Egy pillanat, és beléd estem | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..."

97. Szeretem

Február 28. (hétfő)
Reggel a büfében vettem magamnak egy gofrit.
- Köszönöm. Tea van még? - mosolyogtam a büfés nénire.
- Ma van utoljára. Holnap már március lesz - emlékeztetett.
- Tényleg! - csillant fel a szemem - Akkor utoljára kérnék még egy citromos teát.
- Rendben - töltötte ki a színes papírpohárba a teámat. Már éppen készítettem volna elő a pénzem, amikor megszólalt - Hagyd csak, ajándék - mosolygott rám.
- Ó. Hát, köszönöm szépen - nevettem el magam zavartan.
- Szóra sem érdemes - legyintett a büfés néni kedvesen.
A Be Together kíséretében felsétáltam a lépcsőn a terem felé, miközben megszámoltam, hány lépcsőfok van az első emeletig. Huszonhat. Nem tudom, ezzel az információval mit lehet kezdeni, de mindegy. :)
A teremben leültem Ricsi mellé, aki éppen a fejét a padon pihentetve zenét hallgatott olyan hangosan, hogy valamennyit én is hallottam belőle. Pedig fülhallgatón keresztül ment a zene. Hm.
Elővettem a matekcuccom, majd a rajzfüzetembe firkálgatni kezdtem.
- Megvan a matek házid? - ugrott elém Saci - Lemásolhatom?
- Volt matek házi? - döbbentem le.
- Ühüm - bólogatott Saci.
- Mi a...? Hol? - lapozgattam a tankönyvet.
- Itt - bökött Saci két oldalra - Én is Lilitől tudom, de ő nem tudta odaadni, mert a fiúk másolják az övét - mutatott Lili padjára.
Villámgyorsan előkaptam egy tollat a tolltartómból, majd írni kezdtem. Nem nagyon érdekelt, hogy jó-e, csak az, hogy öt perc alatt ki legyen töltve minden.
Matekon Horváth leült a tanári asztalhoz, majd körbenézett a teremben.
- Levendula, kérlek gyere ki és írd fel a megoldásokat a táblara! - szólított fel. Ó, hogy az a...
Kicsoszogtam a táblához, majd elkezdtem felírni a táblára a megoldásaimat. Közben magamban leellenőriztem őket, és olyan csigalassan írtam a táblán, mint még soha.
- Köszönöm, leülhetsz - biccentett Horváth.
Huh.
Nyelvtanon Bogdán nem érkezett túl jó passzban hozzánk.
- Mindenki vegyen elő egy lapot és írja fel rá nevét! - csapta le a tanári naplót az asztalra.
- Ne már, dogát írunk? - fakadt ki Andris.
- Nem, fiam, rajzolunk - forgatta meg a szemeit Bogdán.
A hétfői tanítást végül egy gyönyörű, témazárós kémiával zártuk. Szekeres ezalatt folyamatosan körbe-körbe járkált.
- László, megtennéd, hogy nem puskázol ilyen feltűnően? - vonta fel a szemöldökét Szekeres, majd a tanári asztalhoz ültette - Folytasd, de meg ne lássam ezt mégegyszer.
Órák után Casso megvárt a korrepetálás miatt. A többiek már rég elindultak, csak én szerencsétlenkedtem a kabátom cipzárjával, ami eléggé beakadt, én meg gondolkodás helyett csak ráncigáltam, miközben persze tök ideges voltam, amiért Casso már jó sok ideje vár rám. Hurrá.
A szekrényeknél voltunk a folyosón, én a sajátom előtt bajlódtam, Casso pedig a mellettem lévőnek dőlve egy bujkáló mosollyal az arcán figyelte a bénázásomat.
- Na jó, fordulj ide - lökte el magát a szekrénytől szórakozottan, majd lazán felhúzta a cipzárom.
Nem tudok felhúzni egy cipzárt, ő élvezi a műsort, majd végül megszán és segít.
Mi ez, ha nem romantikus? :)
Amint megérkeztünk hozzánk, bementünk a házba, majd miután Anya felajánlotta a tegeződést Cassonak, és ennek mindenki örült, felmentünk a szobámba és egy virágos mezőt kezdtünk el festeni Cassoval.
- Nemrég kaptam, vigyázz rá - adtam oda Cassonak egy pár napja vett, vadonatúj ecsetet.
A festés alatt végig a térdemen ültem, úgyhogy amikor felálltam üdítőért, belenyilalt az a szúrós érzés a vádlimba. Ilyenkor mindig úgy érzem, mint ha hangyák mászkálnának a lábamban. Belegondolni is rossz.
- Öt perc szünet - sántikáltam ki a konyhába.
Ittam egy kortyot, majd felkiáltottam az emeletre, ahol Casso addig gondolom jól elvolt.
- Kérsz valamit? - kiáltottam, mire Casso lejött az emeletről.
- Mire gondolsz? - kérdezte egy halvány mosollyal az arcán.
- Enni, inni? - nyitottam ki a hűtőt.
- Most nem, köszi.
- Te tudod. De ha meggondolod magad, szólj - kötöttem a lelkére - Kimegyek az erkélyre, jössz?
- Aha - biccentett.
Kint leültünk a hintaágyra, majd teljesen normálisan beszélgetni kezdtünk.
Annyira jó volt beszélgetni vele, hogy egy idő után zavarban lenni is elfelejtettem. <3
- Szerintem ma már nem fogunk festeni - jegyeztem meg, miután kitárgyaltuk az élet nagy dolgait.
- Szerintem se - értett egyet halványan mosolyogva.
Itt egy darabig csendben voltunk, én törökülésben ülve bámultam a naplemente miatt átszíneződött eget, ő pedig csak szimplán ült mellettem, majd egyszer csak megdideregtem.
- Hideg van - jegyeztem meg halkan - Te nem fázol?
- Nem nagyon - vonta meg a vállát - Bemenjünk? - kérdezte.
- Ne siessük el, jó ez itt - legyintettem - Na jó, nagyon hülyének nézel, ha megkérdezem, hogy hozzád bújhatok-e? Csak tudod, fiú vagy, nagyobb, mint én, a pulcsid is jó...
Tudom, ez volt a világ legátlátszóbb szövege, semmi más nem jutott az eszembe, de legalább hatásos volt.
- Gyere csak - mosolyodott el halványan, mire közelebb ültem hozzá és a vállára hajtottam a fejem.
Így ültünk egymás mellett, majd egyszer csak Casso gyengéd érintésére lettem figyelmes a kezemen.
Először csak nagyon lágyan, szinte alig simogatni kezdte a kézfejem, mire belül melegség töltött el, és kellemes megborzongás járt végig, majd megfogta a kezem és rákulcsolta az ujjait.
- Hideg a kezed, Szöszi - állapította meg egy apró mosollyal az arcán.
Az ajkamba harapva próbáltam visszafojtani a mosolyom, de egyszerűen képtelen voltam, úgyhogy erőt vettem magamon és a gyönyörű szemeibe néztem.
Cassonak egy nagyon rövid pillanatig az ajkaimra tévedt a tekintete, majd a szemeimbe nézett, elmosolyodott és elfordította a fejét, én pedig visszadöntöttem a fejem a vállára.
Ahw.
- Lassan mennem kell - szólalt meg egy kicsivel később.
- Okés - emeltem fel a fejem a válláról, mire elengedte a kezem.
Ezután szép lassan feltápászkodtunk az ágyról, majd búcsúzkodni kezdtünk.
Miután Casso elment, két értetlen szülővel találtam szemben magam.
- Mit akar tőled az a fiú? - ráncolta össze a szemöldökét Anyu, mire szememet lesütve mosolyogva megvontam a vállam - Szerinted ez így helyes?
- Mindenképp - bólintottam, majd felszaladtam a szobámba.

Mai nap - 5/5: nagyon-nagyon szeretem. ♡