volna.
- Oké.
- Béke? - mosolyogtam rá, mire halkan elnevette magát, majd megöleltük egymást.

Mai nap - 5/5: kibékültünk. Hihetetlen,  hogy elég minket csak egy kis időre összezárni, és már is (talán) minden a régi. Nem tudom, hogy mennyire haladtunk előre ezzel a beszélgetéssel, valószínűleg nem sokkal, de egyszerűen képtelen vagyok haragudni rá.