Destiny II - A száz lélek [✔]

Harmincötödik fejezet

Szikrázó szemekkel néztem Seejunra, de ő csak a nyakkendőt igazgatta.
 - Mi a faszért kell öltöny? - szűrtem a fogaim közt. - Megfulladok benne.
 - Kuss - sziszegte. - Nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy mindenki öltönyben van, te meg csak ing és farmer.
 - És? Nincsen szabály róla, hogy öltönyben és vászonnadrágban kell lenni - szemeit forgatta.
 - A lényeg, hogy most bírd ki, ha valóban csak beszélni akarsz vele - sóhajtva igazítottam meg az öltönyt, és begomboltam a felső gombját. Mély levegőt véve sétáltam a nagy kapu felé, ahol három fekete ruhás őr állt. Már az autóra is furcsán néztek, főleg, amikor látták, hogy Seejun a fejemre dobta az öltönyt és a piros nyakkendőt.
  Szemem sarkából láttam a két másik őr a fegyverükért nyúltak, ahogyan a kapu mögött lévő fán négy szem villanását. Nocsak, lelkitársak. Ha jobban rájuk összpontosítottam, akkor egy nagy fekete sas és egy sárga párduc. Vajon a harmadiknak lehet?
 - Miben segíthetek? - az őr szemeibe néztem felváltva. Semmi érzelem nem volt a barna íriszeiben, de amilyen sokáig farkasszemet néztünk egymással, úgy kezdett meginogni.
 - Te még csak három hónapja dolgozol neki - ekkor dőlt romba a magabiztossága. Másik kettő fegyvert rántott, aki velem szemben állt dermedve, és ijedten nézett rám. - És még kezdő is. - Kezemet felemelve az állára fogtam, és megnéztem jobbról majd balról az arcát. - Jó kondíció, ha gyilkosságról van szó könyörtelen. Védelem negyvenhét százalék. Erő nyolcvanhét százalék. Hm, már értem.
 - Te ki a franc vagy? - egy öregebb mély hangú férfi közeledett felém. Félre döntött fejjel néztem rá.
 - Tied a sas - felénk közeledett, de erre megtorpant. Egy kis idő eltelt, és a fekete sas kiszállt a fa lombjai közül, majd a gazdája vállára szállt. Bew morogni kezdett fogait kivillantva, mire a párduc leugrott a faágról.
 - Des, te ezeket honnan tudod? - Seejun hangjára összerezzentem, majd a még mindig dermedt őrre kaptam a tekintetem. Elvettem róla a kezemet, mire hátrébb lépett, amit én is megtettem.
 - Tudja a franc - döbbenten nézett rám. - Mindegy. - Ráztam a fejem, és az öregebb felé fordultam. - Park Juwonhoz jöttem.
 - Mi dolgod van vele kölyök? - utolsó szóra megrándult az arcom.
 - Desmond Tiny vagyok. Fogad vagy sem? - még mindig kétkedve nézett rám, de valami adóvevőt vett elő, és abba kezdett el beszélni. - Nekünk ilyen miért nincs? - Seejun hitetlenkedve nézett rám, majd lesajnálóan.
 - Te hülye vagy.
 - Most miért? Legalább Kang nem kiabálná át a fél házat, csak egy törülközőért - legyintett rám, amin a szemeimet forgattam.
 - Fogad - visszanéztem a férfira, majd bólintottam. Kinyitotta a kaput, és átsétált rajta várakozóan nézve rám, de én a fiatalabbhoz fordultam.
 - Bocs az előbbiért, jó harcos vagy - még mindig döbbenten nézett rám.
- Kösz - aprót bólintott, amit viszonoztam és elindultam a kapu felé.
  Az öregebb férfi előttünk sétált, de az egyik keze mindig a fegyverén pihent. Azt hiszem elnyertem az ellenség címert. Pedig még én se tudom, hogy honnan tudtam ilyeneket meg mondani róla. Azt főképp nem, hogy mióta is dolgozik Juwonnak. Ijesztő, vagyis nem, de mindegy..
  Fellépdeltünk a lépcsőn, ami a bejárati ajtóhoz vezetett. Mi a fasznak ekkora járda a házig?! De legalább bejutottunk a házba, ahol több fekete ruhás is volt. Ugyan olyanok voltak, mint Jisubék. Nappaliban tévéztek, kiabáltak egymással, valakik főztek, és volt, aki olvasott. De amint betettem a lábam mindenki felénk nézett, értetlenül és döbbenten mégis, ahogy az öregebbre néztek vissza is fordultak a dolgukhoz, kivéve valaki. Aki olvasott.
  Könyv a kezében volt, de végig követte minden mozdulatomat, szinte átégette a bensőmet, és beleakart látni a lelkembe. Félszemmel ránéztem, de egyáltalán nem volt ismerős, mégis gyönyörű ibolya lila szemei voltak. Ibolya lila?
  Hirtelen megtorpantam, amitől Seejun nekem jött, de nem érdekelt. Férfival farkasszemet néztünk, addig míg vissza nem fordult a könyvéhez.
 - Ismered? - Seejun a fülemhez hajolt, de nem válaszoltam, csak követtem a férfit. Ibolya lila szemek, ezt megjegyeztem.
  Fellépdeltünk a lépcsőn, és lefordultunk jobbra, aminek a végén volt egy kétajtós szoba, vagyis az iroda. Férfi bekopogott a nagy faajtón, és erről jutott eszembe, hogy a saját szobám ajtaját meg kell javítanom. Fintorogva néztem az ajtót, majd nagy sóhaj csúszott ki az ajkaim közül.
 - Mi bajod? - szenvedősen néztem Seejunra.
 - Otthon meg kell csinálnom a szobám ajtaját.
 - Te komolyan erre gondolsz? - hitetlenkedett, de én vállat vontam, hiszen igazam volt. Nem tehetek én róla, hogy most jutott eszembe.
 - Szabad - visszakaptam a fejem az ajtóra, és a férfi benyitott minket előre engedve. Park Juwon az asztala mögött ült, és láthatólag sok-sok papírral volt dolga, mivel még fel se nézett rám. Megköszörültem a torkom, mire végre óhajtotta felemelni a fejét, és rám nézett. Felhúzott szemöldökkel nézett végig rajtam, majd a szemeimbe és el is komorodott.
  Magas volt, ezt még úgy is megtudtam mondani, hogy ült. Láthatólag festet szőke haja volt, korom fekete szemei, akár a fiának is. Nem volt az az izmos fajta, de széles vállal rendelkezett, inkább szálkás alkatú, mint a fia.
 - Szóval te lennél Desmond Tiny. Öregebbnek hittelek - ezen megint csak megrándult az arcom és láttam, hogy neki tetszett. Ki nem állhatom, ha a koromról volt szó, bár ez talán azóta, hogy a saját fiam le bácsizott.
 - Beszédem lenne önnel, Mr. Park.
 - Ugyan már. Mi ez a formalitás? - nevetett fel, és felállt. Közelebb sétált hozzám, és kezet nyújtott. - Mi lenne, ha tegeződnénk? - Kétkedve néztem rá, de bólintottam, és kezet fogtam vele. - Tehát miben segíthetek? - kezét a vállamra tette, és a kanapéhoz invitált. Leültem a kanapéra, mellém Seejun, lábam mellé pedig Bew ült, ő pedig elénk keresztbe tett lábakkal.
 - Magyarországi bázisán ki a fejes? - úgy tűnt ezzel megleptem, mert egy jó ideig pislogás nélkül nézett rám.
 - Úgy tűnik nem esik a szádra a tegezés - mosolygott, de az a mosoly veszélyes volt. Úgy tűnik beleütöttem a darázsfészekbe. - Mit érdekel téged?
 - Véletlen nem Kim Jina? - megrándult az arca, amivel elárulta. - Értem, csak ennyit akartam erről tudni. Valójában teljesen más miatt jöttem. - Kinézett az ablakon, mély levegőt vett, majd lassan kifújta.
 - Mit akarsz? - nézett újra rám. Wow, oda lett a kedves hangnem.
 - Van családja, Mr. Park? - hangsúlyoztam ki a nevét.
 - Ne baszd fel az agyamat kölyök. Bökd ki végre - sziszegte előrébb hajolva.
 - Miért hagyja éhen halni a családját? - úgy dőlt hátra, mintha megütöttem volna. - Oh, és mielőtt letagadná, tudunk mindenről.
 - Mit érdekel ez téged?
 - Mert a diákom a fia - szemöldökei felszöktek a homlokára, majd gúnyosan elmosolyodott.
 - Mihaszna kölyköket nemzett nekem, ennyi - rántott vállat.
 - Mihaszna? Kölykök? - bólintott. - Azt felfogja, hogy a fia a középiskola legjobb tanulója? - Közömbös arccal bámult rám.
 - Mr. Tiny - hangja elmélyült. Ah, oda lett a baráti nevezés is. - Ha kérhetem ne vájkáljon az ÉN életemben, de az ÉN csoportom körül se. Megfogja ütni a bokáját, ha nem vigyáz. - Félre döntött fejjel néztem rá, majd elmosolyodtam.
 - Akkor nem is bánja, ha elveszem feleségül a nőt? - Seejun elnyílt ajkakkal nézett rám, de Bew teljes nyugalomban ült tovább. - És akkor a fiai hozzám fognak kerülni, akikből remek maffia főnököt képzek.
 - Főnököt? Na ne röhögtessen. Azokból soha nem lesz maffia tag, nem, hogy majd főnök - gúnyosan nevetett, és a szőke hajába túrt, de amikor látta, hogy én nem nevetek abba hagyta.
 - Akkor ezzel végeztünk is. Holnap elkezdem az esküvő tervezését - ökölbe szorultak a kezei.
 - D-Des.. - Seejunra se nézve felálltam, és az ajtó felé sétáltam.
 - Oh, Mr. Park, remélem eljön rá - mosolyogtam rá gúnyosan. Kisétáltam az irodából, de még a lépcsőhöz se értem utánam kiabált.
 - Hozzá ne merj érni te taknyos! - hátra néztem a vállam felett. Lihegett, a szemeiben düh csillogott. - Heeji az enyém. - Felhúztam a szemöldökeim.
 - Az öné? - kérdeztem vissza. - Na ne röhögtessen Mr. Park. Mi ő valami tárgy, aki porontyokat szül egész életében? - Elkezdett felém sétálni, mire felé fordultam. Nyakamnál fogva a falnak nyomott, de nem ijesztett meg.
 - Ha csak egy ujjal is hozzá érsz Heejihez megdöglesz - sziszegte az arcomba. - Heeji az én feleségem. - Seejun a fejét fogta, Bew ásítva dőlt a lábának.
 - Akkor miért hagyja, hogy kurva legyen? - kissé félre döntött fejjel néztem rá. - Miért hagyja, hogy a gyerek ne járhassa ki az utolsó évet? A nő hamarabb hal meg mint, hogy lássa a fia ballagását. - Összeráncolta a szemöldökét. - Ha a felesége, és annak mondja őt. Sőt, nem is engedi, hogy mások segítsen nekik. Akkor miért nem kutat utánuk?
 - Mert-
 - Mert megakarja tudni, hogy milyen a fiú, ha meghal a nő. Vagy, azt várja, hogy a nő fusson magáért. Szánalmas vagy - ekkor tegeztem le először.
 - Mit érdekel téged, hogy mi van velük?! - kiabálta az arcomba, és erősített az ujjai szorításán. - Mi a faszért nem tudsz szemet hunyni felettük? Csak egy kis csótányok, akik hamarabb halnak meg, mint kellene!
 - K-kis csótányok? - kérdeztem vissza. Ökölbe szorultak a kezeim, és felemelve az egyiket arcon ütöttem, amitől elengedett. - Mégis mi a fasz bajod van neked?! A véred te balfasz! Végig nézed, ahogyan a fiad meghal?! Milyen apa vagy te?! - Kiabáltam teli torokból, amitől hallottam, hogy többen is felfutnak a lépcsőn. - Netalán te is megdugtad a tulajdon gyerekeid?!
 - Des... - Bew elhaltan ejtette ki a nevemet.
 - Te kurvára nem tudod, hogy milyen, amikor a tulajdon szüleid bántanak! Ti csak azt teszitek, amit mondanak nektek, és ti megteszitek! - Juwon arcát fogva nézett rám a földről. - Milyen jogon bánsz így a gyerekeiddel?!
 - Fiam, mi ez a kiabálás? - mindketten oda kaptuk a fejünket, ahol egy Juwonhoz hasonlító férfi lépett ki az emberek közül. Fekete szemeivel Juwonra nézett majd rám, és felhúzta a szemöldökeit.
  - Hát ez hosszú lesz - sóhajtotta Seejun.