Destiny II - A száz lélek [✔]

Huszonnegyedik fejezet

- Yah, mi ez a szarság?! - hitetlenkedve néztem rá. - Semmi értelme az egész könyvnek! - Sóhajtva rogytam le elé törökülésbe. - Egy kibaszott fához beszélek, egy fához...
  Miután átolvastam még vagy százszor a könyvet, akkor se értettem belőle semmit. Zagyvaság az egész, mégis muszáj valahogy megfejtenem. De hogyan?
  Mellettem fekvő könyvre néztem, majd a kezembe véve újra átolvastam, közben, ami fontos leírtam egy füzetbe.
 - Első Destiny, tudós és állítólagos első isten - motyogtam közben írva. - Ő volt, aki először átment a múltba, vagyis... Ő lenne, aki a múltban meghalt, és utána a fával együtt magát is megölte? Az hogy lehetne? - Összeráncolt szemöldökkel néztem a fára, majd az ágaira, de csak a szél lengette. Fejemet rázva fordultam vissza a könyv felé. - Viszont a könyv azt írja, hogy amint az Első meghalt, a Második újjá született a fával együtt, és a Második volt, aki újra átment. Azonban Jakal azt mondta, hogy az ő istenüket két törzs ölte meg, abból pedig megszületett a fa. Tehát az Első volt, akit megöltek a hatalma és külseje miatt, majd neki a véréből született meg a két fa. Vagyis az Első nem halt meg a Múltban, egyszerűen vissza került a jelenbe, és itt megölte magát! - Vajon igaz...?
 - Des! - hang irányába kaptam a fejem, és Hoseok sétált felém.
 - Szia - mosolyogtam rá. Leült mellém, mire csókot adtam a szájára, csak kuncogva karolta át a kezem, és a fejét a vállamra fektette.
 - Mondta Ilseong, hogy dühöngtél.
 - Igen, sajnálom. Bocsánatot kell kérnem tőlük, de egyszerűen - sóhajtva néztem le a könyvre, és a füzetbe írt betűimre. - A könyv csak zagyvaságokat ír, mégis valahol valameddig érthető a dolog.
 - Valahol valameddig? - Hoseok felhúzott szemöldökkel nézett rám, de én csak mosolyogva bólintottam.
 - Elakarod olvasni?
 - Szabad? - félősen nézett rám, de én mosolyogva felé nyújtottam a könyvet. Nyammogott és elkezdte olvasni az első laptól fogva. Figyeltem a reakcióit. Először semmit nem reagált, de kezdte ráncolni a szemöldökét, majd elnyíltak az ajkai. Egy képre bökött és rám nézett.
 - Igen, ő Jabal - kerekre nőtt szemekkel nézett rám, majd a képre.
 - Wow, nem csoda, hogy téged dugott - fejbe vertem, mire vihogni kezdett. - Jakal, Erin. Ők a szülei? - Bólintottam. - És ő ki?
 - A testvére - egy o-t formált az ajkaival. - Milyen?
 - Gyönyörű helyen voltál - motyogta és újra a területekre lapozott. - Hatalmas fák, kék fény a fák között, és azok a házak a fák ágain.
 - Vízesés is van - bólintott. - Tudod, ott a hőség az éjszakában csapott le. Én és Bewitcher egyáltalán nem bírtuk, ájulás szélén voltunk estékként. - Kíváncsian nézett rám, ami megmosolyogtatott. - Ők pedig a vízesést használva azzal hűtötték le a testünket.
 - Csak azzal a vízzel? - bólintottam.
 - Jég hideg víz volt - pislogott rám, és hümmögve visszafordult a könyv felé.
 - Egy valamit nem értek - kérdőn néztem rá. - Az Első megölte a fát, vagyis ő is meghalt. - Bólintottam. - De itt azt írja, hogy az újabb átutazás megtörtént, ahol már megölték a Másodikat. Akkor miért van olyan érzésem, hogy ez a könyv hazudik? - döbbenten néztem rá.
 - Akkor nem csak én látom benne. Hiszen nekem még levelet is írtak, ahol azt mondták, hogy szín tiszta igazság a könyv, de lehetetlenség. Ha én az Elsőt örököltem, akkor nem a Másodiknak kellett volna meghalnia a múltban, hanem az Elsőnek - bólintott. - Szerintem próbálnak valamit.
 - Próbára tesznek?
 - Lehet - motyogtam. - Mindegy, most a legfontosabb a válás. - Összecsukta a könyvet, és visszaadta nekem, így mindent összepakolva felálltam. A fát néztem. Szintén azt éreztem, hogy ő visszanéz rám, de az badarság. Fejemet rázva fordítottam neki hátat, viszont Hoseok nem jött. Hátra néztem rá, ő mégis dermedve nézte a fát, mire oda néztem. - Hoseok? - hangomra összerezzent.
 - A-az a fa integetett neked - felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd újra a fára, de csak a szél lengette az ágait.
 - Az csak a szél. Gyere már - kezénél fogva akartam húzni, de ő nem jött.
 - Most, most nézd! - sóhajtva néztem oda, semmi nem volt.
 - Nem vicces Hoseok - derekánál fogva a vállamra dobtam.
 - Yah! Tegyél le!
 - Faszt - hátamat csapkodta, de nem hatott meg vele.
 - Most is integet, de te persze, hogy nem látod - morogta.
 - Az agyadra ment a könyv és a fantázia - tarkón csapot, amire a szemeimet forgatva húztam szét a füzek ágait, és a házam felé lépdeltem. De a kapuban egy autó volt, és annak dőlve ott állt egy férfi. Összeráncolt szemöldökkel néztem végig rajta, majd felismertem benne Minjaet. Mosolyogva intett, de én csak bólintottam neki.
 - Hello - Hoseok belemarkolt az ingembe, mire hátra néztem rá a vállam felett. Lehajtott fejjel remegett, amit nem értettem. Letettem a földre, és megfogta a kezem, közben Minjaet nézte. Ha Hoseok így viselkedik vele, akkor ebből baj lesz.
 - Menjünk - mindketten bólintottak, így hárman besétáltunk, de már a kapuban hallható volt a gyerek nevetés. Csak mosolyogva néztem, ahogy Bew játszott a kicsikkel, közben az állataikkal. - Többiek? - Hoseok felé fordultam.
 - Apáék épp bevásárolnak, Jacksonék alszanak, vagyis már nem biztos - kuncogott. Bólintottam, majd fellépdeltünk a lépcsőn, de Ilseong már rögtön észrevett minket. Látszott a szemeiben az aggódás, így alig értem be az ajtón ő felém szaladt. Leguggoltam, és kitártam a kezeim, mire átölelte a nyakam hozzám bújva.
 - Sajnálom, hogy megijesztettelek - suttogtam átölelve a hátát, de ő a fejét rázta.
 - Aggódtam, hogy valami bajod esett - motyogta, és erősített a kezei szorításán.
 - Nincsen semmi baj, nyugodj meg - aprót bólintva elhajolt tőlem, és már mosoly volt az ajkain. Aoyunék is hozzám futottak, majd a köszönés után vissza is mentek Bewhez, aki már a padlón kiterülve tűrte a játékot.
 - Hol tudunk beszélni? - Minjaera néztem.
 - A dolgozó szobámban - bólintott, így követve engem felsétáltunk a lépcsőn, de Hoseok jött mellettem. Jacksonékhoz beakartam nézni, de még egymáshoz bújva aludtak, ami megnyugtatott. Féltem, hogy ők is felébredtek, bár, ha a gyerekek hangos nevetését átalusszák, akkor eléggé fáradtak lehettek. Halkan becsuktam az ajtajukat, és már a szoba felé sétáltam, de az ajtóval szemben már nem volt ott a törött lámpa.
 - Seejun összetakarított - Hoseok szavaira sóhajtva túrtam a hajamba.
 - Bocsánatot kell kérnem tőlük - csak rám mosolygott.
  Mindhárman a szobában voltunk a kanapékon ülve. Én és Hoseok Minjae előtt ültünk, aki keresztbe tett lábakkal nézett rám.
 - El lett küldve a nőknek az, hogy válni akarnak a fiúk, tehát amint ők nem akarnak egyszerű válást, akkor bíróság lesz belőle - bólintottam.
 - És erről mikor fogunk tudni? - kérdeztem.
 - Ahogy a bíróság küldi a levelet, hogy behívatja a fiúkat és a nőket.
 - Tehát ha nem akarnak egyszerű válást, akkor mennek a bírósághoz, akik behívnak minket? - Hoseok kérdésére Minjae bólintott. - Biztos bíróság lesz belőle. - Motyogta, és a vállamnak dőlt.
 - Apa! - mindhárman az ajtó felé kaptuk a fejünket, ahol Aoyun sietett be az ajtón. - Itt egy bácsi.
 - Bácsi? - hevesen bólogatott. Értetlenül néztem Hoseokra, de felálltam, és követtem Aoyunt. Lesétálva a lépcsőn megpillantottam egy fekete ruhás férfit, amin elkomorultam. - Ügyvéd bácsi. - Megrándult az arca, amire nem szólt semmit. - Maga képviseli mind a három nőt?
 - Csak kettőt - összeráncoltam a szemöldökeim. - Kim Sakyun, alá írta a feltételeket, és nem akar bíróság elé állni. - Tehát egyedül Sakyun az, aki probléma mentesen szeretne válni. - De azt a feltételt írta, hogy néha látni szeretné mind a négy gyereket - hátra néztem a vállam felett, ahol mindhárman álltak.
 - Nekem rendben, ha neked is - szólalt meg Wonho. Gyerekek felé néztem, akik zavartan néztek rám, majd a férfira.
 - Gyerekek? - kérdőn néztek rám. - Szeretnétek néha találkozni Sakyunnal? - Egymásra néztek, és mosolyogva bólintottak.
 - Sakyun néni jól bánt velünk - kuncogott Aoyun.
 - Akkor erről értesíteni fogom - bólintottam. Táskájába nyúlt, és két papírt nyújtott felém. Szemeibe néztem, majd átvettem őket.
 - Tsunayoshi Yumi, elfogadja az egyszerű válást, ha 10 millió wont kap, és Ilseong felügyeletét.
 - Mi van?! Soha! - Hoseok kiakadva sétált le, és mellém állt. - Mondja meg neki, hogy soha nem kapja meg azt, amit kér. - Férfi bólintott.
 - Park Minseo, elfogadja az egyszerű válást, ha megkapja Jackson Wang összes vagyonát, a házát, és az ikreket - kerekre nőtt szemekkel néztem fel a férfira, de e szavak után még ő is a száját húzta.
 - Megmondtam neki, hogy attól, hogy halál szélén van a férje, még nem kérhet ennyi mindent.
 - Nem vagyok a-
 - Értem. Akkor bíróság lesz igaz? - szándékosan vágtam bele Jackson szavába, de amilyen hangot hallatott biztos voltam benne, hogy Wonho befogta a száját. Férfi bólintott, és visszaadtam neki a papírokat. - Mikor lesz?
 - A bíróság fog levelet küldeni, hogy mikor kell megjelenni - bólintottam. - Minjae. - Hátra néztem, aki komor arccal nézett rá, majd bólintott. Felhúzott szemöldökkel jártattam a fejem köztük, szinte szikrázott a légkör, ahogy egymást nézték.
 - Nos.. - köszörülte meg a torkát Seejun. Seejun?
 - Te.. Ti?
 - Egy ideje már itt állunk - válaszolta Kwang, és vihogva sétált be kezében a szatyrokkal.
 - Akkor viszlát. A bíróságon találkozunk - hajolt meg a férfi.
 - Viszlát - végig néztem, ahogy kisétált az ajtón, majd az udvar felénél hátra nézett a válla felett, de nem rám. Minjae a hátam mögött állt, és ő is őt nézte.
 - Park Ungie a neve - szólalt meg Minjae. - Londonból származik, de árvaházban nevelkedett, és az új szülei család nevét magára vette. Valójában Walkar Ungie a neve.
 - A volt párod.
 - Így van. De egy ügy miatt összevesztünk, és végül egymás ellen harcoltunk, amit én nyertem meg. Szakított - nevetett kínosan. - Erre megint egymás ellen harcolunk.
 - Nem lesz gond - néztem rá a vállam felett.
 - Ezt nekem kellene mondanom - vállat rántva sétáltam a konyhába, hogy segítsek elpakolni a dolgokat.