Mandulavirág (Zayn ff)| BEFEJEZETT

32.

Fájdalom.
Az agyam ezerrel próbálta felfogni a fájdalom súlyát, ami az egész testemet végig marta, de ennek csak az lett az eredménye, hogy a fejem még jobban sajgott.
Egyetlen egy cigim maradt, azt csak akkor fogom elszívni, mikor elindultunk az elvonóra. Ckark jön értem. Harry is elkísérne, de Dollyt ugye nem viheti, ettől függetlenül nagyon aggódik értem.
Enyhén össze görnyedve mentem ajtót nyitni, mert Harry Dollyt próbálta elaltatni.
Az ajtóban, ahogy gondoltam, Clark és JiWoon álltak, az utóbbi rózsaszín kabátban.
- Ti aztán jó magasan laktok. - lihegett Clark, és beljebb jöttek - Jól vagy?
- Nem akartam elszívni a cigit, hogy maradjon egy ideig.
- Oké, akkor mostmár szívd el. Hoztuk a híreket. - mosolygott JiWoon.
A nappaliba mentünk, leültümk a kanapéra, és figyeltünk Clarkra.
- Két elvonót is találtam, van egy a belvárosban, bár ott nem nagyon ajánlatos, szülőt is kérnek, vizsgálatok satöbbi.
- Akkor a másikba megyünk.
- Én is így gondoltam. Errefelé van, kicsit beljebb a szarabb környéken, még nevet se nagyot kell mondani, de az ellátás is olyan. Az megfelel?
- Ja, f*sza lesz.
- Mentek is? - lépett ki a szobából Harry- Harry vagyok.
- Tudjuk- mosolygott JiWoon- Én JiWoon vagyok, ő pedig a barátnőm Clark.
- K*rvára örülök - fogott kezet az említett H-val.
Felkaptam a bakancsom és a kabátom, egy táskába az egyéb cuccaim, tiszta ruhák, satöbbi.
- Megyünk - álltam Harry elé - Nem tudom mikor jövök, de vigyázzatok magatokra. Dolly nem szereti a banánt, azt ne vegyél neki, de olvass utána a neten. - átöleltem nagy, izmos testét - meglesztek?
- Meg - szorított magához - Legyél erős oké? És hívj, ahogy lehet. Vigyázz magadra.
Elszomorodva bólogattam, egy puszit adtam az arcára, és a lányokkal kiléptem az ajtón. Remegett a gyomrom. Szótlanul tettük meg a lépcsőházban a hosszú utat, ugyanolyan csöndben szálltunk be Clark autójába, és indultunk el.
JiWoon mellém ült hátra.
- Félsz? - kérdezte, és megfogta a kezem.
- Őszintén? - mosolyodtam el keserűen- K*rvára.
Az egész testem reszketett, a hasam egy apró görcs volt. Igen, féltem. Emlékszik valaki arra, mikor megjegyeztem magamnak, hogy egyszer le fogok szokni a drogról, de az nem akkor lesz? Ma lesz, és a következő napokban. A drog először csak élvezet volt, a kokain már erősebb függőség, a heroin már kéj. Egy menstvár. Minden.
A tudat, hogy soha többé nem fogom érezni azt a mindent elsöprő élményt, a Rusht, émelygést okoz, de egyben megkönnyebbülést is. Többé az emberek nem úgy fognak rám nézni, mint egy kupac mozgó szarra, hanem mint egy átlagos lányra. Csodálatos érzés lesz. Talán Zayn is jobban fog szeretni. Bár a drog miatt kereszteződtek az útjaink, nem azzal kell folytatódjanak. Zayn szerette, ha én is élvezem a szexet, a heroin miatt pedig ez lehetetlen volt. Zayn néha szeretett beszélgetni, ráérősen hazamenni, beülni egy étterembe enni, graffitizni titokban, ami a heroin miatt szinte lehetetlen volt. Hát persze. Ha a kokainnál maradtam volna, nem történt meg volna semmi rossz, Zayn szeretne.
Talán így kellett történnie, hogy minden szétessen, aztán máshogy felépüljön. Nem azt az életet fogom élni, amit éltem volna.
Leparkoltunk, mire a hátamon jeges zuhanyként folyt végig a félelem. Tudom, hogy borzasztó lesz, de nem tudom, hogy fogom kibírni.
Az elvonó hatalmas, piszkos szürke épület volt, kevés ablakkal. Bementünk. JiWoon bátorítóan szorította a kezemet, én meg majdnem eltörtem az övét. Bárcsak itt lenne Zayn. Ő mindig nyugalmat áraszt. Nem szokott félni, csak akkor, ha a szemébe mondom, hogy elhagyom. Őszinte lett volna? Nem most fog kiderülni. A portán bejelentjeztünk a nőnél, csak a függőségfajtát kellett elmondjam, meg a nevem. Adott egy kulcsot, amire a szobaszám is rá volt írva. 169.
Életöröm. Legalább ennyi.
Felgyalogoltunk a lépcsőn, kinyitottam a szobát. Kopott, lepergett, fehér falak, egy vaságy bevetve, egy kisszekrény, csap. Ennyi. Ablak nem volt, gondolom direkt heroinos osztály, nehogy kiugorjanak már a páciensek.
Az ágyra ültünk, és csak bámultunk ki a fejünkből, nem tudtunk semmit szólni. Csak hárman, Lores hiányzott a kis körünkből, amiről eszembe jutott, hogy találkoztam vele, és Safaa is, vele még nem is beszéltem erről.
Me : Képzeld
Safaa: Mond
Me: Le fogok szokni
Safaa: Na és mikor?
Me: Most
Safaa: Mi?
Me: az elvonóban vagyok
Safaa: B*szdmeg, mond a címet
Me: Bronte Street 39.
Safaa: Rohanok.
Me: Még legalább öt órán keresztül jól leszek.
Safaa: Rendben.
Safaa: Zayn tudja?
Me: Még nem. Majd csak ha ő hív. Odaadom Clarknak a telóm
Safaa: Ja
Safaa: Tegnap hazajött, nagyon rosszul volt.
Me: hasmenés? ;)
Safaa: hülye. Miattad. Hiányzol neki
Me: el is várom
Safaa: :D szeretem a drámákat
Me: Na ez most az
Safaa: ja
Safaa nem sokára megjött, megismerkedett a lányokkal, és elbeszélgettük azt a néhány órát. Zayn nem hívott. Annyira hiányzik. Mintha kitépték volna a szívem, borzalmas. Vajon ő is így érez most, vagy csak kefélésre voltam jó? Megőrjít a tudatlanság. Mi van ha más karjában keresi a vigaszt? El se merem képzeli.
A gyomrom csak szorult, és szorult, émelyegtem, nem az elvonás, Zayn miatt. Talán nem ő az igazi. De akkor miért érzem úgy? Az emberek sokszor szerelmesek az életük során. Mindegyiknél azt hiszik, megtalálták az igazit? Zaynnel úgy érzem, teljes vagyok. Habár kevés szép pillanatunk van, azok említésre méltóak.
Az apró virág medálra csúsztattam a kezem.
Ahogy teltek az órák, a feszültség, fájdalom annál jobban járta át a testem.
A lányok sok bátorító szó után elmentek, egyedül Clark maradt még a kérésemre.
- Itt a telefonom, tudod a kódom, ugye?
Bólintott.
- Ha Zayn hív, vagy ír, akkor mond el neki légyszi, oké?
- Rendben kislány, tálalok.
-Köszönöm.
- Tudom, hogy nagyon erős vagy, de most legyél még jobban. Nehéz lesz, de megéri. Szorítunk.
- Köszi Clark.
Az ajtót bezárta, én pedig itt ülök az üres szobában.
Még mindíg szorongattam a medált.
Zsibbadt a kezem.
A falon az óra csak ketyegett, ketyegett.
Bátorság, Heather!

Pls, Mybaek komizzatok, sokat jelentene! 😚😚