Destiny II - A száz lélek [✔]

Harmincegyedik fejezet

Hoseok

- Szerintetek Des, hogyan fogadta? - Jackson száj húzva ivott bele a kávéjába, amit Wonho is követett. Épp a munkahelyünkön tartottunk kis kávé szünetet, de aggódtunk Desmond miatt.
 - Szerintem ripityára tört valamit - motyogta Jackson.
 - Szerintem meg haza vitte a gyerekeket - válaszoltam.
 - Nos, ha meg tudja, hogy bántják a kicsiket, akkor szerintem betört pár orrot, majd fogta őket, és haza vitte - Wonho elmélete sokkal valószínűbb volt, így nem is találgattunk tovább.
 - De félek, hogy ha megtudja, hogy semmit se tettünk a gyerekek érdekében, akkor megutál minket.
 - Hoseok, Desmond megfogja érteni, hogy mit miért tettünk - Wonho egyenesen a szemembe nézett, de én még mindig aggódtam, és féltem. - Főleg, ha róla is tudni fog.
 - Nem tudom - sóhajtva ittam meg a kávém utolsó kortyát, és a kukába dobtam a poharat. - Autónál találkozunk.
 - Oké - mindketten intettek nekem. Ők másik részlegen dolgoznak, mint én, ami az elején feszélyezett engem. Azokban az időkben nem bírtam jól az egyedüllétet, ahogy ők sem, de mégis ketten voltak. De végül mindig megoldották, hogy lejöjjenek hozzám, ami boldogsággal töltött el.

~***~

Vissza érve az asztalomhoz rögtön egy üzenet fogadott.
 - Mr. Jung - kérdőn néztem a munkatársamra. - Vagy tízszer csörgött a telefonod. - Oda kaptam a fejem, ami újra villogni kezdett.
 - Köszönöm - mosolyogtam rá, mire viszonozta bólintva. Kíváncsian nyúltam a telefonomért, de a képernyőn ismeretlen szám villogott. Kétkedve, mégis fogadtam a hívást.
 - Hoseok?
 - Des?! - elemeltem a fülemtől, de ott még mindig ismeretlen szám volt, majd újra a fülemhez emeltem. - Hol a telefonod?
 - Nos, azt elkobozták - ezen összeráncoltam a szemöldökeim. - Hoseok..
 - Desmond Tiny. Mit tettél?
 - Yah!
 - Desmond!
 - Rendőrségen vagyok - döbbenettől kiesett a kezemből a telefonom. Gyors érte nyúltam, és újra a fülemhez emeltem, majd a szabad kezemmel a cuccaimat pakoltam össze.
 - Mégis mi a faszt keresel ott?! - kiabáltam rohanva az ajtó felé.
 - Mindent elmondok, csak értem tudnál jönni?
- Megyek - szűrtem a fogaim közt, és lecsaptam a telefont. Mégis mit keres a rendőrségen?! Mit tett?!
  Amilyen gyorsan csak tudtam siettem az autóhoz, még szerencsém volt, hogy a pótkulcsát megkaptam. Vezető felüli oldalra bepattanva a rendőrségre vezettem. Nagyon reméltem, hogy a gyerekek nincsenek vele, mert biztosan agyon ütöm, vagyis próbálom, de a szándék a fontos.

~***~

Az épülethez érve leállítottam az autót, és befutottam, rögtön kiszúrtam Dest. Mellkasa előtt összefont kezekkel ült egy széken, közben egy rendőr ordibált vele. És sajnos nagyon jól hallottam, hogy miről, amin a fejemet fogtam.
  Közelebb sétáltam hozzájuk, mire felém kapták a tekintetük. Desmond bűnbánó szemekkel nézett rám, amin már csak sóhajtottam.
 - Maga ki?
- A párja vagyok. Megtudhatnám, hogy mit tett?
 - Semmit csessze meg! - befogtam Des száját, mire idegesen fújta ki a levegőjét.
- Két szülő elmondása szerint a gyerekeket terrorizálta.
 - Elmondása? - húztam fel a szemöldökeim. - Van rá bizonyítékuk?
 - Az egyik kislány telefonját összetörte, és látható, hogy megszorította a csuklóját - elnyílt ajkakkal néztem Desre, de ő vállat rántva fordult el.
 - Te balfasz! - elengedtem és tarkón csaptam, de ő nem reagált, sőt még a fejét is lehajtva tartotta. - És követelnek valamit?
 - Valójában annyit, hogy fizesse ki a telefont.
 - Soha - ezzel felállt, és kisétált, amin felsóhajtottam.
 - Uram - kérdőn néztem fel. - Kérem ne nagyon szidják meg. - Mosolygott rám, amin a szemöldökeim ráncoltam. Az előbb még Dessel ordibált a hamis papírokról, most meg ez?
 - Jó - motyogtam, majd meghajoltam és Des után sétáltam. Kilépve az ajtón megláttam őt, ahogy az autó mellett állt mellkasa előtt összefont kezekkel. Düh, kétségbeesés, és szégyen. Tisztán kivehetőek az állásából, és az aurájából. Átsétáltam az úton, és elé álltam, de ő elfordította a fejét.
 - Desmond - próbáltam elkapni a tekintetét, de ő nem nézett rám. - Mi történt?
 - Gyerekek mondták, hogy bántalmazzák őket - bólintottam. - Elfogadtam az állást, amit nagyszerűen elintéztetek. - Száj húzva bólintottam. - Én nekem pedig pont azt az osztályt kellet tanítanom, akik bántalmazzák Aoyunékat - itt felém fordította a fejét. - Hálátlanok, egoisták, és túl nagyra tartják magukat. Nem tetszett.
 - Tehát ezért szorongattál egy lányt? - fejét ingatta, amin a szemöldökeim ráncoltam.
 - Seojun megtalálta, hogy én nyolc évvel ezelőtt halottnak lettem nyilvánítva, ebből leszűrte, hogy hamis minden papírom, ezért berontott hozzánk a testnevelés óra után - bólintottam. Seojun? Már tegeződnek?! - Aki lány telefonját eltörtem az túljátszotta a szerepet előtte, majd pirosító sminkkel bepirosította a csuklóját, mintha olyan erősen fogtam volna.
 - Des, az az osztály fele maffia családból való - sóhajtva túrtam a hajamba, de elfordítottam a fejem a vádló szemeitől. - Szólhattunk volna, hogy a végzős diákok maffia családból valóak.
 - Mindegy. Haza akarom vinni a gyerekeket - bólintottam, és mindketten beszálltunk az autóba, majd az iskolához vezettem. Nem tudom, hogy ebből mi is lesz. Kiderült, hogy Des halottnak lett nyilvánítva, tehát ebből több baj is fog lenni. De vajon a rendőr miért volt kedves?
 - Rendőr mit mondott neked?
 - Semmit - ajtón könyökölve kibámult az ablakon, amin őszintén rosszul éreztem magam. - Elmondtam neki, hogy mi történt, ennyi.
 - Mindent?
 - Mm.. - félszemmel ránéztem, de ő ökölbe szorított kézzel ült, a lába idegesen járt. Iskolánál alig állítottam le az autót, ő már kipattant belőle, és az épület felé sétált. Haragszik ránk, kicseszettül haragszik ránk.
  Sóhajtva szálltam ki én is, és követtem őt az épületbe, de ott olyan szituáció fogadott, amin ledermedtem.
 - Desmond Tiny!
 - Hagyjon engem békén! - Des kiabálva veszekedett az iskolaigazgatóval. - Feljelentenek a nagy semmiért, azt még van képe ezt kérni tőlem?!
 - Kérlek!
 - Nem! - fejem kapkodtam köztük, amit a többi gyerek is. - Kifogom íratni innen a gyerekeim. - Sziszegte az igazgatóhoz közel hajolva, majd rám nézett, mire nagyot nyeltem.
 - Des.. - összeszűkítette a szemeit, amitől visszavonulót fújtam.
 - Tan bá! - mindhárman oda kaptuk a fejünket. Egy szőke hajú srác sétált feléjük.
 - Milyen tan bá? Hülye vagy? - fiú csak vállat rántott.
 - Ne várja el, hogy tanár úrnak hívjam, még a hideg is kiráz tőle - Des horkantva fordult el tőle, mire a srác elvigyorodott. - Remélem holnap is lesz testnevelés óránk. - Des végig nézte, ahogy a srác elsétált mellettem.
 - Látod? - máris idegesen nézett az igazgatóra. - Igen, feljelentettelek, amit sajnálok. De te vagy az egyetlen, aki végre tanítani tudta őket. Kérlek Desmond. - Sóhajtva nézett rá, majd rám, végül a sok gyerekre.
 - Azt teszek az osztállyal, amit akarok? - fejemet fogtam a kérdésén. - Csak velük, ígérem.
 - Rendben - igazgatóra kaptam a tekintetem, de elég komoly szemekkel nézett rá. Des bólintott, majd felém sétált.
 - Sajnálom.
 - Már megint te kérsz bocsánatot - elmosolyodott. Intettem az igazgatónak, majd Dessel az oldalamon vissza sétáltam az autóhoz, ahol szerencsénkre senki nem látott. Egyik kezével átkarolta a derekam, másik kezét az arcomon pihentette. Hüvelykujjával cirógatta az arcomat, amit imádtam tőle.
  Felváltva nézett a szemeimbe, majd az ajkaimra, de nem csókolt meg.
 - Tedd már meg - nyöszörögtem, mire elmosolyodott. Lentebb hajolt hozzám, és szinte mohón kaptam az ajkaiért, mint a levegőért. Óvatosan, lágyan mozgatta az ajkait, amibe beleremegett a lelkem is.

Kim Tan

- Hé, nézzétek - Jisoo egy irányba bökött a fejével. Oda fordítva a fejem megláttam a férfit, ahogy épp smárolt egy másik, számomra ismerős férfival. Ökölbe szorított kezekkel néztem őket. Furcsa érzés kerített hatalmába, amitől nem tudtam uralkodni a dühömön. Undorítónak kellene tartanom, de.. De akkor miért néztem őket? Miért fájt?!
 - Tch - idegesen ütöttem az iskola kapu falába, amitől éreztem, hogy felszakadt a bőröm, de nem érdekelt. Mi a faszért fájt nézni őket?!
 - Öcsi, mit ártott neked az a fal? - oda kaptam a fejem, ahol is a bátyám sétált felém, amitől még idegesebb lettem. - Nahát Ho- - Megakadt Hoseok nevét kimondva, amin a szemöldökeim ráncoltam. - Lehetetlen.. - lehelte maga elé. Döbbenten néztem, ahogy feléjük sétált, majd szó szerint lerántotta Hoseokról. - Te?! - férfi zavartan nézett a bátyámra, majd döbbenten.
  - Kim Tay?!