Mandulavirág (Zayn ff)| BEFEJEZETT

33.

Sírtam. A könnyeim patakokban folytak le az arcomon, ajkaimon, orromon. Tehetetlenül fetrengtem az ágyban, a hasam görcsölt, éreztem, hogy bármelyik pillanatban kidobhatom a taccsot. A ruhám átázott az izzadságomtól.
Fáj. Üvöltve estem le az ágyamról, az ajtóhoz kezdtem kúszni, a gyomrom a hirtelen mozdulatoktól feladta a szolgálatot, és kiadott magából mindent. Összehánytam magam, a pólóm, a padlót, de akkor nem érdekelt, hörögve másztam tovább, és bár a végtagjaim egyre jobban fájtak, odaértem az ajtóhoz. Ököllel kezdtem verni a vas lapot, nem érdekelt, hogy már véres a kezem, és kib*szottul fáj.
Annyira jó lett volna beállni. A gondolatra is össze rándult a gyomrom, eltűnt a világból minden, csak a heroin maradt, amit annyira szerettem volna érezni.
A hasam görcsölt, én pedig üvöltve könyörögtem a túloldalon lévőknek egy kis anyagért. Nem válaszolt senki. Nem is hallottam volna, a fájdalom egyre erősebb lett, rázott a hideg, és a hátam már úgy hasogatott, mint egy hetven évesnek.
Ki kell innen jutnom. Meg fogok pusztulni, tudom, hogy vannak emberek az ajtó túl oldalán, akkor meg mi a f*szér nem segítenek?! Talán hangszigetelt a szoba? Annyi baj legyen, betöröm az ajtót, nekem kell heroin, itt, most, kib*szottul! Hát mért nem értik meg?! Ilyen kegyetlenek?! Ennyire nem szeretnek?!
A falat kezdtem verni, püfölni, kaparni, a körmeim bevéreztek, az öklöm sebes lett, de nem érdekelt jelen pillanatban.
A heroin olyan csodálatos dolog, minden embernek használnia kéne, akkor nem lennének szomorúak.
- ENGEDJETEK KI! KÉRLEK, CSAK MÉG EGY KIS HEROINT, UTÁNA LESZOKOK, KÉRLEHHEEK! SZÜKSÉGEM VAN MÉG EGY ADAGRA B*ZDMEEG!
A torkom berekedt, hörögve sikítottam az ajtót kaparva, a kezeimen végig folyt a vér.
Iszonyúan fájtak a lábaim, a kezeim, a hátam, a hasam. Elterültem a földön, ott kapálóztam, fetrengtem őrülten tovább, miközben rekedten üvöltöttem továbbra is.
A látásom a könnyektől homályos lett, a hideg úgy rázott, mintha beledobtak volna egy kád fagyos vízbe, kib*szott rossz.
A lábam őrült módjára rángott, a könnyeim, a nyálam, a taknyom, és a hányás egybefolyt az arcomon. Végiggurultam a szobán, bevertem a fejem a falba, zokogva könyörögtem a kint lévőknek, de semmi.
Miért ilyen kib*szott szívtelek?! Nem hallják a hangom? Valahogy ki kell nyissam az ajtót. Akárhogy. Anyaghoz kell jussak!
Hirtelen anya jelent meg mellettem.
- Csalódtunk benned Heather. Miért kellett ezt csinálnod?
- Mih? Neeehhem, anya!
Az ágy alól Lores kúszott felém, nagy mosollyal.
- Nem figyeltetek rám eléggé Heather. Te is tudod, hogy megtaláltatok volna, ha akartok!
- Nehem! Nem! Menny innehheen!
Az ágyon Harry feküdt, a mellkasán Dolly.
- Én nem tudok gyereket nevelni Hets. Komolyan itt hagytál? Pedig befogadtalak!
- Menj innehenhhh! - bömböltem.
Az őrjöngő, padlón fetrengő énemet az elém guggoló Zayn fagyasztotta meg három másodpercre.
-Még dugni se vagy jó, cicám. Mégis mért szeresselek, hmm?
- Nehee, tűnjön eehheel!
- UNDORÍTÓ VAGY HEATHER! - zengték egyszerre, én pedig fülemre szorított kezekkel, összeszorított szemekkel tomboltam a földön, sikítva gömbölyödtem össze, és egyenesedtem ki, az ajtóhoz csúsztam,zokogva, üvöltve kiabáltam mindent,a heroinról,hogy engem nem szeretnek. Így is éreztem. Hirtelen világosodtam meg, hogy eddig senki sem szeretett, ezért dugtak be ide, hogy meghaljak.
Az óra ketyegés teljesen eltompult, csak a gonosz alakok a szobában zengték folyamatosan a magukét, a fájdalom olyan erős lett, szinte megvakított, nem hallottam már a saját őrjöngésem se, csak nyáladzva rángatóztam félig eszméletlenül a földön.
Senkinek sem kívánom azt a tizenkét napot, amit én abban a szobában megéltem. Halálosan borzalmas volt. Szó szerint.
Aludtam, vagy elájultam? Már nem is tudom. Csak azt éreztem, hogy felemelnek, lemossák rólam azt a rengeteg mocskot, amit magamra okádtam, aztán lefektettek egy ágyra, és valamit lőhettek belém, mert éreztem, hogy elálmosodok, és végre - ami a napokban nem nagyon fordult elő - nyugodtan elaludtam.

Sűrűn pislogva nyitogattam a szemeim, a fejem majd szét szakadt de amúgy jól voltam. Vissza emlékeztem az elmúlt napokra. Borzalom. Csak ennyit tudok mondani. Viszont most hatalmas megkönnyebbülés van rajtam, örülök, hogy vége. Biztosan nehéz helyzetekben hiányozni fog a drog, de ez természetes.
Nagyot lélegeztem, élveztem, hogy nem azon kell agyaljak, hogy mikor tudom újra belőni magam. Szabad vagyok.
A nagy boldogságom közepette vettem észre, hogy nem vagyok egyedül, valaki szuszog mellettem, ezért oldalra fordítottam a fejem, hogy rálássak. Ajkaim elnyíltak egymástól, az arcom kipirult, a szívem hevesebben vert, mikor megláttam Zayn tökéletes mivoltát az ágyam melletti székben ülni. Annyira hiányzott.
Óvatosan csúsztattam rá a kezem az övére. Hatalmas keze volt, vagy csak az enyém túl pici, mégis kellemes kontrasztot mutatott.
Megrázogattam (hogy kell ezt mondani?) a kezét, mire végre kinyitotta a szemét, és rámnézett. Fáradt volt az arca, szeme alatt hatalmas karikák húzódtak, és az amúgy sötét kreol bőre is sápadtan tűnt. Megis felragyogott az egész lénye mikor meglátott.
- Hets- kezdte simogatni az arcom- annyira aggódtam.
Szinte lecsapott ajkaimra, gyengéden, mégis szenvedélyesen ízlelgette párnácskáim, amitől feléledtek a hasamban a pillangók, és átkarolva a nyakát húztam közelebb magamhoz.
Zihálva váltunk el egymástól.
- Szeretlek Hets- nyöszörögte- kérlek hidd el.
- Elhiszem Zayn- szélesedett ki mosolyom- Szeretlek.
Idilli kép, már csak egy nagy csokor vörös rózsa kéne, és pocsolyává olvadnék, de a mi történetünk nem rózsás.
Nyílt az ajtó, a lányok jöttek be, és legvégül Harry, a karjában Dollyval.
JiWoon azonnal rámmászott, zokogva hajtogatta mennyire aggódott. Igen, én is szeretem a hercegnőt.
Clark halvány mosollyal ölelt meg, bár nem hosszan, inkább olyan pasis ölelés volt, sokat jelentett.
- Itt a telefonod, vigyáztam rá - kacsintott, mire elmosolyodtam.
Clark amúgy nagyon szeretni való a maga módján, ha az ember megismeri.
Viszont feltűnt, hogy a lányok mennyire sápadtak, és hallgatagok.
Csak miattam, vagy valami más is történt? Na majd megkérdezem.
Végül Harry lépett oda hozzám, Dollyt JiWoon karjaiba nyomta ( az ázsiai lány rögtön elkezdte neki gügyögni a hamupipőkét), és nagy, maci ölelésbe hívott.
- Hiányoztál törpe - motyogta- jó, hogy újra itt vagy.
- Nekem is hiányoztál. - mosolyogtam, mert majdnem elsírtam magam, de vissza tudtam tartani.
Zayn nem kedvesen méregette Harryt, de szerencsére nem tett megjegyzért. Nem hiányzott most semmi dráma.
Miután Dollyval is kiörömködtem magam, elindultunk kifelé erről a borzalmas helyről. Remélem sose fogok vissza jönni.
Zayn ölben vitt, mivel alig tudtam járni, ugyanis alig ettem abban a tizenkét napban, amíg tartott az elvonás. Nagyon legyengültem.
Zaynnel beültünk az autóba, és már majdnem elindultunk, mikor JiWoon kopogott az ablakon.
Lehúztam. Egy borítékot adott be nekem, már fel volt bontva. JiWoon keze remegett.
- Olvasd el - mosolygott szomorúan - Lores küldte.