Destiny II - A száz lélek [✔]

Harminchetedik fejezet

- Nem! Nem! Lehetetlen! - hajamba túrva járkáltam fel-alá. Bew azóta teljes sokkba feküdt még mindig, én pedig az őrület szélén álltam.
 - Desmond! - Seejun próbált csitítani, de nem sikerült neki. Azóta eltelt körülbelül három óra, és még mindig ott voltunk Juwon háza előtt. A férfi felhúzott szemöldökkel követte végig a járkálásomat.
 - Te hazudsz! - kiabáltam rámutatva, mire elkomorodott. - Hogy lehetne már Zarwuin a neved?!
 - Hát bocs, hogy az anyám ezt aggatta rám - morogta összefont kezekkel.
 - Látod Bewitchert?! - említett felkapta a fejét, és a hasára fordulva bámult a férfira, aki engem nézett értetlenül. - Tehát nincs misztikus erőd. De hát sárkány vagy. - Motyogtam.
 - Mi van?! - sóhajtva legyintettem, majd eszembe jutott valami. Közelebb léptem hozzá és a csuklójánál fogva húztam magam után. - Mit akarsz már? Engedj el, nekem szolgálatban kell len-
 - Kurvára leszarom, elhiszed? - fordultam felé idegesen. Összepréselte az ajkait, és már rángatás nélkül jött mellettem, majd be ült az anyósülésre mellém. - Most olyan helyre foglak elvinni, ami rohadt titkos, és csak néhány ember tud róla. - Értetlenül nézett rám, majd bólintott.
 - Biztos jó ötlet ez? - Seejun aggódva nézett rám a hátsó ülésről, de én bólintottam. Beindítottam az autót, és a régi ház felé vezettem. Szemem sarkából mindig láttam, ahogy a fejét kapkodta, ahogyan haladtunk az erdő felé, majd döbbenten nézett rám, és újra az erdő sűrűjébe.
 - Szereted az erdőt? - aprót bólintott.
 - Londonban éltem húsz éves koromig, de mindig is erdőben akartam élni - hümmögve szálltam ki az autóból, és megvártam míg besétál mellém. - Juwon kifog akadni.
 - Majd lerendezem - legyintettem rá, és elindultam előre a fűzfák felé. Mindig figyeltem a reakcióját, de a legjobb akkor volt, amikor meglátta a két fűz fát. Közelebb lépdeltem, majd a keresztet kikerülve széthúztam az ágakat.
 - Meghalt valaki? - kérdőn nézett rám, de mellém állt.
 - Én - összeráncolta a szemöldökét, csak elmosolyodtam, és bentebb sétáltam. Mögöttem halkan, de lépdelt engem követve. Hallottam, ahogy elállt a lélegzete, amikor a másik két fűz ágai maguktól húzódtak szét, jó ideig még ott is állt köztük a fejét forgatva, majd akadozva követett.
 - Azt a..! - elnyíltak az ajkai, amikor meglátta a vörös fűzt. Közelebb sétáltam a tópartjához, majd lehuppantam. Térdeimet felhúztam a mellkasomhoz, kezeimet a térdeimen pihentettem, és rájuk tettem az állam, csak nézve a fűz ágait. - Ez valódi? - Szemem sarkából láttam, ahogy leült mellém törökülésbe, kezeit az ölébe ejtette.
 - Mm.. - bólintottam egy aprót. - Ő az én fám. - Suttogtam.
 - Fád? Ezt hogy érted?
 - A lelkem - rám kapta a tekintetét. - Ez a fa, ha meghal, én is.
 - Akkor elég veszélyes életed van - fejemet ingattam.
 - Egyedül azért lehetsz itt bent, mert velem jöttél, egyébként meg se találnád - aprót bólintott. - Most biztos azt kérdezed magadtól, hogy akkor miért mutattam meg, igaz? - Bólintott. - Azért, mert a neved olyané, akit én ismerek, de ő nem ember. Ő egy sárkány.
 - Mármint azok a hüllő repülő valamik? - megnevezésén elnevettem magam, és mosolyogva néztem rá.
 - Igen, ők azok - bólintottam, majd újra előre fordítottam a fejem. - Ez a fa, engem elvitt a Múltba, ahol találkoztam egy törzzsel. Hihetetlenek voltak. Nappal kellemes meleg volt, éjszaka kibírhatatlan hőség, de ők elbírták, de így vissza gondolva nem csodálkozok rajta. Ők varázsoltak. Elején nem is értettük egymást, majd egy öreg olyan italt készített varázslattal, hogy megértettem mit mondanak. Utána éjszaka a jéghideg vizet ránk zúdították, amitől lehűltünk.
 - Miért érzem a hangodba, hogy hiányolod?
 - Mert ez így van - döbbent szemekkel nézett rám. - Fejlett világ volt, ahol kereskedtek. Ezüst fegyvereik voltak, Griff állatok, akiken repültek, akik hű társaik voltak nekik. És abban a világban találkoztam valakivel, akit Zarwuinnak hívtak.
 - Zarwuin? - bólintottam. - De hát..
 - Az a te neved, igaz? - aprót bólintott. - Elhiszed ezt vagy sem, de akit én ismerek az egy hatalmas sárkány volt, korom fekete pikkelyekkel, hófehér szarvakkal, és ibolya lila szemekkel.
 - Mindig is megkaptam a szitokszavakat, amiért ilyen szemem van. De mindig túltettem magam rajta, nem érdekeltek. Lehet ezért lettem érzelemmentes, és ezért fogadott fel Juwon.
 - Kitudja. Bármi történhetett, de abban biztos vagyok, hogy a sárkányból, ember lett - rám kapta a tekintetét, de én nem néztem rá, csak a fűz törzsét. Olyan látvány volt, mintha a vörös törzsben hajszál erek húzódnának, és folyna bennük a piros folyadék. - Olyan furcsa a testem amióta visszatértem.
 - Visszatértél? Furcsa? - valamiért olyan depresszió zuhant rám, amitől legszívesebben zokogtam volna.
 - Látom azt, hogy mióta dolgozol a maffia csoportban, milyen erősséged van, és védelmed. Ezt soha nem láttam, sőt... - nevettem fel keserűen. - Most meg megtudtam mondani mindent rólad. - Kezemet felemelve a tenyeremet bámultam, és éreztem, hogy folynak a könnyeim, de nem értettem, hogy miért.
 - Tegyük fel, hogy hiszek neked - bólintottam. - Próbáltál varázsolni? - Rákaptam a tekintetem döbbenten. - Tisztára olyan vagy mintha maga a varázserőd sírna, mert nem használod - pislogtam párat, majd újra a tenyeremre. Mély levegővételek közepette felnéztem a fára, majd a vízre. Nagyot nyelve fölé tartottam a kezem, és nem gondoltam semmire, de olyan furcsa érzésem volt. Valami meleg kúszott végig a testemen, egészen a kezemen az ujjhegyemig, és ekkor a víz elkezdett fodrozódni, végül egy apró víz örvény keletkezett.
  Úgy rántottam el a kezemet, hogy majdnem hátra estem, de a másik kezemmel megtartottam magam. Mélyeket lélegezve felálltam, és elsétáltam onnan.
 - Des.. - Bewre néztem, majd a fejemet rázva ültem le a legtávolabbi fűz törzséhez, és neki döntöttem a hátam.
 - Minden oké? - férfi leült mellém, és a fűz ágát birizgálta.
 - Úgy tűnik? - kérdeztem gúnyosan.
 - Nem - bólintottam. - Most, hogy ezt láttam tőled, valamelyest elhiszem, hogy valami fantázia világban vagyok.
 - Misztikum, te barom.
 - Egy kutya - ezen halványan elmosolyodtam. - És most azt mondod, hogy egy sárkány vagyok? Olyan, mint valami vérfarkas? - Fél felhúzott szemöldökkel fordultam felé. - Tudod, mint a könyvekben - gyermeki mosollyal fordult felém. - Az ember testében van egy állat, ami a holdtöltében szabadul ki.
 - És te ettől miért is vagy izgatott? - vállat rántott. - Kétlem, hogy sárkány lenne benned, amikor Zarwuin a múltban van. Mondd csak. - Kérdőn nézett rám. - Milyen könyvet olvastál?
- Mm, egy rég elhalálozott írótól olvastam, aki járt a.. - megakadt, és hitetlenkedve nézett rám.
 - Járt a?
 - Múltban - suttogta, de az én szívem egy pillanatra megállt.
 - Hol vetted?!
 - Nem vettem. A szülői házam padlásán volt. Még talán tizennégy évesen találtam meg, furcsa kinézete volt, ezért belelapoztam. Ekkor olvastam egy férfiról, aki körülbelül - Alsó ajkába harapott. - 1997 vagy 98-ban halt meg. - Éreztem, ahogy sápadok a tudattól és a felismeréstől.
 - Hogy nézett ki a könyv?
 - Nem láttad a kezemben?
 - Ahh, jobban lekötött a szemed - ezen csak megforgatta.
 - Olyan vörös a borító, mint az a fa - biccentett a fejével a fűz felé. - És a felső oldalán egy hófehér kasza van beleégetve, a hátoldalán pedig többféle állatalakok.
 - Többféle állatalakok? - Bewitcher komor szemekkel ült le mellém nézve a lila szemekbe. - Szarvas? Leopárd? Tigris? Sárkány?
 - Honnan tudod? - hitetlenkedve jártatta a szemeit rajtam. - De már az első lapon fel van tüntetve, hogy századik kötet.
 - Vagyis több van belőle - államat fogva bámultam magam elé. Ami nálam van könyv abban csak a múltról volt szó, ami kész zagyvaság, de közben benne vannak az őseim. Ősök? Felkaptam a fejem, amint elém tárult a nagyi levele.
 - Furcsa agyi kapacitás, amit az őseimtől örököltem. Mert, hogy ők mind ott voltak - motyogtam összeráncolt szemöldökkel.
 - Mi? - értetlenkedett a férfi, de én leintettem, mire felhorkantott.
  Több kötete van a könyvnek, és az ami a férfinál van a századik. Vagyis a világban szerte szét még van kilencvenkilenc.
 - Miről szól a könyv, mit mondtál? - néztem fel rá.
 - Múltról.
 - Kifejtenéd?! - csattantam fel.
 - Egy férfiról, aki megtalálta az utat a múltba jutáshoz. Le van írva ahogyan megtalálta, ahogy átkerült, és amit tett a múltban, majd ahogyan visszatért.
 - Hány oldalas? - összeráncolta a szemöldökeit. - Fontos.
 - Száz - vagyis a teljes élete nincsen benne, csak a múlt.
 - Elké- - megakadtam a kérdésemben. Férfi értetlenül nézett rám, Bew szánakozva. Megígértem, hogy nem foglalkozok vele, majd csak hét év után, de ha valóban igaz az állításom, akkor most rögtön el kell kezdenem a keresésüket, hogy megfejtsem a rejtélyt. De...
  Valóban tudni akarom azt a titkot?