Destiny II - A száz lélek [✔]

Negyvenegyedik fejezet

+18

Amint Jackson kicsatolta az övemet felültem, mire ők fentebb másztak az ágyon. Felállva levettem a nadrágomat az alsómmal együtt, és a zoknimat, majd közelebb másztam hozzájuk az ágyon. Hoseok térdelve közelebb hajolt hozzám, és az ajkaimra hajolt, közben mindkét kezemmel a pólója alját gyűrögettem egyre fentebb. Annyira váltam el tőle, hogy áthúztam a fején, majd a nyakához hajoltam, és a bőrét halmoztam el puszikkal néha-néha beleharapva, amitől mindig felsóhajtott.
  Éreztem Jackson kezeit a hátamon és a hasamon, ajkait a vállamon, nyakamnál. Wonho Hoseok felsőtestét simogatta. Kezeimmel Hoseok nadrág övét csatoltam ki, kigomboltam és lehúztam a cipzárt, mire Wonho kezeivel egyre lentebb húzta róla az alsóval együtt. Hoseok annyira hátra dőlt, hogy Wonho könnyedén lehúzta róla az utolsó ruhadarabokat, amiket az enyémek mellé ejtett.
  Jacksont és Wonhot is egymás után levetkőztettem, és a hátamon fekve élveztem a kényeztetésüket.

Wonho

Desmond a hátán feküdt, míg én és Jackson a farkát nyalogattuk, Hoseok Dessel csókolózott, közben Hoseok fenekét markolgatta. Majd lehetett hallani Hoseok fájdalmas sziszegését, mire mindketten oda néztünk. Desmond két ujja Hoseokban volt, mire Jackson közelebb ment, és Hoseok hátát, nyakát halmozta el csókokkal, hogy megnyugtassa, ami hatással volt rá.
  Hoseok egy lábát megfogva áttettem Des másik oldalára, és amikor kihúzta az ujjait belőle, én mögé térdeltem. Csípőjére fogva ráültettem Des farkára, amitől sokszor sziszegett, de ha én megakartam állni ő tovább ment. Így amint tövig volt benne a tarkómra simította a kezét és elkezdett mozogni, mégse fájdalmasan nyögött, hanem élvezettel.
  Túlságosan is hiányoltuk őt, ezért amint magunkba fogadjuk, már nem érdekelt minket a fájdalom, csak az élvezet és az öröm, hogy érezhessük őt. Hogy velünk foglalkozik, hogy kimutatja a szeretetét.
  Mindketten azt néztük, ahogy Des Jacksont tágította, közben csókolóztak, de Desmond félszemmel mindig minket nézett, amitől Hoseok gyorsabban mozgott. Egyik kezemet a csípőjén hagytam másik kezemmel a férfiasságára simítottam, és az ujjaim köré zárva tempójával egyetemben elkezdtem mozgatni, amitől sokkal kéjesebben nyögdécselt.
  Jackson elválva Destől minket nézett, de Des ujjai még mindig benne mozogtak, amitől az ő és Hoseok nyögései keveredtek egymáséval, mígnem Hoseok a kezembe adta az élvezetét. Hoseok vigyorogva lihegett, amiből már tudható volt, főleg Des nyögéséből is. Jacksonnal helyet cseréltek, így Hoseok ment mögé, én pedig Deshez.
  Mosolyogva fogott a tarkómra, és az ajkaira húzott, csókját öröm volt viszonozni, mégis egy kis időre elvált tőlem, és két ujját dugta a számba. Amint elég nyálasnak vélte kihúzta, majd újra az ajkaimra hajolva a fenekemhez simította a kezét, és egyszerre két ujját nyomta fel, ami miatt a nyelvére haraptam fájdalmamban. Des mégse haragudott, sőt éreztem a bőrömön ahogyan elmosolyodott, és lassan elkezdte bennem mozgatni az ujjait. Elválva tőle a kulcscsontjára hajtottam a fejem, és sóhajtozva többet követeltem tőle, mire gyorsított az kezén, így már az én és Jackson nyögései keveredtek. De Des sóhajai egyáltalán nem tettek jót nekem, már-már az ujjaitól eltudtam volna élvezni.
  Jackson nyögésére félszemmel ránéztem, és láttam, hogy Hoseok kezébe engedte az élvezetét, mire Des kihúzta az ujjai. Kiegyenesedve helyet cseréltem Jacksonal, és Des ujjai körbe fonták a vágyamat, amitől már nem bírtam. Fájdalmas volt befogadni őt, de annál jobb érzés volt a tudat, hogy kitölt engem. Jackson és Hoseok engem kényeztettek, sőt Hoseok megcsókolt engem, amit rögtön viszonoztam neki. Egyik kezemmel a tarkójára fogva közelebb húztam magamhoz, nyelveink vad táncot jártak egymással.
  Hoseok nyelve, Jackson ajkai, Des ujjai túl euforikus érzések voltak számomra, és Des kezébe engedtem az élvezetemet, ahogyan ő belém. Elváltam Hoseoktól, mindketten gyorsan vettük a levegőnket, majd megéreztem Jackson ajkait a halántékomon, amin elmosolyodtam, és mindhárman Desre néztünk. Mindkét kezét a szemei előtt tartotta, és mélyeket lélegzett. Három élvezet egymás után kimerítő lehet számára, de mégis mosoly volt az ajkain.
  Mindkét kezét kitárta felénk mire mosolyogva bújtunk hozzá. Jackson a jobb vállához, Hoseok a bal vállához, én pedig a lábai közt a mellkasán. Így aludtunk el egymáshoz bújva, mégis bennem volt valami, ami zavart.
  Félek valamitől, valamitől, aminek köze volt Deshez és a kórházhoz.

Desmond

Másnap amikor felébredtem Jacksonék már nem voltak mellettem, vagyis már elmentek dolgozni, azaz nekem is azt kellene. De semmi erőm nincsen. Éjszaka teljesen kifárasztottak, sőt sokkal hamarabb aludtam el, mint ők. És valahol tudtam, hogy nem a szeretkezés miatt fáradtam el, hanem az alváshiánytól.
  Ajtón lévő kopogásra morogva fordultam a másik oldalamra, de hallottam, hogy benyit.
 - Öhm.. - Hee halk hangjára összeráncoltam a szemöldökeim.
 - Desmond - motyogtam a párnába.
 - Desmond, a kis srácokkal mi lesz? - sóhajtva könyököltem fel felé fordulva. Már felöltözve állt az ajtóban.
 - Miért? - hangom még mindig rekedt volt, és túl fáradt voltam mindenhez.
 - Anya adott nekik reggelit, de iskolába kell vinni őket, ahogyan magának is, mivel tanár - kín keserves sóhajjal hajtottam le a fejemet.
 - Megyek, megyek - motyogtam az arcomat dörzsölve. Komótosan kiszálltam az ágyamból, de Hee még mindig az ajtóban állt. - Mi van még? - Néztem rá, és most kifejezetten örültem, hogy a takaró még félig eltakart.
 - Gyerekek azok valóban magától vannak, igaz? - bólintottam.
 - Miért mit hittél? - néztem rá értetlenül.
 - Fehér a haja, mint a gyerekeknek, ezért is bántották őket, mert különcök - szavaira rögtön kiment az álmosság a szememből. - Tenger kék szemek, hófehér tincsek a fekete haj közt. Nem normális egy koreai gyermeknél.
 - Félig magyar, félig koreai és félig japán vagyok - Hee döbbent pislogással nézett rám. - Az apám magyar, az anyám koreai, de neki az anyja pedig félig koreai és félig japán volt.
 - Vagyis egyedül az apja az, aki valódi magyar? - bólintottam. - Az anyja koreai, de van benne japán vér hála a saját anyjának. - Újabbat bólintottam.
 - A nagymamám anyja japán volt, de az apja koreai.
 - Ah, értem - bólintott.
 - Kimennél? Szeretnék felöltözni - gyors bólintott, és becsukta maga mögött az ajtót. Mégis miért érdekelte ennyire? Egyáltalán miért is kérdezgetett erről? Biztos voltam benne, hogy a középiskolások tudják, hogy kitől is vannak a gyerekek.
  Fejemet rázva vettem le magamról a takarót, és a szekrényemhez sétálva elővettem egy alsót, fekete térdnél szakadt farmert, és egy fehér inget. Velük a kezemben a fürdőbe sétáltam és a ruhákat a szennyes kosár tetejére dobtam, majd besétáltam a zuhany kabinba.
  Hihetetlen számomra még mindig, hogy minden, ami velem történt egy zuhany kabinnal kezdődött el. Hiszen Jacksonék először a zuhany kabinban támadtak le, és azután kezdődött el az egész életünk. Mégse dobnám el magamtól. Szeretem mindhármukat, és szeretni is fogom őket.
  Amint végeztem a tusolással kiléptem a kabinból, majd megtörölve a testem felöltöztem a kiválasztott ruháimba. Vissza sétálva a szobába a kezembe vettem a telefonomat, de csak ekkor vettem észre a papírt az éjjeli szekrényen. Összeráncolt szemöldökkel vettem a kezembe, és rögtön felismertem Wonho kézírását.

"Desmond, időpontod van a kórházba, reggel 10:35-re. Menj el rá!"

Döbbenten olvastam végig még háromszor, hogy felfogjam mit is írt, sőt mit is tett. Kórházba? Nekem miért kellene oda mennem? Oké fáradt vagyok, de csak az alvás hiánytól. Fejemet rázva tettem vissza az éjjeli szekrényre, és tudomást se véve róla kisétáltam a szobámból.
  Lesétálva a lépcsőn szembe találtam magam Heevel és Heejivel, de mellettük ott álltak a gyerekek. Amint megláttak engem felém futottak, mire mosolyogva guggoltam le, és a karjaim közé vetették magukat.
 - Jól aludtatok? - mind az öten hatalmas vigyorral az arcukon bólogattak, amitől megkönnyebbültem. - Ma DaeHyunnal mentek, remélem nem baj.
 - Nem - ingatta fejét Yejun. - Iskolában úgyis találkozunk. - Mosolyogva borzoltam össze a haját, így DaeHyunhoz futottak, aki már őket várta. Hee és Heeji semmit sem szóltak, csak követtek engem az autóhoz.
 - Heeji, remélem csak a gyerekeit akarja kitenni az óvodában - szavaimra rögtön ledermedt. - Megmondtam, hogy akkor dolgozhat, ha kipihente magát. Egy éjszaka alatt senki se piheni ki a fáradalmait.
 - De.. - csüggedten nézett rám, én komoran.
 - Hee betudja adni a kicsiket az óvodába, maga meg itthon marad és pihen. Son figyelni fog magára - aggódva nézett a fiára, majd a házra, de sóhajtva bólintott. Megölelte mind a három gyermekét, és besétált a bejárati ajtón.
 - Köszönöm - Hee szavaira csak bólintottam. Mind a négyen beszálltunk az autóba, és az iskoláig senki se szólalt meg. Én leginkább Wonho üzenetén gondolkoztam. Miért kellene kórházba mennem? Miért kért időpontot nekem? Nincsen semmi bajom se, hogy meg kell vizsgálni engem. Mégis hazudjak neki, hogy voltam és minden rendben velem? Fogalmam sincs, hogy mit tegyek.
  Végül iskola előtt keserves sóhajjal szálltam ki az autóból, amit lehet nem kellett volna. Tan, Jisoo és Minsu döbbent szemekkel néztek az autómból kiszálló Heere, majd rám.
 - Csak éljem túl ezt a napot.