●Madelaine szemszöge●
-Ne legyél ilyen makacs.Valld csak be!
-Kira fejezd be!-morogtam neki halkan.
-Nem fejezem be.Mert úgyis igazam van.-mondta ő is halkan.
A suliban ültünk csütörtök délelőtt magyar órán és csak csesztetett már napok óta Daviddel kapcsolatban.
Pár napja voltunk a díjátadón és azóta is isteníti a közös képeinket meg,hogy mennyire összeillünk.
Ezt a magazinok is mondták akik ezen csámcsogtak pedig David határozottan megmondta,hogy csak barátok vagyunk SEMMI TÖBB.
És ezt Kira sem érti felfogni.
Folyamatosan azzal zaklat,hogy valljam már be,hogy oda vagyok Davidért,de ez nem igaz.
Oké vonzódok hozzá egy kicsit,de egyáltalán nem vagyok oda érte.
Kikérem magamnak.
-Egyszer úgy is be kell vallanod magadnak!És nekem!Meg Davidnek!
-Mi van velem?-szólalt meg David halkan.
-Semmi.-vágtam rá egyszerre Kirával.Dühösen rá néztem jelezze,hogy ezt azonnal hagyja abba.
XxxxxxxxxxX
Annyira elegem van már most ebből a kibaszott napból.
Esett megin az eső.Be van borulva.A kémia tanár megmondta,hogy holnap engem fog feleltetni.Sok van tanulni holnapra.Mehetek dogákra tanulni és beszámolót készíteni törire vagyis itt kell maradnom a könyvtárban.Pedig semmi kedvem jó sokáig itt maradni de hát muszáj lesz.Ha a tanár valami hasonlóságot is lát a beszámoló és az internet között akkor már egy jeggyel rosszabbat is ad.Ezek a könyvek meg ősrégiek.
-Délután maradsz velem a könyvtárban?-kérdeztem Kirát.
-Nem megy.Még van ma drámaköröm.
-Jajj igaz nekem is van rajzom.De utána?-kérdeztem.
-Szerintem sokáig fog tartani mert most nagy előadást gyakorolunk és nagyon az elején vagyunk.Bocsi.Ugye nem haragszol?-nézett rám bociszemekkel.
-Á,dehogy.Majd megoldom akkor egyedül.
-Ha gondolod hívhatod magaddal Davidet.-mondta a szemöldökét vonogatva.
-Kösz nem.-mondtam neki.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Az agybaj kapott már el este hatkor.Már három órája ültem az iskola könyvtárában amire végeztem a történelemmel.Hulla fáradt voltam.Már a könyvtáros küldött ki de szerencsére már kész voltam.
Összehúztam magamon a vékony blúzom amit reggel felkaptam mert nem tűnt hidegnek,de így estére eléggé rossz idő lett.Kicsit fújt a szél.A felhők szinte minden fényforrást eltakartak és nagyon úgy nézett ki,hogy hamarosan elkezd esni az eső.
Sietősen kisétáltam a suliból és elindultam hazafelé.Ma reggel gyalog jöttem nem volt kedvem deszkával jönni.
Sietősen lépkedtem.Elég ijesztő volt ilyen időjárásban egyedül sétálni úgy,hogy bármelyik percben leszakadhat az ég és meg is ázhatok.
Már csupán három utcányira lehettem a házunktól.
-Hova sietsz ennyire?-szólított meg egy hang mire kirázott a hideg.
-Te követtél?-kérdeztem tőle.
Már nagyon haza akartam menni.
-Csak épp megláttalak.-Magamban mondtam volna hogy na persze,de inkább nem szóltam.Nemtudtam Adam mit akar tőlem.Egyáltalán miért szólt hozzám.Hisz utál.
Hátat fordítottam neki és folytattam az utamat.Megragadta a kezemet.Megijedtem.
-Beszélgessünk még.-vigyorgott rám.
-Eressz el!-szóltam rá.
-Mer mi lesz ha nem?-kérdezett vissza.
-Akkor sikítok!-gyenge fenyegetés és haszontalan is hiszen nem éppen egy olyan környéken voltunk ahol csak úgy kijönnek a szomszédok segíteni bármi van.Az utcán sötét volt.Minél hamarabb szerettem volna Adamtől szabadulni.-Engedj el.Csak haza akarok menni.-néztem rá könyörgően hátha elengedi a karomat ami a szorításának köszönhetően már elkezdett tompán sajogni.
-Előtte még szórakozzunk kicsit.-vigyorgott majd magához rántott és megcsókolt.Elrántottam a fejem.A szabad kezemmel felpofoztam és ágyékon térdeltem.
Eltorzult az arca majd elengedte a karom mire én futásnak eredtem.
-TE KURVA !-vetette rám magát mire előreestem a betonra.A hajamnál fogva felrántott.Sikítottam.
●David szemszöge●
-Akkor sziasztok!-mondtam a többieknek kifulladva.
Még sosem tartott ilyen sokáig a fociedzés.
Egészen már három órája kínzott minket az edző mert berágott valakire ezért rajtunk vezette le a feszültséget.
Már a legtöbben hazamentek,de én még ott letusoltam.Nem akartam beállítani anyához ilyen későn mint egy büdös kutya.Már csak páran maradtak az öltözőben.Köztük Scott és még páran akikkel azért kijöttem.
Beindítottam a kocsimat és gázt adtam.Csupán arra vártam,hogy végre hazaérhessek és ledőlhessek aludni.Fárasztó volt ez a nap.Alig figyeltem a kinti történésekre,de aztán megláttam már messziről,hogy két ember épp dulakodik.Gondoltam nem az én dolgom rendezzék le egymás között.Aztán megláttam,hogy abból az egyik fél egy nő!
Rátapostam a gázra.Ahogy egyre közelebb haladtam láttam ahogy a nőt felpofozza a férfi,a nő pedig a falnak esik majd lecsúszik a földre.Túl sötét volt ahhoz,hogy meg tudjam mondani kik azok.De mindenképpen segítenem szerencsétlenen és elgyepálni azt a mocskot aki képes verni egy nőt.
Amikor már közel voltam kipattantam az autómból a motort le se állítva úgy közeledtem feléjük.Az autóm fényszórói megvilágították a két embert.A férfi felém nézett.
Adam.
Adam az.
Hogy képes bántani egy nőt?
A nőre néztem.
Amikor egy pillanatra felém pillantott minden gondolat kiment a fejemből,lélegzésem is megállt.Nem akartam elhinni.
Nem hittem a szememnek,hogy az Madelaine aki a földön ül.
Adam felé fordítottam a tekintetem.A düh végicikázott az egész testemen majd rávetettem magam Adamre.Ott ütöttem ahol csak bírtam.
-TE SZEMÉT ÁLLAT!-ordítottam az arcába amikor lefejeltem.Az orrából csorogni kezdett a vér.Gyomron rúgtam nem egyszer.Az öklömből csorogni kezdett a vér,de ez sem érdekelt.Nem bírtam leállni annyi düh szaggatta szét belülről a belsőmet,vörös köd volt előttem.Addig míg meg nem hallottam....a sírást.
Madelaine sírását.
Soha nem hallottam őt még sírni.
Embert nem hallottam még így sírni.
Adamet a pólójánál fogva felrángattam a földről és egészen közel húztam az arcomhoz.
-Ha csak meglátlak a közelében....-néztem rá fenyegetően.-Ha csak meglátom,hogy őt nézed...ha csak egy pillantást is vetsz rá.....MEGÖLLEK.Megértetted??-ordítottam az arcába mielőtt ellöktem volna magamtól.Megbotlott aztán a másik irányba kezdett el sántikálni.Szerencséje,hogy ennyivel megúszta.
A síró Madelaine mellé siettem és letérdeltem mellé miközben próbáltam felmérni mennyire sérült meg.A düh és az aggódás váltakozott bennem.
A vékony blúz ami rajta volt több helyen is szét volt szakítva a haja össze vissza állt a blúzán ott voltak a hajszálai.Az arcát nem tudtam szemügyre venni azt takarta miközben sírt.A gyomrom összeszorult a sírását hallva.
Levettem magamról a pulcsimat és áthúztam a fején.Fel sem nézett csak tovább sírt,de amikor megsimítottam a fejét összerezzent.
-Semmi baj.....Csak én vagyok.
-mondtam halkan.Nem nézett rám,továbbra is sírt.Az egész teste reszketett.A térde alá nyúltam és a karomba vettem.Figyeltem rá nehogy összevérezzem a kezemmel.Egy pillanatra rám nézett.A tekintetétől kirázott a hideg.
Annyira elveszettnek tűnt.
Kinyitottam az anyós ülés ajtaját,beültettem és becsatoltam.
Megkerültem az autót és beszálltam.
Miközben elindultam másodpercenként néztem rá,hogy rendben van-e.Tudtam,hogy nem mert láttam ahogy az arcán patakzanak a könnyek és az arca egyik fele mintha kicsit fel lett volna dagadva.Kitudja milyen erősen pofozta meg az a rohadék.Esküszöm ha csak meglátom a közelében megölöm.
Leparkoltam a házunk előtt.Szó sem lehetett arról,hogy most ne legyek mellette.
Ismét megkerültem az autót és a karomba kaptam őt ismét.Reszketett még mindig amit egyáltalán nem csodáltam.
Az arcát a tenyerébe rejtette.Nem értettem miért takarja előlem.
Kinyitottam az ajtót.
Anya akkor jött le a lépcsőn a szemei elkerekedtek amint megláttak minket,már készült mondani valamit amikor megráztam a fejem.Felvittem Madelainet a szobámba és leültettem az ágyra.
-Hozok vizet rendben?-kérdeztem.Bólintott.-Mindjárt itt vagyok.-mondtam majd gyorsan lesiettem a lépcsőn.Egy pillanatra sem akartam ebben az állapotban magára hagyni.
Anya a konyhában volt.
-David mi folyik itt?-kérdezte miközben egy poharat megtöltöttem vízzel.
A nyakamon rángatózni kezdett az ér.
-Itt aludhat ugye?-kérdeztem de csak udvariasságból.
-Úgy is itt alszik.Nem bánom,de mond el mi történt.-nézett rám majd a kezembe adott egy csomag jeget a kezemre.
-Egy kibaszott elmebeteg rohadék....-nagyokat fújtattam.-.....bántotta........meg akarta........meg akarta..majdnem......-nem bírtam kimondani.
-Jézusom!-anya tudta mire gondolok.A szája elé kapta a kezét.-Segíthetek bármiben?
-Nem.Megoldom.Nem hagyom,hogy bárki bántsa őt.Soha többé nem hagyom.-mondtam majd a pohárral visszamentem a szobámba.
Benyitottam.Madelaine az ágyon ült amint beléptem felállt.Letettem a poharat a mellettem lévő polcra és jól is tettem mert Madelaine szinte letepert.Olyan szorosan ölelt,hogy el sem akartam hinni.Átfogtam az aprócska reszkető testét és ugyanolyan szorosan öleltem.Soha nem akartam elengedni.
Hosszú percek múlva húzódott csak el tőlem és nézett fel rám a kisírt szemeivel.
Rekedt hangon szólalt meg.
-Még meg sem köszöntem.-mondta.-Annyira köszönöm David.
-Nincs mit megköszönnöd.
-De van!Ha nem jössz arra akkor Adam meg....
-Ki ne mond!-szóltam rá.Nem bírtam hallani azt a szót.
-Köszönöm.-mondta és a szemei újra megteltek könnyekkel.
Ismét magamhoz öleltem.A hátát simogattam nyugtatásképpen.Nem csak őt akartam megnyugtatni hanem magamat is.Még mindig meg akartam ölni Adamet azért amit csinált és amit csinálni akart...az a rohadék.-Mi van ha újra megpróbálja?Ha nem mehetek már sehova anélkül,hogy félnék?-kérdezte ijedten.
-Nem kell félned.Nem hagyom,hogy bántódásod essen.Soha többé nem fogom hagyni érted?-kérdeztem mélyen a szemébe nézve.Óvatosan bólintott,de láttam hogy nem van teljesen meggyőződve.-Igyál kicsit.-adtam a kezébe a vizet.Inni kezdett.Néztem ahogy egyre nagyobbakat kortyol majd amint végzett visszatette a poharat a polcra.A tekintete a kezemre tévedt és elkerekedett a szeme.Kivette a kezemből a jeget és óvatosan rátette a másik kezemen lévő vöröslő bütykeimre.Felszisszentem a hirtelen jött csípő fájdalomtól.Nem nézett a szemembe úgy tartotta ott a jeget a kezemen míg a kezével fogta az én kezemet.Kényszert éreztem,hogy végigsimítsak a csodálatos bőrén,de tudtam hogy nem tehetem.Nem lenne helyénvaló.
-Tudnál adni valamit amiben aludhatok?-nézett rám fel pár pillanat múlva amikor végzett a kezemmel.
-Persze.-mosolyogtam rá.A szekrényemhez léptem és kikaptam egy otthoni hosszú újjú meleg pólómat.A kezébe adtam majd megmutattam neki hol a fürdő,hogy nyugodtan tusoljon le.
Visszamentem a szobámba és átöltöztem.Nem is olyan rég én úgy is tusoltam.
Az ágy szélén ültem és gondolkodtam.
Nem hagyom,hogy az a mocsok a közelébe menjen.Az sem érdekel ha Madelainenak már elege lesz belőlem,de biztosan nem fogom egy percre sem egyedül hagyni.Istenem....fogalmam sincs mi lett volna velem ha baja esik.Nem bírtam volna ki kínok között látni.Már a gondolat is fájt.
-David?-lépett be a szobámba Madelaine.Kicsit elmosolyodtam ahogy ebben a felsőmben is elveszett.-Tessék a pulcsid.-adta a kezembe a pulcsim amit nem olyan rég áthúztam a fején.A saját ruháit leterítette a szobámban található székre.Kicsit tanácstalanul ácsorgott a szobám közepén.Észbe kaptam és azonnal felálltam az ágyról.
-Ha bármire szükséged lesz csak szólj oké?A melletted lévő szobában leszek.
-Nem aludnál itt velem?-kérdezte halkan.Semmi mást nem tettem volna szivesebben.-Csak mert nem akarok egyedül aludni és....
-Persze.Maradok.-mondtam.
Arrébb léptem az ágytól.Lassan odasétált,majd beljebb húzódott az ágyon.Mellé feküdtem és én is betakaróztam.
-Jóéjt.-mondtam neki.
-Jóéjt.-hallottam a hangját.A fal felé volt fordulva így az arcát nemláttam.
A plafont kezdtem el bámulni.
Hosszú percek után meghallottam Madelaine hangját.
-Alszol?-kérdezte halkan.
-Nem.Te?
-Nemtudok.-mondta majd felém fordult.
-Gyere ide..-néztem rá kedvesen.-Nem harapok.-kacsintottam rá.Halvány mosoly jelent meg az arcán majd közelebb jött.
Nem volt elég közel,de távol sem.Szerettem volna neki meghagyni a személyes teret főleg a mai után.
Puszit nyomtam a feje búbjára és reménykedtem,hogy fog tudni aludni.
●Madelaine szemszöge●
Hátat fordítottam neki és folytattam az utamat.Megragadta a kezemet.Megijedtem.
-Beszélgessünk még.-vigyorgott rám.
-Eressz el!-szóltam rá.
-Mer mi lesz ha nem?-kérdezett vissza.
-Akkor sikítok!-gyenge fenyegetés és haszontalan is hiszen nem éppen egy olyan környéken voltunk ahol csak úgy kijönnek a szomszédok segíteni bármi van.Az utcán sötét volt.Minél hamarabb szerettem volna Adamtől szabadulni.-Engedj el.Csak haza akarok menni.-néztem rá könyörgően hátha elengedi a karomat ami a szorításának köszönhetően már elkezdett tompán sajogni.
-Előtte még szórakozzunk kicsit.-vigyorgott majd magához rántott és megcsókolt.Elrántottam a fejem.A szabad kezemmel felpofoztam és ágyékon térdeltem.
Eltorzult az arca majd elengedte a karom mire én futásnak eredtem.
-TE KURVA !-vetette rám magát mire előreestem és a betonra estem.A hajamnál fogva felrántott.Sikítottam.
Felpofozott.
Eleredtek a könnyeim az égető fájdalomtól.
Próbáltam szabadulni,de egyszerűen nem ment.Nem voltunk egy azon súlycsoport,kétszer olyan erős és nagy volt mint én.
-Hagyj békén....kérlek.-kezdtem el sírni végül.Nem szoktam csak úgy sírni,de amint meghallottam a felsőm többszörös szakadását már nembírtam tovább.Belegondoltam mit fog csinálni és foggal körömmel próbáltam ellenkezni de csak újanb pofonokat kaptam amitől sajgott az arcom.-Ígérem nem szólok senkinek csak most mehessek haza kérlek....-a válasz erre egy újabb pofon volt.
Lélekszakadva ültem fel és csak úgy kortyoltam a levegőt.A mellkasom gyorsan emelkedett.
-Shh.-David felé fordultam.Felébredt a zihálásomra.Magához húzott.A mellkasába fúrtam a fejemet és átöleltem.Biztos támasztékra volt szükségem ahol tudom,hogy biztonságban vagyok.-Semmi baj...-mondta halkan.Teljesen belesimultam az ölelésébe.Neki elhittem,hogy minden rendben van.
-Félek.-mondtam ki halkan.Sosem mondom senkinek ha éppen félek valami miatt.Mégis úgy éreztem ezt el kell neki mondanom.
-Tudom.De itt vagyok.-mondta.A lélegzésem kezdett lassulni és újra erejét vette rajtam a fáradság.David velem együtt visszadőlt az ágyra anélkül,hogy én ezt nagyobb részt érzékeltem volna.
Nem mentem tőle távolabb.Ugyanolyan közel feküdtem hozzá és jó érzés volt közvetlenül mellette lenni.A fejem a válla hajlatában volt,a feje az enyémen nyugodott.Alig volt köztünk hely,de nem bántam.Az egyik karjával ölelt engem.Valami fülbemászó dallamot kezdett el dúdolni.Szép lassan visszaaludtam.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
A telefonom kurvahangos csörgésére ébredtem.Gyorsan felültem és lenyomtam,de Davidet még így is sikerült felébresztenem.Az órámra pillantottam.Sietnem kell haza,hogy át tudjak öltözni aztán átpakolhassak suliba.Kipattantam az ágyból.
-Hova mész?-kérdezte David álmos rekedt hangon.
-Sietnem kell.Haza kell mennem,hogy át tudjak öltözni aztán át kell pakolnom a táskám a mai napra és el is kell indulnom.-hadartam sietősen míg felrángattam a zoknimat a lábamra.
-Ma nem mész be.-mondta.Felé kaptam a fejem.
-Nem akarok hiányozni.Három órán át csináltam azt a hülye beadandót.-mondtam.
-Ma nem mész be.A tegnapiak után nem mész be ma.Érted?-nézett rám.Az arca komoly volt.Nem érte meg ellenkezni vele.És igaza volt.Jobb ha ma nem megyek be.
-Rendben.De attól még haza kell mennem.-mondtam.
-Nyugodtan maradj reggelire.-ajánlotta fel.
-Igazán nem szükséges David.Már így is eleget tettél.-mosolyogtam rá halványan.
-Maradj.-nézett rám könyörgően.Sokkal többel tartoztam neki egy egyszerű reggelinél.
-Rendben.Csak átöltözöm.-mondtam.
-Minek?
-Hát hogyhogy minek?Nem flangálhatok anyukád előtt egy pólóban.Ráadásul a tiédben.-kezdtem magyarázni.
-Pedig jól áll.-kacsintott rám.Őszintén elmosolyodtam.Már rájöttem,az a célja hogy még véletlenül se emlegesse a tegnapit és jó kedvre derítsen.
Odamentek hozzá és lehajolva megöleltem.Meglepődött.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte.
-Mert ilyen kedves vagy velem.-mondtam majd magamra rángattam a nadrágomat.Nem akartam lemenni David anyukájához és kishúgához a tegnapi szakadt blúzban.Abban haza sem állíthattam.Majd otthon megszabadulok tőle.David hosszú újjú pulcsiját megkötöttem a derekamon,így már nem úgy néztem ki mintha egy krumplis zsák lenne rajtam.
-Rendbe hozom magam a fürdőben.-mondtam.
-A mosdó alatt van bontatlan fogkefe.-mondta még utánam.
A tükörbe nézve elborzadtam a tükörképemtől.
A hajam egy kóc volt,de az arcommal volt a baj.
A fele fel volt dagadva.Nem nagyon,de annyira,hogy látszódjon.Minden beugrott a tegnapról.Nyeltem egyet.Mit mondjak Greta néninek ha ilyen fejjel megyek haza?Nem akarok ebből nagy ügyet csinálni...
Elkészülődtem majd visszamentem David szobájába.Ott ült és rám várt.
Lesétáltunk a lépcsőn.Az anyukája azonnal elénk perdült.
-Jól aludtál édesem?Szereted a rántottát ugye?-kérdezte tőlem.Zavarba jöttem a kedvességétől.
-Öhm...igen szeretem,de igazán nem kellett volna fáradoznia.
-Ugyanmár!Menjetek üljetek le.-David odavezetett az asztalhoz majd helyet foglaltunk.
-Szijaaaa.-jött oda Lily.Még a kis kendővel a fején is csodaszép volt.Annyira sajnáltam őt,hogy beteg.
-Szia.-mosolyogtam rá.
-Daviddel aludtál?Együtt vagytok?
-Nem.-mondtuk Daviddel.
-Biiiiiztoos?-kérdezte gyanakvóan.Olyan aranyos volt az édi arca.
-Biztos.Csak barátok vagyunk Lily.-mondta David.Kicsit összeszorult a mellkasom.Igen.Csak barátok vagyunk...még akkor is azok leszünk ha én egy kicsit többet is kezdek érezni barátságnál.Végül csak rájöttem,hogy Kirának igaza van.Kedvelem Davidet.Jobban mint kellene.Azt hiszem erre a tegnap és a ma hajnal között jöttem rá.
2493
YOU ARE READING
Crystal Eyes(hun)▪Completed
Teen Fiction-Mi bajod van David?-kérdeztem tőle széttárt karokkal.Közelebb lépett hozzám,a falhoz szorultam. -Te vagy a bajom!-mondta furcsa csillogással a szemében.Kezeivel megtámaszkodott két oldalt a fejem mellett ezzel csapdába zárva engem.Vártam a következ...
