Crystal Eyes(hun)▪Completed

16.

Egy hét telt el azóta,hogy Adam majdnem...szóval azóta.

Hiába nem láttam Adamet egész múlt héten David állandóan a nyomomban volt.

Még ha Kirával is voltam öt méternél messzebbre nem ment.Ezért nemcsak David,de vele együtt Scott és Nate is gyakrabban voltak a közelemben.

Örültem,hogy David ilyen védelmező velem szemben,de egyúttal idegesített az,hogy úgy védelmez mintha a kishúga lennék.

Kira kiröhögött és azt mondta hülye vagyok amikor ezt a gondolatmenetemet vele is megosztottam.

Kirának nem mondtam el az Adames dolgot,sem Greta néninek.Nem mertem elmondani nekik.Csupán David tud róla.

-Jó reggelt.-mosolygott rám David amint beszálltam hétfő reggel az autójába.Egy hete furikáz engem.Jobban szeretek gördeszkával menni mint autóval,de most nem mertem még egyedül menni sehova.

-Szia.-köszöntem neki.Megcsapott a kölnije.

Az út csendben telt.Reggel egyikőnknek sem volt kedve beszélgetni.És ha akartam volna is se tudtam volna mert ilyen közelségben nem tudtam tisztán gondolkodni főleg úgy,hogy az illata mindenhol ott van.

A sulihoz érve szokásosan kinyitotta nekem a kocsiajtót és bejárati ajtót amit mosolyogva megköszöntem.

-Te tényleg szétverted Adamet??-pattant elénk Kira.

-Ja,de ezt honnan tudod?-kérdezett vissza David.

-Az előbb mondta Adam.De miért verted össze?Nem mintha nem érdemelte volna meg.-mondta.

-Adam itt van?-kérdeztem.

-Aha,de nyugi nem fog piszkálni.David jól elgyepáltad.-mondta Kira.Davidre néztem.Az arca komoly volt,de mégis azt sugalta,hogy nem lesz semmi baj.

A folyosó végére néztem ahol ott állt,és engem nézett.Lehajtottam a fejem és a cipőmet kezdtem bámulni.

David megölelt.

A karjai közé bújtam és próbáltam figyelmen kívül hagyni Kira kidülledt szemeit és vigyorgását.

Bár ettől a közelségtől zavarba jöttem egy kicsit és reméltem ez nem fog meglátszani az arcomon.

Amikor kibújtam David karjaiből Adamet már sehol sem láttam.

Talán nem is lesz olyan rossz nap ha David végig itt lesz mellettem.

XXXXXXXXXXXXXXXXX

●David szemszöge●

-Szia.-köszöntem el Madstől mosolyogva amikor kitettem őt a házuk előtt.

Megfordultam az autóval és hazafele vettem az irányt.

Olyan hosszú nap volt!

Amint megláttam a folyosón Adamet és főleg azt,hogy Madset nézi ismét elkapott a düh amit akkor este éreztem.De muszáj volt higgadtnak maradnom Mads miatt.

Egész nap megin a nyomában voltam.Scott ezzel is ugratott már a múlt héten is,hogy mit nyomulok ennyire rá.De hát ő nemtudja mi történt majdnem.

De amióta rájöttem,hogy sze..,hogy többet érzek iránta mint barátságot azóta olyan hülyeségeket képzelek,hogy elpirul amikor megölelem vagy valami.Már képzelődök is.Olyat akarok látni ami nincs is.Sajnos.

-Szia Lily.-kaptam fel a kishúgom amikor beléptem a házba és rögtön megláttam őt.-Hogy vagy ma?-simítottam meg a hátát.

-Anya is folyton ezt kérdezi.-mondta.-Csak fáradt vagyok attól a sok furcsa dologtól a kórházban.

Sóhajtottam.

-Az a sok furcsa dolog segíthet....azért kellenek.-mondtam.

-De nem fognak segíteni.-nézett a szemembe.-És nem akarom,hogy te és anya szomorúak legyetek miután én elmegyek.

-Nem Lily nem.-ráztam meg a fejem.-Nem mész el.-ráztam továbbra is a fejem.

Halványan rám mosolygott.

-Lily nem adhatod fel.Harcolnod kell oké?Mert ha feladod akkor úgy nem lesz jó.Értem és anyáér harcolj jó?Kérlek.-néztem rá.Szomorúan bólintott aztán visszahajtotta a fejét a vállamra.-Akarsz aludni kicsit?-kérdeztem tőle.

-Ühhümmm.-mondta.Felvittem a szobájába és lefektettem.Gondosan betakargattam.Mesét is terveztem mondani neki,de amint letettem már le is volt hunyva a szeme és egyenletesen szuszogott.

Édes kis tündérke.Igazságtalanság,hogy ez történik vele.Kint kéne játszania a többi gyerekkel,de szinte el se hagyhatja a házat ha meg igen akkor csak a kórházba mehet.És ez szegénykét annyira legyengíti.Nem ilyen életet kéne élnie.

Megráztam a fejem.

-Mi az David?-hallottam meg anya hangját.Hátrafordultam hozzá.-Lily?-kérdezte.

-Elaludt.-mondtam majd együtt lesétáltunk a nappaliba.

-Szegénykét annyira lefárassza ez a sok kezelés.-sóhajtotta.

-Tudom.-mondtam majd megszólalt a csengő.Anya már állt volna fel,de megelőztem és ajtót nyitottam.-Te mi a francot keresel itt?

-Ennél azért kedvesebb üdvözlésre számítottam.-jött be a házba.Hitetlenül mentem utána.Anya amint meglátta ki jött felállt és komoly arcvonásokkal méregette őt.

-Mit akarsz itt?-kérdezte.

-Milyen kedvesen üdvözölsz te is Christina.

-Semmi keresnivalód itt.Már mindketten aláírtuk a válási papírokat.-nézett vissza apára anya.

-Jöttem megnézni a gyerekeimet.-mondta apa.Felhorkantam.

-Na mintha annyira érdekelnénk téged.-köptem neki oda.-Minek jöttél?

-Te velem ne beszélj így az apád vagyok.-csattant fel.

-Leszarom.Nem vagy nekem senki.-mondtam ki amit gondoltam.-Mond,hogy mit akarsz és menj el.

-Már mondtam.Látni akarom a gyerekeimet.Lily mit csinál?

-Alszik most pedig menj.-kezdtem már mérges lenni.

-Christina beszélhetek a fiammal négyszemközt?-bólintottam anya felé,hogy nem lesz semmi gond.Vonakodva,de felment az emeletre.

-Utoljára kérdezem,hogy mit akarsz.-szóltam idegesen.

-Csak meg akartam nézni mi a helyzet veletek,de ahogy elnézem megvagytok nélkülem is.

-Perszehogy megvagyunk nélküled hiszen sosem érdekeltünk téged.-mondtam dühösen.

-Ez nem igaz.Anyádat szerettem.Szerelmes voltam belé még évekkel ezelőtt és szép volt ami köztünk volt de vége lett.Lily is érdekelt.Szerettem volna egy kislányt mindig ,de nem egy olyat aki beteg.-összeszorítottam az öklöm.-Azt hiszem David minden ott csesződött el amikor megszülettél.-mondta keményen a szemembe.Nem kellett volna,de ezzel most vérig sértett.

-Ne hibáztass engem azért,hogy rossz ember vagy aki a saját lánya halálát kívánja.

-Én csak azt mondtam,hogy mindenkinek könnyebb lenne nélküle.Anyád is kipihentebb lenne.

-Menj.Innen.Azonnal.

-Rendben.-kezdett el menni az ajtó felé.Követtem.Amikor már kint volt az ajtón már vágtam volna be,de megállította a mozdulatot a lábával.

-Csak,hogy tudd.Nem én tettem tönkre ezt a családot és nem is a húgod betegsége.Te voltál.-mondta.-Meg kellett volna győznöm Christinát arról,hogy ne szüljön meg téged.-vágta a képembe.Összeszorítottam az állkapcsom majd ezúttal tényleg bevágtam az ajtót.

Magasról leszarom ezt a rohadt férget,de egy gyereknek sem esik jól ha az egyik szülője azt mondja kár volt megszületnie.

-David...-nézett rám anya.Nemtudom mikor jöhetett le.-Ne hallgass rá.Te vagy a legcsodálatosabb dolog az életemben és Lily.-mondta.

-Anya...Most kicsit egyedül akarok lenni.Elmegyek kocsikázni jó?-kérdeztem,de már kint is voltam az ajtón.

Beszálltam az autómba.

-De...-kezdett mondani valamit anya,de ott hagytam.Nem volt tőlem szép dolog,de most gondolkodni akartam.

XXXXXXXXXXXXX

●Madelaine szemszöge●

Fél hét volt amikor elkezdett csengeni a telefonom.Eléggé a frászt is hozta rám mert a nagy csendben kezdett el szólni a semmiből.

-Mi az David?-kérdeztem.Nem szokott este felhívni.Mindig jó éjt kíván meg ír,de hívni nem szokott mondván,hogy este már nem akar engem zavarni.Olyan édes.

-Ki tudnál jönni?-kérdezte.Összeráncoltam a szemöldököm aztán lementem a földszintre és kinéztem az ablakon.Ott állt az autójával a házunk előtt.Letettem a telefont és kimentem hozzá.

-Mi a baj?-kérdeztem mikor lehúzta az ablakot.

-Nincs kedved eljönni kocsikázni?-kérdezte.Volt valami fura a tekintetében ami nem tetszett.

-Ilyenkor?Nemtudom.Azért megkérdezem.-mondtam majd visszamentem a házba.Greta néni akkor jött ki a szobájából.-Elmehetek Daviddel autókázni?-kérdeztem tőle.

-Ilyenkor?Már fog sötétedni.

-Kérlek.Valami baja van...-néztem rá könyörgően.

-Csak akkor ha időben jössz vissza.Vegyél fel valamit kezd hűvös lenni.És értem én,hogy szerelmes vagy az én koromban én is ilyen voltam,de ebből ne csináljunk rendszerr.És semmiképpen sem aludhatsz ott Davidnél.-elkerekedett a szemem és éreztem,hogy az arcom azonnal vörösre vált.

-De én nem is....-kezdtem volna.

-Menj míg meggondolom magam.-legyintett.

Felkaptam magamra a farmerdzsekim majd a telefonommal a kezemben mentem ki és száltam be David autójába.

Nem szólt semmit csak vezetni kezdett.Próbáltam beszélgetni vele,de felém sem nézett.

Láttam rajta,hogy valami baja van.

Végül megkockáztattam.

-A húgod jól van ugye?-kérdeztem halkan.Felém kapta a fejét majd vissza az útra.

-Lily megvan.Pár órája amikor eljöttem akkor aludt el.-mondta.

-Pár órája?-kérdeztem.-Azóta csak az autóddal mész mindenfele?-Nem válaszolt.Ez is egy válasz volt.

Továbbra is csendesen vezetett.Az utat alig figyeltem mert az arcát tanulmányoztam.Amikor megint az út felé néztem csak a nagy sötétséget láttam.Kimentünk a városból.

-Hova megyünk?-kérdeztem.

-Nemtudom.-válaszolta.

Idegesített,hogy nem mondja el mi baja,de nem akartam erőltetni majd ha akarja elmondja.

Az ablakon kifelé nézve bámultam amikor gyorsulni kezdett az autó.

David felé néztem.Az arca ugyanolyan rezzenéstelen volt mint ahogy eddig.Fokozatosan kezdtunk gyorsulni,a szívverésem is felgyorsult.

-David lassíts.-rám sem nézett.-David.-néztem rá.A vérnyomásom az egekben volt féltem,hogy nekicsapódunk valaminek.Rettegtem,hogy megtörténik ami kiskoromban a szüleimmel.-ÁLLJ MEG!-ordítottam rá.Beletaposott a fékbe aminek köszönhetően majdnem bevertem a fejem.Amint teljesen megállt az autó azonnal kiszálltam és az ajtónak dőlve lélegeztem mélyeket.

Pár pillanat múlva ajtócsapódást hallottam majd David mellém sétált és megtámaszkodott mellettem.Felnéztem rá.Az arcát nem világította meg semmi,de a szemében tisztán láttam a bűntudatot.

-Sajnálom.Nem akartam rád ijeszteni.Ne haragudj.-mondta.

Szomorúan néztem rá.

-Elmondod mi a baj?-kérdeztem tőle.

Hezitált,de bólintott.

Kivette a kulcsot az autóból míg én felpattantam az autó motorháztetőjére.Odaült mellém.

-Az apám visszajött.-mondta.

-Ó.-emlékszem,hogy mondta nekem,hogy az apját utálja és már elváltak a szülei meg nem velük lakik.De többet nem mondott róla így nem is boncolgattam a témát.-Mit akart?-kérdeztem.

-Azt mondta látni akar engem meg Lilyt,de ez olyan kamu mint ő maga.Csak azért jött oda,hogy sértegessen.-elhallgatott.-Tudod....sosem volt jó kapcsolatom vele.Vagyis kiskoromban néha focizott velem,de az nagyon ritkán fordult elő.Sosem volt meg az az apa-fia kapcsolat.Nem kaptam dicséretet amikor jó jegyet hoztam,nem jött el egy focimeccsemre sem soha,és még szóba állni is nehezére esett.Tudtam már akkor is,hogy nem szeret engem,de akkor is jobban fáj amikor a szemedbe mondják.-itt elhallgatott.

-Ezt mondta neked?-kérdeztem.

-Nem.Azt mondta,hogy meg kellett volna győznie anyát arról,hogy elvetessen.-mondta a semmibe bámulva.

-Az apád egy fasz.Hogy mondhatott ilyet neked?Ő egy szörnyeteg!Hogy képes valaki ilyet mondani a saját gyerekének?Akkora egy......

-Nyugi Mads..-simított végig a kezemen.

-Nem kedvelem apádat.-mondtam dühösen.-És ne hallgass rá.-néztem rá.

-Anya szeret engem.És Lily is.Elég nekem ez is.-és én is szeretlek.tettem hozzá magamban.

Még mindig elég magába roskadtnak tűnt.Közelebb csúsztam hozzá és ahogyan csak tudtam megöleltem.

Én is éreztem milyen az amikor nem tudsz támaszkodnj a szüleidre.Csak az én esetemben mindketten meghaltak,David apja pedig nem szereti Davidet.Ez sokkal rosszabb mint az én esetem.Minden apának szeretnie kell a gyerekét.

-De érted.....legalább Lily miatt nem kellett volna megcsalnia anyát mindenkivel és ott lenni mindig minden helyzetben Lily mellett ha már én nem is érdeklem őt.Legalább Lily betegsége miatt nem kellett volna elvennie az esélyt Lilytől,hogy nélküle nőjön fel.Most már megszokta,hogy csak én meg anya vagyunk vele mindig,de akkor is lehetett volna rendes gyerekkora.....Rendes családdal és egészségesen.-mondta halkan.

-Sajnálom a kishúgodat.-mondtam neki.Rám nézett.-Meg fog gyógyulni David.-mondtam holott tudtam ez nem biztos,hogy igaz,de reménykedni akartam a legjobbakban.

-Félek,hogy nem.-mondta olyan halkan hogy alig hallottam.Szerintem nem akarta ezt megosztani velem csak magának mondta.

Mégjobban hozzápréselődtem és olyan erősen öleltem ahogy csak tudtam.Mutatni akartam neki,hogy itt vagyok neki és támogatom.

-Jó testvér vagy.-mondtam.-Lily nem is kívánhatna jobb testvért nálad.

-Nem kellett volna elmennem turnézni amikor kigyógyult a rákból még kiskorában.Otthon kellett volna maradnom vele.-mondta.

-Ne hibáztasd magad.Csupán az álmodat élted.-mosolyogtam rá.

Halványan elmosolyodott.

Felnéztem az égre.

Igazán besötétedett már.

-Gyönyörűek a csillagok.-mondtam felfelé nézve.Több percig csendesen ültünk egymás társaságában míg végül ő is megszólalt.

-Igen.-mondta.Nem néztem rá csak az eget néztem.

Hirtelen megszólalt a telefonja.

-Igen.Igen.Odaadom.-mondta David majd a kezembe adta a telefont.-Kira az.-mondta amikor a fülemhez emeltem a telefont.

-Most nem térek ki arra hogy te este tízkor Daviddel vagy valahol.-szólt bele a telefonba.-Greta néni hívott hogy nem tud elérni téged.Azt mondta hogy ha sikerül elérnem téged mondjam meg hogy menj haza.-mondta.

-Oké.Oké.Indulunk.-mondtam.Daviddel leszálltunk az autójáról és beültünk.

-Aztán majd megmondod holnap mit is csináltatok ti ketten.-mondta Kira de inkább már letettem a telefont.

David vezetni kezdett,most már kicsit sem olyan gyorsan mint nemrég.

Az út csendesen telt csupán a rádióban szólt a zene halkan.

Kicsit elálmosodtam így pihentettem a szemeimet,de el is aludtam mert amikor magamhoz tértem akkor David próbált felébreszteni.

Kimásztam az autójából majd megköszöntem,hogy hazahozott.

-Rendben leszel?-kérdeztem tőle még álmos hangon.

-Igen.-mondta.

-Jó éjt.-mosolyogtam rá még egyszer utoljára.

-Neked is édes.-mosolygott rám vissza halványan.Megdobbant a szívem a becenév hallatán.Titkon mindig is szerettem,hogy így hív.

1994