Mandulavirág (Zayn ff)| BEFEJEZETT

28.

Harry lakása a gettó negyed szélén álló óriási panelház 11. emeletén oszlott meg még jó néhány másikkal.
Apró előszoba, konyha, ami egyben étkező, nappali, fürdő, wc, hálószoba. Mindenütt por, és büdös szag uralkodott, eldobált ruhák, szemét, törött piás üvegek, sötétség. Egy filmbe illő depressziós ember lakása, amin sürgősen változtatni kell.
Segíteni akarok Harrynek. Az én szívem összetört, az övé is, támogatnunk kell egymást, így hamarabb leszünk jobban.
Harry gyönyörű férfi volt, szar humorral, tetoválásokkal, ragaszkodással, rengeteg gyöngédséggel, és gyerekességgel. Egy pékségben dolgozott, szerette a munkahelyét, az onnan kapott ingyen kaján kívül nem is evett mást, csak egész nap vedelt, az alkoholba fojtva bánatát.
Ezeket mind tudtam róla, ismertem a magának való, szomorú életét, ismertem a volt barátnőjét, Dorotyt, tudtam a történetüket, hogy Harry hogyan fogja fel, mit tesz, és mit nem, hogy túl lépjen a lányon.
Most az igazi, tömény valóságba csöppentem bele, ott járkáltam a pókhálós, koszos falak között, láttam a piásüvegeket, a földre száradt hányást, vért, az asztalra kiszórt marihuánát, pipát, cigit, képeket Dorotyról, kést, öngyújtót.
Harry kicsit zavartan himbálta az egyik lábát, de megnyugtattam, hogy nem menekülök el, csak kitakarítok.
Sokáig tartott, pedig a göndör is segített, hatalmas termete jól jött a pókhálózáshoz, és a felső polcok törölgetéséhez. A zene üvöltött, hörgő metál, ami Harrynek nagy kedvence, nekem meg már a villamoson a fiú füleséből kihallatszódva megtetszett. Régen mindig egy fintort vágtam az ilyen zenékre, de a megtört szívnek jól esik a sötét hangulatú, nyers szavú torokhang. Nekünk is jól esett.
Bár alulról, felüről, és a szomszédból is bedörömböltek, hogy kussoljunk, leszartuk az vén szottyadékok gyenge szavú káromkodásait, és nevettünk az egészen. Nevetni. A depressziós emberek nevetnek a legjobban. Az ilyen röpke pillanatokban lazán a vállunkra csapjuk a világot, és nem félünk, hogy kipotyog valami. Semmi nem aggaszt. De ez a pár másodperc kevés, miután eltűnik a varázs újra szorosan fogjuk a világot, és rettegünk, hogy valami kiesik, mert lehet, hogy pont az a valami hozná a gyógyulásunkat. Nem lehet tudni.
Miután minden tiszta lett, a földről is eltűntek már a törött piásüvegek, az asztalon lévő tárgyak pedig a fiókba, és már az ablakot is visszazárhattuk, mert megszűnt az erős szag, Harryvel már nem volt kedvünk azon bajlódni, én hol alszok, lementünk sétálni, a veszélyes alakokkal teli utcára. Persze, beljebb a negyedben rosszabb lenne a helyzet, itt még látjuk a nem lopott, tiszta autókat száguldozni, zsebtolvajoknál nagyobb arcok sincsenek, mint említettem, ez a gettó negyed eleje, az alvilág kapuja, a bűn és a jóság közti ingázás. Egyszerűbben a ronda panelházak innentől kezdődnek.
A mocskos havat néhol megvilágították az utcalámpák, amik alatt mi is lépdeltünk. Csöndben, a gondolatainkba merülve, a sötétben.
- Le akarok szokni- szólaltam meg hirtelen, ezzel megtörve a kábé három órája tartó hallgatást.
- El akarom felejteni - rekedt hangja most még karcosabbnak tűnt, talán a bánattól.
A szavaink jelentése szinte teljesen megeggyezett, a különbség annyi volt, hogy a heroin nem személy, Doroty pedig igen.
- Menjünk inni- karolta át a vállam, és a közelben lévő homályosan világító vegyesbolt felé terelgetett. - Mindjárt éjfél.
A vegyesboltok előtt errefelé asztal is volt, jó koszos, ahova lustán le is ültünk, a már megvásárolt piákkal.
- Vehetjük ezeket újévi fogadalmaknak is, ugye? Bár hülyeségnek tartom, hogy bármit is megígérjünk magunknak, ez most kivételes pillanat. - felemelte a sörös üvegét.
A rádió hangosra tekerve szólt, tipikus női hang közölte az újévi fejleményeket, nem mintha valakit érdekelt volna.
- Rohadt kivételes - koccintottam össze a két üveget jó erősen, és meghúztam a sajátom.
A sör kesernyés íze lefolyt a torkomon, tudtam, hogy majd valamikor k*rvára be fogok rúgni, de még inkább ez, mint a heroin. Ez könnyebb.
Az, hogy mindjárt éjfél, erős állítás volt, mert még alig múlt 11 óra, de legalább meglesz a kellő hangulat a koccintáshoz.

- És 3,2,1...BOLDOG ÚJÉVET, HUHUHUUUU!
A rádióból üvöltött a tömény sikítás, és a Happy New Year dal. Harryvel egymásra vigyorogtunk, sokadjára összeütöttük a már whiskys üvegeket, és totálisan részegen nagyot kortyoltunk az italból.
A tüzijátékok felrobbantották az egek, rengeteg színt víve sötét mivoltára.
- Boldog Új évet. - morogta Harry, és újra meghúzta az üveget.
-Boldog Új évet Hazza.
Csöndben ültünk, hallgattuk a Happy New Yeart, néhány fiatal üvöltését, néztük a villódzó tűzijátékot, elmerengtünk a gondolatainkban.
Olyan hirtelen megváltozott minden. A reggelem Zayn karjaiban töltöttem, az estét, az újévet már tőle jó messze. Búcsú a monoton hétköznapoktól. Ez tetszik. Végre kiszabadulok. Kiszabadultam Zayn karjai közül is, amik reggel olyan melegen, birtoklóan fonódtak körém. Még mindig naivnak érzem magam, de ez kezd a pia segítségével eltompulni. Nem, Harry segítségével. Vajon ha ő nincs, most Zayn mellett tipegnék egy falatka ruhácskába, és élvezném, ahogy a keze titkos helyeket fedez fel a testemen? Vagyis számára már nem titkosak...na mindegy. Azt élvezném? Szívből, vagy, csak a testem reagálna egészséges módon? Zaynt olyankor, mikor megérint, csak a vágy hajtja, vagy annál mélyebb dolog? Komolyan gondolta, hogy szeret, vagy csak a birtoklási vágy beszélt belőle? Megőrjít. Biztosan csak kitalálta. Nem vágott volna olyan dolgokat a fejemhez a plázában, ha szeretne.
A petárdák pattogtak, a tüzijátékok durrogtak, másodpercekre világítottak meg mindent. Lefolyt egy könnycsepp, még egy, még száz. Némán sírtam. Harryre néztem, aki a villódzó eget figyelte, az ő arca is csillogott. Némán sírtunk. Egymás mellett, sirattuk az elb*szott életünket. Talán még lehet jó mindkettőnknek. Talán még lehet minden happyend. Még van rá esély.
- Köszönöm Harry.
- Nincs mit törpe.