Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

3. Gólyatábor

Augusztus 30. (hétfő)
Ha azt hittem, hogy az utóbbi időben rekordokat döntve paráztam rá a mai napra, akkor sajnos ki kell ábrándítsam magam, ugyanis az semmi nem volt a ma reggeli hangulatomhoz képest.
Reggel Shakira Waka Waka című dala (imádom kiskorom óta és nem fogom megunni) ébresztett, amit először ki akartam nyomni, de aztán eszembe jutott, hogy mi lesz ma, úgyhogy kipattantam az ágyamból, és teljesen bepörögve próbáltam kezdeni magammal valamit, miután hosszú perceken keresztül tanácstalanul bámultam magam a tükrömben.
Először, észhez kapva felvettem a tegnap előkészített szettemet, ami egy rövid farmernadrágból és egy kék-fehér csíkos kapucnis pólóból állt, amit a (genetikailag) vékony testalkatomnak köszönhetően zavartalanul hordhattam.
Ugyan Apa csinált nekem reggelinek tojásos-virslis rántottát, a gyomrom az izgalomtól pár falatnál többet egyszerűen képtelen volt befogadni, úgyhogy szégyenszemre ott kellett hagynom (pedig amúgy nagyon szeretem), majd rohantam tovább készülődni.
Hosszú, szőke (egyenes és hullámos is, nem mindig tudja eldönteni, hogy melyik legyen) hajamat egy magas copfba fogtam, halványan kifestettem magam - ami nálam szempillaspirált és szájfényt jelent, de valószínűleg nap végére már egyik sem fog látszódni, hurrá - majd a táskámat felkapva elköszöntem Anyuéktól és elindultam a suli felé, ami konkrétan tőlünk tizenöt perc gyalog.
Nyáron a szüleim végigjáratták velem egy párszor az utat a sulim felé, meg egyébként is ezen a környéken nőttem fel, úgyhogy hamar odataláltam a találkozó helyére.
A suli előtt még alig volt valaki, csak egy középkorú, kedves arcú nő (az ofőnk, a beiratkozáson ezt már megtudtam), akinek zavartan köszöntem, valamint páran a tér másik felén az évfolyamtársak közül, szóval ebből viszonylag hamar lejött, hogy bizony én vagyok az első az osztályomból (9/b).
Leültem egy padra, majd a térdeimet felhúzva szemügyre vettem a sulit (jól néz ki), miközben a gondolataim már messze-messze jártak, közben pedig a fák lombjai között átsütő Nap sugarait figyeltem, amik néha meg-meg mozdultak a finom szellőmozgás miatt.
A következő pillanatban viszont egy sötétszőke lány huppant le mellém a padra, így teljesen kizökkentve a világmegváltó gondolataimból.
- Hali - köszönt rám mosolyogva.
Fekete keretes szemüveget viselt, ami mögül barátságosan figyelt a zöld szemeivel. A haját napraforgós hajpánttal fogta hátra, ami tökéletesen passzolt a szintén napraforgós pólójához, fülbevalójához és a kék farmernadrágjához.
Egy pár pillanatig csak csendben ültünk egymás mellett, ami eleinte elég kínos volt, ő megigazította a cipőfűzőjét, én pedig zavartan a számba harapva ücsörögtem tovább.
Igazság szerint szívesen elbeszélgettem volna vele, mert egész szimpi volt, de fogalmam se volt, hogy hogyan kéne kezdeni egy ilyesmi beszélgetést, úgyhogy inkább csendben maradtam és vártam, hátha történik valami. Na, ennyit a szociális énemről.
Szerencsére ez a kínos csend nem tartott sokáig, ugyanis a lány felém fordult, majd végül megszólalt.
- Lengyel Sarolta vagyok, de mindenki csak Sacinak hív - mutatkozott be - És te?
- Székely Levendula - mosolyodtam el. Engem eddig az utálatos "Virág", "Molylepke", "Szőkenő", "Hülyeszőke", meg az ehhez hasonló gúnyneveken kívül (a többségét a régi crushomtól kaptam, hát nem aranyos?) még nem nagyon becéztek, úgyhogy becenevet, amin szólíthatna, nem mondtam.
- Az ellipszilonos, nem? Mármint a Székely.
- Igen - nevettem el magam hitetlenül.
Szimpatikus lány volt, látszott rajta, hogy ő sem olyan, akinek a személyiségétől visítva rohanok ki a világból (legalábbis első ránézésre). És talán ő se az enyémtől.
- Akkor okés, mindig keverem - bólintott mosolyogva, majd a tekintete megakadt a hajamon - Mennyi ideje növeszted?
Ezt sokan meg szokták kérdezni, mivel a hajam bőven a derekam alá ér.
Azt is, hogy mennyibe került a festése, én meg mindig mondom, hogy nincs befestve a hajam, természetesen vagyok ilyen szőke.
Ja, meg azt is sokszor megkapom, hogy anorexiás vagyok-e, meg hogy miért nem növök. Isteneeeeem.
Nem, nem vagyok anorexiás, csak bármit eszek, egy grammot se hízok, és nem, nem szeretnék örök életemre alacsony maradni, terveztem nőni, csak nem sikerül. És akkor mi van?
Tudom, hogy a társadalom szemében ezek nem érződnek akkora csapásnak, vagy problémának, de engem sokszor zavar, nem tudok mit tenni ellene, és még csak nem is vesznek vele komolyan.
- Nem tudom, már kiskorom óta - vontam vállat mosolyogva.
- Az tök jó - bólintott, majd a távolba meredt - Úúú, a Varga ikrek is megjöttek - mutatott a távolba mosolyogva, ahogy kiszúrta őket, mire odanéztem, hogy meglássam, mit titkolt előlem annyira a nővérem.
Nos. Két fiú száguldott felénk - szó szerint száguldoztak, gördeszkán jöttek, aztán az utcába érve már leszálltak róla.
Mostanában olyan menő lett a deszkázás.
Valószínűleg kétpetéjű ikrek lehettek, mert nem hasonlítottak teljesen. Az egyiknek kicsit világosabb barna haja volt és sötétkék szeme, egyfolytában vigyorgott, egész jól nézett ki, és éppen valami poént mondhatott a tesójának, aki...
Édes Istenem.
Nem tudom pontosan, mi tűnt fel benne először, valószínűleg minden egyszerre. Amikor megláttam, a szívem vadul dobogni kezdett, és nehezemre esett nem egyfolytában Őt figyelni, mert az azért elég feltűnő lett volna, úgyhogy lehajtottam a fejem és a cipőm orrát figyeltem, mint ha valami érdekes lenne rajta.
Olyan hatással volt rám, amit nem is tudtam hova tenni először.
Egyfolytában mosolyogtam, és arra lettem figyelmes, hogy felénk tartanak, úgyhogy egy picit megemeltem a fejem és egy pillanatra ránéztem.
Fehér póló volt rajta, ami a gyenge szélfúvásnak köszönhetően hozzásimult a testéhez, kimutatva az izmait. A deszkáját lazán a kezébe vette - ügyes deszkásnak tűnik egyébként, mint tényleg minden menő fiú mostanában -, majd röhögve a hajába túrt, ami sötétbarna volt ugyan, de a napfénytől néha-néha világosabb árnyalatot vett, én pedig már akkor megállapítottam, hogy tökéletesen szívdöglesztően néz ki és ez alatt a szent másodperc alatt rabul ejtett.
Összesen, ha láttam pár másodpercet egész életemben, és már is minden egyes gondolatom ő körülötte kezdett forogni.
Ilyen lenne a szerelem első látásra?
Soha senki nem keltette fel még ilyen hamar a figyelmemet, pláne ennyire, minden egyes porcikámban éreztem, hogy eltölt valami kellemes melegség, minden figyelmemet lekötötte, szinte csak úgy vonzotta a tekintetemet, újra és újra rá szerettem volna nézni, de nem mertem, közben pedig alig tudtam visszafojtani a mosolyom.
Amikor közelebb értek hozzánk, igyekezve egyenletessé tenni a levegővételemet, természetes hatást keltve erőt vettem magamon és felemeltem a fejem.
Abban a pillanatban elkapta a tekintetemet és a gyönyörű, kék szempárjával fürkészett, ami miatt ösztönösen zavarba jöttem és lesütöttem a szemem, de közben éreztem, hogy továbbra is figyel.
Ezalatt a tesója gyorsan bemutatkozott nekünk, (Varga Ricsinek hívják), majd Ő is megszólalt.
- Roli - mutatkozott be, mire magamban megjegyeztem, hogy a hangja is elképesztően rabul ejtő - Ti?
Be akartam mutatkozni, de először egy hang se jött ki a torkomon, úgyhogy Saci beelőzött.
- Lengyel Saci vagyok - biccentett a mellettem rágózó lány folyamatosan fürkészve a kettő fiút, akik ugyanúgy őt nézték. Nem értettem, miért nézik egymást ennyire, de igazából mindegy is.
- És te? - fordult hozzám Roli, mivel én még alig szóltam valamit, csak köszöntem, azt is halkan. Na, szép.
Lányok! Ha be akartok vágódni valakinél, ne én legyek a példakép!
- Székely Levendula vagyok - mosolyodtam el zavartan.
Jézusom, mikor lettem ennyire béna?
- Nem is tudtam, hogy létezik ez a név - röhögött fel Ricsi.
- Vannak így egy páran - vontam vállat megilletődötten mosolyogva.
Roli egy rövid pillanatra mégegyszer a szemembe nézett, halványan elmosolyodott, majd Ricsivel együtt hátrafordult, mert valami motor zaja ütötte meg a fülünket. Sacinak és nekem nem kellett, ugyanis mi szemben álltunk a robogóval, bár őszintén, minden lekötött akkor, de pont az a legkevésbé.
Én az ilyenekhez nem igazán értek, de úgy tudom, tizennégy évesen már lehet vezetni, úgyhogy nem nagyon furcsálltam.
Az imént említett járműről egy szőke hajú srác szállt le, majd odajött hozzánk.
- Katona Laci vagyok - mutatkozott be mosolyogva. A hangja nem volt túl durva, inkább kicsit gyerekes, pedig a rosszfiúsabb kinézetéből és a robogóból nem ezt gondoltam volna.
Ezek után még megérkezett két másik fiú, Antal Dominik és Németh Barnabás, akik látszólag már ismerték egymást, utánuk pedig a "keménymaghoz" (Roli, Ricsi, Laci - már most egyértelmű, hogy ők lesznek a legmenőbbek az osztályban, ha nem, az egész évfolyamban) még egy Csemesy András nevű gyerek is csatlakozott.
Andris egy barna hajú, sötétbarna szemű, normális magasságú laza srác, aki totálisan tett arra, hogy igazából fél órát késett. Na, nem baj.
Közben egy fekete, drága kocsiból kipattanva megérkezett két nagyobb hangú (Fazekas Kitti és Szilágyi Nikolett - láttam őket a tankönyvkiosztón, egész végig azért imádkoztam, hogy ne legyünk osztálytársak, de úgy látszik, ez nem jött be), meg egy buszról leszállva két látszólag csendesebb lány is (Balogh Enikő és Fodor Lilianna), így végre mindenki megérkezett.
Kevesen vagyunk az osztályban, mivel idén elméletileg rengetegen elbukták a jelentkezést, valamint ez egy művészetes suli, ahová nem járnak annyian, mint egy hétköznapi gimnáziumba, de ettől függetlenül egy kicsit szokatlan, mivel általánosban sokkal többen voltunk, konkrétan háromszor annyian, de Anya szerint előnyös, ha nem vagyunk sokan az osztályban, úgyhogy nem bánom.
Támaszkodjunk arra, hogy Anyának szinte mindig igaza van, nem tudom, hogy csinálja, kivételt képez a zenei stílusa. Na, az botrányos. :D
- Gyerekek! - tapsolt egyet az ofő, mire valamennyire elhallgattunk. Jó, ez azért nem teljesen igaz, a fiúk tovább dumáltak, Kitti és Niki tovább vihorásztak egymásnak, csak Barni, Dominik, Lilianna, Enikő, Saci és én figyeltünk - Pásztor Gabriella vagyok, az osztályfőnökötök. Én tartom majd a földrajzot is, remélem szép négy évnek nézünk elébe. Olvasom a névsort, úgyhogy aki hallja a nevét, az jelezze.
Alig vártam, hogy felolvassák az Ő nevét, hogy engedhessek a kísértésnek és végre okkal nézhessek rá. Várhattam egy darabig, mert a "V" betűjével az utolsó név volt a névsorban.
Miután az ofő felolvasta a névsort, átmentünk a suli másik oldalára, ahol a különbuszunk egy idegbeteg sofőrrel már várt minket.
Leghátulra (mint ahogy ez várható volt) Roliék kerültek, eléjük Niki és Kitti, akik tették nekik a szépet rendesen (még mindig fáj a fülem a vihogásuktól), Kitti például útközben kikötötte a cipőjét, és Ricsi combjára tette a lábát, aki meg röhögve szép lassan visszakötötte neki (?), eléjük ültek Dominikék, majd Enikőék, végül pedig mi Sacival előre szorultunk. Így jártunk.
Közben az a-sok is felszálltak (a másik osztály lánybandája is a fiúk előtti üléseket célozta meg természetesen), majd helyet foglaltak a busz másik oldalán (mienk volt a jobb oszlop, övék meg a bal), és elindultunk a vasútállomásra.
A peronon várakozva éppen Sacival osztozkodtam egy kakaós csigán (az, hogy odaadtam neki a közepének a felét, felér egy "toplistás szimpatikus vagy" vallomással :D), amikor Nikiék feltűnési viszketegségben szenvedve megint elkezdték az ingyencirkuszt.
- Mekkora ribi már - jegyezte meg Saci.
Igen, Niki többek között azzal volt elfoglalva, hogy egyszer-egyszer "véletlenül" megbotlott, a fiúkkal meg elkapatta magát. No comment.
Mindegy, a vonat nemsokára megérkezett, úgyhogy fájdalmas búcsút kellett vennünk a másik osztálytól, akik egy másikra vártak, mi pedig felszálltunk a lassan zakatoló személyvonatra.
Én természetesen ismét Saci mellé ültem, akivel tök jóban vagyunk már, nagyon megtaláltuk a közös hangot, kedves lány.
Talán ezt így kicsit merész kijelenteni körülbelül másfél óra ismeretség után, de akkor is. :)
A vonat még el sem indult, de már el is kezdtünk enni, pláne én, aki kapott Anyutól sajtos tallért (szendvicset is, de nincs az az isten, hogy azt egyem előbb).
Létezik olyan ember egyáltalán, aki ezt nem így csinálja?
Kajálás közben Niki ment el mellettünk, majd megállt Roliék széke mellett.
- Nincsen hely, beülhetek az öledbe? - kérdezte, megvillantva egy hófehér "pasizós" mosolyt, mire Sacival összenéztünk.
Szeretném tudni, honnan van ennyi önbizalma ahhoz, hogy ezt így megkérdezze.
Roli szimplán a jelenlétével és a mosolyával ezek szerint nem csak engem vett le a lábamról, amire gondolhattam volna, csak hát... most komolyan fel akarom venni a versenyt emiatt a srác miatt egy platinaszőke, tökéletes alakú, mély dekoltázsú, szétsminkelt barbie babával?
- Bocs, nem - nézett fel Roli egy pillantra a telefonjából, majd tovább nyomkodott, ha jól hallottam, egyébként Ricsinek előkeresve valamit.
Ez meglepett, a fiúk nem így szoktak reagálni.
Talán mégsem lesz Nikivel akkora gondom.
- Ne legyél már ilyeeeen, nincs helyünk - próbálkozott tovább Niki nevetést kierőltetve magából, mint ha nem sértette volna meg - Akkor legalább csak melléd.
- Az előbb még volt helyed, nem?
- De elfoglalták. Nem vagyok nehéz, eskü - kérlelte tovább - Ma is csak salit ettem.
Úr. Isten.
Egy darabig csendben hallgattam hátra se fordulva a beszélgetésüket, de egy váratlan pillanatban megállt a vonat, így Niki (sajnos) pont Roli ölébe esett.
Vagyis igazából csak úgy tett, mint ha a fékezés miatt esett volna oda, de ez részletkérdés.
- Kösziii - vigyorgott Niki, majd hátrafordult és egy puszit (!) nyomott Roli arcára.
Roli és Ricsi röhögve egymásra néztek, az előbbi pedig nem zavartatta magát, egyszerűen csak megfogta és kirakta a lányt az öléből.
Niki csak erőltetetten felnevetett, hogy kimentse magát a ciki helyzetből, majd visszaült Kitti mellé. Ja, hogy mégis volt helye. Hoppá.
- Eskü már kezdtem félni, hogy átadod neki a helyed - hallottam meg Ricsi Rolihoz intézett, jókedvű szavait - Vagy valahogy beül mellém.
- Nyugi már, ekkora ízlésficamom azért nincs - röhögte el magát Roli.
A nevetése és a beszédhangja, bár nem láttam az arcát, önmagában elég volt ahhoz, hogy megmosolyogtasson és újra érezzem azt a kellemes érzést magamban, majd ahogy Saci fürkészni kezdett volna, elfordítottam a fejem, hogy ne buktassam le magam.
- Leszállás! - hallottuk Pásztor (ofő) hangját. Szépen leszálltunk a vonatról, majd a táskákat magunkkal hurcolva indultunk el a hőségben a szállás felé.
A szálláson egy darab nagy, sokágyas szoba volt (plusz egy Pásztornak), ami azt jelentette, hogy a fiúkkal alszunk egy szobában. Nem tudom ki volt ennek a fantasztikus ötletnek a mesterelméje, de ha megtudom, én esküszöm beküldöm a fehér köpenyesekehez egy úgynevezett "diliház" nevű intézetbe, mert ez alapján erősen ráférne.
Az ágyak emeletesek voltak, a felső részben voltak a fiúk, az alsóban a lányok. Zseniális.
Ez így mi, de komolyan?
Kimentünk a szállás elé egy füves területre, ahol helyet foglaltunk. Mindenki elővette a kajáját, közben pedig teljesen felesleges ismerkedős játékokat játszottunk, amikkel soha egy nevet vagy infót nem tudok megjegyezni, de nem baj.
- Most mindenki bemegy, átveszi a fürdőruháját, majd fél óra múlva itt találkozunk - adta ki az utasítást az ofő a hiperszuper fantasztikus játékok (irónia, igazából az egész alatt azon gondolkodtam, hogyan leplezzem az unalmamat, és hogyan ne figyeljem ugyanazt a fiút egyfolytában) után.
Felvettem a mentazöld színű bikinimet, majd Sacit bevárva lesétáltunk az épület elé. Közben a törölközőnket gondosan magunkra csavartuk, mert ezt már csak így szokás.
Meg mert bikiniben a velem egykorúak előtt minden egyes alkalommal előtör az összes létező komplexusom, amin a környezetem nemhogy nem enyhít, csak ront tovább.
A fiúk már lent röhögtek, és hű hormontúllengésben szenvedő kamasz srácként elég sűrűn pillantgattak a sorban kiérkező bikinis lányok felé (erről beszélek), ami miatt enyhén feszélyezve éreztem magam, még úgy is, hogy törölköző volt körülöttem.
Tekintetemmel akaratlanul is egy személyt kerestem, aki már ott röhögött a többiekkel egy szál fürdőnadrágban, egy strandtörölközővel lazán a vállán, majd mosolyogva a hajába túrt, miközben imádnivaló, mégis szexi gödröcskék jelentek meg az arcán. Ahw.
Na, neki tuti nincs hiánya önbizalomból.
Ahogy megpillantottam a kidolgozott felsőtestét és a kockáit, biztos sokat sportol, a mai napon újra, sokadszorra lenyűgöződtem, talán el is pirultam, miközben megállapítottam, hogy ez a srác egyszerűen tökéletes, és hogy ennyi idő alatt sikeresen beleestem.
Mondjuk ki.
Jó indítás így sulikezdésre.
Roli szerintem észrevette, hogy őt, pontosabban a felsőtestét figyelem, úgyhogy elkapta a tekintetem, kérdőn rámnézett, mire csak zavartan elmosolyodtam és gyorsan elfordítottam a fejem. De ciki.
Roli hitetlenül elnevetette magát, majd visszafordult Ricsihez, aki továbbra is valamit magyarázott neki.
A szállásunk melletti strandra érve mindenki egyszerre szaladt be a Balatonba, kivéve én. Óvatosan lépkedtem a vízbe vezető lépcsőn, fel-fel rántva a lábam a víz szokatlan hidege miatt.
- Ez egy angolna volt? - paráztam be, aztán rájöttem, hogy a Balatonban nem valószínű, hogy egy angolnával találkoznék, de mindenesetre jobb félni, mint megijedni. :)
Eközben a többiek már rég a vízben baromkodtak, ugrottak fejest a stégről, labdáztak, meg ilyenek, csak én szerencsétlenkedtem a lépcsőn.
Mármint, azt hittem.
- Hallod, Szöszi, egy ideig szórakoztató volt nézni a bénázásod, de most már nem az, úgyhogy siess - szólt a hátam mögül Roli szórakozottan, aki ezek szerint végignézte az egész szerencsétlenkedésemet.
Először is, hozzám szólt, másodszor, nem a nevemen, harmadszor pedig az egészet végignézte, fogalmam se volt, mi kössön le legjobban.
Bár tudnám, hogy azért becézett le, mert le akart, vagy azért, mert fogalma se volt, hogy hogy hívnak és meg akart szólítani valahogy. Az utóbbira tippelek.
- Hé! Mi az, hogy Szöszi? - fordultam hátra.
- Hosszú a neved, kellett valami rövidebb - vont vállat egy istenien édes félmosollyal az arcán - Amúgy meg nem gondoltam volna, hogy pont ez fog zavarni - röhögött fel.
- Akkor ezt benézted, mert igenis zavar - tártam szét a karom.
Akármilyen megmosolyogtató, hogy egy első hangzásra aranyos becenevet akasztott rám, akkor sem hívhat Szöszinek!
Sose szerettem, ha becéznek.
- Jó, nem baj - vont vállat, majd hirtelen a derekamhoz nyúlt, felkapott, előrelépett párat és bedobott a vízbe, olyan hirtelen, hogy időm se volt elolvadni az érintésétől.
Ez volt az a lépés, amire tökéletesen nem számítottam, úgyhogy sikerült benyelnem a fél Balatont.
- Kösz - prüszköltem.
- Máskor is - vont vállat derűsen - Szöszi - tette hozzá vigyorogva, majd mielőtt felháborodhattam volna, Ricsiékhez csatlakozott.
Körülbelül tíz másodpercig néztem utána egy szerelmes sóhajtás kíséretében, majd Enikő véletlen eltalált egy vízi röplabdával, amit visszaadtam neki, és ha már így alakult, beszálltam a játékba.
A strandon tényleg nagyon jó volt, de mivel a fiúk többször is eldobtak (sajna vagy nem sajna), ment egy kicsi víz a fülembe, úgyhogy a parton fél lábon ugrálva csinálhattam magamból óriási idiótát, hogy kijöjjön belőle.
Flört tippek tőlem, hogy bejöjj a kiszemeltednek, első rész.
Strand után átöltöztünk, majd tábortüzezés, és kajálás után Pásztor takarodót rendelt el.
************************************
Folytatás következik! 🥰