Crystal Eyes(hun)▪Completed

4.

David szemszöge●

Dühösen csaptam le az ébresztőórámat.

Semmi kedvem nem volt iskolába menni ahelyett,hogy akár otthon is ápolhatnám a húgomat ha történne valami.

Ehelyett izgulhatok egész nap,hogy mikor is érkezik egy ,,jól van" vagy egy ,,kórházban vagyunk" üzenet anyától.

Csupán anya miatt járok be abba az épületbe.

A társasággal még nincs bajom,csak a lányok nagyon tapadnak.

Mondjuk ezt már megszoktam,csak mindig is eléggé zavart ha egy lány többet tudott rólam mint én saját magamról.

Ha anya nem ragaszkodna ahhoz,hogy iskolába járjak akkor hagynám az egészet a fenébe.

Mielőtt még lementem volna a konyhába halkan benyitottam a húgom szobájába.

Mosolyt csalt az arcomra ahogy édesdeden aludt a tőlem kapott plüssmaciját szorongatva.

Halkan beléptem a szobájába és nyomtam egy nagy puszit a homlokára.

Csendesen visszacsuktam az ajtót majd lementem a lépcsőn.

Lentről beszélgetést hallottam.

Megálltam a konyha előtt és hegyeztem a fülem,mit mond az én nagyrabecsült apám a telefonba.

-Igen.Igen.Mondom,hogy semmit sem sejt.Igen,nemsokára indulok.Puszi,én is téged.

Berontottam a konyhába és dühösen néztem az apámra.

-Megint megcsalod anyát??-kérdeztem dühösen ökölbe szorított kezekkel.

-Nem a te dolgod.

-De az enyém!Nem teheted ezt vele ismét!Szeret téged!

Apám elröhögte magát.

-Dehogy szeret engem.Folyton azzal a kölyökkel törődik ahelyett,hogy velem törődne.

-Lily beteg!Az isten szerelmére,hogy a faszba lehetsz ennyire önző?A lányod szenved,de téged ez egy kicsit sem érdekel!-kezdtem elveszíteni a türelmem.

-Na mintha téged annyira érdekelne!Ki volt az aki elment majdnem egy évre turnézni különböző városokba miközben a családjával is lehetett volna?TE!Mert a hìrnév neked sokkal fontosabb mint a húgod.-förmedt rám.

-Ne merészelj így beszélni velem amikor igenis törődök a húgommal és veled ellentétben én azon vagyok,hogy jobban legyen!-léptem hozzá közelebb és fenyegetően néztem rá.-Te csak csalod a feleséged,azt a nőt akitől van két gyereked,akiket nagy ívben leszarsz.

-Nekem nincs ilyenekre időm majd jövök.

-Ne merészelj a szeretődhöz menni ahelyett,hogy itt lennél a lányoddal és a feleségeddel.A családoddal.-szűrtem a szavakat a fogaim között.Az ordibálás határán voltam már,de nem szerettem volna felébreszteni a házban alvókat.

Apa szánakozóan nézett a szemembe.

-Ez már régóta nem egy család.-rázta meg a fejét.-Amióta a kölyök beteg azóta nem vagyunk egy család....Bárcsak meghalt volna kiskorában.

A falnak szorítottam apám testét akinek a kezéből kiesett a táska és a földön landolt.

A torkánál fogva szegeztem a falnak és bizonyára vérben forgó szemekkel néztem rá.

-Takarodj innen!Mire haza jövök ne lássalak itt.

-Itt lakok.-nyöszörögte.

-Most már nem.Nem érdekel hova mész takarodj innen és SOHA TÖBBET NE BESZÉLJ ÍGY LILYRŐL.-eresztettem le a földre majd kirohantam a házból mert már nem bírtam ezt a sok ideget ami bennem tombolt.

Autó helyett sétáltam az iskola felé közben párszor megálltam belerúgni egy fába vagy akármibe.

Az iskola ajtaját olyan erővel csaptam ki,hogy az nagy robajjal nekicsapódott a falnak ezzel felvontam a bent tartózkodó emberek figyelmét a dühös&ideges képemre.

Idegesen lépdeltem a folyosón közben félrelökve pár embert vagy szándékosan nekik mentem.

-Bunkó!-hallottam magam mögül mire megpördültem a tengelyem körül és már beleéltem magam a verekedésbe amikor Madelaine dühösen villanó kék szemeivel kerültem szembe.

-Bocs!-vágtam oda felé idegesen.Az apám kellőképpen felcseszte az idegrendszeremet reggel.

Madelaine a csodaszép kék szemeit forgatva szambázott el mellettem a legjobb barátnőjévél együtt.

Csak néztem a két lány után és hirtelen már nem is éreztem azt a rengeteg dühöt aminek az előbb még az ízét is éreztem a számban.

Ez furcsa volt számomra.

Már rengetegszer veszekedtem az apámmal a mai veszekedésnél kisebb dolgokon is mégis órákba és egy verekedésbe telt míg lenyugszom.

Míg most?

Egyik pillanatról a másikra elpárolgott minden dühöm és feszültségem.

---------------

Az egész napomon zombiként járkáltam.

Csak azon tudott járni az agyam,hogy anya haragudni fog amiért elküldtem apát.

Vagy hogy apa nem ment el.

Vagy hogy bemesélt valamit rólam anyának és Lilynek.

Ezek a gondolatok váltakoztak a fejemben percről percre.

Most a kék szemű lány is kiment a fejemből pedig szívesen hazaszálítottam volna,bár most nem egyezett volna bele ugyanis az időjárás szép napos volt.

Amint hazamentem halkan bementem a házba.

Anya a lépcsőn sétált le éppen,a tekintetünk találkozott és a nappali felé biccentett.

Kényelmesen helyet foglaltunk egymással szemben.

-Apád azt mondta,hogy kidobtad őt.-nézett rám fürkésző szemekkel.

Szóval az a barom még én rám akarja fogni.

-Jó okom volt rá.Jobb lesz nekünk nélküle.-mondtam anya szemébe nézve előre félve a reakciójától.

A szemében dühöt láttam.

-Nem küldheted el!Az apád!

-Már régóta nem az.Sajnálom anya,hogy ezt kell mondanom,de az az ember nem szeret se téged,se engem,se Lilyt.-mondtam az igazságot.

-Kicsim...-simított végig a karomon.-Tudom apádnak milyen nő ügyei vannak és nem haragszom rá.Elmúlt köztünk a szikra.-vont vállat.-De nem akarom,hogy Lily apa nélkül nőjön fel.

-Az az ember viszont azt sem akarja,hogy Lily felnőjön egyáltalán.

Anya mozdulatlanul nézett rám.

A szempillája sem rezzent.

-Ezt ő..ezt ő mondta neked?-kérdezte.

Tudtam miután válaszolok elkapja őt a sírás.

-Igen.-bólintottam majd anyához közelebb húzódva megöleltem és hagytam,hogy összekönnyezze a vállam.

-De ha elmegy akkor nekem dolgoznom kell hogy...

-Már miért kéne?Nem hagyom Lilyt egy idegen emberre és az anyukájára van szüksége ha már én nem lehetek mellette 0-24 ben!Ez egoistán fog hangzani,de sztár vagyok tudod hogy van elég pénzem.

-De én nem szeretnék a te pénzeden élősködni!Azt a pénzt te kerested kemény munkával.

Megsimítottam a könnyektől nedves arcát.

-Anya...az nem az én pénzem hanem a miénk...Mindent csak érted és Lilyért csinálok...Szeretném ha a legjobb orvosi kezeléseket kapná ahogy eddig is,és ha mellette maradnál.

-El sem tudod képzelni mennyire büszke vagyok arra aki lett belőled.-ölelt meg újra.-Komolyan D. Büszke vagyok rád.

Halványan elmosolyodtam.

-Lily ugye jól van?-kérdeztem pár pillanat töprengés után.

-Nincs semmi változás.Azt mondja nem fáj semmije.

-Akkor jó.-dörzsöltem meg a homlokom majd a tenyerembe temettem az arcom és nagyot sóhajtottam.-Annyira szeretem őt.

-Én is.Nem fogjuk elveszíteni.

-És ha még is?-kérdeztem reményvesztetten.

-Figyelj rám kisfiam!-anyám arcára néztem ami most már szigorú és határozott volt.-A húgod gyógyul.Minden rendben lesz.

1014