Destiny II - A száz lélek [✔]

Tizenkettedik fejezet

- Rick?! - hitetlenkedve néztem a feje búbját, de annyira szorított, hogy még levegőt venni is nehéz volt. - Hallod, szét roncsolod a bordáim!
 - Megérdemled - motyogta a vállamba, és még inkább erősített a szorításán, amin már sziszegtem. De vissza öleltem őt, valahol megértettem, hogy miért viselkedett így. Mégis csak velem született, és érezte, hogy élek, de nem szólhatott, különben bolondnak nézték volna. - El se hiszed, hogy mennyit őrlődtem. Tudtam, hogy élsz, tudtam, hogy hol vagy, de mivel te nem jelentkeztél nekem is csendben kellett lennem.
 - Sajnálom - állam a feje búbjára tettem, de ő nem válaszolt csak szipogott. - Milyen sírós lettél, amióta NamJonnal vagy. - Nam szemeibe néztem, amik lesajnálóan néztek rám, de könnyesek voltak a szemei.
 - NamJoon bácsi!
 - Bácsi a ti..! - sziszegte Nam a kicsiknek, akik nevetve támadták le őt.
 - Rick bácsinak mi baja? - Aoyun mellénk sétált, és Ricket nézte, ahogy engem átölelve szipogott.
 - Csak.. - sóhajtva néztem Wonhora, aki mosolygott rám. - Örül, hogy láthat. - Aoyun értetlen szemekkel nézett rám, de végül vissza sétált a nappaliba, és hallottam, ahogy a mesén nevetnek. Végül valahogy letudtam feszegetni magamról Rick kezeit, amik begörcsöltek, ahogy az ingemet markolászta. Ő mégse nyavalygott, sőt még mellettem ült a konyha asztalnál is. Mert hát a nappaliba nem tudtunk bemenni, így csak kint ültünk. Bár Rey az hamar felszállt Nam válláról, és egyenesen a nappaliba ment.
 - Szóval Rick végig tudta, hogy élsz, és hol vagy? - NamJoon kérdésére Rick bólintott.
 - Még öt hónappal ezelőtt éreztem meg őt, és láttam is egy idegen férfival. Ott voltak a fűznél.
 - Akkor kezdted azt kiabálni, hogy ott van a bokorban - lehajtott fejjel bólintott Jackson szavaira. - Először nem hittünk neki, hisz úgy voltunk vele, hogy belebolondult abba, hogy se te, se Seejun nincsen már. - Jackson az ujjával az asztalterítőt piszkálta, látszott rajta, hogy mennyire szégyelli magát ez miatt, ahogy a többi fiú is lehajtott fejjel ültek. Nem értettem, hogy miért szégyellik magukat ez miatt.
 - Én is így reagáltam volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy Seejun él - felkapták a fejüket, és egyenesen engem néztek. - Tudom, hogy Seejun halott. Tudom, hogy feloszlott a csoport, amint rájöttetek, hogy meghaltam. Tudok mindenről. - Döbbent szemekkel néztek rám.
 - De hát.. Honnan? - hitetlenkedett NamJoon.
 - Attól a férfitól, aki vele volt - Rick és Hoseok egyszerre mondták ki, én csak bólintottam.
 - Figyelt titeket, míg várt arra, hogy én vissza térjek, így mindenről tudott, ami történt veletek. Igaz a gyerekekről nem beszélt, e miatt nem látjátok már itt.
 - Valami olyasmit mondott, hogy neked mellette kell lenned - Wonho szavaira bólintottam.
 - Meséltem nektek Jabalról.
 - Ja, akivel megcsaltál minket - Rick és Nam engem néztek elnyílt ajkakkal, de én sóhajtva támaszkodtam az asztalra.
 - Igen megtörtént. És? - néztem végig rajtuk, de Jackson mérgesen nézett engem. - A múltban történt, már nem tudom visszacsinálni. És őszintén elmondani se akartam nektek.
 - Mi?! Mi az, hogy nem akartad elmondani?! - Jackson kiabálva pattant fel a székről és innen tudtam, ha nem fejezem be, akkor hatalmas vita keletkezik. - Ennyire se becsülsz már minket?
 - Ne fordítsd ki a szavaimat, Jackson - szűrtem a fogaim közt. - Nem akartam, hogy tudjatok róla, ennyi az egész.
 - Ennyi az egész?! Hallod, amit mondasz?!
 - Nem értem, hogy mit vagy kiakadva ezen. Szerintem eléggé érthető, hogy mit miért tettem, vagy akartam tenni - láttam, ahogy összeszorítja a fogait, amiből tudtam, hogy lépni fog. És milyen igazam volt, közelebb lépet hozzám és pofon vágott. Hallottam, ahogy a többiek lélegzete is elállt, sőt mintha megfagyott volna a levegő.
 - Miben volt jobb, mint mi? - sziszegte közelebb hajolva, de nem fordítottam felé a fejem, csak félszemmel figyeltem őt. Megmernék esküdni, hogy tűz égett a szemeiben. A düh tüze. - Mit adott meg neked, amit mi nem?! - Elfordítottam róla a tekintetem. - Legalább válaszolnál a kurva életbe!
 - Semmiben nem volt jobb - suttogtam. Szemem sarkból láttam, ahogy nyitja a száját, de a kezemmel befogtam. - Hallgass meg. - Nem tetszett neki, de bólintott. - Nem jelentett nekem semmit, tudom, hogy mit tettem, ami rossz. Tisztában vagyok vele, és semmi mentségem nincsen rá. De megnyugtat vagy sem. Ő dugott engem. - Pislogott rám, majd hitetlenkedve hajolt el tőlem.
 - Mi van?
 - Vehetjük úgy, hogy nem csalt meg - Hoseokra kaptuk a tekintetünk. - Hiszen nem ő fektette meg a férfit, hanem ő Desmondot. - Hirtelen nem tudom, hogy most ez engem megnyugtat vagy sem.
 - De.. Akkor is megtették - motyogta Jackson, és ökölbe szorította a kezeit. Két kezéért nyúltam, mire rám nézett, de én az ölembe húztam. Fejét lehajtva ült a lábaimon, majd a homlokát a vállamra döntötte. - Sajnálom. - Suttogta. - Sajnálom komolyan, de nem tudtam visszatartani a dühömet. Amikor először mondtad el, akkor nem is foglalkoztam vele, de másodszorra hallva, már fáj.. - kezeit felemelve átkarolta a nyakamat jobban bújva hozzám. - Nem akarlak elveszíteni, Des..
 - Matthias, Jabal lelke. Matthias az az ember, akiben Jabal éledt újjá.
 - Vagyis akkor a két férfi egy, és ugyan az? - kérdezte Wonho
 - Hogy magyarázzam el nektek.. - sóhajtva karoltam át Jackson derekát. - Én ugye a múltba kerültem vissza, ahol éltek a törzsek. Ahol kezdődött az egész varázslat, én ott találkoztam Jaballal. - Bólintottak. - De amikor visszatértem, vele találkoztam. Ő tudott mindenről, amit Jaballal tettem.
 - Akkor az ősével találkoztál? - Hoseokra nézve bólintottam.
 - Ahogy én egy isten leszármazottja vagyok, ő Jabal leszármazottja.
 - Vele megtetted? - Jackson suttogott a fülembe, amitől kirázott a hideg.
 - Nem - ingattam a fejem. - Jaballal se akartam többször, csak egyszer történt meg. Matthiassal semmit nem tettem meg, pedig próbálkozott, nagyon sokszor. De.. - Sóhajtva erősítettem a szorításán.
 - De?! - újra elkezdett kiabálni, amin már hallottam a tévé is halkult a szobában.
 - Egyszer kezdeményeztem a csókot - ciccegett, és kiszállt az ölemből. Kezeim az ölembe hullottak, nem néztem fel, csak magam elé bámultam.
 - Aoyun! Minzhu! - trappolás, kérdő szavak, Jackson kiabálása, ahogy mondja nekik vegyék fel a kabátjukat.
 - Úgy volt, hogy apával maradhatunk - Aoyun sírós hangjára ökölbe szorultak a kezeim.
 - Nem mondom még egyszer. Vedd fel!
 - Jackson! - Hoseok rá kiabált, de amikor hallottam Aoyun sírását, és Minzhu kérlelését éreztem, ahogy könnyeim folytak a szemeimből. Jól meg csináltad Desmond.
 - Nem akarom megtudni, hogy a gyerekeim közelébe kerülsz! - e szavai után becsapta a bejárati ajtót.
 - Des.. - fejemet rázva könyököltem a térdeimre, és kitört belőlem a sírás. - Desmond.. - Hoseok letérdelt elém, és átölelte a testem, de nem segített vele.
 - Sajnáhlom.. Én nhem akarhatam.. - sírástól beszélni se tudtam, mégse érdekelt, hogy értik vagy sem. - Nem tudtam, hogy mit tegyek, mi lenne a jó.. - Hoseok a hátamat simogatta, ami valamelyest segített rajtam, de csak annyiban, hogy tudtam beszélni. - Össze voltam zavarodva, de.. De bennem az volt, hogy ti boldogok vagytok nélkülem a feleségeitekkel és a gyerekeitekkel. Meg se érdemlem, hogy szeressetek engem. Jacksonak igaza van.
 - Des, Jackson még arra is féltékeny volt, amikor Rick Nam telefonjával hívott - suttogta Hoseok. - Ez most csak lesokkolta őt, de kis idő kell neki, és vissza fog hozzánk jönni.
 - Ti miért nem haragszotok? - Hoseok a kezei közé fogta az arcom, és mosolyogva nézett a szemeimbe. - Jogotok lenne hozzá, sőt..
 - Desmond szeretünk téged. Megértünk téged, hiszen semmit nem tudtál a gyerekekről, azt se tudtad, hogy tőled vannak. És biztos vagyok benne, ha tudtad volna, kertelés nélkül eljöttél volna értük, értünk.
 - Két hónapig le kellett fogni, különben visszament volna hozzátok - hátra kapta a fejét, ahol Bew ült a nappali küszöbén. - Tudatában volt annak, hogy nem teheti meg, tudta, hogy nem szabad megjelennie előttetek. De nehéz volt vissza fognia magát. Túlságosan szeret titeket ahhoz, hogy becsben tartsa azt, ami valójában hazugság volt.
 - Mi? - Hoseok, és Wonho közt járt a fejem.
 - Des, mi egyáltalán nem voltunk boldogok a feleségeink mellett. Ha csak ágyba voltunk velük, rád gondoltunk. Ha mellettük feküdtünk, azt gondoltuk, hogy te vagy mellettünk.
 - De neked gyereked van.. - néztem Hoseok szemeibe. Sóhajtva bólintott, és leült a sarkaira.
 - Szeretkeztünk velük, de ahogy teltek az napok, megromlott a kapcsolatunk. Egyedül talán Sakyun az, aki megért minket.
 - Ah, Sakyunak már szeretője is van, akiről tudok, sőt külön szobában alszunk - Wonhora kaptam a tekintetem. - Három barátnő, de Sakyun, aki megért minket. Mivel.. - Sóhajtva dőlt hátra a székben. - Volt egy barátja, még előttem. Akkor a buliba ő is azért volt, hogy kicsit kiszabaduljon a szürke hétköznapokból - közben Hoseok felállt, és a vállaimnál fogva hátra döntött, majd az ölembe ült nekem háttal, és a kezeimet megfogva összekulcsolta a hasánál. - Sakyun barátja meghalt rákban. - Hitetlenkedve néztem Wonhora. - Ugyan az történt vele, mint velünk, e végett lett az a döntés, hogy akkor segítsünk egymáson. Egy ideig sikerült is, hiszen nem gondoltunk arra, hogy micsoda veszteség ért minket. De egy idő után rájöttünk, hogy mi egyáltalán nem úgy kezeljük egymást, mint a szerelmes házasok. Inkább barátok, akik segítettek a másikon - aprót bólintottam.
  Nem hittem, hogy ilyen történeteik vannak. De Jacksont megsértettem olyan szinten, amit kétlek, hogy sikerülne kibékíteni. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék azért, hogy kiengesztelhessem őt. Hiszen igaza van. Jogosan borult ki. Jogosan szakított. Mert ezzel azt lehet levonni, hogy ő szakított velem, még az ikrektől is eltiltott. Egyetlen egy ötletem sincs, ami baj. Attól félek, ha nem teszek valamit, akkor végleg elfogom veszíteni őt, amit nem akarok. Szeretem Wonhot és Hoseokot, s ugyan annyira szeretem Jacksont is.
De mit csináljak?