Crystal Eyes(hun)▪Completed

21.

●David szemszöge●

4 nap.

4.napja,hogy Lilyt hazahoztuk.

4.napja,hogy anyát folyamatosan mosolyogni látom.

4.napja,hogy ki sem mozdultam a házból.

4.napja,hogy nem beszéltem Madelaine-nal.

Őszintén?

Nem arról volt szó,hogy nem akarok vele beszélni.

Nagyon is akartam.

De féltem,hogy ha felveszem a telefont vagy akármi akkor magyarázatot akar amiatt a csók miatt és akkor nagy valószínűséggel elvesztem őt ha elmondom az igazat neki.

Így inkább fel sem vettem neki a telefont és nem reagáltam az üzeneteire,ami elég szemét húzás volt a részemről.

És borzasztóan hiányzott,hogy napok óta nemláttam.

Túl nagy hatással van felettem.

Minden nap éreztem a hiányát,de Lilyvel kellett foglalkoznom és semmi mással.

Féltem,hogy egyetlen rossz lépés és újra beteg lesz.

Alig mozdultam el mellőle.

Anya is sokat volt vele de én állandóan a nyomában voltam.

Felvittem a kajáját,lehoztam őt a nappaliba holott tudtam hogy ő is tud járni csak annyira féltettem.

Már Lily is mondta,hogy nem kell ennyit vele lennem inkább menjek iskolába így visszavettem ma magamból,de azért még otthon maradtam vele.

-Daviiiiid.-kiáltotta Lily a szobájából mire átrohantam hozzá.

-Mi az angyalkám?-kérdeztem aggódva miközben odaültem hozzá.

-Azt hiszem lázam van.-mondta nagy szemeivel rám nézve.

A homlokához érintettem a kezem.

Forró volt.

-Elviszlek orvoshoz.-mondtam majd a karomba emeltem.

XxxxxxxxxxxxxX

-Nem kell aggódnia David.-mondta az orvos.-A kishúgának semmi baja nincs,az eredményei továbbra is jók.Úgy gondoljuk ezek utóhatások csupán.Előfordulhat a láz,szédülés és az orrvérzés is,de ez semmi komoly.Nem kell aggódnia.-mondta.

-Rendben köszönöm.-mondtam majd már vihettem is haza Lilyt.

        ●Madelaine szemszöge●

4 napja.

4 rohadt napja,hogy nem képes felvenni nekem a telefont és nem reagál az üzeneteimre.

Nemértem miért csinálja ezt!

Aggódom érte.

A kishúgáról is érdeklődnék,hogy hogy van,de nem veszi fel nekem azt a kib@szott telefont!

Az őrületbe kerget!

És annyira hiányzik.

NEM.

Most dühös vagyok.

Nem értem miért nem beszél velem.

Csináltam valamit?

Megbántottam valamivel?

Talán szégyelli magát amiért előttem sírt?

Vagy talán azért kerül mert rámunt?

Igen.

Valószínűleg erről van szó.

Azt a csókot is megbánta.

Nem kellett volna visszacsókolnom.

Ha nem tettem volna meg akkor nem lett volna mit megbánnia,és akkor talán minden a régi lenne.

Nagyot sóhajtottam majd lesétáltam a konyhába.

Greta néni már ott várt rám a reggelimmel és a kajámmal amit iskolába csomagolt nekem.

Amint meglátta a rosszkedvű arcomat,fürkésző tekintettel vizslatott.

-Napok óta bánt valami.-jelentette ki hangosan.

-Semmi.-mondtam mosolyt erőltetve az arcomra.

-Kincsem...-nézett rám sokatmondóan.-Nekem nem tudsz hazudni.

-Tudom.-sóhajtottam.

-Mit csinált a fiú?-kérdezte.

-Honnan tudod,hogy róla van szó?-kérdeztem meglepődve.

-Mindig róla van szó.-mondta ki a szomorú igazságot.

David minden ép gondolatomat lefoglalta,és ez ellen nem tudtam mit tenni.

-Nem akarok beszélni erről.-mondtam.

-Rendben.-mondta.

Pár perc csend után megszólaltam ismét.

-Nem beszél velem.Kerül.-mondtam.

-És miért?

-Az nem igazán lényeges.-mondtam miközben éreztem,hogy elpirulok.-De rosszul esik,hogy kerül.Hiányzik.

-Hát akkor menj és beszélj vele.

-Nemtudok.Napok óta nem láttam,nem válaszol se a hívásaimra,se az üzeneteimre.

-Ó,kincsem....a szerelem furcsa dolog egy lánynál.Az egyik percben minden rendben van és majd kicsattansz a boldogságtól,hogy láthatod.A másikban pedig hiányzik és szomorú vagy miatta.Velem is így volt ez még annak idején.-mosolygott rám.-Nagyon szereted igaz?

Csupán bólintottam.

Igen.Nagyon szeretem.

Azt hiszem.

-Akkor menj el hozzá és addig ne mozdulj el onnan amíg nem oldjátok meg a problémákat.

Bizonytalanul bólintottam.

Féltem a beszélgetéstől.

-Ne hagyd futni ezt a fiút.Nem tudom mi jár a fejében.De látom ahogy csillog a szemed amikor tőle kapsz üzenetet.Vagy amikor valamit mondasz róla.

Halványan elmosolyodtam.

-Köszönöm Greta néni.-mentem oda hozzá és öleltem meg.-Nem is tudom mi lenne velem nélküled.-sóhajtottam miközben szorosan öleltem.

Kiléptem az ajtón.

Mindentől függetlenül iskolába kellett mennem sajnos.

És David valószínűleg ismét nem jön ma be.

Nemtudom mi járhat a fejében.

Mit gondol rólam....

Arról a csókról....bár azt valószínűleg megbánta.

De attól még bármit megtennék,hogy csupán elmondja mit gondol...mit érez.

Dühösen sóhajtottam amikor az iskola épülete elé értem

XxxxxxxxxxxxxxxxX

Hosszú vánszorgó órák után végre levághattam a nehéz táskámat a kanapéra.

Végignyúltam a fotelban.

-Milyen napod volt?-jelent meg Greta néni.

-Hosszú.-sóhajtottam.-És fárasztó.

-Tudtál beszélni Daviddel?-kérdezte.

-Nem.Ma sem jött be.-húztam el a szám csalódottan.

-Miért nem mész el hozzá?-kérdezte.

-Kerül.Valószínűleg ajtót sem nyitna nekem.

-Ez biztos,hogy nem igaz.-mondta.-Menj!Eredj.-nézett rám várakozóan.

Ha elmegyek Davidhez akkor lehet be se enged és továbbra is kerül.

De viszont....ha David nem is szórakozna velem....szeretném tudni hogy van Lily.

A kórház óta nemláttam.

Vajon jól van?

Kiengedhették már őt?

Vannak valami utóhatások a hirtelen gyógyulását követően.

Most már mindenképp el kell mennem,nem David miatt,hanem Lily miatt.

Nagyon aranyos kislány.

Hamar megszeretteti magát mindenkivel.

-Sötétedés előtt gyere.-mondta Greta néni.

Puszit nyomtam az arcára és kimentem az ajtón.

Lassan odaértem Davidék háza elé,mégis még percekig ácsorogtam az ajtó előtt.

Végül kopogtam kettőt.

....

....

....

Semmi.

Kopogtam ismét.

Nyílt az ajtó.

-Maddy drágám.-köszöntött Mrs.Jordan,David anyukája.

-Üdv Mrs.Jordan.-mosolyogtam a kedves asszonyra.

-Mondtam,hogy nyugodtan tegezz.-mondta kedvesen.-Davidhez jöttél?

Bólintottam.

-Még nem ért vissza.Elvitte Lilyt játszótérre.De gyere csak be.-bementem.-Kérsz valamit inni?

-Köszönöm nem.-ráztam meg a fejem.-Szóval....Lily már hazajöhetett?

Leültünk a konyhában.

-Igen.Hál istennek.-sóhajtott.

-És hogy van?

-Jól.Ma reggel volt egy kis láza,de David elvitte orvoshoz gyorsan és azt mondták,hogy előfordulhatnak még utóhatások,de rendben lesz.-mosolyodott el.

-Nem...nem is tudom mit érezhettek Daviddel.....-mondtam halkan.

El sem tudom képzelni milyen az amikor egy anya látja a gyerekét betegen.

Ahogy haldoklik.

Borzalmas lehet.

-Amikor Lily először beteg lett akkor volt 3 éves.-mondta Mrs.Jordan.

-Nem kell erről beszélnie ha nem akar.-tettem rá a kezem az övére.

A szemembe nézett.

Világoskék szemei szomorúak voltak.

-Szeretnék.-mondta.-Valakivel kell beszélnem róla.David előtt nem lehetek gyenge.Tudom hogy fáj neki ha úgy lát.-mondta.-Akkor azt hittem végleg elveszítem.Nagyon kicsi volt.Azt sem tudta mi történik vele.De utána meggyógyult.-mosolyodott el.-Én...és David mindennél boldogabbak voltunk.Ő a kis szemünk fénye.
De utána...újra megbetegedett.-mondta.Az arcvonásai kemények lettek.-Olyan volt mintha visszacsöppentem volna ugyanabba a szörnyű rémálomba.

-Annyira sajnálom.-suttogtam halkan. Egy hatalmas gombóc volt a torkomban.

-Ideköltöztünk.Messze mindentől,mégis a legjobb orvosokhoz.Úgy gondoltuk ők segítenek.Davidnek el kellett tűnnie hogy segíthessen nekünk.Nem akart a karrierjével foglalkozni amíg Lily beteg.Én pedig nem akartam,hogy hanyagolja az iskolát.Így jutottunk ide.

-Utána úgy tűnt kezd jobban lenni.Úgy tűnt meggyógyul...de utána...minden rossz egyszerre jött.Az állapota rohamosan romlott.Szegényke elveszítette a haját is már másodszorra.-törölgette a könnyeit és én is nehezen tartottam vissza az enyéimet.-Pár nappal ezelőtt...azt hittem a lányom meghalt.Soha életemben nem éreztem még olyan fájdalmat mint akkor a kórházban.A legrosszabb az előtte lévő pillanat volt.Amikor Lily ott feküdt tudva mi vár rá,de akkor is azt akarta,hogy nekünk jó legyen.Azt akarta,hogy továbblépjünk rajta és ne gyászoljuk.Ha aznap...ott a kórházban...meghalt volna...az lett volna az utolsó szava hogy ,,szeretlek"....ezt mondta Davidnek az utolsó pillanatában.-zokogott fel hangosan.Közelebb hajoltam és átkaroltam.

Már én is sírtam.

-Én.....nem lettem volna képes továbblépni.Egy anya nem tud ilyenen továbblépni.Csak Istennek lehetek hálás,hogy Lily nem halt meg végleg.

-Nem kellett volna ennek megtörténnie vele.-suttogtam a könnyeimet nyelve.

-Csupán 8 éves....A jövő hónapban tölti be a kilencet....Látni fogom ahogy felnő.Látni fogom továbbra is a kapcsolatát Daviddel.Látni fogom ahogy középiskolába megy,egyetemre talán,férjhez megy és gyerekei lesznek....látni fogom a kislányom jövőjét.-szipogta mosollyal az arcán.

Letöröltem az arcom.

-Jó anyja vagy.-mosolyogtam rá.

-Egy nap...évek múlva...amikor felnősz...csodálatos anya lesz belőled Maddy.-mosolygott rám.-Olyan jó lelkű vagy.

-Köszönöm.

-David szerencsés,hogy itt vagy neki.-szorította meg a kezem miközben mélyen a szemembe nézett.

Nem tudtam mit akar üzenni a tekintetével.

-Azt hiszem már mennem kellene.-mondtam.-Csupán Lily hogylétéről akartam tudni.

-Rendben drágám..Kikísérlek.-mondta mire mindketten felálltunk a székeinkről.

Az ajtónál elbúcsúztunk.

Miután becsukta az ajtót még az ajtóra meredtem.

Szegény nő mennyi szenvedésen ment át.

És David is.

Sóhajtottam majd lassan elindultam hazafelé.

Alig tettem két lépést lefékezett előttem pár méterre David autója.

Lefagyva álltam amikor kivágódott a hátsó ülés ajtaja.

Egy kis szeleburdi Lily ugrott ki nagy mosollyal az arcán.

Amikor észrevett engem felcsillantak a szemei.

-Madddyyyyyy!!!!-sikította majd odarohant hozzám és átölelte a derekamat.

A hátára raktam a kezem és mosolyogva megsímítottam.

-Milyen napod volt nagylány?-kérdeztem tőle miközben elengedett.

Leguggoltam hozzá,így most ő nézett le rám.

-Nagyoon jó!Voltunk a játszótéren aztán játékboltban aztán fagyiztunk aztán...aztán...olyan labdák voltak a medencékben és és és aztán mentünk enni is és olyan jó volt.Nézd vettem egy kis pingvint.-szaladt el az autóhoz és kivette David kezéből a plüss pingvint.

Egy pillanatra összekapcsolódott Daviddel a tekintetünk,de azonnal elkaptam róla amikor Lily visszaért hozzám.

-Tessék.Itt van.-adta a kezembe.

-Nagyon aranyos.Mi lesz a neve?-kérdeztem érdeklődve.

-Pingvin úr.-mondta vigyorogva.

-Hozzá illő név.-álltam fel.-Nekem most már mennem kell.Anyukád mondta,hogy már jobban érzed magad.

-Igen jól vagyok....de ne menj el.-nézett rám szomorúan.-Játszani akarok veleeed.

-Lily majd én játszok veled.-mondta David kedvesen a húgának.

-Neeeeem.Maddyvel akarok játszani.-dobbantott egyet a lábával.

-Rendben tündérke talán maradhatok még egy kicsit.-mondtam neki.

-Hurrááá!Menjünk be a házba.Viszel?-kérdezte felnézve rám.

-Persze.-mondtam neki mire kinyújtotta a karjait,hogy emeljem fel.

Amikor felemeltem jócskán meglepődtem.Azt hittem nehezebb lesz.Most a sok kezelés miatt biztos lefogyott nagyon mert kétlem hogy meghaladta volna a 25 kilót.

David kinyitotta előttünk az ajtót így gond nélkül be tudtunk menni.David anyukája meglepődött,hogy még mindig itt vagyok.

-Mamiiii.-szált rólam le Lily és az anyukájához futott.-Itt találtam az utcán.Ugye megtartjuk?-mutogatott hevesen felém.

David felnevetett,ahogy én és Mrs.Jordan is.

Imádnivaló volt ez a kislány.

-Milyen napod volt kincsem?-kérdezte Mrs.Jordan.

Lily elmondta ugyanazt amit nekem is.

Utána felszaladt az emeletre de odaszólt hogy ne menjek sehova mindjárt lejön.

Pillanatokon belül lejött egy csomó babával a kezében és játékkal.

A kanapéhoz mentünk és nekiálltunk babázni.

XxxxxxxxxxX

-Olyan szép hajad van!-fonta a hajamat Lily.Vagyis próbálta.-Nekem nincs hajam ezért kell kendőt hordanom.-mondta elszontyolodva.

-Hamarosan visszanő a csodás kis szőke hajad.Utána már nem fog kelleni a kendő.

-Igen,de mindenki furcsán néz rám hogy a fejemen van....és sokáig tart míg visszanő.

-Valamikor hozok ez ellen egy ajándékot neked jó?-mosolyogtam rá kedvesen.

-Tényleg?-nyíltak nagyra a szemei.

Bólintottam mire átölelt.

-Nézünk mesét?-kérdezte miközben végigfeküdt a kanapén a fejét az ölembe helyezve.

-Amit csak szeretnél.-kapcsoltam be a mesecsatornát.

Lily fejét simogattam gyengéden amikor álmosodni kezdtem.

●David szemszöge●

Néztem ahogy mindketten elaludtak a kanapén.

Lily az ölében.

Ő pedig ültében,fejét hátradöntve a kanapé háttámlájának.

Olyan békésnek tűnnek mindketten.

Lilyt már megszoktam,hogy aranyos amikor alszik.

Mads viszont...

Édes

......

Aranyos

......

Gyönyörű

Ahogy az arca teljes nyugalomról árulkodik.

Egész nap el tudnám nézni ezt az arcot.

Annyira hiányzott.

Ha nem jött volna el ma ide akkor valószínűleg továbbra sem láttam volna.

Szerintem jobb neki nélkülem.

Bezavarnák a barátságunkba az érzéseimmel.

Tönkretennék mindent és nem állna velem szóba.

Nem veszíthetem el.

Viszont nem tudom magam távol tartani tőle.

-Mond el neki.

-Mi?-fordultam hirtelen anya felé.

-Mond el neki.-mondta újra Madset nézve.

-Mit?-kérdeztem.

-Az érzéseidet.

-Nem tehetem.-sóhajtottam fájdalmasan.-Elveszíteném.

-Nem.Látom ahogy egymásra néztek.Szeret téged.-Ez lenne minden vágyam.

-De csupán barátként.

XxxxxxxxxxxxxxxX

●Madelaine szemszöge●

Álmosan emeltem fel a fejem.

Fájdalom nyilalt bele a nyakamba.

Ahhhj...elaludtam.

Lily már nem feküdt az ölemben helyette egy takaró volt rám terítve.

Kibújtam a puha anyagból,majd gondosan összehajtottam.

Megropogtattam fájó nyakamat és már jobb is volt a helyzet.

Kinéztem az ablakon....már kezdett sötétedni.

Haza kell mennem.

Oldalra fordultam és egy kemény mellkasnak ütköztem.

Felnéztem Davidre.Ő pedig engem nézett a csodaszép barna szemeivel.

Hátrébb léptem mielőtt hipnotizáltak volna a szemei.

-Én...haza kell mennem.-mondtam az alvástól kicsit rekedt hanggal.

-Elkísérlek.-mondta.A szívem nagyot dobbant.

-Nem szükséges,hazatalálok.

-Kezd sötétedni.Elkísérlek.-mondta.

Bólintottam és kiléptünk az utcára.

Csendesen sétálgattunk egymás mellett egész végig.

Amikor a házam elé értünk kételkedtem...most bemenjek...vagy még mondjak neki valamit?

A gondolkodásomat mély hangja zavarta meg.

-Köszönöm....hogy játszottál a húgommal....szeret téged.-mondta,de nem nézett a szemembe.

-Imádom a kishúgodat.-mondtam.

Pár másodpercig csend volt közöttünk.

-Azt hiszem mennem kell.-mondta.

-Nekem is.-bólintott majd megfordult és lassan elsétált.

Néztem amíg el nem tűnt a szemem elől.

Bementem a házba.

Beszélgettem kicsit Greta nénivel aztán bekapcsoltam egy filmet.

10 perc telhetett el amikor megcsörrent a telefonom a zsebemben.

Dobogó szívvel vettem ki....de csalódtam.Nem David neve villogott hanem egy ismeretlen szám.

-Haló?-szóltam bele a telefonba.

Nem szoktak engem csak úgy ismeretlen számok felhívni.

-Szia Madelaine.Zack vagyok.Emlékszel rám?-kérdezte a férfias hang.

Ó!

Zackről el is feledkeztem.

A helyes srác a klubból.

-Igen.Persze,hogy emlékszem.

-Ennek örülök.Azon gondolkodtam nem-e lenne kedved eljönni velem valahova?-kérdezte.

-E...egy randira?-kérdeztem.Hülye minek kérdezel ilyeneket!?!?

Ő most randira hív??

Engem?

-Igen.

-Öhm...én...rendben.-motyogtam vörös fejjel.

-Szombaton találkozzunk a parkban délután kettőkor.

-Rendben.

-Aludj jól gyönyörű.

-Te is.-mondtam majd  letettem a telefont.

Most igent mondtam egy randira?

Elhívott egy helyes srác?

Egy helyes srác aki nem David?

Miért mondtam igent?

Davidet szeretem.

Vele viszont nem hiszem hogy összejön az egész.

Lehet jó dolog sül ki ebből a randiból.

Lehet túllépek ezen a szerelmen amit David iránt érzek,a szerelmen ami viszonzatlan.

El kell őt felejtenem.

Meg kell őt próbálnom kitörölni
a gondolataimból.

2220