21. Rolmény

4.8K 284 4
                                    

Október 28. (szerda)
Na neee, ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Hülye festés!
(Vagy inkább hülye én.)
Az egész úgy kezdődött, hogy hatodik óra után, amikor átsétáltam rajzkörre, szóltam Rolinak, hogy ma bepótoljuk a hétfőn elmaradt korrepet.
- Jó - egyezett bele nagy nehezen - A rajzod után itt várlak, oké?
- Neked ma nincs szakköröd?
- Kivételesen elmarad a gitár - mosolyodott el - Nyolcadik órában.
Tehát gitározik is. Imádom. :)
- Akkor ezt megbeszéltük. Másfél óra múlva tali - intettem neki esetlenül elnevetve magam, majd szaladtam rajzkörre.
- Ma mindenki megpróbálja lerajzolni önmagát. Lehet tükröt használni - ismertette Várady a feladatot, mire előszedtem a telefonom és "önarckép" üzemmódba raktam.
Óra végén megkaptam a magam 5 pontját (:D), majd kimentem a teremből, és ügyesen nekimentem Rolinak, aki pont akkor lökte el magát a faltól, mivel látta, hogy jövök.
Vajon még hányszor fogom így beégetni magam?
- Bocsi - motyogtam zavartan.
- Semmi baj - mosolyodott el, majd elindultunk az épületből.
Amikor megérkeztünk hozzánk (nem sűrűn jön át hozzám bárki is, úgyhogy csak reménykedni tudtam, hogy semmi ciki nem történik majd), felmentünk a szobámba, ahová én léptem be először, úgyhogy pont volt annyi időm, hogy le tudtam kapni a Roliról készült festményt a falamról. Az nagyon gáz lenne, ha látná.
- Jézus, Szöszi, gyanús vagy, mi van nálad? - hallottam meg Roli hangját, mire megfordultam, így szemben találtam magam vele.
Halványan ugyan, de mosolygott. És ez nem tűnt jó jelnek.
- Semmi - kaptam a festményt a hátam mögé - És nem vagyok Szöszi.
- Aha - biccentett derűsen, miközben halvány mosolyra húzta a száját.
Közelebb lépett hozzám. A szívem egyre sebesebben vert, komolyan úgy éreztem, hogy nemsokára elájulok.
- Jó, oké - adtam meg magam - Egy festmény - feleltem.
- Muti már.
- Nem, nem...
- De most miért? - röhögte el magát.
- Nem, ez... - hebegtem - Még nincs kész.
- Ja, mondjuk, a hajamon még van mit árnyalnod - vigyorodott el.
Na neee! Ezek szerint látta.
Az, hogy nem is jött zavarba a helyzettől, miszerint egy lány az osztályából titokban lefestette és kirakta a falára, sőt, csak mosolygott rajta, azt hiszem, engem még inkább csak zavarba hozott.
- Nem is téged... - próbáltam letagadni, de nem ment. Óriási zavarban voltam, a fejem meg olyan volt, mint egy paradicsomé, olyannyira hogy ezzel a lendülettel ki is csúszott a kezemből a művem.
Zavartan a tenyerembe temettem az arcom, miközben Roli felvette a képet a földről és tanulmányozni kezdte.
A festményemet, magáról.
Esetleg eláshatnám magam valahova?
- Eskü jó lett - dicsért meg egy halvány mosoly kíséretében.
- Köszi - mosolyodtam el zavartan.
- Mikor festetted? - kérdezte.
- Múlt héten - feleltem.
- Szakkörön? - érdeklődött.
- Nem. Itthon - vallottam be.
- Aha - bólintott, majd egy bujkáló mosollyal az arcán lerakta az ágyamra.
Egy darabig csendben voltunk, majd megszólaltam, hogy "kezdjünk neki a korrepnek".
- Várj, kell a Wifi-kód? - jutott eszembe, részben tématerelésként.
- Nem netezni jöttem, de ha már így feldobtad...
- Oké, nyisd meg és mondom - léptem oda hozzá bizonytalanul, közelebb, hogy rálássak a telefonja képernyőjére.
Úristen, de jó illata van.
- Kösz - mondta, ahogy beírta a kódot.
- Szívesen - léptem el tőle, majd körbenéztem a szobámban - Ülj le, ahova szeretnél - ajánlottam fel megilletődve.
Roli mosolyogva körbepillantott.
- Cuki a szobád.
- Köszi - nevettem el magam zavartan.
Ahogy elhelyezkedtünk, előhúztam a rajztömbömet és egy rajzos tolltartót.
- Öhm - haboztam, hogy mivel kezdhetnénk - Őszintén, még nem korrepetáltam senkit rajzból - vallottam be felnevetve, ő pedig derűsen mosolyogva nézett - Mennyit tudsz? Csak hogy honnan kezdjük.
- Hát, hogy is mondjam... - gondolt bele szórakozottan - Pálcikaember, sima. Meg vágod, ilyen pálcikaház is megy, nagyon menő. Kábé ennyi.
- Jobb, mint a semmi - nevettem.
- Annál tuti.
Meg is mutatta papíron, tényleg menő volt. :)
A korrepetálás sokáig elhúzódott, jobbára csak firkálgattunk, meg beszélgettünk, rengeteget nevettem, remélem, nem volt idegesítő, hogy szinte minden egyes mondatánál akaratlanul elnevettem magam, majd amikor végeztünk, kikísértem Rolit a kapunkig.
Nem mintha magától nem találna el oda, de na. Így egy picit tovább láthatom. :)
- Akkor szia, Picasso - kezdtem el búcsúzkodni, majd egyszerre elnevettük magunkat.
- Szia. Még egy kérdés, várj - nézett a szemembe - Mesélj, Szöszi, hogyhogy lefestettél? - kérdezte derűsen.
Aucs.
- Emberi portrét gyakorlok festeni - mondtam az első hihetőt, ami eszembe jutott.
Azt mégsem mondhatom, hogy "mert első látásra beléd szerettem és szinte mindig te jársz a fejemben"... mert hát na, az tényleg nagyon gáz lett volna.

Mai nap - 5/5: eléggé kínos volt, hogy Roli meglátta a festményt, de azért mégis nagyon jó volt vele lenni. Már most imádom, hogy minden héten lesz egy ilyen délutánunk. :)

Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz