Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

39. Dobar Dan

November 24. (kedd)
Reggel matekórával kezdtünk. Mindenki azért drukkolt, hogy "hiányozzon Dobar Dan" (Dobar Dan = horvátul az, hogy "jó napot"... Andris ötlete, abban a pillanatban fordítózta ki), de Dobar Dan sajnos nem hiányzott, épen és egészségesen lépett be pontban csengetéskor a sötétkék zakójában a terembe.
- Balogh! Mi volt mára házi feladat? - kérdezte Horváth (Dobar Dan), mire Enikő unottan válaszolt - Rendben. Csemesy, megtenné, hogy kijönne, és elmondaná és elmagyarázná az eredményt?
- Mi van? - kérdezte Andris ásítva. Asszem éppen aludt. :)
- Lónak meg tessék... - dünnyögte Horváth. Bocsánat, Dobar Dan. :) - Szóval azt kértem, hogy fáradjon ide a táblához és magyarázza el a házi feladat megoldásait.
- A picsába már... - sziszegte Andris, miközben feltápászkodott.
- Parancsolsz? - vonta fel szemöldökeit Horváth.
- Öhm - rögtönzött - A manó csípje meg - javította ki magát röhögve, majd kicsoszogott a táblához.
- Én is így gondoltam. Tessék, mehet - nyomta a kezébe a zöld színű táblafilcünket.
Andris egy ideig habozott, majd felrajzolt egy öngyilkos pálcikaembert a táblára (???).
- Ez meg mi? - kérdezte Horváth Andris "művére" utalva.
- A házim eredménye - röhögött Andris.
- Ülj le, egyes - mutatott Horváth Andris üresen tátongó helyére.
- Ez felelet volt? - döbbent le Andris.
- Igen - bólintott a tanár.
- Az fasza - röhögte el magát Andris a helye felé sétálva, majd miközben leült volna, vidáman összepacsizott a padtársával, Lacival, akit amúgy Pásztor nem mellé ültetett, de mindegy.
Nem tudom, mi lenne erre az egészre a megfelelő reakció. :)
Szünetben épp a táskámban kotorásztam, hogy megtaláljam a hibajavítómat, amit egyszer bedobtam oda, mert lusta voltam előszedni a tolltartóm, és azóta is valamelyik zsebben hever, amikor valaki felült a padomra.
- Szia - mosolyogtam Cassora, aki csak lazán felrakta a lábát a mellettem lévő székre, majd szórakozottan rámnézett.
- Mit keresel? - kérdezte mosolyogva, én pedig a zavaromat leküzdve válaszoltam.
- A hibajavítómat - kotorásztam tovább - Eltűnt a táskámban.
- Ja, egy ideje már küzdötök. Amúgy megvan az irodalmad?
- Házira gondolsz? - kérdeztem vissza.
- Aha - biccentett.
- Megvan, másold le nyugodtan - nyújtottam oda neki a füzetem - Csak tudod, alakíts rajta egy picit. Rágót kérsz mellé? - ráztam meg a kis rágós dobozkát, aminek a tartalma nem nagyon fogyott az utóbbi időben, pedig már jó lenne, ha kiürülne. Tök jó hajcsat tartó lenne, már azt is kitaláltam, hogy milyen színűre festem. :)
- Kösz - dobott be egyet a szájába, majd kinyitotta és belelapozott a füzetembe.
- Remélem, el tudod olvasni - mondtam a teleírt lapjaimra pillantva.
- Viccelsz? Harmadikban nem írtam így.
- Jó, oké - nevettem fel zavartan.
A következő pillanatban Cassonak megszólalt a telefonja, úgyhogy kivette azt a zsebéből és a képernyőre nézve halványan elmosolyodott.
- Bocs, ezt felveszem - pillantott rám, majd lerakta a füzetemet a padjára, és fogadta a hívást.
Na, jól le lettem rázva.
Órák után komótosan összepakoltam Sacival, majd amikor kiértünk a suliból, Casso még egy padon ülve Instázott (amit egyébként csak onnan tudok, hogy ráláttam a képernyőre), úgyhogy odamentem hozzá.
- Ricsi? - kérdeztem, majd minden bátorságomat összeszedve leültem mellé a padra.
- Még nem jött ki, őt várom - vont vállat.
- Megvárjam veled? - kérdeztem.
- Ha akarod.
Saci mosolyogva kettőnkre nézett, majd megszólalt.
- Bocsi, nekem sietnem kell - köszönt el tőlünk Saci, majd amikor Casso nem látta, kacsintott egyet rám, egy telefon jelet mutatott a kezével és elindult.
Akkor majd beszélünk. :)
Negyed órát vártunk Casso és én Ricsire (addig egy csomót beszélgettünk :D), aki ki is ért a suliból, miközben nagyban beszélgetett Kittivel.
- Istenem - sóhajtott Casso, mikor a tesója már vagy tíz perce beszélgetett Kittivel, mire egyetértően bólintottam - Jössz már? - kiáltott Ricsinek.
- Aha - bólintott az ikre, aki egy puszit dobott Kitti arcára, odasétált hozzánk, és elindultunk hárman haza.

Mai nap - 5/4: Ricsi és Kitti össze fognak jönni. Ez már biztos, csak az a baj, hogy Saci ezt még nem tudja. Jaj. Cassoban viszont nem tudok kiigazodni, egyszer tök jófej velem, beszélgetünk, meg ilyesmik, máskor meg simán leráz egy hülye telefon miatt, ami enyhén szólva kiborít. Hülye szerelem. Saci viszont most hív, úgyhogy a mai naplóbejegyzést ezzel le is zárom. :)