Destiny II - A száz lélek [✔]

Ötödik fejezet

Dermedten álltam, és néztem azt az írást, ami a mellkasukon volt. Hihetetlen számomra, hogy ők tetováltatták a nevem a mellkasukra, hisz.. Hiszen családjuk van, és gyerekük.
 - Tudod - felnéztem Hoseokra. - attól, hogy feleségünk és gyerekeink vannak, még szerethetünk téged. - Megrándult az arcom az utolsó szavára.
 - Hányszor mondjam még el nektek? - szűrtem a fogaim közt. - A csók semmit nem jelent. - Láttam rajtuk, hogy ezzel megbántottam őket, de muszáj. Muszáj még, ha saját magam is sebzem. Nem maradhatnak mellettem, nem tudhatják, hogy ki vagyok én. - Takamori Genji a nevem, és nem Destiny. Ti kértétek, én megtettem. Ennyi - hátat fordítottam, hogy elmehessek, de egy test nem engedett el. Wonho átölelte a derekam, homlokát a hátamnak döntötte, és csak szorított magához, amitől éreztem, hogy a könnyeim folyni fognak.
 - Kérlek.. - rekedt sírós hangja egyáltalán nem segített rajtam. - Kérlek, még ha ezt is állítod, még ha koloncnak is tartasz minket. - Alsó ajkamba haraptam, hogy nehogy olyat mondjak, ami elárulna engem. - Ezt a napot hadd tölthessük veled.
 - Nem vagy-
 - Nem érdekel! - kifakadásán összerezzentem. - Nem érdekel, hogy Genji vagy. Csak hadd tudhassuk legalább a testét magunk mellett. - Hátra néztem a vállam felett, de még Hoseok is könnyes szemekkel nézett rám. Sóhajtva túrtam a hajamba, de végül beleegyeztem. Csak egy nap, abba még én se halok bele, vagyis reméltem.
 - Felhívom Jacksont - nem reagáltam, csak tűrtem, hogy újra mindketten fogták a kezemet, akár akkor.
 - De hova menjünk? - Wonho előrébb hajolt, felváltva nézett ránk.
 - Szerintem előbb egy kávézóba - csak a szemeimet forgattam rajtuk. Semmit nem változtak, semmit. Huszonöt évesek és ugyan olyan bújósak, felelőtlenek, s vonzóak. - Jackson? - Félszemmel Hoseokot néztem. - Oda tudnád adni neki? Most ne érdekeljen téged Minseo, csak add oda neki! - elég gorombán beszélt a nővel, aki szerintem Jackson felesége.
 - Nem kedvelitek? - fordultam Wonho felé.
 - Nos, a feleségeink azok legjobb barátnők, de Minseo az elég birtokló fajta. Mindig tudni akarja, hogy Jackson hova megy és kivel lesz - rántott vállat. Hümmögve fordítottam előre a fejem. - És neked? - Értetlenül néztem rá. - Neked van feleséged? - fejemet ráztam.
 - De nem zavar titeket, hogy a nyílt utcán vagyunk? - egyedül Wonho válaszolt, mivel Hoseok még mindig telefonált, és elég ideges volt.
 - Nem - mosolygott fel rám. - Egyedül miattad nem zavar minket. - Erősített az ujjai szorításán, amitől megdobbant a szívem. Azt hiszem mégse kellett volna beleegyeznem. Amint elválnak az útjaink, én fogok sérülni. De ezek után mi lesz velem? Ők tovább élik a mindennapjaikat, én meg szenvedni fogok ez a nap után. Magam mellett tudhatom őket, érinthetem őket. És én barom még meg is csókoltam őket, ami miatt még inkább vágyakozni fogok irántuk. És ezen még Matt se segíthet, sőt újra visszautasítást fog kapni tőlem. Mert lehet, hogy Jabal lelke, de attól én még e három fiút szeretem.
  Hirtelen rántásra felkaptam a fejem, de csak ekkor láttam, hogy már egy kávézó ajtaján léptünk be. Hoseok elengedte a kezemet, és a pultoshoz sétált, addig Wonho a kezemnél fogva húzott egy bokszhoz, majd a vállamnál fogva lenyomott középre. Megint az a rohadt közép hely. Wonho leült mellém, és a másik oldalamra pedig Hoseok, de mindkettő mosolygott. Már a mosolyukért megérte az egész.
 - Köszönjük - fejemet ráztam, erre kuncogni kezdtek.
 - És mióta vagytok házasok? - felhúzott szemöldökkel néztek rám. - Mert a gyerekek öregebbnek tűnnek, mint... - Majdnem elszóltam magam!
 - Nekem és Jacksonnak kettő gyerekünk van, de.. - összenéztek, amit értetlenül néztem végig. - Legkisebb gyerekem van csak Yumitól. - Motyogta Hoseok. - A legidősebb az nyolc éves - hitetlenkedve néztem rá. Ha nyolcéves. Akkor ők is? Ők is megtették velem? Megcsaltak?! Mégse róhatom rájuk, hisz én is megcsaltam őket Jaballal.
 - Az én gyerekem is nyolc éves - Wonhora kaptam a tekintetem. – Bár Jacksont nem irigylem. - Kuncogott. - Attól az embertől van gyerekünk kit szeretünk, de Jacksonnak ikrei lettek - erre mindketten halkan nevettek. - Szegénynek rosszabb volt, mint nekünk kiknek egy gyerek volt.
 - Mindhárman megcsaltátok azt, akivel összekevertek? - kérdeztem halkan. Halvány mosollyal a fejüket rázták, amin összezavarodtam.
 - Tőle vannak - kerekre nőtt szemekkel néztem rájuk felváltva.
 - Mi van?! Egy.. - hitetlenkedve bámultam magam elé. - Egy férfitól, hogy lehet gyereketek? - Ez abszurdum!
 - Mi magunk se tudjuk, de nem is olyan terhesség volt, mint egy nőnél. Nem volt nagy hasunk, és nem is úgy szültünk - alig tudtam elhinni. Sőt el se hittem az egészet. Csessze meg! - Először nem értettük, hogy miért eszünk olyan sokat, sőt rengeteg édességet ettünk. De az is furcsa volt, hogy a hasunkon egy tigris fej volt, így apáék elvittek minket az orvoshoz.
 - Valójában - Wonhoról Hoseokra néztem. - lassan kilenc évesek lesznek, mivel karácsony estéjén születtek meg.
 - Igazi karácsonyi ajándékok - mondták ki egyszerre, de én azóta teljes sokkba kerültem. Gyerekek, tőlem. Egy férfitól, gyerekek. Három fiúnak adtam gyereket? Mi a fasz?!
 - Hé! - oda kaptam a fejem, és Jackson sietett felénk vigyorogva. Leült Wonho mellé és az asztalra könyökölve nézett ránk, de nem szólalt meg míg a pincér nem ment el. - Végre bevallotta? - Izgatottan ivott bele a teájába, de én dermedten néztem rá. Ikrek. Jacksonnak ikrek. - Mi a baj?
 - Elmeséltük neki, hogy Destől vannak valójában a gyerekeink - o-t formált az ajkaival Hoseok szavaira.
 - Megszenvedtem velük, el is ájultam, de megérte - mosolyogva bámult a teáscsészébe.
 - Hogy.. - kérdőn néztek rám. - Hogyan születtek? - Egymásra néztek majd rám.
 - Míg terhesek voltunk bemehettünk ahhoz a fához, ami ő hozzá volt kötve - Hoseok elengedte a kezemet, és az asztalra könyökölt, ujjai köré fogta a csészét. - Öt hónapnyi terhesség míg bemehettünk hozzá, de nem voltunk egész nap ott. Mégis a karácsonyestét ott akartuk tölteni a fánál, hogy annyival is közelebb legyünk hozzá. De, amikor éjfélt ütött az óra, valami rávett minket, hogy a vízbe menjünk. Azóta se tudjuk, hogy mi, vagy ki miatt, de mi belementünk. És alig voltunk benne pár percet irdatlan hasi fájdalmaink voltak. - Hűlten hallgattam a mondandóját. - Annyira fájt, hogy a partot markoltuk kezeinkkel, de valami elkapta a bokánkat. A víztől a pólónk felhúzódott, e végett tisztán láttuk, ahogy a tigris fej lassan csiga vonallá formálódott, és.. - mély levegőt vett, majd kifújta. - Lehetett látni, ahogy a csigavonalon keresztül megszületnek.
 - De míg nekik csak egy volt, nekem kettő. Így én tovább maradtam lent a vízben, és a fájdalomtól elvesztettem az eszméletemet - mosolygott rám Jackson. Döbbenten néztem végig rajtuk, de mindhárman mosolyogtak rám.
 - De akkor.. Mikor fogantak meg, vagy hogy..? - kérdeztem halkan.
 - Nem tudjuk, bár van egy elméletünk, hogy a születésnapjára tervezett kiránduláson. Előtte is elélvezett bennünk, de akkor volt, hogy egymás utáni napon kétszer is megtette, habár háromszor. Ha figyelembe vesszük a két egymás utáni szeretkezést, egy nap - magyarázta Wonho. Basz...! Igaza volt. Egyszer amikor a kórházban tettük meg, utána rá másnapra amikor a játékokat adtam nekik, és persze amikor másodszorra is megtettük. Sokkoltan támaszkodtam az asztallapra, és csak bámultam magam elé. Az nem lehet, lehetetlenség. Nem igaz, hogy ennyire Misztikum világban legyek, hogy ők terhesek legyenek tőlem. Hiszen nem vagyok én senki...
  A felismerés olyan hirtelen jött, mintha villám csapott volna belém.
"Istenség leszármazottja." Olvastam már olyan könyveket, hogy egy isten bárkit megtud termékenyíteni, legyen nő vagy férfi. De csak leszármazott vagyok, nekem nem lehet ilyenem. Vagy lehet? Mégis lehet, hisz itt van a bizonyíték. De én erről miért csak most tudok? Matt nem tudta volna? De hát a csoportról is tudott.
 - Mennem kell! - felpattantam, és Hoseokot hónaljánál fogva a helyemre ültettem, és kifutottam a kávézóból, de sajnos hallottam, hogy utánam kiabáltak. Mégse foglalkoztam vele, csak futottam előre. Úton átvágva majdnem elütött egy autó, de nem érdekelt, csak minél hamarabb haza akartam érni. Ha ő valóban tudott róla, akkor nálam leírta magát, teljesen. Hiszen ez nem játék csessze meg! Gyereket adtam nekik, azt cserben hagyom őket? Ez valami vicc?!
  Lefordulva a ház utcájába megszaporáztam a lépteimet, több embernek is neki mentem. Utánam kiabáltak, szidtak engem, mégse tudtak meghatni vele. Berontottam a ház ajtaján, mire láttam, ahogy Matt megugrik.
 - Wald Matthias! Egy kurva okot mondj, amiért ne verjelek szét! - szapora lélegzetvétellel közelítettem felé, de ő úgy hátrált tőlem. Ámde három ismerős hangra megtorpant.
 - Genji!
 - Ők mit keresnek itt?! - kiakadásán megrándult az arcom.
 - Komolyan ezen vagy ki akadva, Matthias? - újra engem nézett, de már értetlenül. - Nem tudod, hogy mit felejtettél el akkor elmondani nekem? Öt hónapja? - Nagyot nyelt, és hátrálni kezdett.
 - Mindent elmondtam, amit tudni akartál - motyogta.
 - Amit tudni akartam? - húztam fel a szemöldökeim, és még közelebb léptem hozzá, de ő már a falnak ütközött. - Róluk, - Mutattam a hátam mögé, ahol Jacksonék álltak. - mindent tudni akartam! Mindent! És te mit titkoltál el előlem?! - kiabáltam.
 - Nem értem miről beszélsz. Tudod, hogy boldog családban élnek nélküled.

Jackson

- Nem értem miről beszélsz. Tudod, hogy boldog családban élnek nélküled - döbbenten néztünk össze, majd újra feléjük. Hirtelen felugrásán mindhárman ledermedtünk, de amilyen gyorsan kiviharzott nem is gondolkoztunk, csak utána futottunk. Milyen jól tettük. Már furcsa volt nekem, hogy kérdezgetett a gyerekekről, sőt a szülésről is. Főleg ahogy lesokkolódott, és nem az a undor sokk. A hitetlenség, és kétségbeesés.
 - Azt hitték, hogy meghaltam! - levegőm a tüdömben rekedt. Hát valóban? Valóban ő az? - Én meg abban a hittben voltam, hogy boldogok nélkülem, hogy végre túltették magukat rajtam. Erre tudod mi történt?! - Zavartan néztem, ahogy felénk közelített, majd Wonho kezét meg fogva maga elé állította. Látszott Wonhon, hogy teljes sokkba került, ahogy mi ketten Hoseokkal.
  Des, vagy Genji már én se tudtam, hogy ki ő. Elkezdte levenni Wonhoról az inget, és az anyagot szét szedve látható volt a mellkasa.
 - Ugyan azt tették, amit én, tetováltattak - remegő ajkakkal sétáltam közelebb hozzá. - Ott van a nevem a mellkasukon a szívüknél, ahogy nekem is ott van az ő neveik. Te pedig az én szenvedésemet végig nézve hazudtál nekem!
 - Des.. - ismerős morgó hangra oda kaptam a fejem, és Bewitcher sétált ki egy ajtón. Ránk nézett mire megtorpant, elnyílt szájjal nézett végig rajtunk, de én már nem bírtam. Térdre rogyva kinyújtottam a kezeim, mire felém futott, és hozzám bújt, fejét az arcomnak dörgölte.
 - Tudtad! Tudtad, hogy gyerekeik vannak!
 - Persze, hogy tudtam! - ismeretlen férfi kiabálására felnéztem, de Wonho már mellettem állt ingét mégse gombolta vissza. - Mégis mit vártál? Majd a kezeik közé löklek, amikor neked mellettem kell lenned?!
 - Ne bassz fel Matthias. Te nem vagy Jabal, se az, aki mellett lennem kell. Azt mondtad ez egy kőrforgás, vagyis én mindig átkerülök abba a világba, mindig találkozok Jaballal, ahol meg tudom, hogy ki is vagyok én. De, van három srác, akikkel mindig együtt vagyok, akikkel együtt gyerekeim lesznek! És akik mellett lennem kell!