Crystal Eyes(hun)▪Completed

3.

Kicsattanó örömmel keltem.

SE.

Na szóval lecammogtam a lépcsőn mint egy morcos zombi unottan megreggeliztem és mire végre eljutott az agyamig,hogy ideje lenne rendesen összeszedni magam a mai naphoz addigra már az első órám feléről lemaradtam.

-Basszus,basszus,basszus!-rohantam ki az ajtón és annyira siettem,hogy gördeszka helyett ma a futást választottam.

Az iskoláig rohantam,de még így is csengetés előtt pár perccel estem be szó szerint az ajtón.

Szinte kicsaptam az ajtót a helyéről és a térdemre támaszkodva próbáltam levegőhöt jutni miközben mindenki engem figyelt.

-Elnézést tanárnő a késésért többet nem fordul elő.-néztem a matek tanárra bocsánatkérően.
Csupán biccentett,a tanárok tudják,hogy velem sosincs gond.

Abban a pillanatban kiözönlöttek a diákok a folyosóra,kicsengettek.

Elengedtem magam mellett a tanárt miközben Kira barátnőm mellém szegeződött és a szekrényemig vontatott maga után.

-Nem fogod elhinni amit most mondani fogok neked.-tért azonnal a lényegre.-Ameddig ,,valaki" otthon reggelizett vagy rohant idefelé addig újdonsült osztálytársunk érdeklődött,hogy hol a kék szemű!?-húzogatta a szemöldökét.

-Igen ez így volt.-lépett barátnőm mögé David mire ő azonnal lefagyott.-Kira.-biccentett barátnőm felé mire ő nem látványosan kezdett ájuldozni.-Kék szemű.-kacsintott rám.

-Szupersztár.-biccentettem.

-Megtudhatom végre a neved?

-Nem és Kira kuss!-szóltam rá a barátnőmre aki szófogadóan visszacsukta a száját majd odébb sétált.

-Hát jó én türelmes vagyok időm mint a tenger.

Sóhajtottam...Nemtudom miért akaszkodott rám ez a gyerek mikor még csak tegnaptól ismerjük egymást.

--------------

Az egész nap dögunalmasan telt.A hangulat is nyomott volt mert 3.órától zuhogott az eső és még mindig nem tervezett csillapodni.

Az eget villámok díszítették és sötétebbnél sötétebb felhők gyülekeztek a fejünk felett.

Általában nincs kifogásom az ilyen viharos időjárás ellen.

Az esőben különösen szeretek hazafelé gördeszkázni vagy csupán nézni az ablakon lecsorgó esőcseppeket.

Azonban a villámokért már kicsit sem vagyok oda....Olyan hangosan zörög az ég,hogy az még nekem is para.

Kirát már a 5. óra után hazavitte az anyukája mert mentek a dédnagymamája temetésére.Kedves asszony volt találkoztam vele párszor,szép kort is élt.Legalább is a 102 szép életkor.

Akkor voltam gondban amikor rájöttem,hogy reggel gördeszka nélkül jöttem és esernyőt sem hoztam a nagy sietségemben.

Kiléptem a gimnázium kétszárnyú ajtaján majd megálltam az egyik hatalmas fa alatt.

Hiába zuhogott az eső és fújt szörnyen a szél a fa alá csak épphogy beesett az eső.

A fejemre húztam a kapucnimat és szomorúan bámultam fel az égre.

Hiába úsztam meg a tegnapi esőt betegség nélkül,a mai után biztosan megbetegedek és akkor Greta néni aggódni fog azt pedig nem akarom.

-Kell egy fuvar?

Azt sem tudtam honnan jött a hang és,hogy hozzám szólt-e az illető.

De bizony hozzám szólt a kék kocsi tulajdonosa.

-Te mindenhol ott vagy?-kérdeztem tőle.

-Kell a fuvar vagy sem?-vonta fel az egyik szemöldökét,de az arcán még mindig ott árulkodott az arrogáns mosoly.

-Kell.-mondtam majd gyorsan megkerültem a csodaszép autóját és bepattantam az anyósülésre.

Becsatoltam magam.Az ég dörgésén kívül semmit nem lehetett hallani.David nem beszélt ahogy én sem.Jól bírtam a csendet.

Nem úgy mint ő.

Egy idő múlva megunta a csendet és benyomta a rádiót.

A fülemet hegyezve hallgattam a férfi kellemes hangját aki énekelt a rádióban.

Többnyire csak rockot hallgatok,nagy ritkán egy kis pop is belefér de nyálas romantikus dalokat nem szoktam.

Viszont ez a szám meglepően tetszett.

-Jó szám nem?

-De.-bólintottam egyetértően.-De te ilyen nyálas számokat hallgatsz?-néztem rá egy pillanatra felvont szemöldökkel.

David elvigyorodott.

-Nem csak hallgatom hanem írom és éneklem is.El sem hiszem,hogy van olyan csaj aki most először hallja az egyik dalomat.

Leesett állal bámultam rá.

-Ezt tényleg te énekled?

-Igen.

-Hű.-csak ennyit tudtam kinyögni.

A hangja tényleg jó.

David leparkolt a házunk előtt majd már ki is pattantam az autóból és a házunkhoz rohantam.

A kezem már a kilincsen volt mikor David utánam szólt.

-Elárulod végre a neved kék szemű?

-Madelaine.-mondtam majd beszaladtam a házba.

-------------------------------------------------
●David szemszöge●

-Elárulod végre a neved kék szemű?-kérdeztem tőle gyorsan még mielőtt eltűnhetett volna abban a hatalmas palotában amiben élt.

-Madelaine.-mondta majd eltűnt a szemem elől.

Madelaine.Milyen szép név.

Kiűztem a kék szemű lányt a gondolataim közül és hazafelé vettem az irányt.

Semmi kedvem nem volt haza menni ahogy sosem...

Apám miatt nem.

Kölcsönösen utáljuk egymást már évek óta amióta megtudtam,hogy csalta anyát.

Azóta rossz a viszonyunk.

Csak anya és a kicsi Lily miatt járok haza.

Nagyot sóhajtottam mielőtt beléptem a házunkba.

Pontosabban az enyémbe mert az én nevemre van íratva, én vettem és legszívesebben kitenném innen apámat csak nem tehetem.Sajnos.

-Megjöttem.-mondtam miután beléptem a házba.

Csend fogadott így gondoltam Lily alszik,anya vele alszik,apa meg dolgozik jobb esetben.

A konyhába sétáltam és jól megraktam a tányérom a kedvenc ételemmel:A spagettivel.

A konyhaasztalhoz leülve kezdtem enni miközben a telefonomat nyomkodtam.

Válaszolgattam pár twitter üzenetemre a rajongóimnak és megnéztem a legnépszerűbb újságok cikkeit hogy nincs-e feltüntetve ismét a tartózkodási helyem.

Semmi kedvem ismét új helyre költözni és új iskolába járni.Ezt az utolsó évemet fejezhessem be itt.LA egyik kisebb városában(csak 3M ember)aztán úgyis vagy megyek egyetemre vagy nem.

Amelett,hogy éneklek meg filmekben és sorozatokban szerepelek a tanulás az ami a legkevésbé megy.

Mivel eléggé híres vagyok mindenki azt gondolja rólam,hogy nekem az ég világon semmi gondom sincs...Nem is tudják mit meg nem adnék rendes életért és egy rendes családért.

Apám miatt már eleve nem lehet rendes családi légköröm,de még ott van a kicsi Lily is aki a szemem fénye.

-Szervusz édesem.-lépett be a konyhába anya.Fáradt mosoly volt az arcán szóval a megérzésem bebizonyosodott,biztosan elaludt Lilyvel.

Szőke haja laza kontyba volt fogva a feje tetején,még a melegítőjében is jól nézett ki ahogy minden másban is és smink sem csúfította az arcát.

Lily anya haját és kék szemét örökölte,én a hajam és a szemem barnaságát apámtól örököltem.

-Milyen napod volt kisfiam?-kérdezte anya kedvesen ahogy odasétált hozzám.

Hosszasan megöleltem és belélegeztem az illatát.

-Elment.Neked?Lily hogy van?-kérdeztem.

-Egèsz jól.Egész nap játszottunk és pár órája elaludt.-sóhajtotta anya.

Ahányszor ilyen fáradtnak látom őt,elszomorodok,hogy anya állandóan fáradt bezzeg az apám amilyen ritkán otthon van a munkából akkor is veszekszik mindenkivel.

-Nagyon fáradt vagy.Segítsek valamiben,csináljak neked valamit?Teát?Bármit?Tudod,hogy segítek.-néztem rá miközben bűntudatom lett attől a ténytől  amennyit nem vagyok és nem leszek otthon az iskola miatt.

-Túl rendes fiú vagy.-mosolygott rám kedvesen.Pedig ha tudná néha milyen szinten bunkó paraszt tudok lenni.-Annyira örülök,hogy nem szállt a fejedbe a hírnév kicsikém.Nagyon büszke vagyok rád.-mondta könnyezve mire magamhoz öleltem.

-Szeretlek.

-Én is téged kicsim.

-MAMIII-hallottunk egy kiáltást mire már rohantunk is mind a ketten Lily szobájához.

Lily az ágyon ült morcos arckifejezéssel az arcán.Itt már tudtam,hogy semmi baja.

-Mi a baj édesem?-kérdezte anyukám.

-Nem keltettél feeeel.-nézett rá morcosan Lily.Mosoly jelent meg a szám sarkában.Imádtam ezt a kislányt.

-Szijaaa Daviiiid.-mászott le az ágyról a cuki rózsaszín pizsamájában és elém penderült.

Felkaptam a karomba az alig 30 kilós kislányt és jól meg puszilgattam az arcát amitől nevetett ahogy mindig.

El sem tudom képzelni mi lesz ha a sors úgy adja,hogy elveszítem...

Nekem az lenne a vége.

Nem bírnám ki ahogy anya sem.

De az orvosok azt mondták,hogy jók az esélyei a végleges gyógyulásra.

Mégis félek.

A leukémia nem vicc.

Rohadtul nem az.,ezt az évek alatt már sikerült megtanulnom.

3 évesen betegedett meg.

Szegényke a kevés szőke haját akkor elvesztette ma már azonban visszanőtt.

Teljesen azt hittük,hogy az 1 évig tartó harc után végleg elveszítjük.

De szerencsére gyógyulni kezdett és még az 5.születésnapja előtt teljesen egészséges volt.Újra.

Viszont....fél évvel ezelőtt újra felfedezték nála a betegséget.

Most 8 éves.

Megérdemli az életet.

Jobban mint bárki más.

Gyógyulóban van,de rettegek attól,hogy visszaesik.

Imádom őt.

És nem akarom elveszíteni.

Abba belepusztulnék.

-Hogy van az én Hercegnőm?Vigyáztál a Mamira?-kérdeztem tőle műmosollyal az arcomon.

Lily nagy vigyorral az arcán bólogatott.

Amikor boldognak láttam őt,a szívem mintha kezdett volna helyrejönni,de aztán ismét belegondoltam,hogy akár el is veszíthetem ezt a kis angyalt.

-Hozzak neked kakaót?-kérdeztem tőle most már igazi mosollyal az arcomon.

-Igeeeeeeeeeeeeen!-sipított fel a karjaim közt.Leraktam őt majd a konyha felé indultam.

-Fiam.-hallottam meg egy irritáló hangot.

-Apám.-dünnyögtem.

-Milyen volt a suli?Hány lányt rontottál meg eddig?-kérdezte mire majdnem a padlóra köptem.

Amikor azt hittem Lily meg fog halni kiakadtam és abban az évben mindenkivel összefeküdtem hiába voltam 15.Azóta is ezt hozza fel mindig minden egyes alkalommal.

-Nem vagyok te.-feleltem.

-Beszélhetnél velem illendően.Az apád vagyok.-kezdte megemelni kicsit a hangját.

-Ezt már évekkel ezelőtt eljátszottad.Csak Lily és anya miatt tűrlek meg itt.

-Lily hogy van?

-Most hirtelen érdekelni kezdett mi van a gyerekeiddel?Mi kommunikálni se tudjnk rendesen egymással és mikor volt utoljára,hogy kettesben voltál Lilyvel és próbáltad boldoggá tenni az amúgy is nehéz gyerekkorát?-kezdtem elveszteni a türelmem.

Erre csendben maradt.

Ahogy gondoltam.

-Apuci...Daviiid...-az ajtó felé fordultam Lily állt ott szomorúan.

-Mi az édesem?-kérdeztem tőle miközben a kezébe adtam a kakaóját és felemeltem nehogy még meg is fázzon a hideg padlótól cipő hiányában.

-Ne veszekedjetek.

-Nem veszekedtünk.Csak beszélgettünk.-hazudtam.

-Ne hazudj.-nézett rám azokkal az angyali szemeivel én pedig azonnal elszégyelltem magam,hogy fájdalmat okozok a halálos betegségben küzdő kishúgomnak.

-Sajnálom.-nyomtam egy puszit a homlokára.-Többet nem fordul elő.-mosolyogtam rá biztatóan.

1546