Destiny II - A száz lélek [✔]

Negyvenkettedik fejezet

Lehunyt szemekkel tűrtem, ahogy a taknyos kiabált velem.
 - Mégis mi a faszért hoztad te az iskolába?! És még a kicsiket is?! - Tan szemrehányó hangjától rángott a szemöldököm, és közel voltam hozzá, hogy megütöm.
 - Wow, tisztán látom a nyaki ütőerét.
 - Mindjárt megfogja ütni - Jisoo és Minsu suttogtak egymással, mégis tisztán hallottam.
 - Mi a f-
 - Kussolj már te istenverte kölyök! - kiabáltam kinyitva a szemeim, egyenesen az előttem álló Tanra nézve. - Mi jogon kérsz te engem számon? Mégis ki a faszom vagy te nekem, hogy így beszélj? Hm? - Hajoltam közelebb, de rögtön hátrébb lépet. - Nem vagy te senki csak a diákom, tehát megköszönném, ha befognád azt a nagy szád. Kösz - ezzel kikerültem őket, meg úgy a többi diákot is, akik a kiabálására körénk gyűltek. Komolyan, néha úgy feltud idegesíteni, hogy nagyon-nagyon közel vagyok ahhoz, hogy megüssem. De megérdemelte volna. Olyan kotnyeles, mint a bátyja, sőt még rosszabb is. Mégse úsztam meg.
  Az első órát tartva beszéltem nekik, de javítva magam beszéltem volna.
 - Miért maga hozta be?
 - Együtt vannak?!
 - Mióta?! - hasonló kérdések bombáztak engem. Ha nem szorítom össze a fogaimat biztos szidnék mindent és mindenkit, talán még az ősöket is.
 - Hee! - erélyes hangra, ami a nevét kiáltotta összerezzent, és döbbenten nézett a mellette lévő Tanra. - Mégis mi van köztetek?!
 - Semmi. Hányszor mondjam még?
 - Ne hazudozz.
 - Tan, tudod jól, hogy milyen életem van - Tan összeráncolt szemöldökkel nézett rá, de bólintott. - Segített rajtam, és a családomon. - Mindenki felém kapta a fejét, amin már a kezembe temettem az arcomat. - Anyám nem dolgozik, hanem otthon van és pihen.
 - Otthon? Úgy érted...?
 - Igen. A tanár úr beköltöztette a családomat a házába - síri csöndre lassan felemeltem a fejem, de mindenki elnyílt ajkakkal néztek rám, amin nagyot nyeltem. - Hatalmas háza van. - Vihogott Hee.
 - Na, kuss most már - sziszegtem. - Hadd legyen végre vége ennek a kurva napnak.
  Az első órához képest egész nyugodtak maradtak, de ettől még kaptam kérdéseket. Bár leginkább Tan faggatott az életemről. Fogalmam se volt, hogy mi baja van neki, egyáltalán mit érdekli őt, de nagyon viszketett a tenyerem, hogy megüthessem. Meg is tenném, de féltem, hogy túl nagy erő lenne benne, és kerülhetnék vissza a rendőrségre, bár.. Ahogyan beszélt a nagyapjáról, lehet inkább egy golyó kerülne a szívembe, amit valahogy nem szeretnék.

~***~

Wonho és a kórház sokszor jutott az eszembe. Miért akart engem kórházba küldeni? Egyáltalán milyen vizsgálatra? Mert biztos van egy vizsgálat, ha már időpontot is kért, és kétlem, hogy rutin orvosi vizsgálat lenne. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mi járhat a fejében. Én semmi rendellenességet nem vettem észre magamon. Nincsenek kiütéseim, nem tüsszögök. Néha fáj a fejem meg a mellkasom, de ezek semmik. Mindenkinek vannak ilyen hirtelen fájdalmaik. Ha csak ennyivel mennék az orvoshoz rögtön kiröhögne, és haza küldene, hülyét meg nem akarok csinálni magamból.
  Mégis bennem van az, hogy Wonho kérte. Vagyis valami alapja biztosan van, de mi? Hívjam fel? Nem, akkor le kiabálná a fejem és zsarolva küldene a kórházba. Vagy talán elmenjek és megkérdezzem, hogy hova is van időpontom? Ezt talán megtehetném, és ha olyan dolog akkor szépen visszamondom a vizsgálatot, utána leszidom őt.

~***~

- Megértettétek? - épp matek tanóra volt, ami kifejezetten rosszul ment az osztálynak, és kezdtek engem felidegesíteni. Habár én aztán semmit se szólhatok, amikor maximum három hónapot jártam iskolába, és csak az őseim miatt értem azt, amiről beszélek.
 - Tan bá - kérdőn néztem Jisoora. - Nem értem a másodikat. - Ekkor volt, hogy többen is bólogattak rá.
 - Nem azért kérdezek rá, hogy senki se válaszoljon, azért kérdezem, hogy elmondjátok mit nem értetek - előttem lévők száj húzva csúsztak lentebb a széken. - Tehát, akkor újra elmagyarázom. - Tábla felé fordultam, és újra leírtam a képletet. Egész órán azt az egy képletet próbáltam velük megértetni, de még ha fel is fogták a fejszámolás elég gyatra náluk. Egyedül Hee volt, aki mindig helyesen oldotta meg a feladatot. Bár ezen nem csodálkoztam. Mégis volt, amikor Tan is jól számolta ki, végeredmény mégis mindig rossz volt. Hogyan képes valaki arra, hogy jól vezeti le a képletet, de az eredmény rossz?!
  Végül amint megszólalt a kicsengő, már kész megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaimat.
 - Desmond - halk ismerős hangra felnéztem. Hee állt a tanári asztal mellett, és elég aggodalmas szemekkel nézett rám.
 - Baj van? - alsó ajkába harapott, ami már nagyon nem tetszett. - Hívott valaki? - Fejét ingatta. - Akkor?
 - Tudod, - mély levegőt vett, és kifújta. - hálás vagyok azért, amit tettél értem, értünk. - Kisebb mosolyra húzódtak az ajkaim. Felállva a székről közelebb léptem hozzá. - Anya rengeteget dolgozott, volt, amikor még össze is esett a fáradságtól. Már azon gondolkoztam, hogy inkább hagyom az iskolát, és átvállalom anyától a munkát, de ekkor jöttél te az iskolába - felemelte a fejét, egyenesen a szemeimbe nézett. - Hálásan köszönöm. - Kezemet felemelve a hajába fúrtam az ujjaim, és vigyorogva hajoltam hozzá szemmagasságba.
 - Hihetetlen makacs anyád van, de míg van, akinél ez rossz oldal, nála ez egy jó adottság - összeráncolta a szemöldökeit. - Az volt a szemei előtt, hogy van három csodálatos gyermeke, akiknek mindent megakart adni. - Szavaim után észrevettem a könnyeket a szemeiben. - Hee, vedd át tőle ezt a makacs ösztönt, és végre bírd rá, hogy támaszkodjon másokra is, te pedig támaszkodj rám - pislogott párat, de értetlen volt a tekintete.
 - Már hogy támaszkodhatnék rád? - kérdezte halkan. - Te.. Mármint..
 - Nem vagyok senkid, tisztában vagyok ezzel. De a tanárod vagyok, az osztályfőnököd, még ha Seojun is erőltette rám, még az vagyok - aprót bólintott mosolyogva. - De a lakásomból ne legyen nagy gengszter találkahely, mert biztosan kidobom mind a hármat.
 - Jó - kuncogott. Összeborzoltam a haját, majd ellépve mellette kisétáltam a teremből. Furcsa, hogy pont én tartok ilyen szónoklatokat, de minden szavam őszinte volt. Szeretném, ha rám támaszkodna legyen szó bármiről is. Mégis, ha az apja fokozatosan közeledik hozzájuk, akkor Hee is nyitni fog felé, és akkor már nem rám fog támaszkodni, hanem Juwonra. De ehhez az is kellett, hogy Juwon lépjen, különben Hee csak elfogja utasítani őt.
  Vajon, ha én az anyám elé állnék, hogyan reagálna? Na és én? Persze egyikünk se ugorna a másik nyakába zokogva, főleg azok után. De még mindig a halálomat akarja? Lehet mégis jobb, ha én soha nem találkozok se vele, se az apámmal. Mégis tudhatnám már, hogy ha én kérek valamit, az soha se teljesül, csakis balszerencsésen. De ha előre tudtam volna, hogy Juwon árnyéka mit is hoz felém, talán elkerülhettem volna, talán.

~***~

Mivel a végzősöknek más órájuk volt, én testnevelést tartottam a másodikosoknak, akik sokkal kezelhetőbbek, mint Jisooék. Bár tegyük is hozzá, hogy a végzősök maffia osztály, de vajon kik a szüleik? Lehet utánuk kellene néznem? Ah, biztos nem. Nem érdekelnek, hiszen egyáltalán nem úgy néznek ki mint Hee. Hee az, aki egyedül az anyja miatt kerülte az iskolát, de a többi csak azért mert átveszik a szüleik feladatát. De ettől függetlenül kíváncsi vagyok kik a szüleik. Nem, nem nézünk utánuk!

~***~

Kínos mosollyal néztem az iskola kapuban álló két jövevényre. Épp, hogy alig tettem ki a lábam a tornacsarnokból rögtön szemet szúrtak nekem. Sóhajtva sétáltam feléjük, mire ők is közelebb lépdeltek.
 - Baj van? - felváltva néztem Bewre és Ronra. Ron dühös szemekkel nézett engem, addig Bew szánakozva.
 - Des, Wonho küldött minket mivel nem ér el telefonon téged, ahogyan a kórházat is felhívta.
 - Értem. És? - néztem Ronra, végül mégis Bewre.
 - Muszáj elmenned a kórházba Des - Bewitcher könyörgő szemekkel nézett rám, amit nem értettem.
 - Már miért kellene? Ok nélküli vizsgálatra nem fogok elmenni, csak időpazarlás - ingattam a fejem.
 - Te észre se vetted magadon? - Bew hitetlenkedő hangjára nem is reagáltam, inkább a kérdésén döbbentem le.
 - Mit kellett volna észrevennem? Tisztán érzem, hogy nincsen semmi bajom.
 - Des, - Bew felállt, és túl komor szemekkel nézett rám. - még én is érzem, hogy valami baja van a szívednek.
 - Mi? - kérdeztem elhaltan.
 - Wonho az előző esti szeretkezésetek után észrevette, hogy túl gyorsan veszed a levegődet, ahogyan túlságosan is elfáradtál. Egy szívultrahang vizsgálatra kért időpontot neked.
 - Mi van? - hitetlenkedtem. - Nincs az én szívemnek semmi baja. Könyörgöm huszonhét vagyok, makk és egészséges. Egyszerűen fáradt voltam az egy heti keresgéléstől, mivel alig aludtam. Az, hogy szeretkezés után túl gyorsan vettem a levegőmet még nem kell kórházba sietnem. Persze, hogy gyorsan vettem a levegőmet! - Bew kétkedve nézett rám, ami idegesített. - Fasznak kell ekkora herce-hurcát csapni!
 - Hát bocs, hogy aggódóm érted - ingerült hangra befeszültek az izmaim.
 - Wonho.. - leheltem. Ott állt a kapu takarásában mellkasa előtt összefont kezekkel, és dühvel nézett rám. Fasza vagy Desmond, most aztán megszívtad...