Destiny II - A száz lélek [✔]

Negyvennyolcadik fejezet

Rick

Négy nappal ezelőtt...

Amikor Des választás elé állított, haragudtam rá, gyűlöltem. Utáltam, amiért nem képes engem megérteni, hiszen ő is szerelmes. Mégis valahol megértettem mit miért tesz. Nem voltam mellette, amikor Juwonhoz ment. Sőt azóta nem voltam nála, hogy ő haza érkezett, csak NamJoonnal foglalkoztam. És én ezekkel a gondolatokkal utáltam azt az embert, akivel megszülettem, aki mellett lennem kellett volna.
 - Jó lenne, ha nem most kezdenél bűntudatot érezni - Seejun hidegen beszélt hozzám, amit megértettem tőle. - Erről csakis te tehetsz.
 - Tudom - sóhajtva emeltem fel a fejemet, de nem értettem, hogy hova visznek. - Hova megyünk? - Fellépdeltünk a lépcsőn utána elfordultunk balra, és ezért nem is értettem, mivel a folyosó végén lévő szobaajtóhoz sétáltunk.
 - Természetesen a pincébe - Seejun kinyitotta előttem az ajtót, és megpillantottam a levezető lépcsőt. - Mivel Des csakis miattad teszi, elfoglak kábítani. - Rákaptam a fejem. - Kibaszott fájdalmas lesz a testednek és a lelkednek is.
 - Ennyire, hogy el kell kábítani? - kérdeztem halkan.
 - Igen, mivel a kasza már a születésed óta benned van - bólintottam, és hagytam, hogy levezessenek.

Jelen...

Még négy nappal az eset után is kába voltam. Seejun előre szólt, hogy fájdalmas lesz, de arra nem gondoltam, hogy még a kábítás ellenére is érezni fogok fájdalmat. Amikor pedig elmúlt a kábító szer hatása, még az ágyból se tudtam felkelni. Mégis az volt a furcsa, hogy nem otthon voltam, hanem Des házában, de még NamJoon is mellettem volt. De, amikor a felébredésem után Seejun bejött hozzánk étellel, mindent elmondott.
 - Desmond csak nem rég ébredt fel.
 - Hogy érted? - néztem rá értetlenül.
 - Láttátok, hogy összeesett nem? - bólintottam. - Három napig semmire se reagált, sőt Bew elmondása szerint a saját lelkében volt.
 - Akkor erről beszéltetek - most ő bólintott.
- Ha akartok gyertek le, bár.. - elhúzta a száját, és bármi más nélkül kisétált a szobából. Nem is gondolkoztam, csak kikeltem az ágyból, hogy követhessem őt, de nehéz volt. Még a fogaimat is össze kellett szorítanom, hogy mozgásra bírjam a végtagjaimat.
 - Rick! - NamJoon hozzám sietett, és az egyik kezemet megfogva átdobta a vállán, majd támogatott egészen a lépcsőig. És egyedül azért a lépcsőig, mert három ismerős férfi táskákkal a kezükben álltak a bejárati ajtóban, előttük ott állt Des. - Hova mennek Jisubék? - Nammal egymásra néztünk, majd újra a segítségével lesétáltunk a lépcsőn, majd besegített a nappaliba, ahol szintén ismerős férfiak voltak. Mindketten leültünk a kanapéra, és csak döbbenten néztem, amilyen kínos, és feszült csend volt.
  Des még egy ideig nem jött be, csak akkor, amikor hallatszott a bejárati ajtó csukódása. Hallani lehetett a lépteit, de nem láttam őt, majd az érintésére ledermedtem. Kezét a fejemre tette, mire felpillantottam rá.
 - Hulla sápadt vagy - halványan mosolygott, de nem tudtam viszonozni. Álarc volt rajta.
 - Te se nézel ki jobban - fejét ingatva elvette a kezét, és a fotelhoz sétált, ami mellett ott feküdt Bew is. - Miért? - Felnézett rám.
 - Irakba mennek. Körülbelül holnap estére, vagy holnapután délutánra érnek vissza.
 - Olyan sokára? - hitetlenkedett Nam.
 - Nem tudom, oké?! - kifakadása teljesen lesokkolt. - Nem tudok én se semmit, ezek csak saccolások voltak.
 - Des.. - suttogtam.
 - Az is lehet, hogy egy hétbe telik nekik. Mégis csak Irak Elnökének a házába akarnak betörni, úgy, hogy még azt se tudják merre lehet a könyv. De a biztonság kedvéért elmondtam, hogy Zarwuin hol találta.
 - Hol?
 - A padláson - belenézett a szemeimbe, tekintetét pedig egyáltalán nem tudtam állni. Rögtön elkaptam róla a fejemet, és a padlót bámultam. - Döntsétek el, hogy mit akartok. - Ökölbe szorultak a kezeim. - De mivel békében akartok élni, jobb, ha ettől a háztól a legtávolabbi házat veszitek meg - nem válaszoltam, csak aprót bólintottam.
 - Vagyis soha többé nem léphetünk kapcsolatba veletek? Még a gyerekekkel se? Se a legjobb barátaimmal? Az apámmal? - NamJoon hidegen szólalt fel, amire felemeltem a fejem. Desmonddal farkasszemet néztek.
 - Azt csináltok, amit akartok, én csak elmondtam, hogy mit tegyetek, ha békében akartok élni. Ennyi.
 - Mitől félsz ennyire Desmond? Mit titkolsz?
 - Nam! - sziszegtem, de ő rám se hederített, csak Dest nézte.
 - Már semmi közötök nincsen hozzá - ezzel felállt, és kisétált a nappaliból, majd gondolom a dolgozó szobájába ment. Én abban a percben azt hittem azok voltak az utolsó szavaink egymáshoz. Abban a hitben voltam, hogy maximum az utcán találkoznánk újra egymással. De azt soha nem hittem, hogy egy tragikus nap mennyire is áttudja szabni az emberek számításait.