Crystal Eyes(hun)▪Completed

20.

●David szemszöge●

-Nagyon sajnálom David.A húga haldoklik.

Haldoklik.

Haldoklik.

Haldoklik.

Ez az egy szó visszhangzott a fülemben újra és újra.

Egyszerűen lefagytam.

Madelaine és az orvos jelenlétét sem érzékeltem.

Egy bizonyos pontot bámultam pislogás nélkül.

Lily haldoklik

A kishúgom meg fog halni.

Lily meg fog halni.

Lily....NEM!

-Nem.-mondtam az orvosra nézve.-Nem.-ismételtem meg.

-David..-hallottam meg Mads hangját mellettem.

-Nem.-mondtam.

-David tudom most nehéz,de el kell búcsúznia.-mondta az orvos.

-Nem.-ráztam a fejem.-Nem hal meg.-mondtam.

Éreztem,hogy kezdek összeomlani belülről.

Nem halhat meg a húgom.

Olyan kicsi,és csodálatos,nem halhat meg.

Nem veszíthetem el.

Valami kattant az agyamban és belöktem az előttem lévő ajtót majd berohantam mint egy őrült.

Amint megláttam Lilyt az ágyon feküdni ahogy mosolyog a zokogó anyukámra,bennem is eltört valami és nem bírtam tovább.

Hangosan robbant ki belőlem a zokogás.

Odasiettem Lilyhez és letérdeltem az ágya mellé.

Anya a széken ült és sírt.

Mindketten sírtunk Lilyt kivéve.

Ő már beletörődött.

Anya és az én sírásom betöltötték a szobát.

-Ne sírjatok.-mondta Lily miközben megfogta az apró kezecskéivel a hajam és megsimogatta.

-Hogy ne sírjak kicsikém?-kérdezte anya.Már most össze volt törve lelkileg.

-Anya nem kell miattam szomorúnak lenned.Majd fentről vigyázok rád.-mondta Lily mire mindketten csak mégjobban sírtünk.

-Én leszek anya a személyes angyalkád jó?Csak ne sírj.-nézett rá.

-Kicsikém nem kérheted ezt tőlem.-mondta neki anya sírva.

Lily szomorúan nézett rá.

Utána rám nézett az ártatlan kis kék szemeivel.

Előhúzta a tőlem kapott maciját és felém nyújtotta.

-Vigyázol rá ugye?-kérdezte.

-Lily ne csináld ezt.-sírtam.-Kérlek ne csináld.

-Nem akarlak itt hagyni titeket.Félek,hogy nagyon szomorúak lesztek.-mondta.Pár pillanatig egyikőnk sem szólalt meg.-Ugye vigyázol Mackó úrra?-kérdezte ismét.

-Perszehogy vigyázok rá,de még ne add nekem.-magához ölelte a mackót.

-David...ígérj meg nekem valamit.-nézett rám.

-Bármit hercegnőm.-simítottam meg sápadt kis arcát.

-Ígérd meg,hogy elmondod neki.Hogy elmondod neki mit érzel.-mondta.

-Miről beszélsz?

-Tudom,hogy szereted Maddyt.Kérlek...miután nem leszek....vigyáznia kell rátok valakinek...ő vigyázni fog rád.Látom a szemében hogy vigyázni fog rád.És anyára is.-mondta.A könnyeim patakokban folytak az arcomon.-Ígérd meg,hogy elmondod neki.

-Megígérem.Megígérem Lily.-mondtam neki és megfogtam a kezét.

-És ígérd meg,hogy jól leszel.Te is anya.Ígérjétek meg,hogy nem fogtok sírni utánam hónapokig.

-Lily kérlek ne mond ezeket a dolgokat.-öleltem magamhoz aprócska testét.

Gyengén visszaölelt.

-Nem akarok meghalni.-nézett rám fel szomorúan.Megsímítottam aprócska sápadt arcát.

-Kérlek...kérlek ne mond ezt..Nem fogsz meghalni.-mondtam holott tudtam,hogy a kishúgom haldoklik.Nem akartam belegondolni a következményekbe.Nem akartam belegondolni,hogy meghal.Nem voltam képes belegondolni.

-Nem baj ha elmegyek csak azt akarom,hogy jól legyetek.-mondta könnyes szemekkel.Istenem........azon gondolkodik,hogy mi jól legyünk nemhogy ő.Még most is velem és anyával törődik.

-Lily,figyelj.Harcolnod kell.Nem adhatod fel.-néztem rá könyörgően.

-David...-szólt anya,de nem néztem rá.

Nem bírtam elfordítani a tekintetem Lilytől.

Odahajolt hozzám és az apró kezecskéivel letörölte a könnyeimet amik helyett csak újabbak jöttek.

-Köszönöm,hogy mindig olyan jó testvér voltál nekem.-nézett mélyen a szemembe.-Nagyon szeretlek Daviid.

Nem bírtam az érzelmeimmel.

Lily anyához fordult és megölelte.

-Sajnálom,hogy mindig miattam aggódtál mami.-mondta hozzá bújva.

-Kicsikém...-simogatta meg a fejét szomorúan mosolyogva.

Lassan visszafeküdt az ágyra.

-Lily fáj valamid?-kérdeztem ijedten amikor grimaszba rándult az arca.

-Nem...nem....csak....csak fáradt vagyok.-mondta.

A szemeim újabb könnyekkel teltek meg.

Vészesen fogyott az idő.

Nem akartam,hogy meghaljon.

Nem akartam,hogy örökre odavesszen az egyetlen kishúgom.

Lily lassan pislogott.

Se anya,se én,se Lily sem szóltunk egy árva szót sem.

Lily kék szemei az enyémbe mélyedtek.

-Szeretlek.-súgta majd lehunyta a szemeit.

Abban a pillanatban éles sípolás hallatszódott és minden gép ugyanazt mutatta.

Nulla életjelet.

-NEEEEEEEEE!-ordítottam torkom szakadtából miközben elhallgattak a gépek.

Anyára néztem.A kezébe temetett arccal sírt halkan.

-Neee.-mondtam ismét most már jobban felfogva.-Ne.-tört meg a hangom.

Nyílt az ajtó,de nem néztem félre.

Nem néztem félre Lilytől.

Nem néztem máshova csakis rá.

-Részvétem.-hallottam az orvos hangját,de csak tompán.

A kicsi teste.

Az aprócska teste.

Meg....meghalt.

Aztán hirtelen történt valami.

Az összes gép újra sípolni kezdett,de mintha mindegyik megőrült volna.

-Mi történik doki?-fordultam az orvos felé.

Nővérek rohantak be.

-Menjenek ki.-mondta az orvos gyorsan.

-Mi?Nem!-mondtam határozottan.

-David,gyere!-nézett rám anya.Az orvos kivette Lily kezéből a maciját mire azonnal elvettem tőle.

-Ez a húgomé.-mondtam és magamhoz öleltem a macit.

-David gyerünk!-noszogatott anya.A teljes összeomlás szélén állt mégis határozottnak mutatta magát amikor rám nézett,de engem nem tudott megtéveszteni.

Kimentem a szobából le se véve a tekintetem Lilyről aki csak ott feküdt.

Becsukódott előttem az ajtó.

Ijedten anyára néztem aki lerogyott egy székre és magába roskadva sírt.

Azt hiszem most jutott el az agyamig a dolog véglegesen.

Meghalt.

Meghalt.

Meghalt.

Meghalt.

Meghalt.

-David.-el is felejtettem,hogy Mads itt van.Én rángattam el ide.Ahogy a szemébe néztem úgy éreztem vége van.

Nem bírtam lélegezni.

Nem bírtam megmozdulni.

Nem bírtam megtartani magam a lábaimon.

Nem bírtam visszatartani a könnyeimet.

Térdre rogytam a hideg padlón,Lily mackóját magamhoz szorítva,miközben hangosan sírtam.

Nem tudtam másra gondolni.

Lily meghalt.

Soha többé nemlátom a kishúgomat.

Meghalt.

-Shhh.-ölelt át Mads.

Ő is a földön térdelt,mellettem,miközben lazán átölelt.

Az ölembe húztam úgy öleltem.

A hátamat simogatta miközben sírtam.

Kettőnk teste olyan közel volt ahogy csak lehetett,csupán Lily mackója volt közöttünk.

Csak sírtam és sírtam.

Percek múlva nyílt az ajtó és kilépett rajta az orvos.

Alig tudott kilépni az ajtón a nővérekkel együtt mert ott ültünk a földön.

Végül felálltunk és megtöröltem az arcom.

-Van egy hírem.-mondta az orvos.

Anya felállt.

-Mi az?-kérdezte mèg mindig szipogva.

-Nézzék meg maguk.-biccentett Lily kórterme felé mosolyogva.Mosolyogva?

Kétkedően néztem az orvosra.

Anya berohant majd a hangos zokogását hallottam.

Utánamentem ezúttal Madset is magammal húzva.

Amint beléptem a szobába lesokkolódtam.

Lily az ágyon ült mosolyogva.

-Mégis élek.-mosolyodott el szélesen.

......
.....

......

......

...............MI?

-Ez....ez mi....hogy....de.....-nemtudtam összefüggő mondatot összerakni.Odafutottam Lily ágyához és Lilyt szorosan magamhoz öleltem és el se engedtem csak amikor anya is odajött hozzánk és őt is az ölelésbe vontam.

Hitetlenül csóváltam a fejem.

Majd felnéztem.

Mads a szoba másik végén állt,nem messze az ajtótól.Könnyezett és az arcán mosoly ragyogott.

Itt voltam egy szobában a három nővel akiket mindennél jobban SZERETEK.

-Ez....ez hogy lehetséges?-kérdezte anya az orvostól.

-Erre én is kíváncsi lennék.-Hogyan lehet életben?Hisz nem volt életjele.Hisz leállt a szíve.

-Nos....néha felnőtteknél hozzáteszem,hogy nagyon ritkán,de elő szokott fordulni,hogy leáll a szív,de utána pár perc múlva újraindul.Évente ez maximum 5× történik ez meg az egész világon.....De nem rákos kisgyerekeknél.-rázta a fejét hitetlenül.-Vizsgálatokat fogunk csinálni,hogy többet tudjunk.De azt megmondhatom,hogy ez a kislány egy túlélő.

Lilyre mosolyogtam.

-Harcoltál.-mosolyogtam még mindig könnyes szemekkel.Mosolygott ő is.

-Most viszont kérem hagyjanak magunkra,igérem csak maximum 10 perc a vizsgálat.Utána fél óra az eredményekig.-mondta az orvos.

Nem akartam kimenni.

El sem akartam engedni Lilyt.

-Menj.Jól leszek.-nézett fel rám.

Bólintottam majd nagynehezen elengedtem.

Elindultam kifelé a szobából,Mads kezében megláttam Mackó urat akit leejthettem.

Mads felém nyújtotta.

Visszafordultam Lily felé a macival a kezemben.

-Itt van Mackó úr.-mentem oda hozzá és felé nyújtottam.

Mosolyogva elvette tőlem és magához ölelte.

Olyan kis boldognak tűnt.

Élt.

Kimentünk a szobából,azonnal megöleltem anyát szorosan.

-Ezt el sem akarom hinni.-mondta.-Annyira boldog vagyok.

-Én is.-mondtam mikor elhúzódtam tőle.

Madshez léptem aki mosolyogva nézte ezt a jelentet.

Átöleltem őt mire meglepődött.

-Köszönöm,hogy eljöttél velem.-súgtam a fülébe.

Jó volt így lenni vele.

Csendesen tartani őt a karjaimban.

Az agyam pörgött.

Lily meghalt pár pillanatra....most mégis él.

Ez sok....így egyszerre.

Életben van.....Csak ez számít.

Mégsem tudok még teljesen megnyugodni.

Félek,hogy ez csak egy álom.És mikor felébredek Lily nem lesz itt.

-Most már minden rendben lesz.Lily jól van.-mondta halkan Mads mintha csak olvasott volna a gondolataimban.

Mégjobban magamhoz öleltem ha ez egyáltalán lehetséges.

-Kicsim.....-elengedtem Madset és anyára néztem.

-Igen?

-Félek.-mondta.Átöleltem.

-Én is.De minden rendben lesz.-simogattam meg a hátát.

-Annyira szeretlek titeket.

-Én is téged anya.-pusziltam bele a hajába.

Nyílt az ajtó és kilépett az orvos.

-Bemehetnek.Hamarosan jövök az eredményekkel.-mosolygott ránk.

Anya azonnal bement a szobába,és én is indultam már amikor megláttam,hogy Mads csak áll.

-Te nem jössz?-kérdeztem tőle.

-Nem akarok zavarni.Ez egy családi pillanat.-mondta.

-Nem zavarsz.-mondtam neki.-Lily szeret téged.-mondtam neki őszintén.

-Rendben.-bólintott.-Itt kint már úgyis kényelmetlenül érzem magam.-nevetett fel kínosan.

Igen.Még mindig abban a dögös vörös ruhában volt.

És nem csak én vettem észre mennyire jól áll neki.

Bementünk Lily kórtermébe.

Odahúztam magunknak két széket.

Anya az ágyon ült Lily nekidőlve.

A haját simogatta ki az arcából miközben mosolygott rá.

Lily mosolyogva nézett rám majd Madsre.

-Maddyyyyy.-mosolygott.

-Szia tündérke.Hogy érzed magad?-kérdezte Mads lágy hangon ami megmelengette a szívemet,hogy így szólt a kishúgomhoz.

-Nagyon jól.-mosolygott.-És te?Miért vagy ilyen ruhában?

-Ó!Ez...én csak...nem volt időm átöltözni.-mondta Mads elpirulva.

-Nagyon szép ez a ruha.Nekem adod?-kérdezte Lily csillogó szemekkel.

-Amint jó lesz rád,igen.-mosolygott rá.

Anya Madelainera nézett,miközben mosolygott.

Anya és Lily is kedvelte őt.

Nem bírtam levenni a szemem Lilyről.

Mosolygott.

Jól volt.

Életben volt.

XxxxxxxxxxxxX

-Meghoztam az eredményeket.-lépett be nagy lendülettel az ajtón az orvos mire Mads összerezzent mellettem a hirtelen jött ajtónyitódástól.

-Meg kell mondanom....sokkoló az eredmény.-mondta mire megrémültem.Mi lesz Lilyvel?Meg fog halni?Ezúttal végleg?Az agyamat ostromolták a folyamatos kérdések.

-Mit ért sokkoló alatt?-kérdezte anya kimért hangon,de láttam az arcán,hogy fél.

Én is féltem.

-Ne tessék megijedni,jó hírt hoztam.-mosolygott az orvos.

Lélegzetvisszafolytva néztünk rá.

-Az eredmények jók.Jók?Nagyon jók!Ez a dolog,hogy a kislány életben van,magában egy hihetetlen dolog,de amit a vérében találtunk azt magunk sem tudtuk megfejteni.....

-Mi az?Mit találtak?-kérdezte anya.

-Semmit.Az égvilágon semmit.-mondta az orvos hitetlenül pislogva.

-Mi?Nemértem.-rázta meg anya a fejét.Én is ugyanolyan zavart voltam.

Az orvos mosolygott.

-Nincs semmi a vérében.Teljesen normális.Nincs semmi jel rákra.Egyszerűen eltűnt.

Forogni kezdett körülöttem a szoba.

Mit mondott?

Nincs jel a rákra?

Eltűnt?

-Uramisten.-kapta anya a kezét a szája elé.

Én tátott szájjal bámultam az orvosra.

Lily....Lily meg...

-Meggyógyultam Daviiid.-mondta Lily hatalmas mosollyal az arcán.

Meg....meggyógyult?

-Meggyógyult?-kérdeztem az orvostól.

Hevesen bólogatott.

A húgom meggyógyult.

El sem akartam hinni.

Hirtelen felpattantam és megöleltem az orvost.

Meglepődött.

-Köszönöm doki.-mondtam neki

-Kis harcos.-kaptam fel Lilyt az ágyról óvatosan majd magamhoz öleltem.Szorosan ölelt vissza.-Megcsináltad angyalkám.Nagyon nagyon szeretlek.-mondtam neki.

-Én is szeretlek.-puszilta meg az arcom.

Mads és anya mosolyogva figyelték ahogy boldogan öleltem a többé már nem beteg kishúgomat aki a világot jelentette számomra.

1775