Destiny II - A száz lélek [✔]

Harmincadik fejezet

Felváltva néztem a négy gyerekre, akik feltűnően kerülték a szemkontaktust.
 - Hányszor kérdezzek még rá? - kérdeztem halkan, de még mindig néma királyt játszottak. - Gyerekek, senkit se fogok megbüntetni, vagy leszidni. - Mind a négy félszemmel rám nézett. - Csak valljátok be, hogy ki volt - egymásra néztek, majd rám.
 - A-apa.. - felhúzott szemöldökkel néztem Aoyunra. - N-nos.. - Motyogta ujjait tördelve. - A-apu mondta Yejunak - Yejunra kaptam a tekintetem. Most igazán örültem, hogy az igazgató megengedte, hogy egyedül beszélhessek a gyerekekkel.
 - Jackson mit mondott neked? - nagyokat nyeldesett.
 - A-apu is benne volt.. C-c-csak.. - dadogta halkan. Ahh, kész szívbe markoló, hogy így dadognak miattam.
 - Srácok - leguggoltam eléjük, mire nagy szemeikkel néztek engem. - Mint mondtam nem vagyok mérges, és nem haragszom rátok, rendben? - Végig néztem rajtuk, aprót bólintottak. - Jó - bólintottam. - Tehát apáitok megkértek, hogy add be a tanári papírjaim? - Yejun szégyenkezve bólintott. - De miért te? És egyáltalán hogyan? A hamis papírjaim a régi házamban maradtak.
 - Apu szerint egy nagy kocka leszek - vihogott, amin már csak sóhajtottam. Elegendő választ adott a kérdéseimre. - Haragszol?
 - Nem - mosolyogtam rájuk. - Köszönöm, hogy elmondtátok. - Mosolyra húzták az ajkaikat, és átölelték a testem.

~***~

Végül én és az igazgató voltunk egymással szemben. A gyerekeket visszakísértem az osztályaikba, ahogy Dai-t átvittem az óvodába. De most éppenséggel bizonytalan voltam. Ha nem leszek tanár az iskolában, akkor biztosan bántani fogják Aoyunékat. Mégis, ha maradok akkor tudok beszélni a taknyosokkal, de ettől a srácok még nem védik meg magukat. Na mintha kilenc évesektől elvárhatná az ember!
 - Azt a szakmát tanulta ki, ami nekünk kell. Elfogadja az állást? - nézett rám a papírokból. Még hogy tanultam. Habár testnevelést bárki tud tartani.
 - Rendben, elfogadom - igazgató elvigyorodott, és felpattanva a székről elém állt, majd két kezével meg fogta a jobb mancsom, amin teljesen ledermedtem.
 - Hálás vagyok, igazán.
 - Ok... - kétkedve néztem végig rajta, és ösztönösen léptem hátrébb tőle.
 - Már most tudna kezdeni? Legalább nem kószálnának a lyukas óra miatt.
 - Kiket kell? - igazgató kikerült engem, és kisétált az ajtón, amit sóhajtva, de követtem.
 - Maga három osztályt tanítana - elnyílt ajkakkal néztem a tarkóját. Ha én nem végzem ki a kölyköket, akkor engem kifognak. - Most a másik kettőnek órája van, de a harmadik éppen az udvaron lófrál.
 - Lófrál? - hátra nézve rám bólintott. - Mondja csak igazgató.
 - Park Seojun.
 - Mr. Park.
 - Mondom Seojun - mély levegőt vettem és kifújtam, majd újra tettem. - Látom könnyen fel lehet idegesíteni.
 - Csak ha a gyerekeimről van szó. Szóval Seojun, - hangsúlyoztam ki a nevét, mire elvigyorodott. - itt mindennapos az, hogy a középiskolások terrorizálják a kilenc éveseket? - Olyan hirtelen torpant meg, hogy a hátának ütköztem. Az orromat fogva néztem a ledermedt testét.
 - A maga gyerekeit bántják? - bólintottam. - Akkor tudom kik azok.
 - Várjon, maga tudott róla?! - amilyen szemekkel nézett rám, már tudtam a választ. Végül inkább az orromat masszíroztam. Mi a faszt eszik, hogy ilyen kemény a tarkója?!

~***~

Kisétáltunk az udvarra, ahol szembe találtam magam azzal a fiú bandával. Maximum tizenhét-tizennyolc évesek lehetnek, tehát végzősök. Valahol mégis eltudtam képzelni, hogy gazdagok és élvezik, hogy lázadhatnak.
  Mintha Jackson kettő lenne, aki az első napomon fogadott.
 - Fiúk! - négy fiú, mintha csak szívességet tennének úgy fordították felénk a fejüket. - Ő az új testnevelés tanár. - Seojun hangjában tisztán hallottam, hogy élvezi azt, hogy engem bemutathat neki. Valahogy olyan érzésem volt, hogy arra számít én majd gatyába rázom a kölyköket. Ahh, mennyire szeretném!
 - Ő? - egy fekete hajú piercinges srác mutatott rám felhúzott szemöldökkel. - Na ne röhögtessen. - Mind a négy felröhögött.
 - Átveszem - Seojun bólintott, majd megveregette a vállam, és besétált. Négy fiú lesajnáló vigyorral néztek rám, ahogy lépdeltem feléjük. Mindegyiket végig néztem.
  Piercinges srác volt az, akit követ a másik három. Szálkás alkatú, biztos voltam benne, hogy utcai bokszol. Rövid fekete haj, felemás szemek, vagyis keverék.
  Mellette szintén egy szálkás alkatú, de alacsonyabb srác állt. Sötétbarna haja, és mogyoróbarna szemei voltak, kissé pufók arc, mint egy mókus. Lehet pont őt dugják?
  Mókus melletti izmosabb volt, mintsem szálkás. Széles vállak, tetoválás a kézen, gyűrűk az ujjakon, kereszt nyaklánc a nyakában. Szőke rövidre vágott haj, fekete szemek. Rejtély, hogy mi lehet a srác.
  Negyedik fiú lehetett az okostojás. Tipikus kocka alakja volt. Nyurga, fekete keretes szemüveg az orrán, fekete haj és szemek.
 - Hány éves vagy? - piercinges undorral az arcán nézett végig rajtam. De az izmosabb srác végig nézett a testemen, majd megállt a tekintete a kezeimen. Kérdő, és kétkedő szemekkel nézett fel a szemeimbe.
 - Talán, ha magáznál, taknyos - fordultam vissza a piercinges felé. - Mi a nevetek? - Néztem végig rajtuk, majd újra a piercingesre.
 - Park Jisoo - piercinges és a "csapata" a szőke srác felé nézett. - Ez a nevem. - Bólintottam.
 - Többi? Bár felőlem úgy is hívhatlak, amilyen becenevet aggattam rátok.
 - He? - mókus fél felhúzott szemekkel nézett rám.
 - Kotródjatok a torna terembe - biccentettem a fejemmel a kaszárnya mellett lévő épületre.
 - Na persze - legyintett a piercinges, és elfordult tőlem.
 - Hát jó - derekánál fogva a vállamra dobtam, és elindultam az épület felé. A hirtelen döbbenetére saccoltam, ahogy még mozdulni se mozdult.
 - Yah! Tegyél le te rohadék! - hátamat ütötte, és rúg-kapálózott, de nem hatott meg vele. Az általános iskola felé néztem, az ablakon át pedig megláttam, Aoyunt, aki engem nézett. Intettem neki, mire vigyorogva integetett vissza. - Tegyél már le!
 - Kussolj - sziszegtem. - Azt hiszed végig fogom nézni, hogy terrorizáljátok a gyerekeimet? Ennyire hülyének ne nézzetek egy volt maffia főnököt. - Hirtelen még mozdulni se mert, amin a szemöldökeim ráncoltam. Lehet elájult?

~***~

Beérve az épületbe megpillantottam egy osztályt, ahogy épp talajgyakorlatokat végeztek. Amint beléptem mind rám nézett, majd a vállamon tartott mozdulatlan gyerekre.
 - Nyugi, él még. Azt hiszem.
 - Azt hiszi?! - vállat rántva sétáltam el a testnevelés tanár mögött, gondolom, hogy ő az, ha már síp volt a nyakában. Gyereket ledobtam a vállamról. Elterülve bámulta a plafont, majd felkapta a fejét, és a kezein támaszkodva nézett rám.
 - Mit mondott? - magázásán felhúztam egy szemöldököm. - Mármint a maffiáról. Maga maffia főnök?! - Letérdeltem mellé és befogtam a száját, de a lendülettől elterültünk a földön. Feje mellett támaszkodtam, másik kezem a száján, de ő szaporán vette a levegőjét. Mi a fasz baja lett?!
 - Azt mondtam, hogy kussolj, nem igaz? - sziszegtem. - Maffia dolgot azért mondtam mert sokan megijednek tőle. - Ijedt szemei máris átváltoztak, és düh volt bennük. - De azt egy szóval se mondtam, hogy nem igaz - elengedtem őt, majd a többi diák felé fordultam. Kivételesen örültem, hogy egy függöny választotta el a két osztályt. - Öltözzetek át, utána órát tartok. - Piercinges srác akadozva feltápászkodott a földről, és mindannyian besétáltak az öltözőkbe. A srác félelmét még a vak is észre venné. Maffia ügybe keveredett? Tartozik nekik? Netán összetűzésbe került velük? Lehet utána kellene kérdezgetni.

~***~

Mint kiderült az osztály tizenhat tagos, hat lány és tíz fiú. Elég különbözőek voltak, de mindegyikről lerít, hogy valamiben sántikálnak. Biztos voltam benne, hogy az összes bántalmazza a gyerekeim.
  - Nos, először is én leszek határozatlan ideig a testnevelés tanára nektek, és még két osztálynak - mellkasom előtt összefont kezekkel dőltem a falnak. - Másodszor, kurvára nem bírom, ha szemtelenek velem, se azt ha vissza beszélnek. Főképp nem, ha a taknyos kölykök tegezni merészelnek. - Itt a piercinges srácra néztem, aki elkapta rólam a fejét. - Harmadszor Desmond Tiny a nevem, örvendek - mindenki unalmas fejjel nézett rám. - Azt hiszem nem értettétek meg a szavaimat. - Közelebb lépdeltem hozzájuk, és lehajoltam a legelső lányhoz, aki megszeppenve lépet hátrébb. - Nem hallottam az "Örvendek" köszönést! - kiabáltam az arcába, és a többi felé fordultam.
 - Örvendek - halkan szűrték ki a fogaik közt.
 - Kezdetnek megteszi. De ezért minden órán gyakorolni fogjuk a köszönést, és ha valaki nem teljesíti, vagy rosszul ejti ki. Büntetést kap.
 - Na és mi lesz a büntetés? - kérdezte egy lány gúnyosan. Közelebb léptem hozzá, mire lesajnálóan nézett rám. Nadrágjába csúsztatott telefonját kivettem, mire sipítozni kezdett.
 - Szép csicsás - fintorogtam, majd a tenyerembe fogva összeszorítottam. Lány felsikított, és letérdelt a telefonja darabjait szorongatva.
 - Maga szemétláda! - kiabálva ugrott fel, és felakart pofozni, de elkaptam a csuklóját.
 - Ne akard, hogy a csuklódat is eltörjem - szavaim után már látszott, hogy sápadni kezd, és rángatni kezdte a kezét, mire elengedtem, ő pedig seggre esett. - Remélem érthető voltam.
 - Igen - felelték kórusban. Na ezt már szeretem!
  - Akkor tíz kör futás!