Crystal Eyes(hun)▪Completed

7.

●Madelaine szemszöge●

-Készen állsz a mai napra,kémikusom?-kérdezte Kira tőlem viccelődve mire az arcom fájdalmas grimaszba torzult.

A kémia...az nem az én tantárgyam...Egy héten kétszer van,de az a két óra is felér egy örökkévalóságig.

Ráadásul a tanárral is vannak nézeteltéréseim.

Magyarán:

Ő kémiát tanít,én nem értem a kémiát.

És ezért rosszban vagyunk.

Két hetente minden kedden gyakorlati óra van az iskola kémia laborában ami felér nálam egy kínzással.

Ezeken az órákon nem csinálok semmit és ezért kapok órai munka elégtelent.

Minden.

Második.

Kedden.

Hát ez van.

Még Kira is inkább más mellett ül amit meg is értek.

Kira valamivel jobban tudja a kémiát,de ha mellettem ülne akkor még a jó jegyei is elúsznának a tantárgyból.

Az elméleti részt néha-néha megtanulom így is vagyok határozott kettes...

Greta néni nem örül neki hogy majdnem bukok a tantárgyból pedig minden másból ötösöm vagy négyesem van kémia meg kettes....na szép.

De hát ezen nemtudok változtatni.

Egyszer nekifogtam a gyakorlati órán dolgozni,az lett a vége,hogy majdnem felrobbantottam a labort.De a tanár időben kapta ki a kezemből azt a átlátszó löttyöt.

Na de hagyjuk...

És ma...

Ma ismét gyakorlati kémia óra lesz.

Egyetlen egy dolog különbséggel.

Eddig páratlanul voltunk az osztályban,így én egyedül ücsörögtem a laborban,de most hogy jött David,vagy őt,vagy valakit az osztályból mellém fognak ültetni.

Szóval ezen a kémia órán miattam még a padtásam is szívhat.

Klassz.

-Nem hiányzik a tanár?-kérdeztem Kirától reménykedve.

-Nem.Láttam őt a folyosón.

-Egyszer hiányozhatna.-húztam el a szám.

-Hát,majd túléled valahogy ahogy mindig.-mondta majd behúzott az osztályba.

Leültem a helyemre és elővettem az angol cuccaim.

Bejött a tanár és miután lefeleltette Kirát és Scottot elkezdett írni a táblára.

Sebesen írtam a mondatokat mert tudtam mindjárt letörli.

Fél pillanat múlva valaki megkocogtatta a vállam.

Ijedten megugrottam ültemben mert egyszemélyes padok vannak és messze vannak egymástól.

Hátrafordulva láttam,hogy David jót szórakozik rajtam ahogy gondolom a többiek is.

-Tudnál adni egy tollat?-kérdezte félmosollyal az arcán.

-Jókor jut eszedbe.-mondtam gúnyosan majd kivettem az első tollat a tolltartómból ami a kezembe akadt.

Vagyis egy halványlila tollat rajta szívecskékkel és hangjegyekkel.

Odaadtam neki majd előrefordultam.

-Köszi.-mondta elég hangosan ahhoz,hogy többen is,a tanárt is beleértve David felé forduljanak.

Majd miután semmi érdekeset nem lehetett látni visszafordultak és folytatódott tovább az óra.

-------------------

A folyosón sietősen rohantam a szekrényem felé amikor nekirohantam valakinek.

Elvesztettem az egyensúlyérzékem és egyenesen a seggemre estem,a kezemben lévő könyvek pedig szétterültek körülöttem.

Idegesen gyűjtöttem össze a földre szóródott könyveimet miközben a többiek harsány nevetését hallottam.

Hagytam hogy a hajam az arcomba lógjon és eltakarja piruló arcomat.

Amint felálltam megláttam kibe ütköztem.

-Bocsánat.-kértem elnézést Adamtől aki megvetően nézett rám.

-Figyelj jobban ribanc!-mondta elég hangosan hogy az egész folyosó hallja és mégjobban röhögjenek rajtam.

Sietősen kiszedtem a következő órámra a cuccaimat és bemasíroztam a mosdóba.

Nem bírtam tovább hallgatni a nevetésüket.

Már hozzászokhattam volna az ilyen helyzetekhez.

Már csak fél év.

Már csak fél év.

Hajtogattam magamban miközben megmostam az arcomat jéghideg vízzel.

Ekkor érkezett meg Kira a mosdóba és sajnálkozva nézett rám.

-Jajj gyere ide.-vont karjaiba.Szorosan öleltem őt,ő volt az egyetlen jó dolog ebben az iskolában.

Ha ő nem lenne a legjobb barátnőm akkor már rég nem ide járnék.

-Ne is figyelj rájuk.-simította meg a hajam.

-Úgy utálok ide járni.

-Tudom.De már csak fél év.

-Igen.-sóhajtottam.

Kimentünk a mosdóból.

A diákok beszélgettek,nevetgéltek és szórakoztak a barátaikkal.

Nem bánnám ha több barátom lenne.

De ebben az iskolában ez már sehogy sem fog összejönni.

Mindenféle jelzőt ragasztottak rám és még aki akarna se barátkozik velem mert nem szeretne a széllel szembe menni.

Iskolai hierarchia.

Ha legalul állsz a táplálékláncban akkor tudod,te vagy az akit eltaposnak az erősebbek,a felsőbbrendűek.

Ez itt is így van.

És utálom.

-Hercegnő!-szólalt meg valaki mögülünk elég hangosan.Kirával folytattunk az utunkat.

Úgysem nekünk szóltak.

Tovább meneteltünk a következő terem felé amikor újra szóltak.

-Hé,kék szemű,állj már meg!-megfordultam.

Csupán David hív így.

Kirán kívül csupán ő áll velem szóba.

Nemtudom miért.

-Nem hallottad,hogy hívlak?-kérdezte amikor odaért hozzánk.

-Nem.Nem hallottam.-mondtam mire elmosolyodott.

-Csupán a tolladat szerettem volna visszaadni Hercegnő.-kacsintott mire nekem leesett az állam.

Attól ahogy nevezett.

Én mint Hercegnő?

Már az elképzelés is vicces.

Nem bírtam ki felnevettem.

Kira csúnyán nézett rám.

Tudta miért nevetek.

Nem szereti ha lealacsonyítom magam,de hát én nem teszem csak bevallom ki vagyok őszintén.

Soha nem tagadtam mennyire elégedetlen vagyok saját magammal.

Hát önbizalomból szorulhatott volna belém kicsit több is ahogy Kira szokta mondogatni nekem.

A folyosón a figyelem újra felém irányult szóval a hajamat az arcomba fésültem és lehajtottam a fejem.

-Már nem is nézel rám?-kérdezte David kedvesen.

Csupán kivettem a tollat a kezéből aztán a legkisebb feltünést keltve bementünk Kirával a következő terembe ahol óránk volt.

Ma már elég nyilvános szereplésem volt,és köszönöm ennyi bőven elég volt mára.

Ó ha én azt tudtam volna....

-----------

-Nem megyek be.Ne is erőltesd Kira,nem akarok bemenni.-álltam karbafont kézzel a kémialabor előtt dacos arckifejezéssel.

-Ne legyél már gyerekes.Mr.Toka lehet észre se vesz téged.-kitört belőlem a röhögés.

Ja.

,,Drága" kémiatanáromat tokának neveztük el ugyanis ha lehajtja a fejét olyan tokája lesz,hogy engem a röhögőgörcs kapkod az órán.

De persze mindig türtőztetem magam nehogy még jobban baszakodjon velem.

Említettem már hogy utálom a kémiát és a kémiatanárt?

-Jólvan bemegyek.De!-tartottam fel a mutatóujjam figyelmeztetően.-Ha cseszekedni fog én nem fogom visszafogni magam megin.

Mondtam határozottan.

Elegem van belőle.

-Oké,gyere.-beléptünk a terembe.

Ami egészen máshogy nézett ki ahogy szokott.

Két személyes fehér padok vannak fehér székekkel..

Minden fehér ebben a szobában szinte.

Mindenkinek megvan a helye.

Most viszont a leghátsó sorban tömegnyomor volt.

Az osztályunkba járó 12 lány +,- néhányan David köré tömörültek aki persze élvezte a figyelmet.

Kira leült a labortársa,Lola mellé.

Odasétáltam a helyemre,levágtam a táskám és már most megkezdtem az ablakon való bámulásomat.

-Lányok a helyetekre!Madelaine előre néz.Aki nem ide tartozik az mehet kifelé.

Mr.Toka megérkezett.

Tartotta az ajtót míg a lányok kimentek.

-Miért vagytok ilyen rendezetlenül?Mr.Jordan!Maga miért ül Miss.Carter helyén?-kérdezte Davidet.

-Elnézést uram nem tudtam,hogy van ülésrend.-állt fel.

-Üljön....Madelaine mellé.És Madelaine.-nézett rám mire én angyali mosolyt villantottam felé.-Ezen az órán maga is dolgozni fog.Most már van padtársa.-a mosoly lefagyott az arcomról és eléggé ijesztő arckifejezést nyújthattam.Kira felém nézett én még mindig sokkhatás alatt álltam.

Toka azt akarja hogy én dolgozzak...kémián....azt akarja hogy én összekeverjem azokat a kémiai izéket.

A lehető összes káromkodást elmormongtam magamban.

-Madelaine vágjon már rendes arcot ha kérhetem.-szólt rám mire majdnem visszaszóltam,de inkább hagytam.

Nem ér annyit.

-Hé jól vagy?Elég sápadtnak tűnsz!-pislogtam párat aztán néztem csak Davidre aki időközben leült mellém.

-Mond,hogy tudsz kémiául.-néztem rá kétségbeesve.

-Ezek szerint te nemtudsz.-nevetett ki.Na kösz.-Egyébként négyesem volt szóval nyugi.

Kifújtam a levegőt.

Kicsit megkönnyebbültem.

De ez hamar elmúlt ugyanis:

-Madelaine nem látom hogy dolgozna!-mondta határozottan a tanár.

-Még nem is mondta mit kell csinálni.-vágtam rá mire kaptam egy csúnya nézést.

Dühösen fújtattam egyet.

-Jól látom hogy nem vagytok öribarik a tanárral?-kérdezte David.

-Tokával?Kölcsönös az utálat.-sziszegtem az orrom alatt.

Láttam hogy David válla rázkódik mellettem.

Hangtalanul nevetett.

A tanár beszélni kezdett.

Összeszűkült szemmel néztem rá.

Szakszavakat,kémiai vegyületeket sorolt és még rengeteg hülyeséget.Az egyetlen dolog amit a monológjából megértettem az az hogy:

-Dolgozni!

-Hogy én hogy utálom.-támasztottam meg a fejem.

David felé fordultam.

-Te értetted amit mondott?-kérdeztem.

-Nagyjából.

Oké.

Minden rendben lesz.

A tanár felé sandítottam.

Ó milyen meglepő....engem bámult.

-Mond mit csináljak.-néztem Davidre.

David mondta és mondta.

-He?-kérdeztem tőle amikor végzett.

-Tessék!-nyomott a kezembe egy csövet valami folyadékkal benne.-Ezt öntsd a halványkék folyadék melletibe.Aztán ezt!-mutatott a kezében tartott csőre.-Ezt én beleöntöm a zöldbe aztán a kettőt összeöntjük és kész.-mondta.

Ahha értem.

Szóval a kezemben lévő folyadékot beleöntöttem a halványkék folyadékba míg David beleöntötte az övét a zöldbe.

A halványkék folyadék ami előttem volt bugyborékolni kezdett.

-David?Az jó jel ha bugyborékol?-kérdeztem tőle.

David felém kapta a fejét és nézte a csövet.

-FÖLDRE!-kiáltotta majd a kezemet megragadva letaszított a földre.

Nem is tudtam mi történik csak a robbanást hallottam.

És azt,hogy David előttem guggol fejét lehajtva.

Ijedten ültem fel.

Már mindenki körülöttünk állt.

-Mi az istenit csinált Madelaine?-nézett rám le dühösen a tanár miközben a károkat nézte.

David felegyenesedett és felhúzott engem is.

-Jól vagy?-nézett rám Kira.

Félszegen bólintottam,még mindig nem voltam tisztában mi is történt pontosan.

-David menjen azonnal az orvosiba,Madelaine elkíséri.-mondta a tanár.

Már kérdeztem volna,hogy minek kell menni az orvosiba mikor láttam,hogy David karját könyéktől lefelé szilánkok díszítenek.

-Jézusom!-kaptam szám elé a kezem ahogy néztem a karját.

-Ugyan ez semmiség.-mondta mindenkinek.

Már az orvosi felé tartottunk amikor szabadkozni kezdtem.

-Sajnálom!Jobban kellett volna figyelnem rád és akkor ez nem történik meg!Igazából nem is kellett volna semmihez se nyúlnom!Annyira sajnálom,nagyon fáj?-néztem a karját ahol legalább 5-10 apró szilánk volt a bőrébe fúródva.

-Nem történt semmi.Nem is fáj.-legyintett mosolyogva.

Még mindig aggódva néztem rá.

-Mivel tudnám ezt jóvá tenni?-kérdeztem tőle mire vigyor terült szét az arcán és végignézett rajtam.-Felejtsd el perverz!-csaptam rá a nem sérült karjára mire felnevetett.

-Én semmi rosszra nem gondoltam kék szemű,neked túl élénk a fantáziád.

-Persze.-morogtam majd beléptünk az iskolai orvos rendelőjébe.

Csendben ültem míg az orvos kiszedi David karjából a szilánkokat majd lefertőtleníti a karját.Mire végzett David karján semmi sem látszódott.

Elköszöntünk az orvostól majd a folyosón a labor felé vettük az irányt.

-De most őszintén.Hogy tehetném ezt jóvá?-fordultam felé ismét.

-Hmmm.Most semmi nem jut eszembe,de majd biztos eszembe fog jutni valami.-vogyorgott.

-Semmi 18+os dolog!-szögeztem le azonnal.

-Rendben.De ha te veted rám magad akkor ez nem érvényes.-vigyorgott magabiztosan.

-Akkora paraszt vagy!-szögeztem le majd belibbentem a terembe és rácsuktam az ajtót.

●David szemszöge●

Az eszem megáll ezen a lányon.

Nem tudom őt hova tenni.

Annyira  kiszámítható mégis kiszámíthatatlan.

Na jó ez hülyeség.

De már késő.

Már eldöntöttem,hogy ő bizony mindenáron a barátom kell hogy legyen.

Nincs az a válasz hogy nem.

Ő az egyetlen aki meg meri nekem mondani ha bunkó vagyok,ha beképzelt,és ez tetszik.Tetszik hogy megmondja a véleményét.

Eddig ezt egy lány sem merte megtenni a közelemben.

Ő viszont csak így könnyen elmondja amit gondol.

Ó igen.

Én és a kék szemű barátok leszünk.

Ez biztos!

És még be is csapta előttem az ajtót.

Hihetetlen!

Má nemtudom mióta egyedül ácsorgok a folyosón és csak nevetek.

Azt hiszem rég nem nevettem így.....ennyire felszabadultan.

Az órára már nem megyek vissza hiszen már mindjárt csengetnek.

A falnak támaszkodom úgy várom,hogy kijöjjenek a többiek.

Kilép a tanár.

Utána pedig a többiek.

A lányokat sorra küldöm el magam mellől.

Mosolyogva kacsintottam Madelainera és Kirára amikor kisétáltak a teremből.

Kira viszonozta a mosolyom,Madelaine arca viszont grimaszba rándult.

Hihetetlen hogy van olyan lány ezen a földön akire nem hat a sármom.

-Csá haver!-csapódott mellém Nate és Scott.

Amióta bekerültem a focicsapatba tök jó viszonyba kerültem az ottani srácokkal,de főleg ezzel a kettővel.

Nem annyira bizalmas a viszonyom velük mint Mattel,de hiszen még csak egy hete ismerem őket.

Kifelé vettük az irányt az iskolából.

Mindenki most özönlött kifelé,mindenki sietett haza.

Elköszöntem a srácoktól aztán az autómba beszállva hazamentem.

Amikor elhaladtam Madelaine mellett aki a gördeszkájával haladt az út szélén nem bírtam nem rá dudálni aztán kiröhögtem ahogy megijedt.

Még mindig szórakozottan sétáltam be a házba.

-Szia anya.-nyomtam egy puszit anyám arcára amint megláttam őt a kanapén ülve tévézni.

Lili a szőnyegen volt elterülve és babázott.

Még nem fordult hátra hozzám így felkaptam a földről és megpörgettem mire hangos visítást hallatott majd nevetve ölelt meg.

-Milyen jó kedved van ma David.-jegyezte meg anya amikor leültem mellé.

-Csupán jó napom volt.-vontam vállat.

-Tényleg?És ez minek köszönhető?

Ismét vállvonás.

Most nem is tudtam mi a válasz arra hogy mitől van jókedvem.

1995