Crystal Eyes(hun)▪Completed

19.

●David szemszöge●

Elég későre járt már.A nap már órák óta az égen ragyogott,Mads viszont még mindig nem ébredt fel.Nem tudtam hogyan fogja érezni magát amint felkel.Rosszul lesz?Hányni fog?Fog emlékezni arra mi történt?

-Ahh.-kapott Madelaine hirtelen a fejéhez.

-Mads?-végigsimítottam az arcán.-Hogy érzed magad?- kérdeztem miközben óvatosan segítettem felültetni őt.

-Furcsán.-válaszolta.-Mi történt?Hogy kerültem a szobádba?

-Fáj valamid?Nincs hányingered?-kérdeztem miközben megnéztem nincs-e láza.Rendes volt a testhőmérséklete,nem úgy mint tegnap este.

-Mi történt?-nézett rám összezavarodva.

-A lényeg hogy már jól vagy.-temettem az arcom a nyaka hajlatába és beszívtam a bőre édes illatát.Nem tudtam hogyan reagálna arra hogy bedrogozták.Elég nyilvánvaló,hogy semmire nem emlékszik.

Eszembe jutottak a vágások a kezén.

Elhúzódtam tőle és komoly arcot vágtam.

-Beszélnünk kell.-mondtam.-Magyarázd meg ezeket.-fogtam meg a kezét amelyiken a vágások díszelegtek.

Megremegtek a ajkai és nem nézett a szemembe.

-David én.....

-Miért?

-Nem...nemtudom.-mondta továbbra sem rám nézve.-Hülyeség volt.

Igen.Hülyeség volt.És nagyon meggondolatlan.Láthatólag ő sem tudott magyarázatot adni a cselekedeteire.Nem bírtam elviselni,hogy bántotta saját magát.

-Nézz rám.-mondtam neki.Nem nézett rám.-Nézz rám édes.-mondtam ismét.Rámnézett.Majdnem odavesztem a kék szemeiben amik belefúródtak a barna íriszeimbe.-Ígérd meg,hogy soha többé nem bántod magad.Ígérd meg nekem.-mondtam határozottan.

-Megígérem.-mondta majd lehajtotta a fejét.

Egyik kezemmel az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét,hogy ismét a szemembe nézzen.Megőrültem azoktól a nagy ártatlan kristálykék szemeitől.

A tekintetemet nem bírtam levenni a szájáról.

Nemtudtam mit csinálok.

Lassan közelebb hajoltam majd a szánk lágyan egymáshoz ért.

Igazán meglepődtem,hogy visszacsókol,a szívem erősen dobogott és szétáradt a testemben a boldogság.

Ajkaink lágy szinkronban mozogtak.

Még közelebb akartam őt tudni magamhoz,az ujjaim belevezettetem a hajába.

Tökéletes.-gondoltam.

Mígnem valami vészharang megszólalt a fejemben.

Mi a fenét csinálok?Tegnap bedrogozták én meg amint felkel megcsókolom.Nem ez így nem helyes.Csak barátként néz rám.Ez egy óriási hiba.Bizonyára még a drog hatása alatt van azért csókolt vissza.Hisz eddig ahányszor megcsókoltam sosem viszonyozta.Most is csak a drogok miatt.Véget kell ennek vetnem.

Elhúzódtam tőle majd egy pillanatra sem rá nézve kiviharzottam a szobából bevágva magam mögött az ajtót.Nem bírtam a szemébe nézni.

Olyan féregnek éreztem magam hogy kihasználtam őt.Az érzéseim vezettek ,rá pedig nem is gondoltam.Mekkora idióta vagyok!Hogy használhattam ki a nőt akit annyira szeretek?Hogy csinálhattam ezt meg vele tudva hogy még lehet maradt valamennyi benne a drogokból?

Idegesen mentem le a lépcsőn be a konyhába.Amint megláttam anyát próbáltam rendezni az önutálatot amit éreztem.

-Hogy van Maddy?-kérdezte mosolyogva.

-Jobban.-feleltem

-Ennek örülök.Veled mi van?-kérdezte aggódva.

-Akkora egy rohadék vagyok anya....-sóhajtottam.

-Mit műveltél?

-Inkább hagyjuk.-ráztam meg a fejem.-Lily ébren van?

-Nemtudom nézd meg.Közben vidd fel a reggeliteket.Kivételesen ehetsz a szobádban.-ha arra gondoltam hogy Madelaine közelében kell lennem azonnal zavarba jöttem.

-Nem lehetne hogy te felviszed neki?Én nem vagyok éhes.-mondtam.

Anya furcsán nézett rám.

-Rendben...Lehet a lány elmondja mit műveltél.-mondta majd elindult fel a lépcsőn Madelaine jól megrakott tányérjával.

●Madelaine szemszöge●

Mi a fene történt?-kérdeztem magamban.

Tekintetem le sem vettem az előbb bevágott ajtóról.

Mi történt?

Egy pillanatig azt hittem minden tökéletes most pedig David csak így itt hagyott.

Megbánta,hogy megcsókolt.

Megbánta.

Könnyek csípték a szemeim,de nem engedtem utat nekik.

Olyan régóta vágytam arra,hogy David megcsókoljon én pedig visszacsókoljam és elmondjam neki mennyire szeretem,de megbánta hogy megcsókolt.

A szivem kezdett apró darabokra törni.

Hülyeség volt azt gondolnom,hogy nem a legjobb barátjaként néz rám.

Mégis mit hittem?

Hogy lehetek ennyire naiv?

Miért vagyok olyan ostoba,hogy mindent beképzelek ami nincs is.

Buta.Buta.Buta Madelaine.

Most,hogy fogok a szemébe nézni tudva,hogy megbánta ezt a csókot?

Nemtudom,hogy fogok tudni normálisan viselkedni a közelében.

Eddig is nehezen ment,de most?!

A könnyeim lecsorogtak az arcomon.

Szégyelltem,hogy sírok,de hülyének és megbántottnak éreztem magam ebben a pillanatban.

-Jóreggelt.......-nyílt az ajtó.Gyorsan próbáltam letörölni a könnyeim.-Ó!Mi a baj drágám?-ült le az ágy szélére David anyukája.Láttam,hogy reggelit is hozott magával.

-Igazán nem kellett volna reggelivel fáradnia nekem.Így is elég gondot okoztam,hogy megint itt aludtam.-sóhajtottam.Nem akartam a terhére lenni.Így is sok gondja van szegény nőnek Lilyvel én pedig már harmadszor alszok itt random az engedélye nélkül.Igazán nem akarok rossz benyomást kelteni David anyukájának.

-Ne hülyéskedj kicsikém.Szívesen látunk itt bármikor.-mosolygott rám.-Most pedig mond el mi bánt.Tudok segíteni?-kérdezte.Láttam a szeretetet a szemében és ez mégjobban könnyeket csalt a szemeimbe.

-Nem...nincs baj.-mondtam.

-Mit csinált a fiam?-kérdezte.

-Ó semmit.David igazán nagyszerű barát.-mosolyogtam rá erőltetetten.

-Nézd...-nézett komolyan a szemembe.-Nemtudom mi folyik közted és a fiam között,de tudd,hogy fontos vagy neki.Nagyon fontos.Nem láttad az arcát amikor tegnap hazajött veled a karjában.Olyan volt mint egy rémült kisgyerek.Sosem láttam őt még ilyen rémültnek.-mondta.-Törődik veled.

-Én is vele.-mondtam.

-Most egyél.-állt fel az ágyról.

-Lemegyek.Nem akarom bekoszolni David szobáját.

-Csak nyugodtan egyél itt drágám.-mondta majd otthagyott a szobában a gondolataimmal.

Le szerettem volna menni,hogy ne okozzak nekik mégtöbb munkát,de aztán eszembe jutott,hogy akkor valószínűleg összefutnák valahol a házban Daviddel.

Amire jelen pillanatban nem álltam készen.

Gyorsan megreggelizek aztán megyek is haza amilyen gyorsan csak tudok.

Sietősen megreggeliztem majd megágyaztam,miközben zavarba jöttem a ruhámtól.Az volt rajtam amit tegnap este a bulira vettem fel.És engem most így látott David és az anyukája.Most kitudja mit gondolhat rólam David anyukája.

Ilyen ruhában itt kötök ki a fia ágyában.Na szép mondhatom.

Óvatosan kilestem az ajtón,hogy nincs e a folyosón David de nem láttam.Lassan leindultam a lépcsőn a tálcával a kezemben amin a reggelim volt.

Majdnem kiejtettem a tálcát a kezemből amint megláttam Davidet a kanapén ülni,miközben a szemei az enyémekbe mélyedtek.

-Öhm...hol is van a konyha?-kérdeztem kínosan.David felállt majd kivette a tálcát a kezemből.Ezúttal nem nézett rám csupán eltűnt pár másodpercre.Ez idő alatt beleléptem a tegnap esti cipőimbe.

Mire kiegyenesedtem ismét láttam,hogy engem figyel.

Elpirultam.

-Tegnap este nem volt alkalmam elmondani,de.....nagyon szép vagy ebben a ruhában.-mondta.

Az arcom mégsötétebb rózsaszín árnyalatúvá vált.

-Köszönöm.-mondtam a számat rágcsálva.-Anyukád?-kérdeztem.Szerettem volna megköszönni a reggelit mielőtt hazamegyek.

-Lily rosszul érezte magát.Bevitte a kórházba.

-Micsoda?-kérdeztem.-Akkor te miért vagy itt és nem a kórházban ha a kishúgod rosszul van?-néztem rá.Csak azt ne mond hogy miattam maradtál.Csak azt ne mond hogy miattam maradtál.

-Nem engedlek ki ilyen ruhában az utcára.-mondta mire elakadt a lélegzetem.-Hazaviszlek.Aztán bemegyek a kórházba.

Dühösen fújtattam,hogy én miattam aggódik és nem a húgáért.

-Menjünk.-mondtam.

XxxxxxxxxxxxX

Ilyen kínos autózásban sem volt még részem.

Egy árva szót nem szóltunk egymáshoz,és érezhető volt a feszültség köztünk.

Néha éreztem,hogy rám pillant,így én nem néztem rá.Elég vörös volt már az arcom így is.

-Mads....-parkolt le a házunknál.Ránéztem.-Arról a csókról...-kezdte,de félbeszakította a telefonja csörgése.-Egy pillanat ezt fel kell vennem.-mondta majd a füléhez szorította a készüléket.-Mond mi van anya....Oké,odamegyek,de jól van?-kérdezte David a telefonból.

-Letette.-mondta.Az érzelmek az arcára voltak írva.

Ideges,zavart,és aggódó volt.

Nyúltam a kilincshez,hogy minél hamarabb menni tudjon.

Már lenyomtam a kilincset amikor elkapta a másik kezem.

-Gyere velem kérlek.-nézett rám.Bólintottam.Nem tudtam volna nemet mondani neki.Aggódtam érte és a kishúgáért is.

-Mit mondott anyukád?-kérdeztem amikor már a kórház felé vettük az irányt.

A kezei megfeszültek a kormányon,egészen elfehéredtek a kezei.

-Csak,hogy siessek a kórházba....de hallottam a hangján,hogy baj van.......-mondta halkan miközben gyorsított.

Pár perc múlva a kórház előtt álltunk.

David sietősen ment előre míg én ahogy csak tudtam követtem.

David a recepcióstól kérdezte hol van a húga míg én körbepillantottam és meglehetősen sokan néztek engem.

Fenébe,hogy eljöttem ilyen ruhában egy kórházba,de hát nem volt időm átöltözni.

David is észrevette,hogy meglehetősen sok a bámuló mivel megfogta a kezem,úgy indultunk meg a bizonyos ,,217" kórterem felé.

Amint odaértünk egy orvos állt az ajtó előtt.

-Ön David?-kérdezte az orvos.

David bólintott.

-Mi van a húgommal?-kérdezte megtört hanggal.

Az orvos láthatólag kényelmetlenül érezte magát.

-Nagyon sajnálom David.A húga haldoklik.

1330