Destiny II - A száz lélek [✔]

Negyvenhetedik fejezet

Amikor felébredtem éreztem, hogy már senki se feküdt rajtam, és senki se fogta a kezem. Vajon milyen nap lehet? Másnap van már? Reggel lenne? Vagy dél?
  Szemeimet kinyitva még homályosan láttam, de pár pislogás után kitisztult és tisztán láttam a szoba plafonját. Vajon ők iskolába és munkában vannak? De hogy az én fejem majd szét akart szakadni, az biztos. Orrnyergemet masszírozva ültem fel az ágyban, és kiültem a szélére. Lehunyt szemekkel mélyeket lélegeztem, semmit se használt. Biztos, hogy miatta van!
 ~ Ha kérhetném ne engem hibáztass a hülye alváshiányod miatt - hangjára kipattantak a szemeim, és ösztönösen néztem körbe a szobába.
 - Te szemét - sziszegtem.
 ~ Ugyan már. Most mit duzzogsz?
 - Mi az, hogy mit duzzogok? Hülye vagy? - nem válaszolt, csak elröhögte magát. Bár ettől csak jobban megfájdult a fejem.
~ Ah, lehet mégis miattam fáj? - kérdésére megrándult a számsarka. ~ Lehet sok volt a hirtelen tudatalatti váltás.
 - Na ne mondd - szűrtem a fogaim közt.
~ Jobban járnál, ha megtanulnál magadban beszélni hozzánk - még ha nem is látja összeráncoltam a szemöldökeim. ~ Ezt vedd úgy, hogy nem érdekel, ha az utcán hülyének néznek, - Mocsok! ~ de a családod nem fogja tudni, hogy éppen kihez is beszélsz.
 - Jól van, majd megtanulom.
~ Egyszerűen beszélj magadban, te agyhalott - esküszöm csak kerüljön a kezeim közé, biztosan megfojtom! Sóhajtva dörzsöltem meg az arcomat, és már felakartam állni, amikor kopogtak az ajtómon.
 - Gyere - összeráncolt szemöldökkel néztem, ahogy Juwon benyit hozzám. Már az döbbentett le, hogy ő jött be hozzám elsőnek, és nem Sonék.
 - Hali - mosolygott rám, ami jobban ledöbbentett.
 - Hello - bólintottam. Becsukta maga mögött az ajtót, és beljebb sétált, majd leült mellém az ágyra.
 - Mindenki aggódott érted - elfordítottam róla a fejemet, és a padlót bámultam. - Soha nem láttam még ilyen maffia családot. - Erre félszemmel ránéztem. - Én mindig is úgy voltam vele, hogy a maffia csoportoknak droggal kell kereskedniük, és a tartozásokat visszaszerezni, ha pedig nem fizetik vissza, akkor megölik az embert - szemöldökeim ráncoltam. - Én is ugyan ezt tettem, sőt van pár club, ami az enyém, és ott is lányokat futtatok, ahogy drogot árulok.
- Nem értem, hogy ezt miért mondod el nekem.
 - Mert te is maffia főnök vagy.
 - És? - felém fordította a fejét mosolyogva, amin már valóban összezavarodtam.
 - Az én embereim félnek tőlem, egyedül három emberem nem. De nálad.. - szoba ajtó felé fordította a fejét. - Nálad ez teljesen más. Volt ez a három nappal, vagyis négy, ezelőtti incidens. - Bólintottam. - Nem tudom, hogy a kis srác ki volt-
 - Az a kis srác huszonhat éves - legyintett, amin halványan elmosolyodtam.
 - Feléd akart menni, de az egyik embered rögtön kapcsolt és lefogta, pedig én semmi rossz akarást nem láttam benne. Ő mégis lépett, és nem engedte a közeledbe.
- Kim NamJoon, még tizennyolc évesen együtt jártam vele, úgy egy hónapig - felém kapta a fejét. - De megcsalt, vagyis hazudott nekem, és kiderült, hogy velem együtt még járt egy sráccal, akivel már három éve együtt voltak.
 - Wow, és mégis itt va-
 - Ki van tiltva a családból - egy o-t formált a szájával. - Kim Tayt biztos ismered. - Bólintott. - Vele volt - hümmögött.
 - Hát, nem irigyellek - kérdőn néztem rá. - Én nekem csak Heeji volt az életemben, de te átélhetted a poklot is. - Fejemet ingattam, amin a szemöldökeit ráncolta.
 - Az én poklom az tizenhét évig volt, még gyerekkoromban.
- Tizenhét évig? - bólintottam. - Vagyis.. - Félszemmel ránéztem. - Ami hír megy végig a maffia emberek közt a gyerekkorodról, az igaz?
 - Mi? Mi az, hogy hír megy körbe köztük? Ki terjeszti ezt rólam?
 - Hát, fogalmam sincs, de az egyik clubban mesélt rólad egy lány. Egy ügyfele lerészegedett, és elkezdett egy Desmond Tiny nevű emberről beszélni, aki gyerekkorából menekült ide - elnyílt ajkakkal néztem rá, de látszott ő ettől csak zavarba jött.
 - Végre mutatsz valódi érzelmeket - máris kérdő lett. - Mikor először találkoztam veled, csak egy álarcot mutattál felém, majd végül a düh rohamod valódi volt. Mégis egyre több érzelmet produkálsz.
- Megfertőz a sok érzelem nálatok - vállat rántott, amin elmosolyodtam. - Egyébként rád várnak, hogy ki is menjen el a könyvért.
- Rendben - bólintottam. Felálltam az ágyról és a ruhás szekrényemhez sétáltam, majd vettem ki belőle ruhákat, de Juwon még mindig az ágyon ült.
 - Desmond - hátra néztem a vállam felett. - Igaz, hogy szét vagdosták a tested? - Bele néztem a szemeibe, majd a pólómra, végül felé fordultam. Az ágyhoz sétáltam és a ruháimat az ágyra dobtam, majd a fekete pólóm aljához nyúltam.
 - Ha valóban ezt beszélik rólam, szeretném, ha elvinnél abba a clubba, hogy kikérdezhessem a lányt - pólót áthúztam a fejemen, és ránéztem, de ő dermedve nézte a felsőtestem. - Ha ennyire bámulsz még zavarba jövök. - Felkapta rám a fejét, de csak rávigyorogtam, mire megforgatta a szemeit. Pólómat és a ruháimat a kezembe véve besétáltam a fürdőbe. De az volt a furcsa, hogy én akkor trikóban voltam, erre mégis póló volt a testemen. Lehet Wonhoék átöltöztettek, csak ez az egy oka lehet.
  Végül egy gyors fürdés után felöltöztem a ruháimba, és kisétáltam a fürdőből, de Juwon még mindig ott volt, bár már az ágy mellett állt. Furcsa nekem, hogy hirtelen így megnyílt, majd kíváncsi lett, hogy mi is történt velem akkoriban. Mégsem foglalkoztam vele, csak a szoba ajtómhoz sétáltam, és megvártam míg ő is követ. Így ketten sétáltunk a lépcső felé, viszont mindketten csendben voltunk. Láttam rajta, hogy nagyon a gondolataiba volt merülve, amit nem értettem, és valahogy kezdtem megbízni benne, amit nagyon nem kellene.
  Lépcsőhöz érve megpillantottam az alján négy ismerős hátat, amin összeráncoltam a szemöldökeim. Nem iskolában kellene lenniük?
 - Hé - hátra kapták a fejüket, és rögtön felpattantak a lépcsőfokról. - Ti mit kerestek itt?
 - Nos, aggódtunk - még értetlenebbül néztem végig rajtuk.
 - Miért nem iskolában vagytok?
 - Három napja nincs tanóránk, mivel nincsen tanárunk - Juwonra néztem, aki száj húzva fordította el a fejét.
 - Erről bezzeg nem tudsz beszélni - szemeit forgatva lépdelt le a lépcsőn, bár Hee amint meglátta rögtön Jisoo háta mögé állt. Még engem is szíven szúrt, eltudtam képzelni, hogy Juwon mit érezhetett. Bár ahogy ökölbe szorította a kezeit, már nem volt kétségem felőle, hogy mennyire is bántja.
  Inkább nem mondtam semmit, csak követtem őt a nappaliba, ahol a többiek voltak. Igaz nem sokan.
 - Többiek? - végig néztem a maximum tizenöt férfin, akik zavarodottan néztek rám. - Többiek hol vannak?
 - Oh, némelyikük még mindig alszik. Vagyis mindenki - bólintottam Sonra nézve. - Tehát, döntöttél?
 ~ Ne feledd, te nem mehetsz - ökölbe szorultak a kezeim.
 - Miért nem?!
 ~ Ha meg lesz a könyv megfogod érteni, csak fogd be és küldj el két embert! - kiabálására a fejemhez kaptam. Sziszegve dörzsöltem a halántékomat, de semmit nem használt. ~ Ne haragudj.
 Sóhajtva emeltem fel a fejemet, és végig néztem rajtuk, de mindegyikük aggódva nézett rám.
 - Kwang, Jisub, Hyunsik - mindhárman kérdőn néztek rám, de az én kezeim ökölbe szorultak. - Kérlek... - Összeszorítottam a fogaimat.
 - Nem kell ennyire visszafognod magadat - Kwang szavaira elfordítottam a fejemet. - A főnökünk vagy, követünk téged.
 - De..
 - Nincsen de - még rájuk nézni se bírtam. - Neked fontosak ezek a könyvek.
 - Sajnálom, de nem engedik, hogy én menjek el értük, és állítólag a mostani könyv miatt megfogom tudni. Mégis annyira szemétségnek érzem, hogy amikor nekem kellene menni, hiszen az én könyvem, és mégse én megyek érte! Nekem kellene! - egy kéz érintésére ledermedtem. Oda fordítva a fejem megláttam Jisub halvány mosolyát.
 - Ne hibáztasd magadat, megértünk téged nyugodj meg. Ha azt akarod, hogy mi hárman menjünk, akkor rendben. Rögtön indulni fogunk - aggódva néztem rá, majd Kwangra és Hyunsikra, akik mosolyogtak rám.
 - Sajnálom, de ha bármi baj történik rögön hívjatok és é-
 ~ Nem! - fogaimat összeszorítva ökölbe szorultak a kezeim.
 - És én küldök valakiket, hogy segítsenek - Jisub megveregette a vállamat, és hárman kisétáltak a nappaliból, majd fel a lépcsőn. Fejemet fogva sétáltam a fotelhoz, és lerogytam rá.
 - Des - Bew közelebb lépet hozzám, és a fejét a combomra fektette felpislogva rám. Halványan elmosolyodtam, és a kezemet felemelve beletúrtam a bundájába. - Látja mindenki rajtad, hogy küzdesz ellene, pedig a lelked része, de ha ő mondja ezt, kérlek higgy neki. És mindenki tudja, hogy ők hárman a legjobbak a beszökésben is.
 - Jó, de.. - sóhajtva döntöttem hátra a fejemet.
 ~ Desmond, - furcsa, hogy ő hív így. ~ sajnálom, hogy ennyi rejtély vesz körbe téged, és én mégse segítek. De kérlek értsd meg.
 - Miért? Miért ragaszkodsz ennyire ehhez?
 ~ Mert bármikor bekövetkezhet a tragédia, és jobb, ha te otthon vagy - döbbenten ültem fentebb a fotelban, és éreztem, hogy mindenki engem nézett.
 - Mi...? - hallottam, ahogy mély levegőt vett.
 ~ Már így is sokat mondtam, sajnálom.
 - Mi az, hogy sokat mondtál? Milyen tragédia?! - hiába kérdeztem, hiába követeltem, nem válaszolt.