Destiny II - A száz lélek [✔]

Negyvennegyedik fejezet

Az iskolában még három órát tartottam meg, és utána már szabad voltam, vagyis voltunk. Hee és a két kicsiért Son érkezett meg, én pedig Aoyunékkal mentem haza. Míg mentünk sűrűn néztem a visszapillantóba, hogy minden rendben van-e. Nem is azért, hogy kételkedek Sonban, inkább az idegen autók miatt, amik követnének, de ilyenek nem voltak.
 - Apa - félszemmel Ilseongra néztem, akinek a csuklója lila volt, amitől még idegesebb lettem. Igaz, amikor az egyik szünetben megláttam a kezét, akkor nem sok kellett, hogy megkeressem a gyereket és pofon üssem. Egyedül azért fogtam vissza magam, mert Ilseong fontosabb volt, akinek jég borogatást szereztem az iskolai orvostól. De amennyire nem akart neki elmúlni, úgy kezdett bennem egy elmélet kirajzolódni.
 Ilseong nem mutat rá nagyobb fájdalmakat, amivel elbizonytalanít. Vagy visszatartja, vagy meghúzódott neki.
 - Haragszol rám? - egy pillanatra ránéztem, majd újra az útra.
 - Miért haragudnék? Mert megakartad védeni a testvéreid? - nem válaszolt, csak elfordította a fejét, amit a szemem sarkából láttam. - Nem haragszom, inkább azért, hogy nem szóltatok rögtön.
 - Sajnálom - sóhajtva kanyarodtam be a házunk udvarára, majd a bejárati ajtó előtt lévő lépcső elé.
 - Ilseong - hangomra megdermedt a kiszállásában. - Szeretném, ha amint lepakoltál gyere be a dolgozó szobámba. - Aprót bólintott, és kiszállt az autóból, majd befutott az ajtón.
 - Ugye nem akarod leszidni? - Aoyun, amint kitettem egy lábam az autóból, rögtön elém állt aggódó szemekkel. Mosolyogva simítottam az arcára.
 - Nem fogom - apró mosolyra húzódtak az ajkai és bólintott. A hat gyerek befutott az épületbe, ami megnyugtatott. Leginkább a két kicsi, és Dai miatt, akik teljesen természetesen viselkedtek. Habár lehet mert az a három valahogy barátok.
 - Főnök - kérdőn néztem Sonra, aki aggódó szemekkel nézett rám. - Biztos jó ötlet, hogy Juwon ide jön?
 - Hogy érted? - Son a mellette álló Heere mutatott. - Ha arra nem képes, hogy megtegye ezt az utolsó lépését, akkor még ettől a háztól is eltiltom. - Láttam, hogy ettől mindketten megkönnyebbültek, így már mi is bejutottunk a házba. Hoseok és Wonho a nappaliban ültek, de amint megláttak engem mindketten elmosolyodtak. Közelebb léptem hozzájuk, és egy-egy apró csókot adtam a szájukra.
 - Jackson? - néztem rájuk felváltva.
 - A főnök még plusz munkát adott neki, de amint megcsörget megyek érte - Wonhora nézve bólintottam, majd a lépcső felé fordultam.
 - Hoseok, kérlek gyere velem - felé nyújtottam a kezem. Kétkedve nézett rám, de kezét belecsúsztatta a tenyerembe, mire összefűztem az ujjainkat. Őt húzva magam mögött sétáltam a lépcső felé, de míg mentünk folyton kérdezgetett, hogy mi a baj, miért kell velem jönnie, de nem válaszoltam.
  Ahogy benyitottam a dolgozó szobámba megpillantottam Ilseongot a kanapén. Fejét lehajtva ült, de mellette ott volt a védőállata, Bomie. Az ajtó nyitódásra mindketten felénk néztek, Ilseong pedig rögtön el is kapta.
 - Mi a baj? - Hoseok aggódva nézett rám, majd elengedve a kezem hozzá sietett, és leült mellé. - Mi lett a kezeddel?! - Halkan becsuktam az ajtót, és közelebb sétáltam hozzájuk. Ilseong elé ültem a dohányzó asztalra, de már ennyitől összerezzent.
 - Ilseong, - óvatosan felpillantott. - nem leszidni akarlak, ahogy apádat se ezért hoztam be. - Hoseok értetlenül nézett felváltva ránk. - De úgy gondoltam így előtte, majd őszintét fogsz válaszolni két kérdésemre - elfordította a fejét, amin igazán repedezett a szívem.
 - Milyen kérdések? - suttogta.
 - Miért rejtegeted a fájdalmad? - rám kapta a tekintetét, de még Hoseok is. - Nem mondok el semmit nekik, ahogy a keletkezéséről sem, de én tudni akarom, hogy miért fojtod el.
 - Yah! Mit rejtegettek?
 - Mondom nem fogom elmondani - néztem Hoseok szemeibe. Nyitotta a száját, majd ingerült sóhaj hagyta el az ajkait, és újra Ilseongra figyelt. - Mivel ennyire eltudod rejteni a fájdalmad, biztosan nem tőrt el a csuklód. - Felé nyújtottam a kezem. Először semmit nem reagált, de végül akadozva felemelte a kezét, és felém nyújtotta. - Megfogom nyomkodni - alsó ajkába harapva bólintott. Lenéztem a kezére, ami fel is volt dagadva, sőt sötét lila színt vett fel. Óvatosan megnyomtam a kézfejét, de arra semmit se reagált, majd egyre a csuklója felé közelítettem, míg nem egy pontnál elrántotta a kezét a szemeiből pedig hullottak a könnyek.
 - Mi baja? - Hoseok aggódva nézett rám, és kezeivel Ilseongot a vállánál fogva magához húzta.
 - Nincs eltörve, de a kinézetét látva meghúzódva se, tehát lehet megrepedt a csontja - Ilseong kibontakozott Hoseok öleléséből, és felállva a combjaim közé állt, átkarolta a derekamat. Aggódva néztem Hoseokra, de ő csak Ilseong hátát nézte. - Ha Wonho megy Jacksonért, kérlek menj te is, és menjetek be az orvoshoz. - Hoseok aprót bólintott.
 - Addig rakok rá hideg borogatást.
 - Rendben - mosolyogtam rá. Végig simítottam Ilseong haján, mire elhúzódott tőlem.
 - Köszönöm, apa - motyogta, majd megfogva Hoseok kezét kisétáltak, de Hoseok amilyen szemekkel visszanézett rám, éjszaka kapok jó pár leszidást.
 Sóhajtva álltam fel, de csak ekkor vettem észre, hogy Bomie még mindig a kanapén volt, és engem nézett. Kinyújtottam felé a kezem, mire felrepült, és a vállamra szállt fejét az arcomnak döntve. Mosolyogva simítottam meg a fejét, majd az asztalomhoz sétáltam. Székemre lerogyva újra kinyitottam a könyvet, és a füzetemet.
 Minduntalan azokon a furcsa szavakon ugráltak a szemeim. Vajon mit jelenthetnek? Varázsigék? Áh, ezt kétlem.
 - Karzsik - halántékomat dörzsölve gondolkoztam, hogy hogyan érthetném meg, de semmi nem jutott az eszembe. Talán kérdezzem meg Heet? Ő úgy is olyan okostojás. Mégse kellene ebbe belevonnom, elég, hogy már az apja is benne van. Talán Juwon kitalálná, talán.
  Bomie elkezdett károgni, ami tökéletes szívbajt tudott volna okozni nekem. Igaz nem olyan hangos, mint Hope, de a hirtelen fülem mellett elhangzókra megijesztett.
  Értetlenül néztem rá, de erre felszállt, és a mellettem lévő könyves szekrényhez ment. Egy könyv gerincét kopogtatta a csőrével, így felállva közelebb léptem hozzá. Kivettem a könyvet, ami egy térkép volt.
- Nem is tudtam, hogy van térképem. Köszönöm - Bomie kihúzta magát, amin elmosolyodtam, és végig simítottam a fején. - Bár fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele. - Máris szomorú lett. - Ne aggódj, biztosan hasznát fogom venni - nem lett boldogabb, de azért jobb volt, mint lehajtott fejjel látni őt.
  Ajtón lévő kopogásra oda fordítottam a fejem, de még ki se szóltam belépett rajta Juwon, amin a szemeimet forgattam.
 - Mintha én megvártam volna, hogy kiszólj - most ő forgatta a szemeit, mégis bentebb lépet, és becsukta az ajtót.
 - Tehát? - kérdőn néztem rá, közben visszaindultam az asztalomhoz. - Mit kell keresni?
 - Könyvet.
 - Igen, ezt mondtad - elgondolkodva néztem rá.
 - Jó vagy a szavak megfejtésében? - összeráncolta a szemöldökeit, majd közelebb lépdelt, és beállt mellém. - Van négy szó, amit nem tudok megfejteni. Gondolkoztam, hogy talán varázsige, vagy csak az ősöm megbolondult, de sajnos még az első lapokon is ott vannak.
 - Milyen szavak?
 - Karzsik. Manheb. Neemra. Dadgab - hümmögött, és elvette a füzetemet közelebbről megvizsgálva.
 - Karzsik.. Karmazsin? - nézett rám.
 - Az nem egy szín?
 - Nos igen, de amit eddig mondtál róla bármi lehet. Lehet, hogy köze van a kilencvenkilencedik könyvhöz.
 - Gondolod, hogy sorjában találom meg? - vállat rántott. - Karmazsin. Valahogy kijön belőle, de úgy érzem, hogy ennek semmi értelme. Miért írná le furcsán a karmazsin színt?
 - A könyv borítód is olyan - legyintettem rá. - Várj, furcsán? - Bólintottam. Újra a füzetet nézte.
 - Karzsik. Karmazsin. Karik - egyre furább szavakat rakott ki belőle. - Nincsen valami utalás, hogy hogyan kellene megfejteni?
- Épp ez az, semmit nem ír róluk. Sőt ezeket is csak úgy vettem észre, hogy minden lapon beléjük ütköztem, teljesen értelmetlenné téve a szöveget.
 - Mégis mi lehet? - tanácstalanul néztünk össze. - Mi illik a Karzsikhoz?
 - Honnan kéne tudnom? - hitetlenkedtem, mire vállat rántott.
 - A te könyved - lesajnálóan néztem rá, mégis újra a századik könyvhöz fordultam. Minden olyan mondatot átolvastam, amiben ott voltak a szavak. Semmire se jutottam.
- Nem tudok rájönni, hogy milyen városban lehet - sóhajtva csuktam be a könyvet, de Juwon rám nézett.
- Város? - bólintottam.
- Az is lehet, hogy mind a kilencvenkilenc itt van Koreában, de az is lehet, hogy külön-külön vannak más-más városokban, vagy országokban - elgondolkodva nézett rám, majd újra a füzetbe, ekkor kitágultak a szemei.
 - Meg van! Vagyis nem biztos, de meg van - értetlenül néztem rá. Füzetet letette az asztalomra, majd a tollamat elvéve valamiket áthúzott.
- Most mit csinálsz? - felém fordította a füzetet, de nem értettem. - Áthúztad az "zs" és a "k" betűt. - Ekkor fejjel lefelé fordította.
 - Olvasd el így - felnéztem rá, de ő bólintott. Mély levegőt véve visszafordultam.
 - Szóval nincsen "k" és "zs" betű vagyis... - összeráncoltam a szemöldökeim. - Irak.
 - Egyedül ezért nehéz megfejteni, mert az ország névben volt két fölösleges betű. De így, hogy meg van az ország, a többi már semmiség - Juwon a tollat megkopogtatta a többi szó felett, viszont már könnyedén elolvastam őket.
 - Irak, Bagdad főváros, Behnam Armeen az Elnök. Vagyis az Elnök házában van a könyv!