Mandulavirág (Zayn ff)| BEFEJEZETT

35. Epilógus

Remegő tüdővel kopogtam be a házunk ajtaján. Milyen régen jártam itt. Az emlékek fátyolosak. Édes ámítás volt mind.
Kinyílt az ajtó, és megjelent Fred, mikor meglátott, enyhén lesokkolt, majd feszült mosolyt villantott.
- Heather, mit keresel te itt?
- Anyát.
- Öhm, nem hiszem, hogy ez alkalmas...
- Engedj be, Fred.
Nagyot nyelve állt félre. Micsoda görény. Régen nagyon szerettem ezt az embert. Változik a világ.
A házba belépve meghallottam a tipikus lágy zenét, amit anya hallgat mindig, és megcsapott az étel illata. Ott volt a konyhában, főzött, de most nem öntött el az a gyengéd szeretet, amit mindig éreztem, ha megláttam.
Meghallott, felém kapta a fejét, és lefagyott. Közelebb léptem, megrándult a szája.
Nem örült.
- Szia anya- rekedt, gyenge a hangom. Ma még nem ettem semmit. Lehet kellett volna.
- Heather. Mit keresel itt? - hideg volt a tekintete, lenéző.
- Gondoltam eljövök közölni, hogy tök jól esett, mikor kitagadtatok.
-Tudod miért.
- Attól még a lányod vagyok- fakadtam ki- Támogatnotok kellett volna, nem kitaszítani b*szki! Belegondoltál abba, hogy még nem töltöttem be a tizenhatot? Hagytál volna megrohadni? Tudsz róla hol lakok? Mi lett volna, ha nem tudok sehol?! Hmm?!
- Heather...
- Nyugi, nem pénzért jöttem könyörögni, sem bocsánatot kérni. Gondoltam szólok, hogy leszoktam. Csakhogy ne szégyenkezz a család előtt.
- Heather, ez nem erről szól!
- Nem érdekel miről szól. Csak alá kéne írnod a suliban egy papírt.
- Milyen papírt?
- Magán tanuló leszek.
- Tessék? Kislányom, de miért...
- Miért izgat ez téged, hmm? Csak alá kell írnod azt a papírt. És utána nem hallassz többet rólam.
- Hets, én ezt nem szeretném...
- Nem érdekel. Majd küldik a levelet. Szia.
Nem éreztem mást, csak csalódottságot. Remegett a gyomrom. Ennem kéne valamit, de biztosan kihánynám.
Kint, az autóban ott várt Zayn és Tom, beültem melléjük.
- Na, hogy ment?
- Nagyon leszidott?
- Egyáltalán nem, inkább én csesztem le õt. Minden el van intézve. Megyünk enni?
- Na végre éhes vagy- mosolygott Zayn, és kikanyarodott a főútra.
Az elsuhanó házakat néztem, ahogy homályosan szaladnak a hátam mögé. Egy esőcsepp csöppent az ablakra. Még egy, és még egy, és még száz.
-Esik- közölte a nyilvánvalót Tom.
Zayn hümmögött rá egyet.
Az eső cseppek végig gurultak az üvegen, de most nem emeltem a kezem, hogy gondolatban felfogjam őket. Minden olyan más lett. Nem tudom, hogy milyen értelemben.

- Azért néha hívj fel, és ne halj meg, oké? - Harry nem úgy szokott búcsúzni, mint más emberek.
- Oké, oké - öleltem magamhoz. - De ti is nagyon vigyázzatok magatokra - enyhén bekönnyezett a szemem.
Azért nehéz elbúcsúzni.
- Jaj, ez olyan sablonos törpe - szipogta enyhén pirosas orral - rohadtul fogsz hiányozni.
- Nekem is ti- törölgettem a könnyeim.
Talán Harrytől volt a legnehezebb elköszönni.
Vele annyi mindenen keresztül mentem, és most is megértett, nem tanúsított semmi negatív dolgot ahhoz, hogy menjek világot járni. Harry őszinte, és fura ember volt, de nagyon szerethető. Egy igazi barát, tényleg.
Az havas eső zuhogott, mikor kiléptem a lépcsőházból, így kapucnival a fejemem intettem le egy raxit és rohantam hozzá, nehogy elázzak.

***

Az élet egy pont. Neked kell elé írnod a történeted, de ha kiradírozod ezt a pontot, akkor már rohadtul nem pingálhatsz semmit.
Én elkezdtem radírozni a pontomat de jöttek segítő kezek, és megállítottak. Most kidolgozhatom a történetem.
Lorest én kellett volna megállítsam a pontja eltűntetésében, de nem vette észre, hogy radíroz. Lorest elnyelte a Temze, gonoszul, és önzően. Rengeteg embert nyelt el már a Temze, mégse tanusítunk neki semmit, max egy szájelhúzást " Van más lehetőség is a halálnál". Ezt mondjuk, de csak addig, amíg meg nem tapasztaljuk azt az űrt magunkban, amit nem tompíthatunk el mással, mint a halállal. Lehet, hogy ez nem igaz, csak egyéni vélemény. Engem megmentett Isten, ha Lores lett volna a főszereplő, őt mentette volna meg? Nem tudni. Lehet, hogy igazából nem is én voltam a főszereplő, nem is a barátaim, a testvérem a szüleim. Még csak nem is az a csaj, aki megvilágított a heroin sötét oldaláról. A rengeteg villamosozó öreg néni, vagy a metált hallgató fiú? Nekik nagyobb az esélyük rá. Az emberek. Az emberek a főszereplők, hiszen mindenkinek vannak rejtett dolgai, rossz vagy jó, az már magánügy, de van. Nekem is van, Loresnek is volt, Clarknak és JiWoonnak is van, ahogy Zaynnek, Safaanak és Harrynek. Tomnak is biztos, csak -hehe- az övét nem tudom. Ezért rejtett. Én túléltem a rossz rejtett dolgom, és most csak a jóra koncentrálok. Nyálasan hangzik igaz? De megtörténhet ez akárkivel, és senki se higgye, hogy nekem olyan rohadt boldog az életem. Még fiatal az idő, lehet, hogy egyszer nekem is a Temze lesz a sírom. Vagy a Mont Everest, de lehet, hogy csak egy panelház alatti beton járda.
A hó lágyan szállingózott az enyhe szélben, meglobogtatta a kontyomból kilógó tincseimet. Össze húztam magamon a kabátom, és Zaynhez bújtam, aki átkarolt.
A szél csendesen játszott a vízen és mi négyen mind azt néztük.
Könnyes szemekkel, halványan elmosolyodtam. A mai nap nem lehet szomorú. Minden lehet, de az nem.
Egy könnycsepp lefolyt, végig a karikás szemeimen, a vékony, sápadt arcomon. Nem örömkönny volt, de nem is búskomor, inkább olyan köztes.
A bágyadt napfény gyenge fényt adott a víznek, a Temze hullámai csillogtak. Nem volt annyira szép látvány, mint ahogy most mindenki képzeli.
JiWoon megmozdult, a zsebéből elővette a kicsit gyűrött papírhajót, Clark odaadta a cetlit, én a biztostűt. A part szélére léptünk, néztük a nagy, koszos zöld -barna vizet, amire Zayn óvatosan helyezte rá a kishajót. A lágy hullámok vitték a hajtogatott papírt, a hozzá erősített cetlin még távolról is jól kitűnt a felirat, az hogy mi is pontosan, az nem, de az írás látszott. A lényeg, hogy mi tudtuk mi van rá írva, mivel mi írtuk.
Néztem a kis papírhajót, ahogy sordódik, enyhén átázik, majd eltűnik valahol a ködben. Mennünk kell.
Még utoljára, szavak nélkül öleltem meg a két lányt, és elfogadva Zayn kinyújtott kezét, lépdeltem föl az útra.
Boldog szülinapot Lores.
Beültünk az autóba, lehúztam az ablakot, és rágyújtottam egy szál Marlborora. A füst szállt a Temze felé, láttam a két lány alakját, ahogy enyhén össze bújva még nézik a vizet. Szorított a mellkasom, de nem bántam semmit.
Zayn felé fordítottam a fejem, és össze mosolyogtunk.
- Mennyünk Zayn.
- Hová? - gyönyörű szemei csillogtak a jókedvtől.
A szerelemtől. Ahogy az enyéim is.
- Bárhová.

VÉGE
♥

Hát én sírok Mybaek. Ennek a sztorimnak is vége, nagyon örülök, de egyben nagyon nehéz is lesz itt hagyni, mint az összes könyvem.
Nagyon köszönöm, aki végigolvasta, voteolt, kommentelt, rohadt hálás vagyok, és nagyon sokat jelentett.
Még lesz egy nem tudom, mindenes rész, szerintem már ma kikerül. Remélem mindenkinek tetszett az utolsó rész, kicsit aggódtam, hogy nem lesz elég jó, de amúgy nekem tetszik.
Legyetek nagyon rosszak, Sziasztok! ♥♥